Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Már majdnem kezdtem azt gondolni, hogy a közbeszerzési törvénnyel vagy általában a közbeszerzési jogszabályokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díjszabályok nem túl jelentősek, de aztán amikor ott tartottam a normaszövegben, ami az előbb is elhangzott, hogy kizárás megalapozatlansága esetén mennyi lehet ennek a felső határa, még a lecsökkentett felső határ is meglehetősen borsos, akkor úgy gondoltam, érdemes lenne azon elgondolkodni, különösen a sokmilliárdos becsült értékű közbeszerzési eljárások esetén, hogy megfizethetőbbé, és mondjuk, a magyar cégek, akár a nagyobb magyar cégek anyagi teherbíró képességével sokkal inkább arányban állóvá tenni ezeket a díjakat.

Mondom ezt azért, mert valamikor, még a politikai szerepvállalásom előtti időszakban, 2005 tájékán magam is közbeszerzési referens képesítést szereztem. Annak idején ez egy 8-10 hónapos OKJ-s képzés során megszerezhető volt, természetesen azért komoly előnyt jelentett a jogi végzettség. Aztán magasabb lépcsőfokot akkor a hivatalos közbeszerzési tanácsadó kategória jelentette. A hivatalos közbeszerzési tanácsadói minőség elég sokáig létezett, aztán ezt váltotta fel a felelős akkreditált közbeszerzési szakértő megnevezés. Egyre inkább szűkült a kör, egyre nehezebb volt bekerülni egyébként már a hivatalos közbeszerzési tanácsadói körbe is, most pedig olyan erős feltételekhez van kötve, ami talán a kelleténél vagy az indokoltnál nagyobb mértékben rostálja meg a szakmát. Én magam is ismerek számos olyan kiváló közbeszerzési szakembert, aki most már önhibáján kívül nem tud ezeknek a különböző feltételeknek megfelelni.

Azt pedig rögzítsük, hogy csak az egészen kivételes finanszírozású vagy költségvetési helyzetű közintézményeknél lehetett a személyi állományban, a munkavállalók, a köztisztviselők vagy a közszolgálati jogviszonnyal, vagy éppen kormánytisztviselői jogviszonnyal rendelkezők között ilyet találni, illetve a megyei jogú városok vagy szintén szerencsésebb költségvetésű nagyobb városok kivételével nemcsak, hogy egy átlag községi önkormányzat, hanem egy átlagos, tízezer feletti önkormányzat sincs abban a költségvetési helyzetben, hogy képes legyen megfizetni egy felelős akkreditált közbeszerzési szakértőt. Annak idején Szabolcs-Szatmár-Bereg, akkor még, megyében, most már vármegyében lámpással kellett keresni nemcsak a hivatalos közbeszerzési tanácsadókat, hanem azokat is, akik bármilyen típusú közbeszerzési szaktudással rendelkeztek. Érdemes lenne tehát ezeket a szabályokat átgondolni.

Ha már az illetéktörvényről beszélünk, nem tudom megállni, hogy az általános vita adta lehetőségek között ne említsek meg olyan részeket, amelyek nincsenek megnyitva, de ha már elég ritkán beszélgetünk, vitatkozunk itt illetékszabályokról, azért ugyanezzel a lendülettel nem kerülne túl sokba, nem jelentene túl sok pluszmunkát, ha átgondolnánk, főleg jelen gazdasági helyzetben, néhány fontos szabályt.

Természetesen fontosak az állam számára a bevételek, de régóta elégedetlen vagyok, illetve túlzott mértékűnek tartom a visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét. Azért valljuk be őszintén, ennek az egésznek a filozófiája elég furcsa. Akár hitelből vesz valaki lakóingatlant egyre magasabb vételáron, most egyelőre a lakáscélú ingatlanokról beszélek, akár önerőből a már többszörösen, több közteherrel megadózott, lecsökkentett, letisztított nettó jövedelméből, ennek a 4 százalékát még be kell fizetnie az államkasszába. Ez valahol a többszörös adóztatás vagy a többszörös népnyúzás tilalmába kellene hogy essen. Nem azt állítom, hogy ezt az illetékformát el kell törölni, azért nem akarok ilyen demagóg irányba elmenni, de hogy egy átmeneti időre ennek a fele mértékűre csökkentése indokolt lenne vagy kategorizálása és bizonyos vásárlói réteg tekintetében, mondjuk, egy illetékmentességi szabály kidolgozása, abban biztos vagyok.

Mint ahogy eltúlzott mértékűnek érzem a nem közeli hozzátartozók közötti ajándékozási illeték 18 százalékos mértékét. Valljuk be őszintén, tisztelt képviselőtársaim, jelen viszonyok között, 2023 végén a 18 százalékos mértékű illeték, még ha ajándékozásról is beszélünk, az megtorló jellegű. Olyan mértékben tereli adott esetben szürke vagy fekete irányba azokat, akik egyébként egy legális ajándékozási ügyletben gondolkodnak és történetesen nem közeli hozzátartozói egymásnak, hogy a „kevesebb több bevételt eredményezne” elvét érdemes lenne itt is érvényesíteni.

Egy ritkán emlegetett területet hadd említsek önöknek! Az előbb vitatkoztunk az elektronikus ingatlan-nyilvántartásról és részben ide tartozik ez a kérdés. A nem lakáscélú ingatlanoknál, hanem konkrét külterületi ingatlanok, jelesül termőföldek esetében van egy nagyon kedvező illetékmentességi szabály. Ezt nagyon helyeslem, és nagyon egyetért vele a Mi Hazánk Mozgalom is, viszont rögtön a szabály másik része az, hogy ha valaki a megszerzett földterületet átruházza, jellemzően eladja vagy valamilyen vagyoni értékű joggal megterheli, akkor az eredetileg fizetendő illeték kétszeresét kell befizetni. Tehát az egyébként 4 százalékos mértékű illeték helyett 8 százalékot kell ebben az esetben fizetnie, ha öt éven belül történik ez a jogalapítás vagy a tulajdonjog átruházása.

Egyrészt el lehetne gondolkodni ennek az időtartamnak, mondjuk, a három évre való csökkentésén, kicsit az amúgy beállni látszó földforgalmat próbálva ezzel élénkíteni, másrészt pedig a 8 százalékos mérték csökkentése is indokolt lenne.

(11.50)

Magyarul, itt arról van szó, hogy nagyon kevesen vállalják azt, hogy inkább befizetik a 4 százalékot, inkább mindenki megpróbál abban bízni vagy hinni, hogy nem kerül abba a helyzetbe, hogy öt éven belül cserélnie kell vagy mondjuk, el kell adnia. Ez vagy sikerül vagy nem. Ha nem sikerül neki, akkor ami egyébként 4 százalék lenne, az felugrik 8 százalékra. Azért ez is a megtorló jellegű kategória, ismerve azt, hogy milyen földárak vannak, ami egyébként nagyon üdvös, és nagyon örülünk neki, hogy egyre többet ér a magyar föld, de egyre magasabb összegekből kiszámolva ezt a 4 vagy 8 százalékot, ez egyre nagyobb terhet jelent a gazdálkodóknak. És ez vonatkozik a csere jogcímére is. Tehát itt egy diverzifikáltabb szabályozást érdemes lenne kitalálni, ami szintén kedvezőbb helyzetbe tudná hozni jelen esetben nem a lakás-, hanem a földtulajdonosokat.

Hogy a közbeszerzési törvényről is ejtsünk néhány szót. Sok fontos kérdés most sem nyílik meg ennek a törvénynek a szövegében. Az elmúlt közel másfél évtizedben többször próbáltam kísérletet tenni arra, aminek most különös jelentősége van, a helyi vagy a beruházás közelében elérhető munkaerő minél nagyobb arányú foglalkoztatására gondolok.

Természetesen a vonatkozó, nem feltétlenül törvényi szintű közbeszerzési szabályokban most is szerepel és már régen is szerepelt, 2010 előtt is, hogy bírálati szemponttá lehet tenni a helyi vagy a környékbeli munkaerő foglalkoztatását. Hadd mondjam el önöknek  a saját, még 2005-2006 környéki szakmai gyakorlatomból származik -: kipróbáltunk annak idején egy szatmári kistelepülésen kísérleti jelleggel egy olyan projektet, aminél rezgett a léc az akkori szabályok közepette, hogy mennyire fogadja be a rendszer a helyi munkaerő foglalkoztatását. Egy körülbelül 20 milliós becsült értékű útépítésről volt szó. Úgy alakítottuk ki a szabályrendszert  természetesen ezt nem lehetett leírni , hogy kimondatlanul csak olyan vállalkozó tudta ezt az építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárást megnyerni, aki vállalta, hogy a településen állandó lakóhellyel rendelkező és még hozzátettük, hogy munkanélküliek és tartósan munkanélküliek közül a legtöbb segédmunkást vagy szakmunkást foglalkoztatja. Aztán a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő kiviteliszerződés-tervezetbe belefogalmaztuk, hogy abban az esetben, ha a vállalkozó, a nyertes ajánlattevő a kivitelezés során jogellenesen megszünteti ezeknek az embereknek a jogviszonyát, magyarul megnyeri az eljárást, egy hét múlva meg elkezd kirúgni mindenkit, akkor olyan hibás teljesítésű vagy meghiúsulási kötbérrel számolhat, ami még a megtorló jellegtől is szigorúbb. Magyarán mondva kizártuk ennek a lehetőségét, hogy ilyen egyszerűen ki lehessen játszani a szabályokat.

Láss csodát világ, tíz helyben dolgozó embert, munkanélküli személyt vettek fel. Akkor, 2006-ban más idők jártak, akkoriban nem munkaerőhiány pusztított, hanem munkanélküliség, főleg ott a keleti határ szélén. Végigdolgozták az emberek az útépítést, és kettő vagy három még tartósan meg is maradt annál a cégnél, személyi állományba vették, annyira meg voltak elégedve a munkájukkal. Tehát lehet csodát művelni a közbeszerzésekkel, ha nem hátsó szándékok fűződnek hozzá.

És gondoljunk abba bele, hogy ez milyen nagyságrendben működhetne, mondjuk, autópálya-építéseknél, gyorsforgalmi elkerülő utak építésénél, esetleg, ha végül megindulnának, a különböző folyamszabályozási vagy vízgazdálkodási munkáknál vagy éppen nagyobb állami magasépítési munkálatoknál is, hogy akár kimondva vagy kimondatlanul csak olyan ajánlattevők nyerhetnék meg az adott közbeszerzési eljárást, amely ajánlattevők vállalják, természetesen, az előbb mondtam, megfelelő közbeszerzési szerződéses garanciák mellett, ami biztosítja a magyar államot meg az önkormányzatot afelől, hogy nem lehet játszi könnyedséggel, nevetségesen egyszerűen kijátszani ezeket a szabályokat, tehát amelyik ajánlattevők vállalják, hogy az adott településen, járásban   ez most beruházás volumenétől függ, hogy mekkora kört fogunk fel  a helyi segédmunkás, betanított munkás, szakmunkás munkaerő foglalkoztatását.

Jóval kevesebb vendégmunkásra lenne szükség. Tegnap késő estébe nyúlóan vitatkoztunk a vendégmunkásokkal kapcsolatos szabályozásról. Rengeteg olyan munkaerőt tudnánk bevonni vagy rengeteg olyan ember munkaerejét becsatornázni, akik, valljuk be őszintén, elég nehezen vonhatók be a munka világába. Másrészt azért szembesüljünk azzal, hogy most, amikor az építőipari beruházások, főleg a magánberuházások is visszaestek, azért van olyan jól és egyértelműen körülírható sajátos szociokulturális jegyekkel rendelkező közösség vagy közösségek Magyarországon, amelyek Budapestről és a nagyvárosokból ezeknek a munkalehetőségeknek a megszűnésével visszamentek ezekre a vidéki településekre. Jellemzően olyan személyekről van szó, akik különböző okoknál fogva  ebben persze azért az önhiba is fellelhető  nem képesek megtakarításokat képezni, nem készültek fel a nehezebb időkre, máról holnapra vagy hónapról hónapra élnek, és folyamatos munkabér vagy egyéb bevétel híján adott esetben nem feltétlenül legális eszközökhöz fognak nyúlni a megélhetési feltételek megteremtése érdekében. Ettől szebben és finomabban nem tudom körülírni ezt a problémát.

Ezeknek az embereknek nemcsak közbiztonsági, hanem munkaügyi, foglalkoztatáspolitikai, szociális létkérdés, hogy minél könnyebben tudjunk minél jobban fizető munkát adni. Az állami kivitelezések, az állami beruházások erre kiváló esélyt jelentenének. Természetesen ehhez önkorlátozónak kellene lenni, magyarán mondva a mutyi keretében visszaosztott összegek jelentős mértékben lecsökkennének. Tehát a korrupciót is le tudnánk faragni igen jelentősen, ha ezeknek az összegeknek, ennek a foglalkoztatotti körnek a közbeszerzési eljárások eredményeként elnyert munkálatokba való bevonásába fognánk bele, hiszen akkor ezek a források ott hasznosulnának, jóval lecsökkenne annak az összegnek a mértéke, amit a szokásos szabályoknak megfelelően visszaosztanak.

Ez gyakorlatilag politikai akarat kérdése lenne, de egyébként a jogalkotási munkát sem lehetne ezzel kapcsolatban megspórolni. Ne intézzük el azzal, államtitkár úr, arra kérem önt nagy tisztelettel, hogy egyébként erre elvileg amúgy lenne lehetőség, ha most is már nagyon akarnák, a jogalkalmazás eszközeivel az adott eljárásokban ezt meg lehetne oldani. Ha a jogalkotás eszközeivel egyértelműen ebbe az irányba tolnánk a folyamatokat, és ebbe az irányba vinnénk el az ajánlattevőket, akkor sokkal több ilyen eljárást tudnánk jó példaként említeni. És egyébként az a szép ebben, hogy nemcsak a nagy, adott esetben több tíz milliárdos beruházásoknál  azért most is akad még ebből néhány  lehetne ezt a rendkívül hatékony eszközt alkalmazni, hanem a kisebbeknél is. Tehát gyakorlatilag ez a legkisebbtől a legnagyobb beruházásokig bezárólag egy kiváló orvosság azokra a problémákra, amelyek sok év után ismét fel fogják ütni a fejüket a magyar vidéken, különösen az északkeleti, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi megyékben. Hiszen azok a problémák, amelyek az elmúlt néhány évben ismeretlenek voltak, vagy sokkal ritkább jelentkeztek, mondjuk, a 2010 előtti időszakhoz képest, főleg az építőipar drasztikus visszaesése miatt ki fognak újulni egyik napról a másikra, ugyanott fogunk tartani, mint 2002 és 2010 között.

A közbeszerzési törvényben kiváló lehetőségek rejlenek arra, hogy ezeknek a nagy részét sikerüljön elkerülni, vagy még kellő időben orvosolni. Ezzel kapcsolatban várnám államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)