Készült: 2024.05.09.10:45:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

28. ülésnap (2022.10.04.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:32


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó.

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindig nagy élvezettel hallgatom a miniszterelnök úr közgazdasági fejtegetéseit, különös tekintettel újszerű elméleti összefüggéseire. Igen nagy hatással volt rám az a tantétele, amely azt fogalmazta meg, hogy egy országban annál nagyobb az infláció, minél közelebb fekszik a háborút viselő országhoz. Igazán sajnáltam, hogy a tények nem támasztották alá ezt a korszakos felismerést.

De ne búsuljunk, mert van most egy újabb tantétele a miniszterelnök urunknak, ezért inkább foglalkozzunk ezzel. Ez az új tantétel azt fogalmazza meg, hogy a forint árfolyama akkor és azért romlik, amikor az euró gyengül a dollárhoz képest. Orbán úr szerint tehát ezért emelkedett történelmi magasságokba a dollár árfolyama, 430 forint fölé. Attól tartok azonban, hogy a miniszterelnök úrnak ismét nincs szerencséje a gazdaságtörténeti tényekkel. Mindenekelőtt érdemes azt látni, hogy a forint dollárral és euróval szembeni árfolyama 2010 óta töretlenül gyengül, töretlenül egyre többet és többet kell érte adni. Míg 2010 augusztusában egy euróért 277 forintot kellett adni, egy dollárért pedig 210 forintot, most napjainkban  persze pontosat nem tudok mondani, mert percről percre változik a történet  egy euró 425 forint, egy dollár pedig 430 forintba kerül. Tehát itt valami nem stimmel.

Aztán érdemes lenne persze kitekinteni, hogy vajon ha ennek az összefüggésnek lenne valamilyen relevanciája, akkor vajon a lengyel złoty, a cseh korona vagy a román lej miért nem engedelmeskedik ennek a történetnek, hiszen ott nem volt 12 év óta folyamatos gyengülés, hanem nagyjából és többé-kevésbé ezek az árfolyamok stabilak voltak, bár nyilvánvalóan volt benne némi időszakos kilengés is.

Valójában azonban három oka van a forintárfolyam mélyrepülésének. Az első és talán a legfontosabb az, hogy a magyar gazdaságnak igen alacsony a termelékenysége és nagyon gyenge a nemzetközi versenyképessége. Azért kell állandóan és nyilvánvalóan leértékelődnie a forintnak, hogy a külkereskedelmi mérlegünk föl ne boruljon.

A másik igen fontos tényező pedig az, hogy a krónikusan túlfűtött hazai gazdaság, ahol a többletkereslet egy jelentős része az import felé fordult, szintén egyensúlytalanságot hozott, hiszen ezt a megnövekedett importot nem tudtuk exporttal ellentételezni, és ebből következően nyilvánvalóan a forint gyengülése előállt.

A harmadik tényező pedig az, hogy az elmúlt évektől eltérően most nem jön rendszeresen az európai uniós forrás. Az európai uniós forrás ugyanis megtámasztotta a korábbiakban a forintot, kellő mennyiségű devizatartalékot tudott biztosítani, így az MNB tudta az árfolyamot védeni. Most azonban, mivel ez a többletforrás nincs, ez a támasz is hiányzik.

Mindezek tetejébe az Orbán-kormány hozott még egy rossz döntést, nevezetesen azt, hogy a vállalkozások adóbefizetéseit devizában, dollárban vagy euróban is megtehetik, engedik ezt. Minden kezdő közgazdász tudja, hogy a hivatalos valuta elfogadásának egyik legfőbb indoka, ha úgy tetszik, kikényszerítő ereje éppen az, hogy kötelező az adót abban fizetni. De ha nem kötelező az adót abban fizetni, akkor vajon miért akarják a forintot tartani? Nyilvánvalóan így a megtakarítások egyre erőteljesebben fognak majd menekülni dollárba és euróba, s ki fog alakulni Magyarországon egy kettős árfolyamrendszer, ami egyébként nem idegen a fejlődő országokban, és a Gresham-törvény értelmében a rossz pénz, esetünkben a forint ki fogja szorítani a forgalomból a jó pénzt, a dollárt és az eurót, aminek következtében megnő a pénz forgási sebessége és az infláció emelkedni fog.

Ez óhatatlanul vezet el majd ahhoz, hogy szükség legyen egy valutareformra. Kérdezem államtitkár urat, hogy nem lennee egyszerűbb ezt megelőzni, és most bejelenteni azt, hogy minél hamarabb szeretnénk csatlakozni az eurózónához, és próbálnánk minél hamarabb megteremteni ennek a feltételeit.

Természetesen tudom, hogy ez egy költői kérdés, és borítékolni tudom azt, hogy az államtitkár úr mit fog válaszolni, de azért titkon abban bízom, hogy talán meglepetést tud nekem okozni. Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Tállai András miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó.

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A minap az egyik ellenzéki képviselő a következőt mondta: az ellenzék tanácstalan és tehetetlen állapotban van. (Rétvári Bence: Ki volt az?) Ki volt az? (Dr. Mellár Tamás: Én.) Akkor ön mondta, ugye? Elismeri? (Dr. Mellár Tamás: Ma reggel mondtam.) Nem akarom azt mondani, hogy ön is ellenzéki képviselő, ugye, erre a felszólalására. De bevallom őszintén, hogy ez a felszólalás jobban illett volna, mondjuk, akkor, ha a CEU egyetemen mondja el az ott hallgató diákoknak, mintsem az Országgyűlésben. Ugyanis véleményünk szerint sokkal egyszerűbb okai vannak annak, hogy milyen gazdasági folyamatok vannak most az egész világban, Európában és sajnos természetesen Magyarországon is.

Az egyik ok  persze ön ezzel nem fog egyetérteni, de hát mégiscsak  a háború. Mégiscsak ez év februárja óta a szomszédban, a szomszédos országban háború zajlik. Előtte is voltak persze erre utaló tendenciák, de a háború ennek jelentős lökést adott. Nézzük csak, hogy önök, az az ellenzék, amely most tanácstalan és tehetetlen, mit is mondott a háborúra! Azt mondta a miniszterelnök-jelöltjük, hogy a háborút ki kell terjeszteni, és ha szükséges, akkor magyar katonák is részt fognak venni ebben a háborúban. Tehát melyik oldalon álltak? A háború pártján álltak. (Kunhalmi Ágnes: Nem igaz!)

(8.30)

Na, nézzük csak, mi lett a következménye a háborúnak, hogy reagált erre az Európai Unió! Az Európai Unió azt mondta, hogy az agresszorral, Oroszországgal szemben szankciót kell kivetni. Mit mondtak önök a szankcióra? Azt mondták a szankcióra, hogy nagyszerű ötlet, meg kell állítani Oroszországot (Kunhalmi Ágnes és Mellár Tamás közbeszól.  Az elnök csenget.), be kell vezetni a szankciókat. Mit mondott erre Magyarország miniszterelnöke? Azt, hogy ez nem jó, a szankció el fog vezetni oda, hogy egész Európának rossz lesz, ugyanakkor Oroszországnak nem. Itt is milyen álláspontot foglaltak el? Azt, hogy a szankció fogja megoldani a háború kérdését.

Mi lett a szankcióból? Energiaválság. Energiaválság, a gáz többszörösére, hétszeresére vagy még magasabbra, a villamos energia is többszörösére emelkedett. Természetesen önök a rezsicsökkentésre, amely megvédi a lakosságot  most ugyan az átlagfogyasztásig, azelőtt a teljes rezsiszámlában védte a magyar lakosságot , mit mondanak? Azt, hogy nincs szükség rá, vezető politikusok, az az ellenzék, amelyről most azt mondja, hogy tanácstalan és tehetetlen, azt mondták, hogy nincs szükség rezsicsökkentésre, nincs szükség arra, hogy megvédjük a magyar embereket. A magyar kormány álláspontja az, hogy igenis az átlagfogyasztásig, amíg azt a magyar költségvetés finanszírozni tudja, szükség van rezsicsökkentésre, és ez véd minden magyar fogyasztó családot, állampolgárt.

Ön felemlítette az európai uniós forrásokat, a megegyezés hiányát. Láthatja, az Országgyűlés előtt tegnap fogadtuk el az egyik törvényt, a magyar kormány és a magyar parlament többsége mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen az Európai Unióval megegyezés, hogy hozzájusson Magyarország azokhoz az európai uniós forrásokhoz, amelyek egyébként járnak Magyarországnak. Mit mondanak önök erre, mit mondanak a kinti, az Európai Unióban dolgozó képviselőik? Mindent megtesznek annak érde-kében, hogy Magyarország ezt a forrást ne kapja meg. Ne kapja meg, mert úgy látják, hogy akkor a magyar kormány nem fogja tudni teljesíteni a vállalásait, esetleg meg fog bukni, és akkor következhet a tanácstalan és tehetetlen ellenzék.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha ezeket az egyszerű, mindennapi tényeket összeadja, megfejtheti azt, hogy miért van például (Az elnök csenget.), miért változik így, ilyen negatívan a forint árfolyama. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai