Készült: 2024.05.30.18:41:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

27. ülésnap, 75. felszólalás
Felszólaló Dr. Koncz Zsófia (Fidesz)
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Beosztás Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 4:07

Felszólalások:  <<  75  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KONCZ ZSÓFIA technológiai és ipari minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy elkerülte a figyelmét a korábbi válaszom, amely éppen az önkormányzat konszolidációjával volt kapcsolatos. Én azt gondolom, abban biztosan egyetértünk, hogy 2010 előtt hihetetlenül rossz állapotban voltak az önkormányzatok, teljesen eladósodtak, forrás nélkül maradtak, egyre több feladatot kaptak, és egy ilyen helyzetben ez a kormány vállalta azt, hogy konszolidálja őket, és 1400 milliárd forinttal támogatta azt, hogy az adósságukat rendezze. Tehát innen tudunk kiindulni.

Egyébként pedig a kérdésével kapcsolatban, a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatban éppen egy héttel ezelőtt hangzott el egy interpelláció, amellyel kapcsolatosan nagyon sok új érdemi információt nem tudok adni, de a lényeget szeretném még egyszer kiemelni.

Szeretném emlékeztetni, hogy 2010-ben a víziközmű-ágazat területén sem jó helyzetet örökölt a kormány, a rendszerváltás óta a vezeték-, illetve a műszaki felújítások sajnos nagyrészt elmaradtak, háttérbe szorultak. E miatt a víziközmű-ágazatnak a hálózatok korszerűsítése jelenti a legfontosabb feladatot.

Míg 2010-ben közel 400 szervezet biztosította Magyarországon az ivóvíz-szolgáltatást és a szennyvízelvezetést, 2020-ra ez 40-re csökkent. A kormány elmúlt évtized során tett erőfeszítéseinek köszönhetően megvalósult a méretgazdaságosság és nő az ellátásbiztonság, 2020 novemberében pedig létrejött a Nemzeti Vízművek Zrt.

A képviselő úr a törvényi garanciák hiányáról beszélt. Alighanem elkerülte a figyelmét a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, amely szerint az ellátási felelősség eleve az állam vagy a települési önkormányzat kötelessége és joga, és ez alapján joga gondoskodni a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetéssel és -tisztítással kapcsolatos víziközmű-szolgáltatási feladatok elvégzéséről. Tehát a törvény rögzíti, hogy a víziközmű kizárólag az állam vagy települési önkormányzat tulajdonában állhat. A jogszabály biztosítja továbbá a lehetőséget az önkormányzatok számára, hogy amennyiben nem tudnak vagy nem kívánnak ellátási kötelezettségüknek eleget tenni, úgy a felelősséget és a hozzá kapcsolt víziközművagyont működtető vagyont és a működtetés biztosítására a szolgáltató társaságban fennálló tulajdonosi részesedést önkéntesen, ingyenesen átadhatják a magyar állam részére. Ez alapján vált lehetővé, hogy az érintett önkormányzatok és víziközmű-szolgáltatók részt vegyenek a Nemzeti Vízművek Zrt. által koordinált integrációs folyamatban.

A kormány 2022 őszén az integrációs programban részt vevő víziközmű-szolgáltatók részére az ellátásbiztonság fenntartása céljából állami támogatást nyújt a 2022. évi veszteségeik erejéig. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 2020 végén a gazdasági ellehetetlenülés elkerülése érdekében a veszteséges önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltatók részére a tulajdonos önkormányzatokon keresztül közel 4 milliárd forint állami támogatást nyújtottunk.

Azt gondolom, hogy képviselő úr helyében akkor aggódnék a nemzeti vagyonnal kapcsolatban, ha az előző baloldali vezetésre gondolnánk, hiszen akkor gyakorlatilag elherdálták a közvagyont, közel 200 állami céget privatizáltak, mi pedig 2010-ben az Alaptörvénybe foglaltuk az állami vagyonnal való felelős gazdálkodást, az eltékozolt cégeket a nemzeti kormány vásárolta vissza. Újra 50 százalék fölé növeltük a magyar tulajdon arányát a stratégiai szektorokban, az állami vagyon 2010 óta pedig 67 százalékkal nőtt.

Ennek fényében kérem képviselő úrtól a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Felszólalások:  <<  75  >>    Ülésnap adatai