Készült: 2024.05.12.19:05:34 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

82. ülésnap (2023.10.10.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:05


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BAKOS BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar vasút hanyatlása nem újdonság, valójában már legalább a rendszerváltás óta tart, azonban azt érdemes leszögezni, hogy az elmúlt év meredek zuhanás volt ebben a tekintetben is.

Érdemes itt egy rövid történeti visszatekintést tenni, a kilencvenes évektől lényegében csak a napi működéshez szükséges tűzoltásjellegű beavatkozásokat végeztek, a magyar politika pedig autópálya-építési lázban égett, a vasút a kormányoknak pedig nem volt fontos. A kétezres években jött a neoliberális tombolás első korszaka, privatizációk, a járműjavító kapacitások végleges leépítése, mellékvonal-bezárások.

Azonban az elmúlt 13 évért már ezt a kormányt terheli a felelősség. A 2010-es években sem történt érdemi változás, csak az egyre romló hálózat foltozgatása, méregdrága, de valójában kicsiny hatású EU-s projektek egyes fővonalakon, amik sokszor érdemi javulást nem is hoztak.

2010 után mindössze tíz bezárt mellékvonalnál történt alibi-újranyitás, de ezek valós fejlesztés nélkül, használhatatlan menetrenddel, gyakorlatilag csak a vegetálásra elegendők, és ezek aztán pedig ürügyként szolgálnak a mostani bezárásokra.

Mára a vasút leromlása összeomlásba váltott, a rossz pályaállapot, a járműállomány öregedése és a munkaerőhiány olyan eseményekben nyilvánul meg, mint például a Hodásznál többeket megégető felforrt hűtővíz esete vagy az 1-es fővonalon bevezetett 100-as lassújel. Az utasok tapasztalata pedig nyáron elviselhetetlen hőség, a légkondicionáló hiánya miatt vagy működésképtelensége miatt vagy éppen a csúcsidőben folyamatos zsúfoltság, állandó, akár többórás késések. Mindez annak a következménye, hogy az egymást váltó neoliberális kormányok a vasútra ugyanúgy tekintettek, mint minden más közszolgáltatásra: minél kevesebb pénzt kell rá költeni, majd az emberek megoldják maguk, ahogy akarják vagy ahogy tudják.

Ami most zajlott az elmúlt hónapokban, az a neoliberális tombolás második korszaka. Kapkodás, mellékvonalak bezárása, projektek leállítása, amivel ugyan semmit nem spórolnak, viszont évekkel visszavetik a vasút fejlődését. Járműbeszerzések leállítása pusztán sértődésből a Paks II. miatt, majd a felelősség hárítása és a vezetők kirúgása, előkészítetlen vonalfelújítás, ami miatt most Szombathely felé hatszor kell fel-leszállni a vonatokra. A közlekedéspolitika és a vasút működtetése terén tehát továbbra is koncepciótlanság és jövőtlenség uralkodik, és ebből a helyzetből kellene most megmenteni a vasútközlekedést. Az első és legfontosabb, hogy fel kellene végre fogni, hogy a vasút kulcsfontosságú közszolgáltatás, ami a klímabarát közlekedés központi eleme. Ennek megfelelően kellene fejleszteni, felújítani, beruházni, erőforrásokat rászánni, mert ezek a beruházások mind gazdasági, mind társadalmi téren busásan megtérülnek.

Rövid távon megoldás lehetne az olcsó, de jó állapotú járművek beszerzése, akkor is, ha használtak, hogy a mellékvonalak működtethetőek és a bezártak újranyithatóak legyenek. Emellett persze szükség van egy átfogó vasúti mellékvonal-stratégiára. El kell érni azt, hogy bevezethető legyen az országos ütemes menetrend, a buszközlekedés ráhordását pedig meg kell szervezni. Ezekhez pedig már középtávon szükség lenne a regionális közlekedési szövetségek létrehozására, akik megrendelőként össze tudják fogni a környéki közösségi közlekedést minden eszközével. Tudjuk, hogy ez általában szembemegy a kormány központosító stratégiájával, azonban mégis erre lenne szükség, regionális szinten ezek a mobilitási igények sokkal jobban kezelhetők.

El kell érni emellett a tarifaközösséget is, hogy ne kelljen többféle jegyet megváltani vagy bérletet vásárolni. Ezzel egyébként az emberek jelentős mennyiséget tudnak pénzben spórolni. Hosszú távon az egész országra kiterjedő vasúti stratégia kell a krónikus munkaerőhiány kezelésére, vasutaséletpálya-modell bérrendezéssel, a munkakörülmények érdemi javításával.

Vasútból sajnos továbbra is csak egyetlenegy szelet kap megfelelő támogatást, ami a multik ipari lobbijának szükséges. Ez például a Budapest-Belgrád vonal, ami annyi forrást emészt fel, amiből önmagában az összes főbb vonalon megszüntethető lenne az összes vasúti lassújel az egész országban. Lázár János ugyan 6000 milliárd forintos évtizedes vasútfejlesztési tervet ígért a nyáron, ennek megvalósulásából egyelőre még nem látunk semmit, de azt már idejekorán leszögezte, hogy ezt nem nemzeti forrásból képzeli el. Pedig egy szuverén országnak így sem kellene sem EU-s, sem egyéb külföldi forrásra támaszkodnia; ahol van 1500 milliárd forint akkugyárak támogatására, van 1000 milliárd forint Budapest-Belgrád vasútvonalra, 1500 milliárd forint repülőtér-vásárlásra vagy éppen 700 milliárd a Vodafone felvásárlására, ott egy ilyen alapvető közszolgáltatásra is szükség lenne. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Ágh Péter államtitkár úr kíván válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.

ÁGH PÉTER építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A magyar vasút jövőjéről, azt gondolom, hogy mindannyiunknak van véleménye, és ami a legfontosabb, hogy mi az, amit rögzíteni tudunk. Nyilvánvalóan vannak különböző szempontok. Van a vasúttársaságnak szempontja, van a közlekedésszakma irányítóinak szempontja, és van az utasoknak szempontja. Mi a legfontosabb ezek közül? Az, hogy az utasnak mindig igaza van. Ebből kifolyólag kell megközelítenünk mindazt, amit a magyar vasút jövőjéért teszünk.

Mi a helyzet? A magyar állam egy rendkívül nagy közszolgáltatást tart fönn a Magyar Államvasutakon keresztül, 57 ezer munkavállaló járul hozzá mindennap ahhoz, hogy az emberek el tudjanak jutni arra a helyre, ahová szeretnének. Ez az 57 ezer ember mindennap azon dolgozik, hogy a magyar közlekedés napról napra meg tudjon valósulni. Azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk nekik, hiszen ők adják a magyar közlekedés alfáját és ómegáját. Mi az, amit mi tenni tudunk? Azt, hogy egyrészt kezeljük azokat a helyzeteket, amelyek az elmúlt évtizedek különböző magatartásformái miatt előálltak. Mit jelent ez? Voltak olyan időszakok, amikor pontszerű beavatkozásokat hajtottak végre, voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem foglalkoztak a közlekedéssel, így az elmúlt évtizedek egy nagyon komoly adósságot hoztak létre. A magyar vasút jelentős részén lassújelek vannak érvényben. Ebből kifolyólag feladatunk tehát, hogy egy komoly fejlesztésbe vágjuk a fejszénket.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium pontosan ennek a célnak a mentén dolgozta ki a magyar vasút jövőjéről szóló koncepciót. Ebben arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a magyar vasút meg tudjon felelni azoknak a kihívásoknak, amelyeket a XXI. század ad, és meg tudjunk mindannyian felelni azoknak az elvárásoknak, amelyek az utasok részéről érkeznek.

Nyilvánvalóan azonnali és gyors, hatékony intézkedéseket csak abban a szituációban lehet tenni, amelyre a forrás rendelkezésünkre áll. A magyar vasút jövőjéről szóló koncepción keresztül azt szeretnénk elérni, hogy hosszú távon, jelentős mértékben ez a forrás adott lehessen. Most, 2023-ban azon kell dolgoznunk, hogy a különböző, régi adósságok miatt fennálló problémákat kezelni tudjuk. Így volt ez az 1-es vonalnak a felújításánál.

Engedjék meg, hogy e helyről nemcsak a vasúttársaság munkatársainak a munkáját tudjam megköszönni, hanem azoknak a volánosoknak is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy abban a fajta mobilitásban, ami szükséges ahhoz, hogy ennek, a Magyarország szempontjából létfontosságú vonalnak a közlekedése adott legyen, abban közreműködnek, segítenek. Több tízezer utasnak a szállítását végzik el a Volánon keresztül a kollégák.

(9.10)

A magyar vasút tehát, azt gondolom, hogy egy komoly lehetőséget jelent a magyar állam számára. Mi a kötött pályára a jövőben is úgy tekintünk, mint egy nagy lehetőség. Mindannyian tudjuk azt, hogy ennek a fejlesztéséhez azonban a magyar állam akaratán kívül még európai uniós forrásokat is fel lehetne használni. Azért mondom, hogy fel lehetne, mert önök, a baloldal pártjai folyamatosan azon vannak, hogy akadályozzák a Magyarország számára járó uniós források felhasználását. Gyurcsány Ferenc maga is elmondta azt, hogy ők azon dolgoznak, hogy meggátolják a Magyarországnak járó források kifizetését.

Miért is lenne fontos ez? Azért, mert van egy bizonyos IKOP, és az IKOP-on keresztül például jelentős forrásokat lehetne arra felhasználni, tisztelt képviselő asszony, hogy a kötött pályát, a magyar vasút rendszerét fejleszteni lehessen. Ezért tisztelettel arra kérném a baloldal képviselőit, hogy működjenek közre hazánk közlekedésfejlesztése érdekében, dolgozzanak azon, hogy azok a források, amelyek rendelkezésre állhatnának a magyar vasútrendszer további fejlesztése érdekében, megérkezhessenek. Mi a kormányon továbbra is azon leszünk, hogy a magyar utasoknak, akiknek mindig igazuk van, megfeleljünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai