Készült: 2024.05.10.18:57:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

69. ülésnap (2023.05.30.),  300-301. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:39


Felszólalások:   298-299   300-301   302-303      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Barkóczi képviselő úr. „Debrecen közösségi közlekedése csődben van. Ez Kósa átka.” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán képviselő úr, a DK képviselője.

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán ismerős lehet a cím, hiszen sokat, sokszor beszéltünk már erről a kérdésről. Beszéltem én is itt a parlamentben is, de ami ennél lényegesebb, hogy ha valaki bármely debreceni buszmegállóban megáll bármely buszra várva, és  kapaszkodjanak meg  a hivatalos debreceni menetrend szerint lehet akár több óra hossza is ez a várakozás, akkor semmi másról nem fog hallani a buszra várakozó debreceni elképedt és dühös sorstársaktól, mint a halott városi, a halott debreceni közlekedésről, és persze közben megismerkedhet a magyar nyelv igen zaftos, hihetetlen sokszínűségével is, amivel illetik a polgármestert és nyilván a polgármesteri hivatalt is.

Én mégsem idézném őket, annyit mondanék talán, hogy dráma. Talán ez a legjobb szó a Kósa Lajos által gründolt, persze Orbán-közeli konzorcium működésére, amit 2008-ban hoztak létre, és bár 2008-ban úgy nyert…  nyert? Ha finoman szólva is nyerésnek lehet nevezni azt az irányított közbeszerzést, ahol az állami Volánt, amely addig végezte Debrecenben a szolgáltatást, jó fideszes szokás szerint nemes egyszerűséggel kizárták a pályázatból, azzal az ígérettel, hogy a debreceni közösségi közlekedést külső önkormányzati támogatás nélkül, tehát veszteség, veszteségkompenzáció nélkül, nyereségesen, kellő járatsűrűséggel, XXI. századi módon fogják majd működtetni. Ez volt az ígéret. Megvalósult belőle valami? Nem, semmi, hazudtak! Hazudtak ebben is, mint mindenben különben.

A most elfogadott új önkormányzati határozatban  a múlt héten ülésezett tudniillik a debreceni közgyűlés  ismét, mint évek óta, irdatlan mértékű, 7,4 milliárd forintos úgynevezett veszteségkompenzációt fizet majd Debrecen városa Orbán és Kósa csókosának, mindösszesen azért, hogy Debrecen lakosai az amúgy aranyáron megvehető menetjegyek, bérletek ellenértékeként, a haver által gyártott magas padlós, tehát dedikáltan városi közlekedésre alkalmatlan buszokra várjanak nap mint nap akár órákat is a hideg, szeles debreceni buszmegállókban. Na meg persze azért is, hogy az amúgy nem létező szolgáltatás, ami különben inkább tűnik debreceniként pénzszivattyúnak, mint valós közszolgáltatásnak, és ahonnan már a volt vezérigazgató is, a DKV volt vezérigazgatója is csak üvöltve menekült el, ne csődöljön be pénzügyileg is. Mondom, pénzügyileg ne csődöljön be, mert valójában a közösségi közlekedés Debrecen városában már rég nem működik, legalábbis úgy, ahogyan egy várost kiszolgáló közösségi közlekedésnek működnie kellene, úgy biztosan nem.

És ha mindez nem lenne elég: hát, önök is olvashatták, megjelent szinte minden hírportálon, hogy a villamosokat  és itt egy zárójelet nyitnék, mert emlékeztetnék rá, hogy a 2-es villamos építése igencsak botrányos volt Debrecenben, éveket csúszott a kivitelezés, és a debreceniek nyitott munkagödröket kerülgettek télvíz idején, ugráltak rajta át, mindezt persze Kósa Lajosnak köszönhetően  hétvégére leállítják, ami nemhogy hungarikum, de Magyarországon belül is csodájára lehet járni, hiszen ez egy debreceni különlegesség. „Éljen a környezetvédelem!” címszóval, mondhatnánk, a polgármester szerint energiatakarékossági szempontból a villamosok helyett inkább járjanak hétvégén dízelbuszok. Hajrá, Debrecen!

Közben a szintén elektromos árammal töltött, persze mondanom sem kell, ugyanattól a gyártótól, a konzorciumi tagtól vásárolt, vett buszok, amelyeknek a kudarcos debreceni közösségi közlekedést is köszönhetjük, tehát ezek a tisztán elektromos buszok viszont futhatnak, ott nem számít a polgármesternek a drága elektromos áram, hiszen a NER kegyeltjének a pénztárcáját, Orbán haverjának a pénztárcáját a legfontosabb megtömni mindennél sokkal-sokkal fontosabb szempont; minden más, esetleg a debreceni lakosok érdekeinek a védelme, a debreceni közösségi közlekedés működtetése sokadrangú kérdés és lényegtelen, nemcsak a polgármesternek, hanem úgy tűnik, a kormánynak is.

Tehát akkor foglaljuk össze, mi is történt! 7,4 milliárd forintot fizet az önkormányzat  és hasonlóan sokat fizetett tavaly, tavalyelőtt, és hozzá kell tegyem, hogy mindig, amióta ez a konzorcium van  a város egy nem működő szolgáltatásáért, csupán azért, hogy a NER egy huszadrangú kiskatonája jól érezze magát, továbbra is gátlástalanul tömni tudja a zsebét. Mindez egészen addig fog zajlani, amíg meg nem jelenik majd a Dobrev-kormány, és Debrecenben is el fogja zavarni, le fogja váltani a helytartókat. Köszönöm, hogy meghallgattak.




Felszólalások:   298-299   300-301   302-303      Ülésnap adatai