Készült: 2024.05.09.18:46:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

10. ülésnap (2022.06.13.),  62-67. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:59


Felszólalások:   56-61   62-67   68-73      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ. Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Komjáthi Imre, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: „Ismét a nyugdíjasoknak tett hazugsággal kezdik a kormányzást?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Emlékszünk még, hogy 2010-ben azt ígérte a Fidesz, hogy megvédi a nyugdíjakat, és ezután több ezer milliárd nyugdíj-megtakarítást nyúlt le és tüntetett el. Sajnos azóta többször is bebizonyosodott, hogy amit a kormány meg akar védeni, az bizony pórul jár  most éppen a rezsicsökkentést készülnek megvédeni, csak szólok. De térjünk a lényegre!

A választások előtt még azt ígérték, hogy júniusban jön a kiegészítő nyugdíjemelés, azóta tudjuk, hogy csak júliusban. Miért fontos ez? Azért, mert a máról holnapra élő több százezer nyugdíjasnak, akiknek az ellátása a százezer forintot sem éri el, nagyon is fontos, hogy mikor kapják meg a különbözetet, illetve mikor pótolják ki az inflációval a nyugdíjat. Tudjuk, hogy még így is jóval többe kerül az élet, de minden segítség segítség. Most további egy hónapot kell várniuk a nyugdíjasoknak a segítségre.

2022 márciusában, napokkal a választások előtt, március 22-én a Pénzügyminisztérium egy közleményt adott ki az MNB inflációs jelentésére válaszul, ebben emlékeztettek arra, hogy a kormány a nyugdíjemelés mértékéről, amely az idei évben 5 százalék volt, az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt, de abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíj-kiegészítés fog történni, az első júniusban, a második novemberben.

A kormánypárti Magyar Nemzet március 30-án „Nyugdíjemelés jöhet júniusban” címmel ismertette Tállai András pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozatát, aki akkor úgy fogalmazott, hogy ha az ukrajnai konfliktus miatt a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor a kormány év közben, júniusban nyugdíjemelést fog biztosítani. De amikor április 12-én az ATV rákérdezett a nyugdíjemelésre, a Miniszterelnökségtől még akkor is azt a választ kapták, hogy ha a vártnál jobban emelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban is nyugdíjemelést biztosít. A KSH adatai szerint az élelmiszer-infláció egyébként 13 százalékos volt, a nyugdíjasok élelmiszerár-indexe pedig ennél is több, 13,4 százalék. Tehát bőven magasabb inflációt fognak érzékelni a nyugdíjasok, mint amekkora emelést kaptak.

Éppen ezért kérdezem, hogy miért ígértek mást a nyugdíjasoknak a választások előtt, és mikor tolták el egy hónappal az évközi nyugdíjemelést. Ön szerint, államtitkár úr, elég lesze a 3,9 százalékos emelés a nyugdíjasoknak? Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Tállai András miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-kormány azt a politikai ígéretet tette 2010-ben, 12 évvel ezelőtt, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét, minden évben, mindegy, hogy milyen gazdasági helyzetben van az ország. Ezt az ígéretét teljesítette.

Ezt az ígéretét teljesítette és teljesíti 2022-ben is. Teljesíti azáltal, hogy az év eleji inflációhoz mérten már látható, hogy magasabb lesz az infláció, ezért minden törvényi kötelezettség ellenére már júliusban ki fogja fizetni az első félévre eső növekményt, ami most 3,9 százalékban került meghatározásra. Tehát visszamenőleg minden hónapra és a 13. havi nyugdíjra is meg fogják kapni a nyugdíj-kiegészítést, illetve -emelést.

Való igaz, hogy az előzetes kommunikációban júniusra volt tervezve, ez most átcsúszik július hónapra, ami, elfogadom, hogy probléma, de mondok önnek ennél nagyobb problémát. Tudja, mikor volt a nyugdíjasoknál gond és probléma? Amikor az önök párttársai kormányoztak. Azt is elmondom, hogy miért. Sorolom, jó?

2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején 8 százalékkal csökkent a nyugdíjaknak a reálértéke (Nacsa Lőrinc Komjáthi Imrének: Akkor is elmondtad ezt?), az ezt követő évben, a Bajnai-kormány idején 6,4 százalékkal (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiban.), 2005 és 2010 között…  ha fáj, ha nem fáj, ezek a tények. Most egy hónapot követel rajtunk (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), hogy azt mondtuk, június és július, elfogadjuk, egy hónapot csúszik, de visszamenőleg…

Csak elmondom, hogy akkor hogyan szenvedték meg az önök kormányzását a nyugdíjasok. (Kunhalmi Ágnes: Most 8,2!  Nacsa Lőrinc: Akkor nem voltál hangos!) 2005 és 2010 között összesen a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. 2,2 millió embertől vettek el egyhavi nyugdíjat, és nem szavazták meg a nők 40 év utáni nyugdíjba menési lehetőségét sem.

Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-kormány a gazdaság teljesítményétől függően minden évben kiegészíti a nyugdíjasok nyugdíját az elmondottak szerint, hogy nyugdíjemelést biztosít visszamenőleg. Ezt egyébként a törvény novemberben teszi kötelezővé, az első nyolchavi gazdasági adatok alapján. Így erre a kérdésére, hogy elegendő lesze a 3,9 százalékos nyugdíjemelés: amennyiben magasabb lesz az infláció az 5+3,9-nél, akkor szeptemberben megvizsgálva az első nyolc hónap után a makrogazdasági adatokat, novemberben a kormány újra kiegészítést fog tenni. Egyetlen forinttal nem maradunk adósai a nyugdíjasoknak.

Tisztelt Képviselő Úr! Én azt gondolom, a Fidesz-kormánynak semmilyen szégyenkeznivalója nincs a nyugdíjasokkal szemben. Amit a Fidesz-kormány ígért az elmúlt három ciklusban és most már a negyedik ciklusban is, azt mindig teljesíti, amelynek, még egyszer mondom, a lényege, hogy meg kell őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét minden gazdasági körülmények között. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen a miniszterhelyettes úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszterhelyettesi választ. Öné a szó.

(15.20)

KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hogyan tudnám elfogadni? Ez nem más, mint magyarázkodás. És azért sem tudom elfogadni, mert ahogyan a tűzoltók nem tudnak jóllakni adrenalinlökettel, ugyanúgy nem tudnak a nyugdíjasok sem ígéretekkel. És egyébként pedig több szerénységet javaslok, államtitkár úr, önnek is és a társainak is. Önök voltak azok, akik lenyúlták annak idején a nyugdíjpénztárt, és elköltötték. Önök voltak azok is, akik nem támogatták az MSZP egyetlen olyan javaslatát sem, amely segített volna a nyugdíjasokon. És tudja mit, államtitkár úr? A gyurcsányozással és a sorosozással sem lakik jól senki. Szégyen, amit művelnek, amikor ezzel jönnek ennyi év távlatából! (Rétvári Bence: Most indult a választáson Gyurcsány Ferenc, két hónapja!)

Az a lényeg, hogy most önök mit csinálnak. Nem érdekli azokat az embereket, azokat a nyugdíjasokat, akik máról holnapra élnek, hogy mi volt 2010 előtt, az érdekli, hogy most mi van; most meg az van, hogy lassan már a csirke far-hátat is, még az árstoppolt csirke far-hátat is kieszi az infláció (Az elnök csenget.) a pörköltjükből. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:   56-61   62-67   68-73      Ülésnap adatai