Készült: 2024.05.08.22:34:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

97. ülésnap (2023.12.11.),  308-311. felszólalás
Felszólalás oka Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
Felszólalás ideje 8:22


Felszólalások:   304-308   308-311   312      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tájékoztatom, hogy a vita további szakaszaiban 12 perc 20 másodperc időkeret áll majd rendelkezésére esetleges zárszó elmondásával együtt.

Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Mezőgazdasági Bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek. A vita során kettőperces felszólalásra nincs lehetőség. Kérdezem, kíváne valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Államtitkár úrra nézek. (Jelzésre:) Államtitkár úr álláspontját már kifejtette a vita első szakaszában.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/6080. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Nagy Csaba képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr!

NAGY CSABA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/6080. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a változó életviszonyok követése érdekében a jogszabályok folyamatos felülvizsgálata és tartalmuk újragondolása igényli. Törvényhozói felelősségünk, hogy az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, amelyek az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni.

A törvényjavaslat jelentősebb része a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítését hivatott szolgálni. A vállalkozások sikeressége érdekében olyan jogi környezetet kell kialakítani, amelyben tükröződnek az ügyintézések egyszerűsítését szolgáló javaslatok, ezzel a vállalkozások a mindennapi teendőikre és a foglalkoztatás bővítésére tudnak koncentrálni. A vállalkozásokat, a cégeket a mai napig sok olyan jogszabályi előírás terheli, amelyeknek nem vagy csak indokolatlan nehézségek árán tudnak megfelelni.

A törvényjavaslat alapján 2025-től megszűnik a munkáltató munkaügyi iratokkal, dokumentumokkal kapcsolatos megőrzési kötelezettsége a munkahelyet váltott, kilépett munkavállalóra vonatkozó és az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését elérő munkavállalók esetében.

A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat, de a jogszabály meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkoztatásokat, amikor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat.

A törvényjavaslat igazodik továbbá a XXI. század digitális körülményeihez az ügyintézések tekintetében, de e tájékoztatás vonatkozásában is így például a pénzügyi szervezeteknek kötelezővé teszi, hogy a bankok, biztosítók, önkéntes pénztárak rendelkezzenek honlappal, amely segíti az ügyfelekkel való kapcsolattartást, illetve a közzétételi kötelezettségeiknek is eleget tehetnek ezzel.

A törvényjavaslat kiemelt célkitűzése továbbá a külföldről hazatérő magyar állampolgárok hazatérésének segítése, a hatósági ügyeik intézésének megkönnyítése. Az egyes kormányablakokban felállításra kerülő Hazaváró irodák és a Hazaváró-portál mellett számos törvény módosításával könnyebbé válik számukra a hazatéréssel összefüggő ügyek intézése.

A Törvényalkotási Bizottság módosítási szándéka tartalmi, kodifikációs és jogharmonizációs javaslatokat is megfogalmaz.

Mindezek tekintetében kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)

(20.10)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Répássy Róbert miniszterhelyettes urat, hogy az előterjesztő képviseletében most kíváne szólni. (Dr. Répássy Róbert: Igen.) Öné a szó, miniszterhelyettes úr.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/6080. számú törvényjavaslat célja, hogy a vállalkozások mint a hazai gazdasági szereplők az ügyeiket minél kevesebb adminisztrációval, egyszerűen és gyorsan tudják intézni, igényeiket érvényesíteni.

A törvényjavaslatot a Törvényalkotási Bizottság 2023. december 7-én tárgyalta meg, és ahhoz a következő főbb módosító javaslatokat fogalmazta meg. A bizottság javaslatot fogalmazott meg az egyéni vállalkozók gazdasági tevékenységének fejlesztésére azáltal, hogy illetékmentességet állapít meg az egyéni vállalkozók vállalkozói vagyonának a vállalkozás folytatásához alapított egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság vagy egyéni cég számára történő átruházása esetén.

Fontos változás, hogy a CSOK Plusz nevű kölcsön felhasználásával történő lakásszerzés a lakás forgalmi értékéhez kötött felső összeghatár nélkül mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.

Kiemelem, hogy a villamosenergia-tároló létrehozatalára irányuló beruházás esetén adókedvezmény igénybevételére lesz lehetőség. A kedvezmény bevezetésének célja annak ösztönzése, hogy olyan újonnan telepített villamosenergia-tároló berendezések létesüljenek, amelyek képessé teszik az adózót a saját célra megtermelt villamos energia tárolására. Az adókedvezmény hat adóév alatt vehető igénybe azzal, hogy az első adóév adózói választás szerint az üzembe helyezés éve vagy az azt követő adóév. Az igénybevétel feltétele, hogy a villamosenergia-tároló energiájának évi legalább 75 százalékát közvetlenül összekapcsolt megújulóenergia-termelő létesítményből nyeri.

Egyszerűsödnek a minősített adatok felhasználásához kapcsolódó szabályok azzal, hogy a felhasználói engedélyre és a hozzá kapcsolódó rendelkezési jogosultságra vonatkozó szabályok kivezetésre kerülnek.

Kifejezetten sokat foglalkozott a tisztelt Ház a foglalkozás-egészségügyi szabályok tervezett változtatásával és a bevezetésre kerülő differenciált szabályozással. Szeretném felhívni a figyelmüket a Törvényalkotási Bizottság azon módosító javaslatára, amely szerint nem kell külön kiadni miniszteri rendeletet azon munkakörökre, amelyek esetében ágazati jogszabály külön szabályozást állapít meg, azaz ágazati szabályok kimondják a kötelező orvosi vizsgálatot. Ez érvényesül például a rendvédelmi szerveknél vagy a vasutasoknál.

Tisztelt Ház! Megköszönve a törvényjavaslattal összefüggésben lefolytatott vitát, abban, azt gondolom, egyetérthetünk, hogy szükséges a vállalkozások és az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentése, ezért tisztelettel kérem önöket, hogy támogassák a tárgyalt törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:   304-308   308-311   312      Ülésnap adatai