Készült: 2024.05.10.02:14:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

83. ülésnap (2023.10.24.),  25-28. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:30


Felszólalások:   21-24   25-28   29-32      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a DK képviselője, Barkóczi Balázs következik. Megadom a szót.

BARKÓCZI BALÁZS (DK): Tisztelt Ház! Egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika. Mintha ennek a végtelenül cinikus, egyébként Sztálinnak tulajdonított mondatnak a szelleme köszönt volna vissza akkor, amikor Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára legutóbb azt mondta, idézem: „Ki sem fejezhető százalékos arányban a pályaelhagyó pedagógusok száma.” Mondta ezt akkor, amikor az egyébként is brutális húszezres tanárhiány mellett még több mint ezer pedagógus és nevelési-oktatási munkát segítő munkatárs hagyta ott a pályát a bosszútörvény miatt.

Persze, miért is törődne a Belügyminisztérium és maga Pintér Sándor miniszter  aki bevallottan nem ért az oktatáshoz  azzal, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie ma nemcsak egy vidéki, hanem egy budapesti kisiskolának vagy gimnáziumnak; vagy ugyan, miért is törődnének önök azzal, hogy hány hátrányos helyzetű gyermek juthat el ma a felsőoktatásig, hiszen az elit számára fenntartott magániskolákban, az állami milliókból és milliárdokból kitömött egyházi intézményekben és modellváltó egyetemeken papíron minden rendben van?

Miért is érdekelné önöket az, hogy a diákok többsége nem jut hozzá világnézetileg semleges oktatáshoz, hogy a szakképzésből már nemhogy a felsőoktatásba, hanem a tanulmányok természetes lezárását jelentő közép- vagy emelt szintű érettségiig sincsen egyenes út, és hogy az elmúlt bő tíz évben a felsőoktatásban részt vevő hátrányos helyzetű tanulók aránya 1 százalékra esett vissza? Hiszen a NER-közeli cégek prosperálnak, a miniszterelnök gyermekkori jóbarátjának is telik már 27 milliárdos jachtra, a Balaton-part felosztva a haverok és az üzlettársak között, mindössze a fizetéseket, a nyugdíjakat, az ösztöndíjakat és a diákmunkával megkeresett kevéske pénzt zabálta fel az orbáni infláció.

Kormánypárti képviselőtársaim, amit önök az elmúlt bő tíz évben a magyar oktatással tettek, az ép ésszel felfoghatatlan, és véleményem szerint megbocsáthatatlan is. Ma már a magyar diákok több mint egyharmada hátrányos helyzetű vagy speciális nevelési igényű, és ezeknek a diákoknak csak alig több mint 3 százaléka tanul az önök által preferált egyházi intézményekben, ugyanis ezek az iskolák teljesen nyíltan szelektálnak a hozzájuk jelentkező gyerekek között. És az az állam, aminek az lenne a feladata, hogy vigyázzon az állampolgáraira és a legesélytelenebbeknek és a legszegényebbeknek is megteremtse a lehetőséget, még meg is jutalmazza ezeket az iskolákat, mégpedig úgy, hogy dologi kiadásokra az állami finanszírozás négyszeresét biztosítja az állami intézményeknek (sic!), szemben az állami finanszírozású iskolákkal. Magyarul: önöknek egy egyházi intézménybe járó gyerek négyszer annyira fontos, mint az állami intézménybe járó társa.

Ugyan, ezek után miért is csodálkozhatnánk a magyar diákok nemzetközi összehasonlításban is egyre romló teljesítményén, a korai iskolaelhagyók európai viszonylatban is kiemelkedő számán, amikor önök ahelyett, hogy egy átfogó iskola- és óvodafelújítási programba kezdtek volna, nemes egyszerűséggel a gyerekeket konténerekbe száműzték? Ugyanis honnan is kellene tudnia egy mai magyar diáknak, hogy mi az az önfeláldozás és mi az igazi hazaszeretet, amikor azt látja, hogy országa miniszterelnöke zavartan toporogva hajbókol egy háborús agresszor előtt, aki saját kezűleg hagy jóvá olyan tankönyvszövegeket, amiben 1956 hőseit és mártírjait fasiszta csőcseléknek nevezik? Igen, államtitkár úr, többek között Mansfeld Pétert is, aki ott szerepel az ön pólóján. És ugyan hogyan is tudnák pótolni a gyermekeinket oktató, nevelő szakembereket, amikor csak az idén a felvettek harmada nem tudta megkezdeni felsőfokú tanulmányait, mert önök visszanyesték az állami férőhelyek számát, visszanyesték a szociális juttatásokat, kollégiumi férőhelyek helyett egy azóta szőrén-szálán eltűnt kínai kémegyetembe öntötték az állami milliárdokat, és az orbáni infláció miatt egekbe szökő albérletárak miatt ma már csak nagyon kevesen tehetik meg azt, hogy a lakóhelyüktől távol tanuljanak?

(14.10)

Persze önök és az önök mamelukjai még ezzel is jól jártak, hiszen sajtóhírek szerint a modellváltó egyetemek kuratóriumaiból legalább hárommilliárd forintot vettek ki.

Tisztelt Ház! Teljesen világos, hogy az oktatásban is szociáldemokrata fordulatra van szükség. Hisszük, hogy a jövő iskolája gyerek- és diákközpontú, esélyteremtő, korszerű tudást biztosító, és hisszük, hogy az állam és az önkormányzatok feladata az iskolák finanszírozása, ezért a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata kormány vissza fogja adni az intézményeket a helyi közösségeknek (Vitályos Eszter: Tudjuk! Ismerjük!) a rájuk szánt forrásokkal együtt, és mindenkinek biztosítani fogjuk a világnézetileg semleges, elérhető és minőségi oktatást, az államilag finanszírozott ingyenes alapképzést meg fogjuk csinálni. (Vitályos Eszter: Ahogy azt csináltátok kormányon, pont úgy, persze!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK padsoraiban.)

ELNÖK: Ismét Rétvári Bence államtitkár úré a szó.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Jól látható, hogy önök azzal próbálkoztak az elmúlt hónapokban, sikertelenül egyébként, hogy megpróbáltak rátelepedni a pedagógusokra. Egyik kezükkel Brüsszelben akadályozták azt, hogy megérkezzen a pedagógusok magasabb fizetésemeléséhez szükséges forrás - mind a mai napig is ezt teszik, még a nemzeti ünnepen is azzal foglalkozik a baloldal, hogy akadályozza a pedagógusbér-emeléshez szükséges források megérkezését , másrészről pedig itthon bujtogatták a pedagógusokat, hogy menjenek utcára, hiszen magasabb fizetést érdemelnének. (Barkóczi Balázs: Nem kellett őket bujtogatni!)

Azzal mi is egyetértünk, hogy magasabb fizetést érdemelnének, tisztelt képviselő úr, de azért ön emlegette Dobrev Klárát és a szociáldemokrata fordulatot. Hát, Magyarországon már volt szociáldemokrata korszak - mi ezt inkább posztkommunistának hívjuk, de önök annak hívják, aminek akarják , amikor Dobrev Klára férje vezette ezt az országot. Emlékszünk rá, hogy ez milyen időszak volt. Tudja, akkor nem bevonzották a fiatalokat a pedagóguspályára, hanem tandíjat vezettek be a pedagógusképzésre, hogy minél kevesebb fiatal válassza a pedagóguspályát. Tudja, az önök kormánya volt az egyetlenegy kormány Magyarország történetében a rendszerváltás óta, amelyik csökkentette a pedagógusbért. Voltak, akik kisebb, voltak, akik nagyobb mértékben emelték a bért, de olyanok, akik pedagógusbért csökkentettek, csak egy kormányzat van: önök, a Gyurcsány-Bajnai-korszak. (Barkóczi Balázs: Ötven százalékkal megemeltük!)

Tisztelt Képviselő Úr! Amikor önök kormányoztak, olyan léptékű leépítés volt egy tanév alatt, ami sem azelőtt, sem azután Magyarországon nem történt meg. 2008-2009-ben 15 ezer pedagógust tettek utcára. Azóta és azelőtt sem történt ilyen mértékű (Kálmán Olga: Nem igaz!) tömeges pedagóguselbocsátás, mint a Gyurcsány-féle szociáldemokrata fordulat idején, hogy önt idézzem. Az is önmagáért beszél, hogy amikor önök voltak kormányon, akkor 381 helyen tettek lakatot az iskolaépületre, 381 helyen szűnt meg a helyben tanulás lehetősége a magyar diákoknak. (Kálmán Olga közbeszól.) De volt, amire volt idejük, mondjuk, az óvodai nevelés programját átírni, hogy a kisfiúkat már nem lehetett kisfiúként, a kislányokat nem lehetett kislányként kezelni az óvodákban (Gréczy Zsolt: Ez már kínos!), hanem valamilyen gendersemleges nevelést kellett bevezetni. De ebben vannak ideológiai társaik, hiszen a Momentum elmondta, hogy ha kormányra kerülne, rögtön ő is így folytatná.

Tisztelt Képviselő Úr! Mondjon egyetlenegy évet az önök kormányzásának ideje alatt, a Medgyessy-kormány alatt (Barkóczi Balázs közbeszól.), a Gyurcsány-kormány alatt, a Bajnai-kormány alatt, amikor több fiatalt vettek fel pedagógusképzésre (Barkóczi Balázs: 13 éve mit csináltok?), mint idén! Mondjon egyetlenegy tanévet! Tisztelt képviselő úr, egy tanév sincsen, mert míg 20 évvel ezelőtt 5007 főt vettek fel pedagógusképzésre, 10 évvel ezelőtt 9070 főt, idén pedig 12 894 főt vettek fel pedagógusképzésre. Az is örömteli, hogy a természettudományos szakokra, matematika, fizika, kémia, science szakokra jelentkezők száma is közel duplájára nőtt, 260 környékén volt tavaly (Barkóczi Balázs: Egy fizika-kémia szakos van! Egy van!), idén pedig 500 fölé emelkedett. Hála istennek, hogy most már egyre többen választják ezt a pályát.

Az új törvény, amelyet önök nem támogattak, tisztelt képviselő úr, végre egy saját jogállást biztosít a magyar pedagógusoknak. Nem egyek a pedagógusok a sok közalkalmazott között, hanem ők a nagybetűs pedagógusok. Rájuk van szabva, rájuk van kitalálva ez a törvény. Most már nem a sok évvel ezelőtti végzettség és az életkor szabályozza vagy határozza meg a bért, hanem elsősorban a teljesítmény, hogy mennyit foglalkoznak a diákokkal, milyen intenzíven foglalkoznak velük, a lemaradókkal, a tehetségesekkel, mindenkivel a tanórán, és a tanórán kívül is mennyi időt, mennyi energiát fordítanak a diákokra. Végre az, aki többet ad a diákoknak, többet is fog keresni, átléptünk ebbe a korszakba. (Barkóczi Balázs: És mikor?)

Szintén fontos előrelépés, hogy heti fix 24 órára csökkent a pedagógusok óraterhelése (Barkóczi Balázs: 22-ről felfelé menve!), eddig 22-26 óra volt, átlagosan 24 és fél, ez most csökkent 24 órára. Fontos, hogy ezzel párhuzamosan nőtt a szabadság időtartama 46-ról 50 napra. Az is fontos, hogy végre kevesebbet kell az adminisztrációval foglalkozni, hiszen mivel teljesítménybér van, ezért sokféle önadminisztrációt, teljesítményértékelést, minősítést már el lehetett törölni a jogszabályokból, és nem az adminisztrációval kell hogy foglalkozzanak a tanárok, a pedagógusok, hanem a gyerekekkel, a diákokkal foglalkozhatnak.

Roppant ijesztő volt, tisztelt képviselő úr (Hegedüs Andrea közbeszól.), amit ön mondott, hogy ezek szerint az egyházi iskolába járó gyermekek után önök el fogják negyedelni a normatív támogatást. (Barkóczi Balázs: Meg fogjuk emelni az állami iskoláknál és egyenlővé fogjuk tenni!) Ön azt mondta, ami teljes mértékben valótlan, és ha elmegy egy egyházi iskolába, ki fogják nevetni, képviselő úr, hogy ott négyszer annyit keresnek a tanárok és négyszer annyi pénz van egy egyházi iskolában. Ez nevetséges, ez csak annak az előkészítése, amit önök már korábban is tettek, hogy az egyházi iskolába járó diákok után kevesebb támogatást adjanak (Barkóczi Balázs: Szeretnétek!), pedig ugyanolyan adófizetők a szüleik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:   21-24   25-28   29-32      Ülésnap adatai