Készült: 2024.05.09.23:44:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2023.11.20.),  125-132. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 7:51


Felszólalások:   117-124   125-132   133      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mi folyik itt?” címmel. Tekintettel arra, hogy a Párbeszéd frakcióvezetője ezen azonnali kérdésnél előzetesen nem nyilatkozott a személyes válaszadási kérelemről, ezért ezt a határozati házszabály alapján úgy kell tekinteni, hogy a kérdésfeltevő képviselő személyes válaszadást nem kér. Öné a szó, képviselő úr.

(16.30)

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az elmúlt napokban módomban állt elolvasni a kormány által indított nemzeti konzultáció 11 kérdését. Nos, ezek az álkérdések tömény brüsszelezést tartalmaztak, arról szólnak, hogy milyen szörnyűségeket akar Brüsszel, hogy milyen galád dolgokat művel, és a bürokratái hogyan nyomorítják meg szegény magyar népünket. Lábjegyzetként említem meg, hogy a kérdésekben tett állítások egy része csúsztatás, a másik részét pedig maga Orbán Viktor is megszavazta Brüsszelben.

A nemzeti konzultáció célja egyértelmű: rábeszélni a magyar embereket, hogy a kormányhoz hasonlóan ők is gyűlöljék az Európai Uniót. Hát, ez egy elég furcsa módja annak, hogy miként is kérünk támogatásokat az Európai Uniótól. Tényleg ez a nyerő stratégia, miniszter úr? Akitől kérünk valamit, azt először lealázzuk a sárga földig? Miért is? Mert legyen azért valami egészen világos! Nekünk nem járnak alanyi jogon az európai uniós támogatások. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: De igen!) Ezeket azért kapjuk, mert 1. elfogadtuk az Európai Közösség alapelveit, értéknormáit; 2. mert az európai uniós átlaghoz képest a fejlődésben el vagyunk maradva. De ha nem tartjuk tiszteletben ezeket az értékelveket és a közösség működési elvét, akkor nem jár a pénz. Ez elég nyilvánvaló.

Az elhibázott gazdaságpolitika miatt komoly megszorításokra kényszerült a kormány az elmúlt hónapokban, és még erre fog kényszerülni a jövőben is. A nemzeti konzultáció tulajdonképpen ezekre a megszorításokra készíti fel a polgárokat, és egyúttal Brüsszelre, az Európai Unióra akarja fogni a szükséges megszorításokat. Más magyarázata nincs ennek a konzultációnak, mert semmi újat nem tartalmaz, és semmi olyan eldöntendő kérdés nincs benne, amelyet a kormány már nem döntött volna el. Vagy, miniszter úr, ön tud más magyarázatot erre? Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak válaszadásra. Parancsoljon, miniszter úr!

GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak más választ tudok adni, mint amit képviselő úr. Bizonyos értelemben már csak képviselő úr élettapasztalatára tekintettel is csodálkozom azon, hogy van még, aki elhiszi azt a brüsszeli mesét, amit itt most a képviselő úr pontosan előadott nekünk.

Először is, az első pont, ahol olyan mértékben különbözik a véleményünk, hogy annál nagyobb távolság már nem is lehetne két vélemény között, hogy ezek a pénzek járnak nekünk, vagy pedig ajándékba kapjuk, vagy bármilyen formában adják nekünk. Ezek a pénzek Magyarországnak járnak, ezek a bennünket megillető források, amelyeket az Európai Bizottság, az Európai Unió egésze jogellenes módon, lábbal tiporva a jogot nem ad ide nekünk. A félreértéseket elkerülendő: a szerződések, az írott jog a legcsekélyebb mértékben sem számít Brüsszelben.

Ha professzor úrnak ilyen elképzelései vannak, akkor szívesen egy kávé mellett is beszélgetek róla. Semmilyen jelentősége nincs annak, hogy mi van a szerződésekben. Nyílt, nyers és hatalmi küzdelem zajlik Brüsszelben, ahol azok számíthatnak az európai uniós forrásokra, akik a fontos politikai kérdésekben hajlandók a Bizottsággal együttműködni. Márpedig vannak nagyon fontos politikai kérdések, ahol bennünket pénzzel sem lehet zsarolni. A nemzeti konzultáció is részben erről szól. Arról, hogy egyébként ki lehet az Európai Unió tagja, és ki nem, arról a magyar külpolitikának van önálló véleménye. Arra, hogy a migrációval kapcsolatosan befogadunke migránsokat akár az európai uniós erőszak hatására, vagy sem, erre minden alkalommal nemet mondunk, és a magyar családpolitikán sem kívánunk változtatni, ahogy azt sem gondoljuk, hogy a család intézményén változtatni kellene, vagy a gyermekvédelmi törvényen, és azzal sem értünk egyet, hogy a rezsicsökkentést például el kellene törölni, ahogy ezt a gazdasági szemeszter Magyarország számára feladatként előírja.

Úgy gondolom, hogy a nekünk járó pénzeket előbb vagy utóbb ide kell hogy adják. Magyarország ezeket a pénzeket meg fogja kapni. Az egy más kérdés, hogy Brüsszelből megpróbálnak megzsarolni ezzel bennünket és más kérdésekkel összekötni, de előre jelzem, hogy ez nem lesz sikeres. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon!

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Ellentétben önnel, miniszter úr, én nem gondolom azt, hogy az Európai Unió meg akar bennünket zsarolni. Ragaszkodik azokhoz az alapvető értékekhez, amelyeken alapszik az egész Európai Unió működése, és ezeket számon akarja kérni.

Az az érvelés pedig, amit ön nem mondott, de sok fideszestől hallottam, hogy azért jár nekünk az EU-s támogatás, mert megnyitottuk a piacainkat a Közösség számára, ez kétségkívül igaz. Megnyitottunk egy 9,5 milliós piacot, és cserébe kaptunk egy 500 milliós piacot, amelyre beléphettünk, és amelynek az előnyeit mi élvezhetjük.

Csak két dolgot emelek ki ebből. Az exportunk 80 százalékát a külföldi tulajdoni többségű vállalatok produkálják, pontosan azért, mert ennek részesei vagyunk, másrészt pedig 700 ezer polgártársunk vállal munkát az Európai Unióban, és küldi haza keresményének nagy részét. Azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne az Európai Unióval való jó kapcsolat fenntartása. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg miniszter urat. Öné a szó, miniszter úr.

GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az egyetértési pontokat keresve természetesen jobb valakivel jóban lenni, mint rosszban. Tehát eddig egyetértünk. Abban is egyetértünk, hogy az európai uniós tagság Magyarország számára azért előnyös, mert a magyar gazdaság exportvezérelt gazdaság, és nekünk ezekre a külpiacokra, amelyek ilyen formában belpiacokká válnak, igenis szükség van; ahogy azt sem hiszem, hogy bárki vitatkozna azzal az állítással, hogy ha a határoktól mentes Európa, annak minden országa a biztonságot szavatolni képes, akkor egy vívmánya az intézményesített európai együttműködésnek.

A problémák ott kezdődnek, hogy nem tudom, hogy a professzor úr vagy a képviselő úr elhiszie még vagy sem, amit mondott, hogy csak betartatja az európai jogot  szó nincs ilyenekről. Ha egyszer meg tetszik vizsgálni azt, hogy mondjuk, az „igazságszolgáltatás függetlensége” címszó alatt miket kérnek tőlünk, annak az égvilágon köze nincs a szerződésekhez. Ráadásul még az európai uniós rangsorok szerint is a magyar igazságszolgáltatás az európai élbolyban van, és a függetlenségét a teljesen nem elvakult magyar ellenzéki képviselők sem szokták soha megkérdőjelezni.

Politikai nyomásgyakorlás van. Azért vártak ezzel például most fél évig, hogy utána más kérdésekkel összekötve megzsarolhassák a magyar kormányt, hogy milyen támogatást adjunk meg az ukrán csatlakozáshoz. Ez nem fog sikerülni. Jó lenne, ha úgy működne Brüsszel, mint ahogy professzor úr képzeli, de sajnos már régóta nem ez a helyzet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   117-124   125-132   133      Ülésnap adatai