Készült: 2024.05.08.06:02:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

48. ülésnap (2023.02.28.),  10-13. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:56


Felszólalások:   6-9   10-13   14-17      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott kezdem, ahol tegnap miniszterelnök úrral abbahagytuk, csak a kétperces műfaj nem elég arra, hogy például a végrehajtó maffiáról beszéljünk, márpedig hogyha aktuális ügyekről van szó, akkor muszáj erről szót ejteni, vagy erről is szót ejteni. Mi tényleg azzal a szándékkal jöttünk ide, a magyar Országgyűlésbe, hogy itt valamiféle érdemi munka fog majd folyni, és nyilvánvalóan lehet jó pontokat szerezni azzal, hogy ki tud jobban anyázni ezek között a gyönyörű szép falak között, csak szerintem az egy más műfaj. Tehát van olyan jellegű foglalkozás is, csak itt, az Országgyűlésben nekünk valamiféle normális és érdemi vitákat vagy akár párbeszédet kellene folytatni.

Mi ezzel a szándékkal tettünk már nagyon sokféle javaslatot, tettünk szóban, tettünk írásban. Minden egyes alkalommal miniszterelnök úrtól azt a választ kapom és kaptuk, hogy megvizsgálják, és ha bármilyen módon lehet normálisan párbeszédet folytatni Magyarország és a magyarság érdekében, akkor nyitottak arra.

Most ehhez képest nézzünk néhány olyan ügyet, ami ma is aktuális, de most már lassan egy éve itt vagyunk az Országgyűlésben, de semmiféle konstruktív vagy érdemi vitát, vagy akár választ nem kaptunk önöktől ezekben a kérdésekben.

Akkor folytassuk ott, ahol tegnap befejeztük miniszterelnök úrral, a végrehajtó maffiával! Arra már nem jutott tegnap időm, hogy elmondjam, hogy nagyon egyszerű lenne a dolga a kormánynak, és nem feltétlenül az igazságügyi miniszter asszonynak kell beadnunk bármiféle írásos anyagot ahhoz, hogy például észrevegyék, hogy a magyar bírósági végrehajtói kamara (sic!) teljesen illegitim módon működik. 2021 novembere óta az elnöke, Schadl György előzetes letartóztatásban csücsül. Ennek ellenére minden korábbi időszaknál intenzívebben nevezték ki az új végrehajtókat, csak ugye, az a nagy kérdés, hogy ki előtt tették le, ki előtt teszik le az esküt. Lukács Tamás alelnök gyakorolja jelenleg ezt a jogkört, amit helyben, saját maguk között próbáltak szabályozni, de a törvényeket a végrehajtói kamara (sic!), a végrehajtói kar sem írhatja felül, tehát a mi álláspontunk szerint illegitimek ezek a kinevezések.

Magyarán szólva, hogyha tudnánk, illetve a magyarok tudnák azt, hogy ki az a 45 végrehajtó, akit azóta kineveztek, nyugodtan ellentmondhatnának, és mondhatnák azt, hogy innentől kezdve az a végrehajtási folyamat, amit ellenük foganatosítanak, nem legitim folyamat. Én azt gondolom, hogy itt nagyon egyszerű dolga lenne a kormánynak. Kétharmados többségük van, rendet kéne tenni a végrehajtói kar esetében. De én lehet, hogy azzal a szintén naiv vagy talán álnaiv kezdeményezéssel éltem itt tavaly, hogy tegyük rendbe az alkotmány, az alkotmányosság kérdését, ne egy egypárti alaptörvényről legyen szó. Hát látszik, hogy nem is akar erről beszélni a kormánypárti többség.

Ukrajnával kapcsolatban is elmondtuk az első pillanattól kezdve, hogy mi ellenezzük azt a szankciós politikát, amit Brüsszel gyakorol. Akkor nem értjük, hogy miért van még mindig kettős beszéd a kormány, illetve a miniszterelnök úr részéről. Itt elmondja, hogy ellenzi, aztán Brüsszelben, vagy akár a versailles-i csúcson máshogy szokott cselekedni.

Vagy ha már ukrajnai háború, akkor minket, magyarokat, egyetértve azzal a felvetéssel, hogy mi nem ukránok vagyunk, tehát számunkra nem Ukrajna érdeke a legfontosabb, hanem a magyarok érdeke a legfontosabb, hiszen magyarok vagyunk, miért nem szólalt föl még egyetlenegyszer sem a kormány például Kárpátalja érdekében. És itt nem arról beszélek, hogy esetleg elmondja, hogy nem jó dolog, hogy a frontra viszik ágyútölteléknek vagy golyófogónak a magyarokat, hanem például elmondaná azt, hogy 1991 óta egy illegitim állapot van Ukrajnában. Ebben a formájában Ukrajna egy illegitim államalakulat, ugyanis 1991-ben volt egy törvényes legitim népszavazás Kárpátalja státuszával kapcsolatban, ami nemcsak Kárpátalja önrendelkezését, hanem azon belül a beregszászi járás és környékének magyar területi autonómiáját is kimondta. Hány nemzetközi fórumon tette ezt szóvá Magyarország, hogy súlyos jogtiprás, hogy jelenleg ez nincs érvényben Ukrajnában, és ameddig a kijevi kormány nem ismeri el ezt az 1991-es népszavazást, addig nincs miről beszélnünk Ukrajnával kapcsolatban?

Ugyan ebben nem ígértek semmiféle érdemi párbeszédet, de a Covid-oltásokkal kapcsolatban is számtalan alkalommal kértük azt, hogy ne kísérletezzenek a magyarokon. Ennek ellenére most azt látjuk, hogy még a hagyományos, eddig működőnek tűnt oltások esetében például a gyermekeknél is ezeket a kísérleti stádiumban lévő mRNS-oltásokat erőltetik, a honvédségnél pedig a legjobb katonáinkat kezdték el kirúgni az elmúlt év végétől kezdődően folyamatosan, azokat az akár Irakban vagy akár Koszovóban szolgálatot teljesítő, kipróbált katonákat, akik 2023-ban nincsenek Covid-vakcinával beoltva, miközben influenzaként kezelik a Covidot most már szinte minden egyes országban.

És akkor még nem tudtam beszélni még 5 percben sem arról, hogy akkumulátorgyár-nagyhatalom helyett miért kellene élelmiszeripari nagyhatalommá válni, akkor nem lenne ekkora élelmiszer-infláció Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Menczer Tamás államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Széles skálán hozott témákat elénk a végrehajtóktól kezdve Ukrajnával és Kárpátaljával bezárólag, így ha megengedi, enyém lett a megtiszteltetés, hogy válaszolhassak önnek.

A legfontosabb kérdéssel, természetesen érintve Kárpátalját és az ott élő magyarokat, tehát a háború kérdésével szeretném kezdeni, hogyha megengedi, aztán szeretnék kitérni az ön által utolsóként említett akkumulátor-kérdéskörre is. A háborúval kapcsolatban  amely természetesen mindannyiunk életét, de mégiscsak világosan láthatóan a legjobb mértékben az ott élőket, az ott szenvedőket és az ott meghalókat érinti, beleértve a kárpátaljai magyarokat  látható, hogy kétfajta álláspont van továbbra is Európában, egy háborúpárti és egy békepárti. Ez a helyzet teljesen változatlan.

A háborúpárti álláspont sodor veszélybe mindannyiunkat, így a kárpátaljai magyarokat is, ráadásul a háborúpárti álláspont, amely álláspontot Brüsszel és a magyar baloldal is képviseli, azt mondja, hogy a háború folytatódjon. Nekem ezzel az a problémám, hogy egy elvárt katonai eredményhez kötik, nevezetesen Ukrajna győzelméhez, a háború végét. Egy olyan katonai eredményhez köti a háborúpárti álláspont a háború végét, amelyről nem tudjuk, hogy mikor jön el, ha eljön egyáltalán. Ezért mondjuk mi azt, hogy van egy háborúpárti álláspont Európában, sajnálatos módon többségben, amely azt mondja, hogy a háború folytatódjon.

Ezzel szemben van egy magyar álláspont, amely békepárti. Mi azt mondjuk, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, mert életet menteni csak így lehet. Hogy a helyzet mennyire súlyos, hadd mondjam el a tisztelt Háznak és a tisztelt frakcióvezető úrnak, hogy a háború egyéves évfordulója kapcsán Brüsszelben és a különböző brüsszeli képviseleteken és egységekben számos szöveget készítettek el és számos dokumentumot szövegeztek meg a háború egyéves évfordulója kapcsán. Mi ezeket mindig megkaptuk, és részt vettünk ebben a munkában. Amikor mindig elmondtuk, hogy bár a szövegben vannak olyan részek, amelyekkel esetlegesen nem értünk egyet, de írják bele azt, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

(9.30)

Arról tudom tájékoztatni a tisztelt Házat, amelyet fontosnak gondolok, és friss fejlemény is, hogy minden esetben elutasítást kaptunk. Minden esetben az volt a brüsszeli válasz, hogy az azonnali tűzszünet vörös vonalat jelent. Nem hajlandóak beleírni a szövegbe.

Ez jól mutatja, hogy mennyire háborúpárti a brüsszeli politika és a brüsszeli álláspont. Emellett hadd hívjam fel arra is a figyelmet, hogy a helyzet eszkalálódik, bár minden szereplőt felhívunk arra, hogy ne a háború folytatása és az eszkaláció felé tolja a folyamatokat, hanem éppen ellenkezőleg; de mégis azt láthatjuk, hogy Európa egyre jobban sodródik bele a háborúba, lőszerrel, fegyverrel, tankokkal, most már repülőkről, harci repülőkről van szó.

És ezért fontos  és itt hadd utaljak vissza a tavaly áprilisi választásra és a magyarok döntésére , hogy úgy döntöttek, hogy a kormányt és a kormánypártokat, így a békét és a békepárti álláspontot támogatják; mert ha a baloldal nyerte volna a választást, akkor egy: Márki-Zay Péter, a miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy szállítana fegyvereket, és aki fegyvereket szállít, már fél lábbal a háborúban van, vagy még inkább. Kettő: ahogyan miniszterelnök úr beszélt arról tegnap, most már asztalon vannak olyan javaslatok, hogy úgynevezett békefenntartókat is kellene küldeni Ukrajnába. Belátható időn belül ezek a kérdések elő fognak kerülni, és szintén a baloldali miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy ő képes lenne, képes lett volna  ha a választást megnyeri  magyar katonákat Ukrajnába és a háborúba küldeni. (Közbeszólások a DK padsoraiból: Ez nem igaz! Ez hazugság!) Értem, hogy önöket ez zavarja, ezt beszéljék meg Márki-Zay Péterrel! Tehát: ezért fontos, hogy a magyar emberek a béke mellett és a kormánypárok is a kormány mellett döntöttek.

A kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban pedig szintén az a helyzet, hogy az ő helyzetüket, az ő életüket menteni és a helyzetükön javítani is csak békével és tűzszünettel lehet; meg egyébként a jelenlegi háborús körülmények között azzal, amivel a magyar kormány teszi: rendelőintézetet újítunk fel, óvodát építünk, a belső menekültek ellátását segítjük, humanitárius szállítmányokat küldünk, az ideérkező menekülteket ellátjuk, és lehetne ezt hosszasan sorolni.

És azt se felejtse el a tisztelt frakcióvezető úr, hogy elmondtuk: a háború kitörése előtt nekünk súlyos vitáink voltak az ukrán politikával, mert elvették a kárpátaljai magyarok jogait. Ezt a háború kitörése után olyan módon az asztal szélére raktuk, hogy van egy háborús helyzet, és Ukrajna megtámadott fél, ezért a konfliktusainkat egy kicsit az asztal szélére raktuk, de nem felejtettük el. És látjuk, hogy most is tendenciózus támadás van a magyar nemzeti közösség ellen. Mindig kiálltunk mellettük, kiállunk a jövőben is, és kérem, hogy ezt ön se vitassa el.

Az akkumulátorra pedig legközelebb térünk vissza. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ander Balázs képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Humánerőforrás katasztrófa árnyékában” címmel. Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   6-9   10-13   14-17      Ülésnap adatai