Készült: 2024.05.12.19:19:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

86. ülésnap (2023.11.06.),  5-8. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 6:25


Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője. Megadom a szót képviselő asszonynak.

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg azt terveztem, hogy az L. Simon László-témát lezárom egy mondattal, azzal, hogy köszönetet mondok Csák János miniszter úrnak, amiért meghozta az egyetlen döntést, amely az intézmény tekintélyét helyre tudta állítani, azonban Ungár Péter több olyan hazugságot megfogalmazott az előző felszólalásában, amelyre kénytelen vagyok reagálni.

Önmagában nem az volt a probléma, hogy valaki homoszexuális embereket fényképez, egész nyugodtan tegye ezt bárki. De az, hogy ezt egy olyan intézményben állítják ki és teszik normává, ami mögött a magyar állam áll, ez felháborító, és ez az, ami a törvénnyel ellentétes. (Tordai Bence: Akkor a parlamentet is be kellene záratni…) Ez az egyik része.

A másik része pedig, amit önök folyamatosan elhallgatnak, ez a fő probléma, hogy ezen a kiállításon történelemhamisítás zajlik, ugyanis megnevezik, hogy a 2022. évnek az egész világon mik a legnagyobb problémái. És mit tesznek az első helyre? 2022-ben, amikor számos háború dúl, természeti katasztrófák sora következett be, gyermekek szerveivel kereskednek, akkor a kiállítás szerint mi a világ legnagyobb problémája? Az LMBTQ-kisebbséggel szembeni erőszak, és ez az, ami propaganda. Ez az, ami propaganda! Ez az, ami értékválasztás, hogy ki mit tart a világ legnagyobb problémájának. És az, hogy a magyar állam által fenntartott múzeumban, a magyar emberek adóforintjaiból működtetett múzeumban olyan kiállítást mutatnak be, ráadásul gyerekkorúaknak is, mindenféle korlátozás nélkül, amely azt mondja, hogy az a norma, hogy a világ legnagyobb problémájának gondoljuk ezt, na, ez az, aminek nincsen helye, és ez az, ami szembemegy az államtitkár asszony által az előbbiekben ismertetett törvénnyel. Ezt nagyon könnyű megérteni.

(13.20)

Másrészt nemcsak az LMBTQ-propaganda szerepelt ebben a kiállításban, hanem például az is a világ vezető problémái között került feltüntetésre, hogy az az életpárti döntés, amit az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az abortusszal kapcsolatban hozott, a világ vezető problémáinak sorába illeszkedik be. Ez is propaganda. Mert azt írja ez a kiállítás, hogy ez ellen a döntés ellen országszerte tiltakoztak. Hát persze, ezt is ki lehet emelni, de azt is ki lehet emelni, hogy ennek a bírósági döntésnek a következtében hozhatták meg például Texas államban a szívhangrendeletet, és több ezer gyermek megszülethetett, aki e nélkül a döntés nélkül nem születhetett volna meg. Vagy azt is ki lehetne emelni, hogy világszerte az életpárti szervezetek üdvözölték ezt az évtizedek óta nem látott előrelépést az életvédelem területén. De ez a kiállítás egyértelműen állást foglalt az LMBTQ-jogok népszerűsítése és az abortuszpártiság mellett. És tette ezt egy olyan intézmény falai között, amely mögött a magyar állam áll. Ez volt a probléma, és nem az, hogy ki milyen képeket nézegethet az interneten.

És még egy dolog. Igen, nem mindegy, hogy az ember ezeket a képeket az interneten nézegeti, vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban nézegeti. Ha rajtam múlna, a fiatalok nem nézegethetnének ilyen képeket az interneten sem, a közösségi médiában sem, és óvok mindenkit attól, hogy a gyerekeit erre nevelje, ez a véleményem. De ezt természetesen nem tudom megakadályozni. De hogy a magyar állam által vezetett intézményben ez a propaganda folyjon, az ellen igenis az eskümből következő kötelességemnek éreztem, hogy fellépjek. És ha magánemberként tekintek is meg egy múzeumban egy kiállítást, nyilvánvalóan, ha annak közéleti vetületei is vannak, akkor szintén kötelességemnek érzem, hogy parlamenti képviselőként is fellépjek ez ellen.

Tudom jól azt is, hogy ez az egy kiállítás önmagában kismértékben tudja megváltoztatni az emberek gondolkodását. Attól még a kismértékben rontó kiállítások ellen is fel kell lépni, és ha lehetőségem lesz rá, akkor természetesen a többi ellen is fel fogok lépni, mert meg szeretném óvni a magyar fiatalokat mindazzal szemben, amit ez a kiállítás is képvisel. Én magam a magyar családokban hiszek, az életben hiszek, a gyermekvállalásban hiszek, és azt fogom a képviselői munkám során is elősegíteni, hogy a magyar állam ezeket védje és támogassa. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

ELNÖK: Ismét Vitályos Eszter államtitkár asszonyé a szó.

VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném megismételni a korábbi felszólalásomban elmondott fontosabbnak vélt mondatokat: gyermekeink védelme a legfontosabb, és a törvények betartása minden magyar állampolgár számára kötelező. Éppen ezért is alkotta meg az Országgyűlés 2021-ben a gyermekvédelmi törvényt, hogy a gyermekeink védelmének érvényt szerezzünk, és ezt erősítette meg egy óriási szavazati aránnyal a gyermekvédelmi népszavazás is.

Egyébként azt is szeretném még egyszer leszögezni, hogy senki sem beszélt itt homofóbiáról, a gyermekvédelmi törvény betartásáról és ezeknek a rendelkezéseknek az érvényre jutásáról van szó a jelen ügyben.

Az Ungár Péter képviselő úr és Dúró Dóra képviselő asszony közötti értékvitát pedig nem kívánom a továbbiakban kommentálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai