Készült: 2024.05.09.14:07:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

6. ülésnap (2022.05.23.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:22


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Három hónapja megállás nélkül ömlik a Sajó folyóba a mérgező bányavíz a Rozsnyói járásban. A szlovák kormány a bénultság és a tagadás állapotában van. Múlt héten hétfőn én ott jártam a helyszínen, a Rozsnyói járásban, és elmentem a szennyezés forrásához, Alsósajó településre, és megnéztem a folyó állapotát, végigkövettem a folyót egészen a magyar határ irányába. Majd kedden itt önöket is tájékoztattam napirend előtti felszólalásban, illetve múlt héten több alkalommal a Fenntartható fejlődés bizottságában is felvetettem ezt a kérdést, beszéltem arról az ökológiai katasztrófáról, ami megvalósul a Sajó vonatkozásában. Ugyanakkor kifejezetten kértem Szijjártó Péter miniszter urat és kértem Nagy István miniszter urat is, hogy mindketten a saját portfóliójuknak megfelelően a leghatározottabb lépéseket tegyék az ügy mielőbbi megoldása érdekében. Azóta, én arról tudom tájékoztatni önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy eltelt egy újabb hét, és semmi nem változott meg, tehát ugyanúgy naponta 2,5 tonnányi szennyező anyag jut a Sajó folyóba.

Múlt héten is jeleztem önöknek, nyoma sincs annak, hogy bármilyen szakember egyáltalán a szennyezés forrása körül megjelenne, ott bármiféle munkát végeznének, vagy akár csak előkészítenének bármit, és az is látható, hogy még csak le sem kerítették a szennyező anyag bejutásának a forrását.

Azt is láthatjuk, hogy a szlovák hatóságok nem hirdettek a helyzethez igazodó veszélyhelyzetet annak érdekében, hogy egyáltalán gyorsabban tudjanak cselekedni.

Mivel nem változott meg semmi az elmúlt egy hétben sem, ezért indokoltnak tartom, hogy ismét beszéljünk erről a kérdésről itt a magyar Országgyűlés nyilvánossága előtt, hiszen teljesen világos, hogy a közös természeti kincseink védelme közös feladatunk. Ugye, ebben a kérdésben nincsenek ellenzéki, nincsenek kormánypárti politikusok, itt mindannyiunknak határozottan cselekedni kell. Én ezért nem örültem Nagy István miniszter úr minapi facebookos hozzászólásának, amelyben arra utalt, hogy Szlovákia területén ő maga, miniszter úr nem illetékes. Én azt gondolom, hogy egy ilyen kérdésben mindannyian érezzük a saját felelősségünket, és bizony mindannyian illetékesek vagyunk, és cselekednünk is kell annak érdekében, hogy a legfontosabb dolgot megtegyük, tehát a további szennyezés bejutását megakadályozzuk.

Ebben a kérdésben a magyar kormánynak nemcsak erkölcsi, hanem jogi lehetőségei is vannak a lépésekre, és ezekre szeretnék rákérdezni konkrétan, hogy mit tett eddig a kormány. Foglalkozotte a Sajó ügyével az illetékes határvízi bizottság? Ha napirenden volt az ügy, akkor, kérem, tájékoztassák a közvéleményt abban a tekintetben, hogy milyen lépéseket tudtak tenni, illetve megfogalmazni. Ha nem volt napirenden a kérdés, akkor arra adjanak magyarázatot, hogy miért nem vette ez a testület napirendjére ezt a rendkívül fontos kérdést.

A határvízi megállapodás alapján milyen, a további szennyezés megakadályozását, illetve a kárelhárítást célzó, sürgető lépéseket tettek? Ezeknek eddig mi lett az eredménye, illetve milyen válasz érkezett rájuk a szlovák felek részéről?

Ha folytatódik a szennyezés, és láthatjuk, hogy ez sajnos egyelőre folytatódik, annak a magyar szakemberek szerint konkrétan milyen hatása lesz a folyó hazai szakaszán, és milyen konkrét kármegelőző intézkedéseket tettek vagy terveznek megtenni a folyó hazai szakaszának védelme érdekében?

Eddig a szakmai álláspontok azt hangsúlyozták, hogy a Sajó mellékvizeinek milyen fontos szerepe van abban, hogy felhígítják ezt a szennyeződést, de nyilvánvaló, hogy konkrétan a szennyező anyag bejutását ez nem akadályozza meg, tehát a szennyező anyagok mennyiségét ez nem változtatja meg. De kérdés, hogy a nyári kisvizes időszakokban miképpen számolnak ezekkel a hatásokkal, tehát a befolyó mellékvizek hatásaival.

Nagy István miniszter úrnak én jeleztem, hogy mi fontosnak tartjuk a kérdést, én magamat illetékesnek éreztem annyira, hogy elmentem a helyszínre. Ezt kértem Szijjártó miniszter úrtól és Nagy István miniszter úrtól is, hogy a legkeményebb, a leghatározottabb lépéseket tegyék a szlovák hatóságok felé. És azt kérem ebben az irányban is, hogy tájékoztassák a magyar közvéleményt, hiszen ez már rengeteg embert foglalkoztat, hogy milyen mérési eredményeik vannak konkrétan, milyen lépéseket tesznek, milyen előkészítő tevékenységek folynak és fognak megtörténni a következő időben, arra az időszakra vagy arra a helyzetre felkészülve, amikor ezek a konkrét szennyező anyagok már mérhetők lesznek a folyó hazai szakaszán.

Én nagyon köszönöm innen is mindazoknak a felvidéki civileknek és aktivistáknak a munkát, akik erre a súlyos környezeti katasztrófára felhívták a figyelmet legkorábban, gondolok itt Orosz Örs képviselő úrra, és gondolok dr. Varga Tibor rozsnyói sebészorvosra is. Ők a szlovákiai politikai életben egy petíciót is elindítottak, amihez csatlakoztak szlovák környezetvédelmi aktivisták is. Tehát nyilván ez egy közös ügy, közös ügy a szlovák belpolitikában, de közös ügy mindannyiunknak a Kárpát-medencében a természeti kincseink közös megvédése. Ezért kérek mindenkit, hogy ebben tegyük félre a pártpolitikát.

Ugyanakkor én azt kérem a tisztelt kormánytagoktól, azt kérem Magyarország Kormányától, hogy lássák azokat a jogi lehetőségeket, amelyek rendelkezésükre állnak, és éljenek is ezekkel annak érdekében, hogy mielőbb meg lehessen állítani ezt a döbbenetes szennyeződést. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Válaszadásra Farkas államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos nem első alkalommal tapasztalunk a magyar folyóinkon szennyezést, az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal voltak a hírek tele azokkal a gondolatokkal, hogy akár a Rába habzása vagy majdnem közel azonos időben a Tisza ciánszennyezésének katasztrófája bekövetkezett. Ezek voltak a legfontosabb és hazánk folyóinak vízszennyezésében talán a legfontosabb kérdéskörök, és most ismételten egy olyan eset előtt állunk, amikor nem a határunkon belül, hanem a határunkon kívül eső vízgyűjtő területekre koncentrálódik ez a súlyos szennyezés.

Ahogy említettem, ezek a szennyezések általában nem szoktak helyben maradni, ezek végigvonulnak egy folyószakaszon, és ezeken a folyószakaszokon komoly élőhely-károsodást tudnak okozni. Szerencsére elmondható elöljáróban, hogy a Sajó szlovákiai szakaszán bekövetkező szennyezés a folyó magyarországi szakaszán nem észlelhető. A szakemberek folyamatosan figyelik és vizsgálják a víz minőségét és a vízi élővilág állapotát, és szerencsére hazánkban eddig határértéken túli nehézfémszennyezés, szaghatás, habzás, halpusztulás nem tapasztalható.

Hazánk, ahogy ön is kérdezte, 2022 márciusában a Sajót ért vízszennyezéssel kapcsolatban a Szlovák Köztársaság Magyarországgal kapcsolatos határvizeink vízgazdálkodási kérdésével foglalkozó bizottság keretei között kért hivatalos tájékoztatást a szlovák oldali mérések eredményéről, a megtett intézkedésekről és a tározókból történő további hígítás lehetőségeivel kapcsolatban.

(13.10)

A magyar vízügyi ágazat másodfokú vízminőségi készültséget rendelt el március 13-án 10 órától az érintett folyószakaszon, azóta folyamos figyelőszolgálat működik, mintavételezés a Sajóban három ponton, valamint a Tiszában a betorkollás fölött és a betorkollás alatti szakaszon. A szennyezés során vas-oxid-tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az anyag nem mérgező. Tanúja voltam én személyesen is a tiszai ciánszennyezésnek, és szerencsére közel sem erről a kérdésről, erről az esetsúlyosságról van szó.

Az élővilág, a természetünk védelme érdekében minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a szlovák fél megszüntesse a további szennyezést, ezért is tartjuk fontosnak, hogy várhatóan napokon belül első hivatalos útján Nagy István miniszter úr a szlovák miniszter úrhoz fog utazni, várhatóan rövid időn belül, és ezeket a tárgyalásokat megteszi.

A Sajó minősége megfelel a meghatározott határértékeknek, a vízből mérhető toxikus fémek mind határérték alatt vannak a hazai folyószakaszon, a Sajó szlovákiai szennyezése a jelentős, többszöri hígulásnak  amire ön is utalt  köszönhetően hazánkban nem okoz határértéket meghaladó vízszennyezést. Igaz, én személyesen nem jártam ezen a folyószakaszon, csak az egyik ismerősöm épp ma reggel számolt be arról, hogy az édesapja a Sajón horgászik hetek óta, és különösebb szennyeződést, mármint akár haltetemeket nem talált, sőt mondhatni azt, hogy jó fogási eredményekkel is tudott szolgálni. Ez természetesen nem szakmai kérdés, ez csak egy egyszerű emberi kérdés. A szennyezés a színe miatt ugyan látványos lehet, zavarosságot és ízváltozást is okozhat a csapvízben, de elsődlegesen a vízművek tisztítási folyamatait ez már nem befolyásolja.

Tisztelt Képviselőtársaim! A hosszú ideig fennálló, folyamatos kiülepedés a vízi élőlények életterét befolyásolhatja, de ez elsődlegesen az üledéklakó állatokat érinti, ahogy a Tiszán is korábban jelentős részben a ciánszennyezés során tapasztaltuk. A csapadékosabb időjárás hatására  ami szerencsére Észak-Magyarországon van, a Dél-Alföldön nincs  a Sajó érintett szakaszán kisebb árhullám is levonult, és ez nagymértékben hígította a vízfolyást, és nem utolsósorban a lebegőanyag-tartalom növekedett meg, mint általában ilyenkor, egy nagyobb árhullámnál a hordalékok sodrása elkezdődik ezeken a folyószakaszokon.

Tisztelt Képviselő Úr! Mint vízhez közel élő ember, aki már előbb is hivatkoztam erre, hiszen a Tisza-Körösök-Kurca-vidéken élek, nyugodtan mondhatom, hogy számomra kiemelten fontos hazai folyóink, tavaink vizének, élővilágának védelme. Ahogy már említettem, sajnos megtapasztalhattam a ciánszennyezést és azokat a károsításokat, amelyeket az élővizekben okozott és okozhat sajnos az elkövetkezendő időszakban. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Hogy a hasonló helyzetet elkerüljük, minden lehetséges eszközzel azon leszünk, hogy a szlovák féllel megtaláljuk a megoldást a Sajó megtisztítására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai