Felszólalás adatai
11. ülésnap (2022.06.14.), 89. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Gurmai Zita (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | vezérszónoki felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:41 |
Felszólalások: Előző 89 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszterhelyettes Asszony! Mindig örülök, amikor vezető pozícióban látunk nőket, úgy látom, ma egy kicsit ez a mi napunk is. Arról szeretnék mindenekelőtt beszélni, hogy ma van a véradók világnapja is, és szeretném innen is megköszönni azoknak a donoroknak, akik életmentő segítséget nyújtottak.
Akkor most térjünk rá valóban a tárgyra, a Magyarország Kormánya és a Visegrádi Szabadalmi Intézet közötti székhely-megállapodás kihirdetésére! A közép-európai régiónak korábban, ahogy ezt már hallottuk, nem volt saját szabadalmi hatósága, ezért bejelentőiknek minden esetben valóban egy távoli hivatallal kellett intézniük a szabadalmi ügyeiket.
A Visegrádi Szabadalmi Intézetet a négy visegrádi ország 2015-ben hozta létre, és ahogy most a miniszterhelyettes asszony mondta, a működését 2016-ban kezdte. Ez egy budapesti székhellyel rendelkező kormányközi szervezet, amelynek az a célja, hogy a szabadalom területén külföldi szabadalmaztatást megkönnyítő, érdemi együttműködést biztosítson.
Bár a visegrádi országok nemzeti szabadalmi hivatalai mind teljesítik a minőségi és szabadalmi dokumentációs elvárásokat, viszont szabadalmi elbírálói létszámuk miatt egyenként nem tudták elérni az előírt százfős szabadalmi elbírálói kapacitást. Ezért is került sor a Visegrádi Szabadalmi Intézet mint nemzetközi szervezet létrehozására, amely szervezet ezt a feltételt is teljesíti. Az előttünk fekvő javaslat ennek a szervezetnek biztosít székhelyet, amely egy nemzetközi szervezetek esetében megszokott mentességet biztosít a szervezet és személyzete számára.
Bízom abban, hogy a Visegrádi Szabadalmi Intézet működése is hozzájárul majd a hazai szabadalmi bejelentések gyorsabb elbírálásához, ezért az MSZP ezen törvényjavaslat elfogadását támogatja. Azonban rendkívül fontosnak tartanám azt, hogy az a fajta visegrádi együttműködés, ami már nagyon sok mindent megélt, hiszen elmúlt már harmincéves, nagyon fontos lenne, hogy újra visszakaphassa azt a dinamizmusát, ami szerintem nagyon sokszor kihúzott bennünket a slamasztikából, ha szabad ezt mondani.
Úgyhogy én mindenképpen úgy gondolom, hogy ismét erőt kellene adni a visegrádi országoknak. Én bízom abban, hogy akár ez a szabadalmi hivatal is segíthet talán ebben. Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 89 Következő Ülésnap adatai