Készült: 2024.05.12.00:07:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

69. ülésnap (2023.05.30.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:42


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Toroczkai László frakcióvezető úr, Mi Hazánk-képviselőcsoport: „Aktuális közügyek” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.

TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Na, akkor majd én elmagyarázom a jelen lévő képviselőknek itt a parlamentben, miért egyértelmű, hogy a kormány, tehát a Fidesz, ugyanúgy, mint ahogy 2010 előtt a balliberális pártok, kézi vezérléssel irányítják ezt a végrehajtó maffiát, hozzá csatlakozott közjegyzőkkel, hatósági emberekkel és természetesen a politikusokkal, akik ezt az egészet irányítják. Már 2015-ben is, amikor Schadl Györgyöt kinevezték, akkor éppen csak, ha jól emlékszem, egy szavazattal sikerült kinevezni, s már akkor egyértelmű volt, hogy ez a felsőbb akarat. A végrehajtók ezt nagyon szépen elmondják, mert vannak, akiknek ez akkor nagyon nem tetszett. Ma már rácsok mögött ül, nagyon helyesen, remélhetőleg hosszú évekre börtönbe kerül Schadl György, ennek a maffiahálózatnak az egyik vezetője.

Csak arról nem esett itt szó, az előbb Tordai Bence sem említette  nyilván még tanulják ezt a témát , hogy ki lett az új elnöke a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak. Az a dr. Lupkovics Beáta, akit tavaly, tehát 2022 nyarán neveztek ki végrehajtónak. Ő korábban nem volt végrehajtó, korábban a gyámhivatalnál dolgozott, aztán a miskolci fideszes polgármester mellett volt jegyző. S vajon 2022 nyarán mi történhetett, miért gondolta hirtelen azt Lupkovics Beáta, hogy ő végrehajtó szeretne lenni? Aztán egy évvel később vajon megvolte a kellő szakmai tapasztalata? Őt választották meg a Végrehajtói Kar elnökének Schadl György helyére.

Ez két nagyon súlyos problémát vet föl. Az egyik az, hogy vajon legitim volte a kinevezése, hiszen a mi álláspontunk szerint jogszerűtlenül neveztek ki új végrehajtókat, miközben Schadl György már előzetes letartóztatásban ült. Szerintünk az őt helyettesítő Lukács Tamás alelnök előtt illegitim volt már eleve az eskületétel, ezért nem jósolok hosszú szakmai utat a Végrehajtói Kar élén Lupkovics Beátának.

A másik nagyon súlyos probléma, amit fölvet az ő végrehajtóvá való kinevezése, az az, hogy vajon nem eleve ezzel a szándékkal lette ő végrehajtó, hogy aztán beültessék Schadl György helyére, mert nyilvánvaló, hogy Schadl Györgynek komoly politikai kapcsolatai voltak, és több szállal kötődött a Fideszhez. Ugyanis akkor, amikor Lupkovics Beátát kinevezték  aki ráadásul nemcsak a fideszes polgármester mellett volt jegyző, hanem tudomásom szerint az igazságügy-miniszter asszony évfolyamtársa volt a Miskolci Egyetem Jogi Karán , akkor azt is nyilvánvalóan lehetett tudni, hogy ő lesz a kinevezett elnök, azért, mert kiszivárgott egy olyan levél, amit mi hoztunk először nyilvánosságra dr. Fiszter Zsuzsa szakértőnk segítségével. Később tagadták, hogy ez a levél egyáltalán valós volt, de aztán kiderült, hogy igen, valós volt ez a levél, hiszen pontról pontra azt az öt személyt választották meg a Végrehajtói Kar élére, akik ebben a levélben szerepeltek, és ez a levél egyértelművé tette, hogy ez egy kormányzati akarat, felsőbb nyomásra ezt az elnökséget kell kinevezni.

Egyszerűen fölfoghatatlan számomra  miközben nyilvánvaló, hogy ez a végrehajtó maffia, ez a rendszer ezer szállal kötődik a politikához 13 éve, de tovább megyek, 30 éve, a kilencvenes évek óta így építették ki az előző kormányok is , miért nem érti meg a kormány és miért söpri le a mi benyújtott kezdeményezéseinket például a nonprofit rendszerré való átalakításról. Majd most meglátjuk, hogyan viszonyul ahhoz a javaslatunkhoz, amit már szintén benyújtottam, ami arról szól, hogy ne közjegyzők futószalagon, érdemi vizsgálat nélkül állíthassanak ki okiratot, ami alapján végrehajtások indulhatnak, hanem a bíróság újra vizsgálja meg, hogy a végrehajtók vagy bárki, aki ebben a folyamatban részt vesz, egyáltalán betartjae a jogszabályokat, és mondjuk, ne elévült tartozásokat akarjanak végrehajtani. Tehát nem értem, hogy a kormány  amely látja, hogy ráégett ez az ügy, ahogy azt már többször elmondtam, és az egész ország foglalkozik ezzel a maffiahálózattal  ahelyett, hogy a közbizalomba vetett hitet próbálná meg visszaállítani, most egy nyilvánvalóan a kormányhoz több szálon kötődő olyan elnökséget választ, amely megválasztásának a ténye, illetve a felsőbb nyomás, akarat ténye egy korábbi levélből már kiszivárgott.

Ezek után nagyon nehéz azt mondani, hogy nem kézi vezérlésű ez a rendszer, és nem húz hasznot a Fidesz  ugyanúgy, mint korábban a balliberális pártok  abból, hogy magyarok százezreinek az életét tönkreteszik, hogy megengedik azt, hogy profitorientált módon működjön a végrehajtási rendszer, hogy 600 millió forintokat vigyenek haza ezek a végrehajtók. Ezek után a közbizalom helyreállítása helyett a kormány most azt a látszatot kelti és egyértelmű üzenetet küldi a magyaroknak, hogy nem akar változtatni ezen a rendszeren, továbbra is haszonélvezője akar lenni ennek a rendszernek, amely magyarokat öngyilkosságba hajszolt, magyarok százezreit pedig elüldözte Magyarországról. S nagyon kérem, hogy ne mellébeszéljenek, hanem végre számolják föl ezt a maffiahálózatot. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Répássy Róbert államtitkár úr kíván válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Frakcióvezető úr, ön valóban csatlakozott Tordai Bence mondataihoz, de ez nem változtat azon a tényen, hogy mindez egy összeesküvés-elmélet, amit most előadott. Ez semmi más, ez egy összeesküvés-elmélet.

Ahogy az előbb is utaltam rá, senki nem azért kerül bírósági végrehajtási eljárás alá, mert véletlenül kiszemelték őt a végrehajtók. Nem! Azért kerül mindenki a bírósági végrehajtás hatálya alá, mert önként nem teljesítette a jogerős bírósági ítéletet vagy a közokiratban vállalt kötelességét. Tehát ez a kiindulópont, hogy vajon hogyan kerül valaki a bírósági végrehajtók kezébe, ahogyan ön fogalmazott. Úgy kerül, hogy van egy végrehajtható okirat, és ettől független a végrehajtási szervezet kérdése.

A végrehajtási szervezet kérdésében  megint csak ezt tudom mondani  felelőtlenség azt állítani, különösen az adósok irányába felelőtlenség azt állítani, hogy ha majd más lesz a végrehajtási szervezet, akkor nem kell a tartozást megfizetni. De meg kell fizetni a tartozást! Akkor is meg kell fizetni, ha nonprofit lesz a végrehajtás, és akkor is meg kell fizetni, ha profitérdekelt cégek hajtják végre. Ilyen egyébként az adóvégrehajtás. A NAV-os végrehajtás egy nonprofit végrehajtás. Hát, kérdezzenek már meg valakit, hogy vajon barátságosabbe az adóvégrehajtás, mint a bírósági végrehajtás. Szerintem nincs köztük különbség, azért nincs, mert mind a kettő jogerős, érvényes tartozásokat hajt be.

(11.30)

Tisztelt Képviselő Úr! Ami a végrehajtási szervezet, a végrehajtói kar tisztújítását illeti, először is szeretném leszögezni, hogy alapvetően azt, hogy a végrehajtói kar új elnökséget választott, azt itt, ebben az Országgyűlésben egy éven keresztül mindenki követelte, ezt az új elnökséget. Emlékszem rá, hogy számonkérték a kormányon, az Igazságügyi Minisztériumon, hogy miért nem avatkozik már be, miért nem távolítják el a végrehajtói kar büntetőeljárás alá került elnökét. Lemondott az elnökség, a végrehajtók tisztújítást hajtottak végre. 160 szavazattal  egyébként 170-ből 160 szavazattal  választották meg a mostani tisztségviselőket. Csak nem gondolja komolyan, hogy 160 végrehajtónak, mindenkinek én egyesével vagy az igazságügy-miniszter egyesével megmondta, hogy hogyan kell szavazni? Ez egy gyermeteg, ócska kis mese. Tehát akárkitől kapták ezt a levelet, világos, hogy ez egy hamis levél volt, valaki, aki tudott arról, hogy kik a jelöltek, belekeverte a kormányt ebbe az egész ügybe.

Tisztelt Ház! Teljesen világos, hogy a végrehajtók maguk választották meg az elnökségüket, és valóban egy olyan végrehajtót választottak meg, akit nemrégiben neveztek ki végrehajtónak. És ezzel mi a baj? Legalább nem kötődik ahhoz az előző társasághoz, amely miatt az egész eljárás indult. (Derültség a Jobbik soraiban.) Tehát ennek a végrehajtónak valóban nincs semmi kötődése az előző, büntetőeljárás alatt álló személyekhez. Egyrészt. Másrészt pedig, ha már megválasztották az új elnökséget, akkor szerintem mindannyiunk nevében jó munkát kéne kívánnunk nekik, azt kellene kérnünk tőlük, hogy tisztítsák meg a végrehajtói szervezetet, és valóban a fegyelmet, az empátiát és  úgy, ahogyan a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke elmondta  a zéró toleranciát kérjék számon a végrehajtókon. Szerintem ez mindannyiunk érdeke.

Tisztelt Képviselő Úr! Arra kérem önt, hogy egyrészt ne keltsen olyan látszatot, hogy ha majd megváltozik a végrehajtás szervezete, akkor az adósoknak nem kell megfizetniük a tartozást; akinek tartozása van, az sajnos nem tud mást tenni. Tud egyébként jogorvoslattal élni, tud egyébként részletfizetést kérni, számos könnyítést, például a kormány által bevezetett adósságrendezési eljárást, tehát a magáncsődeljárást is igénybe tudja venni, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megfizetni a tartozást. Az új végrehajtói tisztségviselők pedig, bízunk benne, hogy valóban, ahogy mondják, az új seprő jól seper, reméljük, hogy így fognak dolgozni, és higgye el, hogy semmi köze az igazságügy-miniszternek, akinek húsz évvel ezelőtt volt évfolyamtársa ez az adott végrehajtó, semmi köze ahhoz, hogy kit választottak meg a végrehajtók elnökének. Ha a végrehajtók így döntöttek, akkor nyilván megvolt ennek a magyarázata.

Tisztelt Ház! Én arra kérem vagy arra intem önöket, hogy a bírósági végrehajtást ne támadják. Magára a bírósági végrehajtásra szükség van, a bírósági végrehajtás nélkül nincs jogállam, nincs igazságszolgáltatás. (Dr. Brenner Koloman közbeszól.) Természetesen azt a végrehajtót, aki törvénytelenül jár el, felelősségre kell vonni fegyelmileg vagy büntetőeljárás útján, de maga a végrehajtás szükséges, nem tudunk mást kitalálni, évszázadok, sőt évezredek óta a bírósági végrehajtás az, ami a nem fizető adósokat rákényszeríti arra, hogy a tartozásukat rendezzék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai