Készült: 2024.05.09.08:13:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

83. ülésnap (2023.10.24.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:34


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Képviselő úr, ha már mindenáron közbe akar szólni, akkor is, amikor nem adtam meg a szót, akkor legalább tájékozódjon előtte. Nyilvánvaló, hogy alaptörvény-módosítást salátatörvény formájában nem lehet benyújtani a Házba, és ezt ön is tudja, csak úgy csinál, mintha nem tudná. Szabó Timea következik.

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap, október 23-án emlékeztünk meg ’56-os hőseinkről, ünnepeltük bátorságukat, szabadságszeretetüket, szabadságvágyukat az elnyomó diktatúrával és a szovjet hatalommal szemben.

Érdemes ilyenkor egy picit ránézni arra, hogy ki és mit gondol tulajdonképpen a magyar szabadságról és a szuverenitásról, a függetlenségről. Beszédes az, hogy például Orbán Viktor miniszterelnök úr nem mert kiállni a magyar emberek elé, zárt kordonok mögött, bértapsolók előtt volt csak hajlandó megemlékezni ’56-ról, de Novák Katalin köztársasági elnök is úgy döntött, hogy az adófizetők pénzén inkább Ausztráliáig repülget azért, hogy melbourne-i magyarok előtt beszéljen az ’56-os magyar, az egyik legnagyobb magyar szabadságharcról. Teljesen világos ebből az, hogy a fideszes vezetők pontosan tisztában vannak azzal, hogy nincs érvényes és hiteles mondásuk a magyar szabadságról, a magyar függetlenségről és a magyar szuverenitásról.

Miközben Orbán Viktor folyamatosan a magyar függetlenségről, a magyar érdekekről, a szuverenitásról beszél, addig például az izraeli konfliktusról szóló EU-csúcson, ami a múlt héten volt, nem vett részt, hanem maga helyett elküldte az osztrák kancellárt, hogy ő képviselje Magyarországot egy ilyen fontos terrorista támadás után. Hát, ez lenne a magyar érdek, ez lenne a szuverenitás, hogy egy másik ország kancellárja képviseli a magyar kormányt egy uniós csúcson? Ez nem a magyar érdek, ez nem szuverenitás!

Mindezt Orbán Viktor egyébként azért halogatta, azért nem vett részt ezen az uniós csúcson, mert a kínai kommunista párt meghívására Pekingbe utazott az „Övezet és út” fórumra, ahol a háborús bűnös Vlagyimir Putyinnal parolázott inkább. Van azért abban valami egészen nyugtalanító, hogy az ’56-os forradalom emléknapja előtt néhány nappal Orbán Viktor a kínai kommunista párt meghívására a háborús bűnös Vlagyimir Putyinnal rázogat kezet, egy olyan háborús bűnössel, aki az 1956-os magyar forradalomhoz és annak leveréséhez kísértetiesen hasonló véres háborút vív most éppen szomszédunk, Ukrajna ellen. Hát, ez lenne a magyar érdek, képviselőtársaim? Ez nem a magyar érdek, ez nem szuverenitás!

Ráadásul a kínai gazdasági fórumon összesen 24 ország vezetője vett részt, az egész Unióból Orbán Viktor volt az egyetlen, aki ott volt, egyébként latin-amerikai és afrikai országok voltak jelen. De ez nem elég, még a világ által el nem ismert iszlamista, terrorista tálibok is delegáltak oda vezetőt. Tehát az Izraelről szóló uniós csúcs helyett Orbán Viktor a kínai kommunista párttal, egy háborús bűnössel és az iszlamista tálibokkal parolázott inkább. Ez nem a magyar érdek, ez nem a magyar szuverenitás!

Orbán Viktor Magyarország számára életveszélyes külpolitikát folytat, nem szolgálja hazánk érdekét; ellenkezőleg, kommunista diktatúráknak szolgáltatja ki hazánkat, olyan diktatúráknak, amelyek semmibe veszik Magyarország érdekét. Elég csak Erdoğan elnökre gondolni, aki Orbán Viktor megkerülésével be is nyújtotta már a svéd csatlakozást. Ehhez képest önök erre még mindig nem hajlandók.

(13.30)

Olyan cselédként tekintenek egyébként a kínai és az orosz diktatúrák Magyarországra, ahol csak hazánkat kizsákmányolni akarják, elvenni a legjobb termőföldjeinket, a mérgező akkumulátorgyárakkal a legjobb minőségű földeken kívül az ivóvizeinket, tönkreteszik a magyar munkavállalókat, a gyár közelében élőket folyamatosan mérgezik. Ez nem a magyar érdek. Ez nem szuverenitás, tisztelt képviselőtársaim, ahogy az sem magyar érdek, hogy Orbán Viktor és Rogán Antal teljes titokban Budapest környékén egy 500 hektáros, két kerületnyi  de hogy önök is értsék: 700 futballpályányi  területen akar most egy kínai logisztikai központot létrehozni, két budapesti kerületben, ahol naponta 2 ezer kamion fog dübörögni, megterhelve továbbra is az M0-s és az M5-ös forgalmát és mérgezve a levegőt és zavarva az ott élőket. Ez lenne a magyar érdek? Ez lenne a szuverenitás? Nem! Más országokban ezt az ország kiárusításának, gyarmatosításának és hazaárulásnak hívják.

A Párbeszéd-Zöldek nevében felszólítjuk a Fidesz-kormányt, hogy Kína és Oroszország kiszolgálása helyett… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)

ELNÖK: Megadom a szót Menczer Tamásnak. Parancsoljon! (Szabó Timea: Köszönöm, hogy egy másodpercet sem hagyott, házelnök úr, hogy befejezzem a mondandómat!) Méltányosan jártam el önnel szemben. (Szabó Timea: Nagyon méltányos volt, házelnök úr!) Az államtitkár úré a szó. (Szabó Timea: Remélem, hogy a kicsinyes játékával most boldog!)

MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. (Szabó Timea közbeszól.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje… (Szabó Timea közbeszól.) Megengedi a képviselő asszony, hogy válaszoljak? (Szabó Rebeka közbeszól.) Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Egy vallomással kell kezdenem, tisztelt képviselő asszony. Engem is meglep, de örülök, hogy hallhattam a felszólalását, és válaszolhatok rá, ugyanis egy nagyon fontos kérdést érint a tisztelt képviselő asszony felszólalása: a magyar érdeket, azt, hogy mi is a magyar érdek és azt, hogy a különböző magyar pártok, a kormány, a miniszterelnök, illetőleg a baloldali pártok ehhez a magyar érdekhez hogyan is viszonyulnak.

Na most, mielőtt részletesebb kifejtésbe kezdenék, engedje meg, hogy egy cikkről tájékoztassam, amelyet a Telexen olvastam, és a Medián felmérését tartalmazza, tehát  mondom még egyszer  ez egy Telex-cikk, nem Magyar Nemzet, és a Medián pártpreferenciáit mutatja, tehát nem a Századvégét, csak hogyha hitelességi kérdést csinálna belőle. Kerestem a Párbeszéd támogatottságát. Nem találtam. (Szabó Timea közbeszól.) Eljutottam az utolsó bekezdésig, amelyet szó szerint szeretnék idézni: „Vona Gábor szintén nemrég párttá szerveződött Második Reformkora, az MSZP és az LMP egyaránt 1-1 százalékos támogatottságot élvez, a Párbeszédnek az 1000 fős mintában egyetlen támogatója sem akadt.” (Derültség a kormánypártok soraiban.  Szabó Rebeka közbeszól.) Mondom még egyszer a könnyebb érthetőség kedvéért: „A Párbeszédnek az 1000 fős mintában egyetlen támogatója sem akadt.” (Szabó Timea közbeszól: És?!)

Tisztelt Képviselő Asszony! Önöket egyetlen… (Szabó Timea közbeszól.) Önöket egyetlen magyar sem támogatja. (Szabó Timea: Egyéniben választottak meg!) Ön egy olyan pártot képvisel, amely még a baloldali felmérések és írások szerint sem rendelkezik (Szabó Rebeka közbeszól.) egyetlen magyar támogatóval sem. Hát honnan…? (Szabó Timea: Négy egyéni képviselőnk van!) Tisztelt… (Szabó Timea: Akkor miért választottak meg minket?!) Tisztelt képviselő asszony… (Szabó Rebeka közbeszól.) Tisztelt képviselő asszony, mondom még egyszer: önöket tehát a magyarok nem támogatják (Szabó Timea közbeszól.), zéró, nulla. Honnan tudhatnák önök, hogy mi a magyar érdek, tisztelt képviselő asszony? (Szabó Timea és Szabó Rebeka közbeszól.) Hát, önöket nem támogatják a magyar emberek. Vagy  megfordítva  önök pontosan tudják, hogy mi a magyar érdek, de teljesen mást csinálnak, ezért nem támogatják önöket a magyar emberek. (Szabó Timea és Szabó Rebeka közbeszól.) Az önök támogatottsága zéró.

Na most, adódik a kérdés, tisztelt képviselő asszony… (Szabó Rebeka közbeszól.  Vargha Tamás: Miért kiabálnak?) Tisztelettel, értem a feszültséget. (Derültség a kormánypártok soraiban.  Szabó Timea: Én is értem! Én is értem!) Én is ideges lennék, ha nulla százalék lenne a támogatottságom, és nulla ember… (Szabó Timea: A tálibokkal egy asztalnál ülni!) Tisztelt képviselő asszony, tehát ha önöket a magyarok nem támogatják, adódik a kérdés: akkor vajon ki támogatja, honnan… (Szabó Timea: Óbuda-Békásmegyer, Pécs…!)  honnan jön a támogatottság, honnan jön a politikai instrukció, honnan jön a pénz? És hogyha ezek a kérdések (Szabó Timea: A szavazóktól!) és ezek a tények az asztalra kerülnek  mondom még egyszer: a Párbeszédnek az ezerfős mintában egyetlen (Szabó Timea közbeszól.) támogatója sem akadt (Derültség a Mi Hazánk soraiban.) , tehát akkor vajon önöket ki támogatja (Szabó Timea közbeszól.), és vajon miért képviselnek önök háborúpárti álláspontot.

Na most, az orosz elnökre rátérve: amikor a német kancellár és a francia elnök tárgyal és tárgyalt a háború kezdete óta számtalanszor az orosz elnökkel, akkor nem volt probléma? Vagy az a baj, hogy telefonon lehet tárgyalni, mert arról nem készül fénykép? Hogyan van ez? Micsoda felfogás ez, tisztelt képviselő asszony?!

Ami pedig a tárgyalást érinti és illeti szintén, a békéért mindig hajlandóak vagyunk tárgyalni, és nem akarok önnek valami nagy újdonságot felfesteni (Szabó Timea: A tálibokkal?! A tálibokkal?!), a békéért, amikor végre egyszer hajlandó lesz a háborúpárti többség változtatni az álláspontján, a békéért és a békéről az orosz elnökkel kell majd tárgyalni. (Szabó Timea közbeszól.) Ezzel a gondolattal barátkozzon meg, mert nem úgy tűnik, hogy Moszkvában nagy változás lenne a belpolitikát illetően. Tehát ha békét akarunk, akkor tárgyalni kell, és tárgyalni a békéről az orosz elnökkel (Szabó Timea közbeszól.) nyilvánvalóan kell majd.

Ami pedig a kínaiakat illeti, tehát még egyszer: önök háborúpártiak, ez ellentétes a magyar érdekkel (Szabó Timea: A tálibok!), és önök a magyar, az összes magyar gazdasági eredményt tönkretennék, a munkahelyek megint megszűnnének, és az összes elért 13. havi nyugdíj, családtámogatás, fiatalok adómentessége, munkahelyek, lehetne sorolni, az önök gazdaságpolitikájával, a beruházások elleni politikájával ezek mind megszűnnének. Ezért helyes, hogy nem önök vezetik az országot, merthogy a Párbeszédnek az ezerfős mintában (Szabó Timea közbeszól.) egyetlen támogatója sem akadt. (Szabó Timea közbeszól.  Derültség a kormánypártok soraiban.) Kérem, hogy ezzel az adattal barátkozzon meg (Szabó Timea közbeszól.), és jobbulást kívánok! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.  Szabó Timea közbeszól.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai