Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak a DK képviselőcsoportjából Varga Zoltán képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nos hát, a Népjóléti Bizottság elnökeként elnöki jogkörömtől fogva hívtam meg dr. Takács Péter államtitkár urat, hogy adjon végre számot, miért is az egyik legmagasabb az Európai Unión belül a magyarországi rákhalálozások száma, és hogy is lehet az, hogy itt költenek a legkevesebbet, a GDP alig 69 (sic!) százalékát a rákbetegségek gyógyítására.

Valós és őszinte válaszokat, természetesen mondanom sem kell, nem kaptunk. Helyette láthattunk egy jól felépített, kitűnően előadott prezentációt, benne számtalan színes grafikonnal arról, hogy nem is olyan rosszak ezek az adatok, bár kétségtelenül van mit fejleszteni, mondta az államtitkár úr, de az Orbán-kormány szétlopott, tönkretett, földbe döngölt egészségügye valójában kitűnő. Megdöbbentő volt, tényleg megdöbbentő!

Mint ahogy az is megdöbbentő volt, ahogy a kormánypárti képviselők közül azok az orvosok, akik tisztában voltak a szörnyű valósággal és a mögötte rejtőző emberi tragédiákkal, sorsokkal, a családok fájdalmával amiatt, hogy olyan betegeket veszítünk el nap mint nap csupán azért, mert nem létezik, nem elégséges a megelőzés, nem elérhető a társadalom többsége számára például az időben végzett ingyenes szűrővizsgálat, mégis védik, dicsérik a kormányzat egészségügyi politikáját. Pedig nincs, és nem is lehet jó válasz arra, hogy a sikertelen, valójában nem létező, 2018-ban létrehozott, papírra vetett akkori miniszter, Kásler Miklós által jegyzett nemzeti rákellenes program miért is nem működik; arra, hogy miért is nem veszi komolyan a kormányzat, akár maga Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár az abban is megfogalmazott szörnyű számokat  igen, szörnyű számokat , azt, hogy minden most születő ezer gyermek közül fiúként 313 a rákbetegsége miatt bekövetkező halála miatt nem fogja megélni a 75 éves életkort, de a lányoknál is 149 lesz majd az ezer főre jutó halálos áldozatok száma a rák miatt.

Nem volt valós válasza az államtitkárnak arra sem, hogy miért nem tesznek meg mindent azért, hogy Magyarországon ne csökkenjen újra a várható élettartam, a születéskori várható élettartam, ellentétben nemcsak az európai átlaggal, de még a környező volt szocialista országokkal is. Az államtitkár szerint a Covid-halálozások miatt ennyire rossz a statisztika. Viszont ez egyszerűen nem igaz, hiszen a járványon rég túl vagyunk, az európai számok pedig azt bizonyítják, hogy a létező egészségüggyel rendelkező országokban alig két év alatt növekedésnek indult a születéskori várható élettartam. Nálunk, Orbán Magyarországán ez nem így van. Soha nem született ennyire kevés gyermek, mint most, és bizony továbbra is csökken a várható élettartam. Mondjuk már ki végre: fogy a magyar.

Az államtitkár szerint viszont minden rendben van itt, az egészségügy európai szintű. Ha véletlenül bárki betegként mást érez, az nyilván nem jól érzi, az téved vagy hazudik. Szerinte várólisták nem léteznek, mindenki hozzájut nemcsak a szükséges ingyenes kezelésekhez, de az orvosdiagnosztikai vizsgálatokhoz is. Az államtitkár mindezt, mondhatnám azt is, hogy természetesen rezzenéstelen pókerarccal, láthatóan valami megmagyarázhatatlan döbbentő igazságtudattal az arcán áthatva jelentette ki a bizottság előtt.

Miközben hallgattam, azon gondolkoztam, hogy érdemes lenne egyszer neki is, és nem volt kórházigazgatóként, államtitkárként, de egyszerű, kétségbeesett magyar betegként betoppannia egy túlzsúfolt váróterembe, s látnia, éreznie azt a kétségbeesést, amit az orbáni egészségügyben tévelygő, orvosi ellátásért, CT-ért, kolonoszkópiáért, néha egy egyszerű szemvizsgálatért reménytelenül telefonálgató, kilincselő betegként éreznek százezrek ma Magyarországon naponta.

Be kell valljam, hogy nem tudom, az államtitkár úr kórházigazgatóként milyen orvos volt. Mondhatnám azt is, hogy szerencsére nem tudom. Azt nagyjából már látom, hogy milyen politikusnak. Abban viszont teljesen biztos vagyok, látva a Népjóléti Bizottság előtti előadását, hogy színésznek biztosan kitűnő. Ha itt majd befejezi a parlamentben a munkáját, nagy valószínűség szerint bármely neves színház örömmel a színészek közé fogja őt fogadni. De ez itt, ma a parlamentben kevés. Nagyon kevés. Ennél sokkal többet vár az ország, és sokkal többet érdemel Magyarország is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)

Felszólalások:   207-208   209-210   211-212      Ülésnap adatai