Készült: 2024.05.08.19:45:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2023.07.03.),  5-8. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:31


Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most Tordai Bencének adom meg a szót.

(13.20)

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A 2010-es évek közepén a kiábrándulófélben lévő fideszes szavazók között volt egy mondás, hogy lopnak, lopnak, de legalább kormányozni tudnak. Nem tudom, maguk hogy vannak vele, de én már hosszú évek óta nem hallottam ezt a mondást, mert lopni még mindig lopnak, de most már kormányozni sem tudnak. Az első tagmondat illusztrációjaképpen csak néhány hír a közeli napokból, hetekből. Az Orbán család sikeresen elérte a mi lábunkon állva a 100 milliárd forintos családi vagyont, önök pedig most kezdenek itt a parlamentben tárgyalni egy törvényt, amely ingyenesen ad át sok milliárdért felújított kastélyokat a haverjaiknak. Tehát a lopás jól megy, a kormányzás viszont nagyon-nagyon kevéssé.

Egy konkrét példát szeretnék kiemelni, amire Jávor Benedek, a Párbeszéd-Zöldek európai parlamenti listavezetője hívta fel a figyelmet a hétvégén, s ami talán még nem kapott elég figyelmet. De azért néhány felsorolásszerű említés még megelőzi ezt, hogy mennyire megy jól a kormányzás. Éppen lemond a jó miniszter asszony, miközben a helyettese nevével fémjelzett per folyik. Egy hatalmas korrupciós botrány a Völner-Schadl-Rogán-ügy, Varga Judit pedig pont most találta alkalmasnak a pillanatot a lemondása benyújtására. De hát, miközben a bosszútörvény körül sem csitulnak az indulatok, a közoktatás második embere szintén lemondott. Maruzsa államtitkár helyettese láthatólag már nem adja a nevét ahhoz a botrányhoz, amit maguk az oktatáspolitikában művelnek. De lefejezték a saját maguk által kinevezett vezetőket is például a hadsereg élén, sőt egy olyan tisztogatási hullám zajlik ott, ami után Sztálin is megnyalná a tíz ujját, de az OGYÉI főigazgatóját is leváltották. Tehát hogy a kormányzás mennyire áll stabil lábakon, azt látjuk.

De nézzük, hogy mi a helyzet az uniós fronton, mert Orbán Viktor már láthatólag nem nagyon figyel oda a belpolitikai ügyekre, untatják ezek a fejlemények, ő külföldön harcol. Hazahozzae az uniós pénzt? Nem! Monde mindenféle nonszensz dolgokat, hogy hova tűnt úgymond a magyarok pénze? Mond, és egyből meg is cáfolják őket, így aztán bolondot csinál magából. S közben közvetlenül vesztesei például a magyar diákok, oktatók, kutatók annak, hogy kiderült, már most nyáron sem lesz több Erasmus+ és Horizont-program, amiben ők részt vehetnének.

De menjünk tovább! A költségvetésről is most szavazunk, egy olyan költségvetésről, amely egyértelműen a megszorítás költségvetése, hiszen minden fontos társadalmi alrendszerre kevesebb pénz jut reálértékben, mint idén vagy tavaly, nem is beszélve a GDP-arányos költségekről 2010-hez képest. S olyan ikonikus támogatási formákat is felére vagy akár harmadára vágnak vissza, mint a CSOK vagy a babaváró hitel, amiből az érintettek nagy részét kizárják. És hasonló a helyzet, ha mondjuk, a hulladékgazdálkodás átrajzolása körüli botrányokat nézzük. Július 1-jén egy teljesen kontár módon összerakott és korrupt rendszert vezetnek be, aminek megint csak a magyar emberek isszák meg a levét.

De talán a legfontosabb a mai témánk szempontjából, hogy a zöldügyekben mit sikerült tenni. Hát, betartatni a törvényeket biztosan nem, hiába jönnek ide tucatszámra most már az akkumulátorgyárak. Állítólag ha Magyarországra jönnek, be kell tartaniuk a törvényeinket. Na, ez nem sikerül sem Bátonyterenyén, sem máshol, de a NER-es vállalkozókkal egy bányanyitáskor Recsken sem sikerül betartatni a törvényeket.

A nemzeti energia- és klímatervet pedig, amiről végső soron beszélni szeretnék, mikor kellett volna leadni, kedves államtitkár hölgyek és urak? Június 30-án volt az EU rendeletében meghatározott határideje ennek a leadásnak, de önöknek nem sikerült az egyik legfontosabb stratégiai dokumentum felülvizsgálatát elkészíteni és benyújtani az Európai Bizottságnak. Önöknél még július 7-éig véleményezni lehet Magyarország energia- és klímatervét, ami egyébként szakmailag egy rettentően hitvány, pocsék, csapnivaló munka. Egyrészt nagyon kevéssé ambiciózus terveket fogalmaz meg, de még azokat sem sikerül alátámasztani a konkrét intézkedésekkel. Nem beszél az igazságos zöldátmenetről, az energiaszegénység kezeléséről, nem beszél arról, hogy hogyan függetlenednénk Oroszországtól, sőt az Oroszországnak való kitettségünket gyakorlatilag meg sem említi. Újraindít gázüzemű erőműveket, növeli az orosz gázszállításokat, és semmilyen érdemi energiafüggetlenségi lépést nem tartalmaz. Mélyen hallgat arról, hogy az akkumulátorgyárak miatt növekszik Magyarország energiaigénye, nem közelebb, hanem távolabb kerülünk a céloktól.

Tehát egy szakmailag elégtelen, ámde cserébe késve benyújtott dokumentumot sikerül a magyar energia- és klímapolitikával kapcsolatban előállítani, ha sikerül egyáltalán. Egyértelmű, hogy ez a kormányzat szégyene. A Fidesz zöldpolitikája megbukott, közpolitikai értelemben önök elégtelent kapnak. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úré a szó.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hát, elég sok témát érintett. Hogy egy kormány milyen érdemjegyet kap, azt minden esetben a választók döntik el, tavaly is így volt, meg is adták az érdemjegyet nekünk is és önöknek is.

Ami a klímavédelmet illeti: szeretném biztosítani arról, hogy a kormány és a kormánypártok elkötelezettek a klímavédelem ügyében. Minden kötelezettségünknek eleget fogunk tenni. A cél az, hogy úgy mérsékeljük a környezetre nehezedő terheket, hogy közben nem rontjuk a magyar gazdaság versenyképességét, és nem teszünk sokkal nagyobb terheket a magyar családok vállára. Ez utóbbi egy olyan szempont, amellyel önök nem nagyon szoktak foglalkozni.

Ami a függőség kérdését illeti: sokszor beszéltünk már arról, hogy hogyan csökkentette ez a kormány az egyoldalú függőséget, milyen lépéseket tett. Interkonnektorokat épített, a cseppfolyós gázra vonatkozó szerződést is megkötött, egyébként elsőként, visszavásárolta a tárolókat, és ami épp ennyire fontos, jobban építünk a megújuló energiára, azon belül is a napenergiára, amelynek a részaránya egyébként 1 százalék alatt volt még a kormányzás kezdetén, hogy aztán most már az uniós élmezőnyben találjuk magunkat, és ez nem a semmiből következett be.

Ami az oktatás kérdését illeti: azt várom már nagyon  azért is, mert lesz egy szavazás ezen a héten , hogy azon túl, hogy általános lózungokat mondanak az oktatással kapcsolatban, egyetlenegy konkrét javaslatot tegyenek már, vagy mondják meg, hogy melyik javaslat nem tetszik. Az a javaslat nem tetszik, hogy aki többet foglalkozik a tanulókkal, az több bért kaphasson? Vagy az a javaslat nem tetszik, hogy végre a jogi keretek is meglegyenek a béremeléshez, vagy csupán annyi a baja, hogy ön is nagyon jól tudja, hogy be fog következni az a nagyobb arányú béremelés, ha megérkeznek az uniós pénzek, miközben önök azért kampányolnak, hogy ezek ne érkezzenek meg? Nem tudom, hogy mi a pontos problémájuk. Egy dolgot tudok, hogy egyetlenegy alkalommal sem hoznak konkrét javaslatokat az általános lózungokon kívül.

Ami még az uniós forrásokat illeti: arra azért szeretném felhívni a figyelmét, hogy miközben önök számonkérik a kormányt, hogy miért nincsenek itt az uniós források, más alkalommal, akár interjúkban bevallják, hogy ott ülnek azoknál az asztaloknál, ahol olyan feltételeket támasztanak Magyarországgal szemben, amelyek önök szerint betarthatatlanok. Erről nyilatkozott például Gyurcsány Ferenc. Hogy aztán a másik politikusuk, Donáth Anna kiálljon egy sajtótájékoztatóra és azt mondja, hogy újabb feltételeket kellene támasztania Brüsszelnek. Ezek után idejönni, hogy hol vannak az uniós pénzek, rendkívül arcpirító, képviselő úr.

S ha már itt vagyunk, akkor szeretnék még egy dolgot felhozni. Egyre többet tudunk arról, hogy az önök főpolgármestere nagyon csúnya ügybe keveredett. Az sem kizárt, hogy belekeverték, de a végeredmény szempontjából ez mindegy is. Egy jelentés szerint félmilliárdot toltak Karácsony Gergely mozgalmába pár alkalommal, összesen 506 milliót, és az összeg jelentős részét külföldi valutában fizették be; illetve fizette be egyetlen ember, aki egy baloldali önkormányzati képviselő. Azt állítják, hogy adománygyűjtő ládikák tartalma jelent meg a számlákon. Hát persze, adománygyűjtő ládikák! Szóval, itt valami nagyon nem stimmel. Mert az mennyire életszerű vajon, hogy amikor már a legtöbb adományozás utalással történik, akkor adománygyűjtő ládikákban gyűjtenek össze félmilliárdot javarészt külföldi valutában? Mennyire életszerű ez?! (Vitályos Eszter: Szégyen! Szégyen!  Rétvári Bence: A nokiás dobozok után jönnek a gyűjtőládák!) Mennyire valószínű az, hogy egy olyan párthoz kötődő mozgalom kapott a nagy semmiből félmilliárd forintot, amely a támogatottságát tekintve az 1 százalék körül sántikál, vagy még ott sem.

Ez kevéssé valószínű! Sokkal valószínűbb, hogy az egész a dollárbotrány egyik leágazása, amelynek lényege, hogy önök milliárdos nagyságrendben kaptak támogatást külföldről; látjuk is a politikájukon. Más esetekben egyébként azt mondanánk, teljességgel kizárt, hogy Karácsony Gergely ne tudott volna erről, de a főpolgármester esetében az a helyzet, hogy még ez is lehetséges, az is lehet, hogy belekeverték. Mint ahogy eladták volna alóla a Városházát úgy, hogy lehet, hogy fel sem tűnt volna neki, s mint ahogy a DK más ügyekben is kiszervezi alóla az irányítást.

Egy biztos, válaszokat várunk arra, hogy honnan van a félmilliárdos támogatás. Mindaddig, amíg nem kapunk erre választ, egyre erősebben él a gyanú, hogy egy jól kitervelt beavatkozási és pénzmosási akcióról van szó. A részleteket még nem ismerjük, de így már értjük, hogy miért folytatnak folyamatosan országellenes politikát. Azt gondoljuk, hogy Magyarország ennél jobb baloldalt érdemelne, egy olyan baloldalt, amely képes megállni pénzügyi értelemben és tartalmi értelemben is a saját lábán, és nem külföldről várja a pénzt, tanácsot és eligazítást. Nem tudjuk, hogy mikor jutnak el ide, addig is állapítsuk meg a következőket: 506 millió forint, 19 befizetés és egy elbukott választás. Azt nem tudni, hogy honnan jött az összeg, de azt igen, hogy Budapest kasszája közben kiürült. Jó lenne, ha ezzel kapcsolatban is adnának válaszokat. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(13.30)




Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai