Készült: 2024.05.08.06:52:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

66. ülésnap (2023.05.22.),  50-59. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:15


Felszólalások:   49   50-59   60-65      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kérem szépen, tegyék lehetővé, hogy folytassuk munkánkat. Az interpellációk következnek.

Tisztelt Országgyűlés! Varga Zoltán, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdaságfejlesztési miniszter úrhoz: „Meddig hagyják még?” címmel. Varga Zoltán képviselő urat illeti a szó.

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban sokat kell beszélnünk az inflációról, az orbáni inflációról, hiszen ez az, ami lassan tönkre fogja tenni az országot. Több mint egy éve mi is hónapról hónapra elmondjuk, hogy már megint nőttek az árak, a magyar embereknek megint nehezebb a bevásárlás és a megélhetés, megint egyre többeknek kell nélkülözniük az országban. Jómagam és képviselőtársaim is rengetegszer szembesítettük ezzel önöket. Azzal, hogy hiába szöknek égbe az árak, azzal, hogy hiába csökken a fizetések mértéke, azzal, hogy hiába élnek egyre többen egyre rosszabbul, önöknek legfeljebb csak látszatintézkedésekre futotta, arra, hogy legyenek akciók a boltokban. Mintha eddig nem lettek volna akciók, könyörgöm, mintha nem drágultak volna meg az orbáni infláció miatt olyan mértékben az élelmiszerárak, hogy már akciósan is többszörösébe kerülnek, mint ezelőtt két évvel.

Önöknek persze nyilván fogalmuk sincs minderről; nem tudják, mit jelent az, ha valakinek a gyermeke éhesen fekszik le este, mert nem tud neki a család rendesen vacsorát adni. Fogalmuk sincs arról, milyen az, hogy már trappista sajtot is csak ünnepi alkalmakkor mernek venni; milyen az, hogy félve kell a kenyeret és a vajat a boltban a kosárba tenni, mert ki tudja, milyen árral fognak majd találkozni a pénztáraknál. Nincs fogalmuk, mert már pont eleget loptak ahhoz, hogy ne érdekelje ez önöket. Az új adatok szerint ráadásul még márciusban is számtalan terméknek gyorsult a drágulása  ezt nevezzük inflációnak , és ez még az elemzőket is meglepte. Az elemzők is azt mondták, hogy ilyen mértékű orbáni infláció Európában sincs. A legtöbb terméknek több mint kétszeresére nőtt az ára az elmúlt két évben, köztük természetesen a kenyéré, a vajé, a trappista sajté, a tejtermékeké, de kapaszkodjon meg, államtitkár úr, még a spagettié is.

Államtitkár Úr! Ott tartunk, hogy a XXI. század Magyarországán maguk miatt ma már luxus a vajas kenyér is. De sajnos jutott márciusra egyéb más újdonság is. Például az, hogy az alapvető élelmiszerek mellett az édességet és az üdítőitalokat is elérte az orbáni infláció. De drágult a tévé-előfizetés, a telefon és az internet, vagyis már nincs az életnek olyan szeglete Magyarországon, amit önök ne drágítottak volna meg megfizethetetlenül.

S az ég szerelmére kérem, ne mutogassanak másra, mert erről kizárólag az ön főnöke, Orbán Viktor tehet! Az orbáni inflációról egyedül Orbán Viktor tehet! Orbán miatt, önök miatt élünk rosszabbul! Egész Európában magasan nálunk a legnagyobb az infláció, a drágulás, sőt még a háború sújtotta Ukrajnában sem látunk hasonlót.

És a maguk rombolását látva nyilvánvalóan óhatatlanul felmerül a kérdés: önök tényleg annyira elvesztettek minden kontrollt, hogy képtelenek megoldást találni akár az orbáni inflációra, akár a megélhetési válságra? Kérdezem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), államtitkár úr: meddig kell még drágulniuk az élelmiszereknek, hogy közbelépjenek…

ELNÖK: Köszönöm szépen. (Ismét csenget.)

VARGA ZOLTÁN (DK): …és megfékezzék az orbáni inflációt? Meddig hagyják még a magyar embereket elszegényedni?

ELNÖK: Köszönöm, Varga képviselő úr.

VARGA ZOLTÁN (DK): Mire várnak? Erre válaszoljon! Köszönöm. (Taps a DK soraiban.)

ELNÖK: Miniszter úr kérdésére a választ Fónagy János államtitkár úr fogja megadni.

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdaságfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy válaszadás előtt eredményt hirdessek. Ön teljesítette azt a pártbéli küldetését, hogy a lehető leggyakrabban ejtse ki az Orbán nevet. Gratulálok! (Arató Gergely: Az orbáni inflációról beszélt a képviselő úr!) Eddig ma ön az első  (Arató Gergely felé:) ön a második.

Gondolom, az Orbán-fóbiájuk közepette arról azonban önök is tudomást szereztek, hogy a háború és a brüsszeli szankciók okozta gazdasági válság (Derültség a DK soraiban.) egész Európában inflációt és válságot hozott. Ha már ön ragaszkodik az előbb emlegetett családnévhez: 2008-2009-ben, amikor önök kezelték a válságot  (Arató Gergely felé:) és ön, volt államtitkár úr , fizetésképtelenné vált Magyarország, és az Orbán-kormány húzta ki a szakadékból az országot. A 13 százalékot meghaladó munkanélküliséget az Orbán-kormányok csökkentették 4 százalék alá, a 600-700 ezer emberből álló regisztrált álláskeresői létszámot az Orbán-kormányok csökkentették a harmadára.

2023-ban a háború okozta veszélyek mellett az inflációval is meg kellett küzdeni. Kénytelen vagyok az ön ragozását kijavítani: az infláció nem csökken, azt csökkentjük. Jó úton haladunk. Ahogy előzetesen jeleztük az év elején, januárban már tetőzött az infláció, a februári trendfordulót követően pedig megindult a mérséklődés. Számok mutatják, hogy a javulás mérsékelt, de folyamatos és trendszerű.

Megállapítható, hogy a háború és a káros szankciók miatt kialakult infláció elvette a reálkeresetek dinamikusabb növekedésének lehetőségét. A szankciós infláció miatt a magyar fizetések reálértéke csökkent volna, ha a kormány nem védi meg a rezsitámogatást az átlagfogyasztásig, ha nincs kamatstop és nincs élelmiszerárstop. A célzott intézkedéseknek köszönhetően sikerült megvédeni a bérek vásárlóerejét. Bár az infláció elleni küzdelem elsősorban jegybanki feladat, a kormány is aktívan beavatkozott és beavatkozik. Eddig több mint húsz intézkedésről döntöttünk az árak megfékezése és a gazdaság megvédése érdekében.

Annak érdekében, hogy az élelmiszerárak tovább csökkenjenek, s még inkább fokozódjon a verseny a kiskereskedelemben, a kormány kötelező akciózást írt elő a kiskereskedelmi üzleteknek. Elfogadtuk a Gazdasági Versenyhivatal elnökének versenypártolási javaslatát, és online árfigyelő adatbázis bevezetéséről döntöttünk. A kötelező akciózást a 2023. június 1. és szeptember 30. közötti időszakra írtuk elő a 2021-ben több mint 1 milliárd forint nettó árbevételt elért kereskedők számára. Húsz akcióköteles termékkategória kerül meghatározásra. Az akciós időszakban termékkategóriánként legalább egy terméket az elmúlt harminc napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább 10 százalékkal alacsonyabb áron kell kínálni. Az árfigyelő rendszertől azt várjuk, hogy a kereskedők adatot szolgáltassanak abban az esetben, ha a nettó árbevételük meghaladja a 100 milliárd forintot.

(15.10)

Az online adatbázist kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszerár fogja meghatározni. Az Orbán-kormány ebben a helyzetben is mindent megtesz, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást és a 181 ezer forint megtakarítást hozó rezsicsökkentést. Köszönöm a figyelmét, képviselő úr.

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ.

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök úr. Nem fogadom el több oknál fogva sem. Elsősorban is, államtitkár úr, hadd válaszoljak gyorsan! Ön a szememre vetette, hogy Orbán nevét túl sokszor vettem a számra, akárcsak ön. Meg kell hogy nyugtassam, hogy rövidesen, pár hónap múlva Orbánt a történelemkönyvekből is ki fogják törölni, csak egy szürke, fekete folt lesz Magyarország történelmi lapjain az eltagadható múlt.

Államtitkár úr, ön egyszerűen nem mond igazat. Debreceniesen mondva, ha Debrecenben lenne, akkor azt mondanák, hogy karcos a lemez, rakjon már fel valami újat. Ugyanezt a választ hallgatjuk már hónapról hónapra, évről évre. Ön egy tisztességben megőszült úriember, akinek a szájából különösen rosszul hangzanak ezek a hazug mondatok. Ön egyszerűen hazudik, államtitkár úr!

Az infláció, az orbáni infláció az EU-átlag két és félszerese. A reálkeresetek 20 százalékkal csökkentek csak február hónapban. Államtitkár úr, miről beszél?! Tehát egyszerűen hazudik, és ez rosszul áll önnek. Kérem, ne tegye ezt a továbbiakban, mert rontja a hírnevét. Köszönöm szépen.




Felszólalások:   49   50-59   60-65      Ülésnap adatai