Készült: 2024.05.10.20:51:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

104. ülésnap (2024.03.18.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 1:55


Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek kell eleget tennem azzal, hogy bejelentem, Orosz István volt képviselőtársunk életének 89. évében elhunyt. Orosz István az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként Hajdú-Bihar megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt az Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke és az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja volt. Politikai pályája mellett történészként, egyetemi oktatóként dolgozott, 2013-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Munkásságát 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el.

Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai