Készült: 2024.05.08.13:50:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2023.07.03.), 41. felszólalás
Felszólalás oka Döntés kivételességi javaslatról
Felszólalás ideje 8:47


Felszólalások:   35-40  41   41      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Barkóczi Balázs, Dávid Ferenc, Komáromi Zoltán, Oláh Lajos, Ráczné Földi Judit, Sebián-Petrovszki László és Kálmán Olga DK-s képviselők arról tájékoztattak, hogy megalakították a „mesterséges intelligencia” elnevezésű csoportot. (Közbeszólások és derültség a kormánypárti sorokban.  Az elnök csenget.) Semmi, a nyugalom megzavarására okot adó tény nem merült fel, tisztelt képviselőtársaim. (Derültség a kormánypárti sorokban.) A házszabály rendelkezései szerint a csoport létrehozása a frakciótagságukat nem érinti.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Most kivételességi javaslatról fogunk határozni. A kormány kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény módosításáról szóló T/4545. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség, az összevont vitára 2023. július 4-én, kedden, a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló T/4252. számú törvényjavaslat általános vitáját megelőzően kerüljön sor, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra 2023. július 7-én, pénteken kerüljön sor.

A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem önöket, hogy elfogadjáke a T/4545. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 126 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 47 percig van lehetőség.

Most a napirend módosítására tett indítványról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés 2023. július 3-4-7-ei rendkívüli ülésének napirendi javaslata akként módosuljon, hogy az interpellációkról történő szavazásra, illetve a bizottsági tisztségviselők és tagok választására a 2023. július 4-ei, keddi ülésnapon a döntések és határozathozatalok elején kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Bejelentem, hogy a DK képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amelyet a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján visszautasítottam, tekintettel arra, hogy azt nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdése, valamint a határozati házszabály 16. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri.

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határozna. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc frakcióvezető úr kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazást eleve szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg.

Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/448-1/2023. számú elnöki döntést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház az elnöki döntést 119 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fenntartotta.

Bejelentem, hogy a Momentum képviselőcsoportja is javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amelyet a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján ugyancsak visszautasítottam, tekintettel arra a meglepő tényre, hogy azt nem a HHSZ 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdése, valamint a határozati házszabály 16. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri, mint az közismert.

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését, továbbá kezdeményezte szavazatszámláló gép alkalmazását is a kézfelemeléses szavazás helyett.

Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/449-1/2023. számú elnöki döntést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az elnöki döntést a Ház 119 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fenntartotta.

(14.50)

Most egy meglepő fordulat következik, ugyanis bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja is javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amelyet a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján ugyancsak visszautasítottam, tekintettel arra, hogy azt nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdése, valamint a határozati házszabály 16. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri. A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését, és szintén Tóth Bertalan frakcióvezető úr kezdeményezte szavazatszámláló gép alkalmazását is.

Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntarjae az OE-42/450-1/2023. számú elnöki döntést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház az elnöki döntést 119 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktor miniszterelnök úr arról tájékoztatott, hogy javaslatot kíván tenni Novák Katalin köztársasági elnök asszonynak Tuzson Bence igazságügyi miniszterré, illetve Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterré történő kinevezésére. Ennek érdekében kezdeményezte, hogy a miniszteri eskütételekre a ma kezdődő rendkívüli ülésünkön sor kerülhessen. Ezek alapján bejelentem, hogy Tuzson Bence és Bóka János miniszteri esküjére a ma kezdődő rendkívüli ülésünk keddi ülésnapján az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztása, illetve eskütétele után kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája, de mielőtt az első hozzászólónak megadnám a szót, két perc technikai szünetet rendelek el, nyomatékosan kérve képviselőtársaimat, hogy akiknek máshol van teendőjük, azok gyorsan és csendben hagyják el az üléstermet.

(Szünet: 14.52  14.55

Elnök: Lezsák Sándor

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső)




Felszólalások:   35-40  41   41      Ülésnap adatai