Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolog késztetett arra, hogy 12 óra itt-tartózkodás után gombot nyomjak. Az egyik, hogy olvastam a Jámbor képviselőtársam arcélével hitelesített sajtóközleményt, hogy Rétvári államtitkár úr mellett nincs már senki itt. Jelentem, itt vagyok, és kérem képviselő urat, hogy erről tájékoztassa a sajtóhátterét, mert 12 óra után ez méltatlan… (Taps.) Köszönöm szépen előre is.

A másik, ami miatt valóban talán azt írták, hogy elfáradtunk, nem fáradtunk el, csendben voltam, mert én úgy érzem, hogy 24 évnyi, tehát egy közel negyed évszázados itt-tartózkodás után én nem engedhetem meg magamnak, hogy csak azért beszéljek, hogy ne legyen csend, és még kevésbé engedhetem meg magamnak, hogy nyilvánvalóan szamárságokat beszéljek. Nyilvánvaló, hogy egy parlamenti vitában lehet éles dolgokat mondani, lehet a másikkal vagy a harmadikkal szemben teljesen eltérő véleményt nyilvánítani, megengedem, lehet közbekiabálni, egy dolgot nem lehet: az ország házában butaságokat beszélni. Az nem ide való.

Éppen ezért úgy gondoltam, hogy olyan dolgokban, ami nem az én területem, abban hallgatok, és megvárom azt a második napirendi pontot, amire több kollégám velem együtt vár. De tekintettel arra, hogy itt ez a vélemény volt, illetve bocsánat, még egy: amikor én úgy gondoltam, gondolkoztam rajta, és most is tépelődtem, úgy gondoltam, hogy ha megszólalok, akkor éppen a 12 óra során itt végighallgatott vita után az én első mondataim alapvetően érzelmi alapúak és nem szakmai alapúak. Érzelmi alapúak azért, mert amiről önök itt ma egész nap  és tisztelet az önök között lévő kivételnek  szakmai alapon vitáztak, voltak, akik egyébként érthető módon politikai alapon vitáztak, és voltak, akik, bevallom, végighallgattam őket: nem értettem, hogy milyen alapon vitáznak. Én érzelmi alapon tudom kezdeni, azon egyszerű helyzetemnél fogva, és hangsúlyozni szeretném, hogy tudom, hogy ez egy helyzet és nem érdem, hogy én felneveltem egy családot, felneveltem egy gyereket, felneveltem két, korán árvaságra jutott unokát, és ebben itt esetenként igazat adok az önök közül szólóknak abban, amikor erről a területről beszélnek: öt éve kezelek egy demenciával küszködő feleséget. Kívánom, hogy önöknek is legyen olyan szép családja, mint nekem, és kívánom önöknek, hogy a Mindenható kímélje meg önöket attól a sorstól, ami az utolsó pár évben nekem jutott.

Éppen ezért mondom, ezért minden, ami szociális gondoskodás, ami emberi, politikai, társadalmi felelősségvállalás kérdése, azt én nem tudom szakmailag úgy megindokolni, mint itt a témában nálam lényegesen avatottabb kollégáim, de én ezt végigéltem, és jelenleg is végigélem. Ezért kérek mindenkit, hogy aki ebben a témában beszél, nem kell hogy egyetértsünk, sőt talán itt a nap folyamán többször elhangzott, van egy sor dolog, amiben egyetértünk. Itt senki nem mondja azt, hogy mindenkinek annyi a jövedelme, amennyit a munkája alapján megérdemelne.

(19.10)

Mi azt mondjuk, hogy jobb a jövedelme, mint jó néhány évvel ezelőtt. Nem azt mondjuk, hogy vannak olyan társadalmi rétegek, osztályok, kategóriák, vannak olyan foglalkozások, amelyek jövedelme méltatlanul elmarad attól a tevékenységtől, amit végeznek, csinálnak, gondolok elsősorban a szociális gondozásra, a családon belüli gondozásra  azért mondom, végigélem, tudom, nem tudok szakmai véleményt mondani, érzelmi véleményt mondok , ebben senki nem vitatkozik.

De abban igenis vitatkozom, hogy kérem, felelősségteljesebben álljanak ehhez hozzá. Ez egy parlament, egy pártalapon szegmentálódott parlament. Nyilvánvaló, hogy vannak politikai viták, de vannak alapvető emberi, társadalmi kérdések, amihez felelősségteljesen kell nyúlni, és abban szólni és megnyilatkozni, mert abban felelősség van, és abban életkortól függetlenül van felelősség. És kérem, hogy ezt a felelősséget érezzék át, és amikor megszólalnak, és úgy gondolják, hogy ez egy jó akció, hogy az egy jó poén, az egy jó balhé, akkor kérem, hogy ezt gondolják végig. Talán épp itt előttem mondta nem tudom, melyik hozzászóló kollégám, hogy ezek mögött, amit önök egyébként pontosan tudnak, vagy nagyon remélem, hogy tudnak, emberek vannak, emberi sorsok vannak, emberi százezrek és milliók vannak, és ezért mindegyiküknek közös felelőssége, az önöké is.

Amikor egy ilyen jogszabály önök elé kerül, akkor ennek a szakmai kritikája idevaló, attól parlament a parlament, rendben van, de nyilvánvalóan megalapozatlan dolgokat mondani, nyilvánvalóan csak azért rosszat mondani, mert ülőhelyzetem folytán, patkóban való elhelyezkedés folytán nem engedhetem meg magamnak, hogy jót mondjak, akkor kérem, inkább a hallgatás a megoldás és nem az, hogy ártok. Ilyen ügyekben ártani, azt nem szabad, én legalábbis így gondolom.

Lévén, hogy még hosszú előttünk az éjszaka, ezért majd kérem elnök úrtól, adjon nekem lehetőséget arra, hogy olyan témákban is szóljak, amihez szakmailag talán jobban értek, és amelyikben önöknek több információt tudok szolgáltatni arról, hogy a magyar társadalom, a magyar gazdaság, a ma magyar embere 2022-ben a jelenlegi körülmények között, amelyek nagyon nehéz körülmények, miért élnek másként, mint öt, tíz, tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt; miért van más helyzete a gazdasági szereplőknek, mint korábban; mit tesz a kormány, vagy mit kíván tenni, amit a sok esetben a kényszerkörülmények okozta kényszerhelyzetben tenni tudunk és tenni kell.

Gondolom, az éjszaka folyamán lesz alkalmam, hogy ezeket is önökkel ismertessem. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps.)