Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Semjén Zsolt képviselő úr, KDNP-képviselőcsoport, miniszterelnök-helyettes: „Ötven évvel ezelőtt hunyt el a legnagyobb magyar kereszténydemokrata politikus, Barankovics István” címmel. Miniszterelnök-helyettes úr, öné a szó.

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): „A keresztény ember nemcsak a saját személyes üdvösségén köteles munkálkodni, hanem részt kell vennie a társadalom megváltásának művében”- írta Barankovics István.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ötven évvel ezelőtt, 1974. március 13-án emigrációba kényszerülve New Yorkban hunyt el a modern magyar

kereszténydemokrácia legnagyobb személyisége, Barankovics István. Nem csupán illő, de kötelességünk is megemlékezni róla e falak között, ahol a keresztény magyar jövőért vívta heroikus küzdelmét.

A katolikus egyház társadalmi tanításának fundamentumán álló hitvalló kereszténység, megkérdőjelezhetetlen nemzethűség és demokratikus elkötelezettség adta meg karakterét.

Barankovics István nyelvezetét, nemzetfelfogását Szabó Dezső ihlette és formálta, míg politikai gondolkodását az anyaszentegyház szociális tanítása, illetve annak magyarországi hírnökei: Giesswein Sándor és Prohászka Ottokár. 1943-tól a Magyar Nemzet főszerkesztőjeként a lapot a nemzetiszocialista ideológiával szembeni szellemi ellenállás egyik központjává tette. A nácizmussal szembeszállva a kereszténypolitika természetéről a következőképp gondolkodott: „Határozottan elutasítjuk a nácizmussá fajult, túlértékelt faji gondolatot. Magyarok maradván Európában, és európainak lenni itthon. Ez a mi nacionalizmusunk krédója.”

A háború után a faji szocializmust az osztályszocializmus követte. Mindazonáltal felcsillant a remény, és Barankovics lehetett volna a magyar

Adenauer. Az 1947. augusztusi nemzetgyűlési választásokat Barankovics pártja megnyerte, de a kommunisták százezres nagyságú kékcédulás választási csalást követtek el. A kommunista diktatúra egyre fojtogatóbb szorítására válaszolva, Barankovics a győri kiáltványban fogalmazza meg a kereszténydemokrata párt programját: „Programunk a legbiztosabb és legszélesebb emberi jog. A legteljesebb szociális igazságosság és a legnagyobb szabadság, a természetfelettiség többletével. A kereszténység nem mindenki számára kötelező hit ugyan, de mindenki számára erkölcsi és kulturális érték. Nem csak hitrendszer, hanem egyben világnézet, azaz részleteiben kidolgozott kulturális szemlélet és társadalomtudomány is, amely gyakorlati útmutatást jelent a társadalmi és gazdasági élet számtalan területén. Igazságtalan volna tehát a politikai érvényesülés jogát éppen a keresztény világnézettől megtagadni.”

Barankovics parlamenti szereplésének, de talán közéleti pályafutásának is legmesteribb beszédét 1948. június 16-án az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslat ellen tartotta. Ebben kifejtette, hogy az egyház nem csupán liturgikus, hanem belső természete és lényege szerint kultúregyház is. A vallásszabadság joga tehát nem merül ki az istentiszteletek és szentmisék megtartásának jogában.

(12.10)

A katolikus egyház sohasem adta hozzájárulását ahhoz, hogy mintegy internálják a templomokba, és beszorítsák a sekrestyébe.

1948 végére a kereszténydemokrácia és a kereszténydemokrata politikusok puszta létezése is veszélybe került. Barankovics kitartott, ameddig kitarthatott, 1949 februárjában a Mindszenty-per árnyékában azonban nyilvánvalóvá vált: nincs tovább. Rákosi Mátyás maga szólította fel pártjának feloszlatására, egyben annak kimondására, hogy a Demokrata Néppárt antidemokratikus és népellenes politikát folytatott. Barankovics ehhez nem asszisztált. Rákosi figyelmeztetésére, hogy nincs tisztában a helyzetével, így válaszolt: „Tudom, hogy csak a lét és a becsület között van választásom, de a becsületet választom.” És mielőtt elindult emigrációjába, ezt írta naplójába: „Emigrációba nem megy az ember, hanem kényszerül.” Pártját  gondolva a jövőre  nem feloszlatta, hanem csak felfüggesztette annak működését.

Egy szál aktatáskával ment a zöldhatáron át a bizonytalanságba. 42 éves volt. Életének hátralévő 26 évében az Egyesült Államokban, emigrációban folytatta a munkát. Nem az emigráció szervezetését tekintette fő feladatának, hanem a szellemi iránymutatást: előadásokat tartott, tanulmányokat írt.

Dacára Mindszenty József bíborossal való személyes ellentétének, Barankovics a hercegprímás jelentőségéről a következőképp nyilatkozott: „A fogoly és az azilumban élő Mindszenty bíboros az aktív egyházi ellenállás világszimbóluma.”

1974. március 13-án, 67 éves korábban hunyt el. 2001 decemberében hazahoztuk a New York-i szegénytemetőből, és immáron magyar földben, a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lelte meg végső nyughelyét, egykori frakciótársai körében. Adja Isten, hogy hűségesek maradjunk örökségéhez! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a nemzetiségi szószólók soraiból.  Balassa Péter tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök-helyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Ház! Barankovics István nagyon egyértelműen fogalmazott, a kezdetektől fogva az a célja: független ország, kereszténydemokrácia. Két-három nemzedéknyi idő eltelt azóta, de mi ugyanezért küzdünk, hiszen ezek a sorsfordító kérdések minden történelmi korban ugyanazok: egy független, szuverén Magyarországért és azért, hogy kereszténydemokrácia legyen Magyarországon, ne egy liberális demokrácia, amely az emberképünket is tagadja, hanem egy kereszténydemokrácia, amely az emberek együttélésére és természetfölöttiségre való nyitottságára is épül.

Kevés párt mondhatja el magáról azt, amit a Kereszténydemokrata Néppárt elmondhat, hogy idén lesz 80 éve annak, hogy a párt megalakult. Kevés demokratikus párt van, amelyik 80 éves múltra tekinthet vissza, vannak itt régebbi múltú pártok is, de azoknak a történelme kevésbé demokratikus. Ezért vagyunk büszkék Barankovics Istvánra is, aki megalkuvást nem tűrve, semmifajta Gestapo általi vagy kommunisták általi befolyásolási kísérletet nem tűrve harcolt a Kereszténydemokrata Néppártért.

A KDNP jogelődjét 1944. október 13-án, tehát közel 80 évvel ezelőtt alapították. Illegalitásban kezdték a működésüket, ugyanúgy, mint az akkori különböző egyházi mozgalmak tagjai, a Gestapo ellen menekültek, titkos helyeken találkoztak. Akkor volt igazán tétje annak, hogy ki demokrata és ki akar az akkori német megszállással szemben a magyar emberekért kiállni és akár pártot is létrehozni. Nemcsak az akkori nácik, hanem később a kommunisták is üldözték a Demokrata Néppártot és a Kereszténydemokrata Néppártot. Ez is mutatja a KDNP-nek az alapvető mély és elkötelezett demokratikus jellegét.

Akkor is, amikor kékcédulás választásokat hirdettek Magyarországon, a demokratikus pártok közül a legtöbb szavazatot a Demokrata Néppárt kapta, a KDNP jogelődje. 62 képviselővel a legerősebb ellenzéki párt, a legerősebb ellenzéki frakció tudott lenni. És ellenállt a kommunista hatalomgyakorlásnak, ameddig tudott. Ki-ki különböző módon: volt, aki emigrációba kényszerült, mint Barankovics István, Kovács K. Zoltán, Varga László vagy mások; voltak olyanok, akikre itthon a börtön várt, a megaláztatás és egészen a rendszerváltásig tartó megbélyegzés.

Barankovics István már nemzedékekkel ezelőtt megfogalmazta azt, amit később Antall Józseftől hallhattunk, de sokan Konrad Adenauernek is tulajdonítják. Hogyan fogalmazott Barankovics? „A kereszténység az európai kultúra kiirthatatlan, éltető lelke, amelynek egyik csodálatos tulajdonsága éppen az, hogy eszményei előtt  talán más oltárokon, más fogalmazásban és más szertartások kíséretében  azok is hódolnak, akik már a hitet nem hiszik.” Ezt úgy fogalmazta meg Antall József a rendszerváltáskor, hogy valóban olyan mélyreható a keresztény gyökér egész Európában, hogy még azok is, akik nem járnak templomba, azok is, akik a hitet nem gyakorolják hétről hétre vagy napról napra, ebben a fogalmi körben tudnak gondolkodni, csak ebben tudnak politikai javaslatokat tenni. Akik tehát napjainkban ugyanazt teszik, mint amit korábban a kommunisták tettek, hogy magát a kereszténységet akarják kiirtani, az egyházat akarják ellehetetleníteni, Barankovics is mondta, hogy valójában az egész polgári demokráciánk alapjait vonják kétségbe.

Marx is azt mondta, hogy a keresztények emberhúst ettek az őskeresztény időkben; és a kereszténység elvei gyávaságot, önmegvetést, megaláztatást, szolgalelkűséget, alázatot, vagyis a csőcselék tulajdonságát prédikálják. Nyilvánvalóan ezzel szemben pontosan az egyik és a másik ember felebaráti szeretetére épülő szolidaritást prédikáljuk vagy hirdetjük, ennek az értékeit tartjuk fontosnak. Láthatjuk, hogy mire jutottak a kommunisták és mire jutottak a kereszténydemokraták.

Lenin szerint is minden isteneszme kimondottan aljasság. Kádár János pedig azt mondta, hogy a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel harcolnak. Ezek a börtönök voltak azok, amelyeket jó néhány kereszténydemokrata megjárt. Az ő kiállásuk, az, hogy mindig a becsületet választották, számunkra is mindig mérték, hogy hogyan kell egy kereszténydemokratának politizálni; és olyan példaképek, amelyekkel kevés politikai család büszkélkedhet.

De mi büszkék vagyunk Barankovics Istvánra is, hogy az elveihez az élete végéig hűséges maradt. Mindent fel kellett adnia, ami fontos, az újságírását, a parlamenti politikai tevékenységét, azt, hogy a hazájában élhessen, de az elveit mindvégig fenntartotta. És ha megérte volna a rendszerváltást, úgy, ahogyan azt megérte Varga László, ahogyan azt megérte Kovács K. Zoltán, akkor biztosan visszatért volna, és segített volna az ittenieknek újraindítani a magyar demokráciát.

Büszkék vagyunk rá, büszkén emlékezünk rá, és büszkék vagyunk, hogy egy 80 éves politikai család tagjai vagyunk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Felszólalások:   25-28   29-32   33-36      Ülésnap adatai