Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Vagyis Juhász Gábor. Folytatjuk akkor, kedves képviselőtársak, az olvasókört, azt a közös elmélyülést a szociális védelem alkotmányos, illetve alaptörvényi garanciáiban, amelynek pontos ismerete nélkül szerintem nem hozhatnak megalapozott döntést a tárgyalt törvénnyel kapcsolatban.

Tehát az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésénél tartottunk. „Az új szöveg ezzel a megfogalmazással kizárja a szociális biztonság alanyi jogként való értelmezésének 1998-ban megnyitott lehetőségét. A magyar állampolgároknak így többé az elvi lehetőségek szintjén sincs ’joguk’ a szociális biztonságra, be kell érniük azzal az ígérettel, hogy az állam törekszik majd arra, hogy megteremtse szociális biztonságukat. Az Alaptörvény szövege tartózkodik az olyan megfogalmazásoktól is, amiből az Alkotmánybíróság esetleg az állami kötelezettség konkrét tartalmára és mértékére következtethetne: az állam a korábbi szabályozással ellentétben nem ’a megélhetésükhöz szükséges ellátás’, hanem ’a törvényben meghatározott támogatás’ biztosítására kötelezett. Ezt az értelmezést osztja az Alkotmánybíróság is:

’...az Alaptörvény a szociális biztonsághoz való alkotmányos alanyi jogot nem tartalmaz (...) [a XIX. cikk (1) bekezdésének első mondata] a ’törekszik’ kifejezéssel egyértelműen deklarálja, hogy Magyarországon a szociális biztonság garantálása nem alanyi alapjog, hanem csak államcél. Ez összhangban az Alaptörvény [kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodást előíró] N) cikkével... mindössze annyi kötelezettséget ró Magyarországra, hogy (...) az ország gazdasági állapotát, teljesítőképességét figyelembe véve határozzák meg az állami szociálpolitikának azon alapelemeit, melyek garantálása állami feladat. Ez mindössze a szociális ellátórendszer fenntartását és működtetését követeli meg az államtól, anélkül azonban, hogy bármely ellátás konkrét formájára és mértékére vonatkozón bárki számára Alaptörvényben biztosított jogot keletkeztetne. A második mondat azon kitétele, miszerint az állampolgárok még egyes speciális esetekben (...) is csak ’törvényben meghatározott’ mértékű támogatásra jogosultak, ezt erősíti meg; vagyis az egyes támogatások konkrét formáját és mértékét a törvényhozó szabadon határozza meg.”

Az ellátások biztosítását indokoló helyzetek felsorolása nagyban hasonlít az Alkotmányéra, de egy apró, központozási jelbeli változtatás nyomán az államra háruló feladatok köre mégis jelentősen szűkül az új szabályozással. Míg ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésének két mondatrészét pontosvessző választotta el, addig az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése két mondatból áll. Noha az Alkotmánybíróság testületileg nem foglalkozott az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésében szereplő két mondatrész viszonyának vizsgálatával, aligha cáfolható Kilényi Gézának a 26/1993. (IV. 29.) AB határozathoz fűzött különvéleményében megfogalmazott érvelése, ami szerint a két mondatrészt elválasztó pontosvessző a szöveg nyelvtani értelmezése szempontjából csak azt jelentheti, hogy az állami kötelezettségek alapját képező kockázatok felsorolása példálózó jellegű. Az Alaptörvényben szereplő felsorolás ugyanakkor azzal, hogy önálló mondatként került megfogalmazásra, a korábbi példálózó jellegű felsorolást taxatívvá alakítja át. Míg tehát a 70/E. § (1) bekezdésének második mondatrésze értelmezhető volt úgy, hogy a szociális biztonsághoz való jog a felsorolásban nem szereplő kockázatok bekövetkezése esetén is megilleti az állampolgárokat (pl. a felsorolásban nem szereplő anyaság, vagy éppen önhiba miatt bekövetkező munkanélküliség esetén), addig az új rendelkezés alapján alkotmányos védelemben csak a felsorolt kockázatokkal szembesülő állampolgárokat kell részesíteni. A felsorolásban szereplő kockázatok köre is változott: kikerült onnan az öregség, és szerepel benne az anyaság. (A nyugellátásokra vonatkozó rendelkezésekkel az öregség esetére járó ellátás továbbra is alkotmányos védelem tárgyát képezi.)

A fogalmak bizonytalansága miatt nehezen értelmezhető változtatás az, hogy a XIX. cikk (2) bekezdése a szociális biztonság megteremtésének eszközeként már nem nevesíti a társadalombiztosítást, helyette a ’szociális intézmények és intézkedések rendszeréről beszél’.

XIX. cikk (2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg. Az Alkotmány 70/E. §-ának (2) bekezdése szerint az állam ’az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével’ próbálta megvalósítani. Az Alkotmánybíróság a 70/E. §-ának két bekezdését egymásra vonatkoztatva határozottan megkülönböztette egymástól egyfelől a társadalombiztosítás, másfelől a szociális intézmények rendszerét, utóbbit a társadalombiztosításon kívüli, alapvetően rászorultsági alapon, segélyként járó ellátásokkal azonosítva.

Amennyiben az alkotmányozó nem mozgott kellő otthonossággal a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő fogalmak világában, és a szövegezéskor egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta a fogalmak közt mutatkozó különbséget (a társadalombiztosítást a ’szociális intézmények’ egyikének tekintve), úgy a változtatás csupán a szöveg egyszerűsítését szolgálja. Ezt a megközelítést erősíti, hogy a XIX. cikk (2) bekezdése a szociális biztonságot az (1) bekezdésben megjelölt ’más rászorulók’ tekintetében kívánja megteremteni. A megfogalmazás ugyanakkor lehetővé teszi a rendelkezés olyan interpretációját is, amiből az következik, hogy még az (1) bekezdésben felsorolt csoportok tagjait is csak rászorultságukra tekintettel kell ellátásban részesíteni.

(2.40)

A szociális biztonság fogalma így összemosódhat a rászorultságéval, amiből az következhet, hogy a szociális ellátások alaptörvényi védelme csak egyfajta rászorultsági küszöbig terjed. Egy ilyen értelmezés elfogadása messzemenő hatással lehet a szociálpolitikára és a szo-ciális jogalkotásra, mivel gyengítheti, rosszabb esetben megszüntetheti a jövedelemarányos ellátások alkotmányos védelmét, vagy más olvasatban mentesítheti az államot a társadalombiztosítási rendszer működtetésének alkotmányos kötelezettsége alól, lehetőséget teremtve a szociális ellátórendszer rászorultsági elvű átalakítására.

A 19. cikk (3) bekezdésének rendelkezései kifejezetten aktuálpolitikai töltetűek, mivel alkotmányjogilag igyekeznek körülbástyázni a jogok és kötelezettségek viszonyának újradefiniálását a szociális jogalkotásban.

19. cikk (3) bekezdés: ’Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.’ Az alaptörvényi szabályozás a segélyezési rendszer kötelezettségorientált átalakítása előtt nyitja meg az utat, hiszen kizárja, hogy alkotmányos aggályokat lehessen megfogalmazni a segélyek munkához vagy bármely más, hasznosnak ítélt tevékenységhez kötésével szemben. Ezt támasztja alá, hogy a jogalkotó az Alaptörvény kihirdetését követően nem sokkal már élt is a számára megnyíló lehetőséggel, ekkor a szociális törvény módosításával felhatalmazta az önkormányzatokat arra, hogy az aktív korúak segélyezését helyi rendeletalkotással a lakókörnyezet rendezettségének biztosítására irányuló kötelezettség teljesítésétől tegyék függővé.

A 19. cikk (4) bekezdésének első mondatrésze ugyancsak aktuálpolitikai ízű, mivel megakadályozza az Alaptörvény elfogadását alig fél évvel megelőzően felszámolt kötelező magánnyugdíjpénztári rezsim visszaállítását.

19. cikk (4) bekezdés: ’Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.’

Aggályos továbbá, hogy a bekezdés rögzíti a szolidaritáson alapuló egységes nyugdíjrendszer fenntartásának követelményét. A megfogalmazás az alkotmány rendelkezéseihez képest szűkíti az állam mozgásterét, hiszen az csupán az állam intézményfenntartási kötelezettségét írta elő, de azt már nem, hogy a nyugdíjrendszernek milyennek, államinak vagy magánnak, esetleg a kettő ötvözetének kelle lennie.

A rendelkezés értelmezhető a szolidaritási és biztosítási elv hagyományos dichotómiájának elvetéseként, vagyis úgy, hogy a rendelkezés lehetővé teszi a befizetett járulékok összegétől független, akár mindenki számára azonos összegű nyugellátást biztosító nyugdíjrendszer kialakítását. A bekezdés második mondata azokat a megoldásokat részesíti alkotmányos védelemben, amelyek alapján a nők életkori kedvezményeket kaphatnak a nyugdíjrendszerben. Ennek rögzítését talán azért érezte szükségesnek az alkotmányozó, hogy az efféle intézkedések ne legyenek támadhatók a törvény előtti egyenlőség követelményének megsértésére történő hivatkozással.

A 2010 utáni jogalkotás alkotmánymódosítás nélkül is csökkentette a szociális jogok szatelitjogok által biztosított, korábban igen nagy szerepet játszó védelmét. A társadalombiztosítási ellátások járulékfizetéstől való részleges elválasztásával, a járulékok egy részének adóvá alakításával a kormányzat 2011-ben olyan útra lépett, ami megkérdőjelezheti a szociális ellátások tulajdonszerű védelmét. Míg ugyanis a járulékfizetés konkrét ellenszolgáltatásra tekintettel történik, addig az adóknál nincs ilyen összefüggés. Félő ezért, hogy a társadalombiztosítási járulékok szociális hozzájárulási adóvá alakítása elősegítheti azt, hogy az Alkotmánybíróság megvonja a tulajdonszerű védelmet az ily módon túlnyomórészt már adóból finanszírozott ellátásoktól.

2012 óta csak a munkavállaló fizet a bruttó bér 18,5 százalékát kitevő társadalombiztosítási járulékot, a munkáltatók a bruttó bér 27 százalékának megfelelő összeget már nem járulékként, hanem szociális hozzájárulási adó címén kell hogy megfizessék.” (Kanász-Nagy Máté közbeszólására:) Abszolút, 2015-ös állapot.

„A járulékok és az ellátások közti kapcsolatot tovább gyengíti a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról és ezen ellátások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítása is, aminek új 2. § 6a bekezdése szerint a társadalmi szolidaritás elvének megfelelően a szociális biztonsághoz, valamint a testi és lelki egészséghez való jog érvényesítése, valamint az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartása érdekében törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését egészben vagy részben megillető olyan fizetési kötelezettséget is megállapíthat, amelyek megfizetése társadalombiztosítási ellátásra való jogot nem keletkeztet.” (Kanász-Nagy Máté közbeszólására:) Hát, igen. Folytassuk az egészség védelméhez való joggal később! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)