Készült: 2024.05.08.22:56:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

58. ülésnap (2023.04.11.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 8:58


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most Toroczkai László képviselő úrnak, a Mi Hazánk frakcióvezetőjének adom meg a szót. Parancsoljon!

TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Európa Tanács plenáris ülésén szembesültem azzal az egyik jelentést olvasva, hogy annak idején, amikor a Covid-lezárások időszakát éltük, akkor két olyan ország volt Európában, amely egy olyan applikációt, olyan alkalmazást, úgynevezett kontaktkutató alkalmazást akart kifejleszteni, amelyet központosított adatbázissal gyakorlatilag úgy kezelt, úgy működtetett volna, hogy minden állampolgárt meg lehetett volna figyelni. Két ilyen ország volt akkor Európában, Magyarország és Franciaország. Szerencsére Magyarországon ezt az alkalmazást végül is széles körben nem vezették be, de azért jól mutatja, jól tükrözi, hogy milyen szándékai vannak a kormánynak, és hogyan áll hozzá a kormány az állampolgárok szabadságjogaihoz.

Amiről most beszélni szeretnék, az ezzel kapcsolatos, illetve ehhez igencsak hasonló kormányzati szándék, ugyanis a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára korábban azt mondta, hogy a kormányzati stratégia része a készpénzhasználat teljes visszaszorítása. Ha a kormánynak vannak ilyen szándékai, ha van ilyen kormányzati stratégia, akkor nagyon fontos lenne, hogy megosszák azt az állampolgárokkal. A Mi Hazánk Mozgalom határozott álláspontja, mint ahogy a Covid-lezárások esetén is tiltakoztunk mindenféle ilyen, az állampolgárok magánéletébe való beavatkozás, az állampolgárok megfigyelésének szándéka miatt, ugyanígy tiltakozni fogunk és tiltakozunk mindenféle olyan kormányzati stratégia és kormányzati szándék ellen, amely a készpénzforgalom és -használat visszaszorításáról szól.

A készpénzhasználat azért fontos egy olyan országban, mint Magyarország, ahol a kilencvenes évek óta a Fidesz és a balliberális kormányok együttesen kialakítottak egy olyan maffiahálózatot  amely a végrehajtó maffia története kapcsán vált ismertté, ami persze csak a jéghegy csúcsa Magyarországon , amelyben nemcsak végrehajtók, nemcsak közjegyzők, hanem politikusok, sőt kormánytagok is részt vettek, egy ilyen országban, ahol ez a sarcoló maffia rendszeresen, jogtalanul akár elévült tartozásokat is úgy hajtott be, hogy elvitte vagy elviszi még mind a mai napig a családok családi pótlékát, nem tartják be a 33 százalékos limitet sem, és amikor elmegy a polgár a bankba, akkor széttárják a kezüket és azt mondják, hogy Magyarországon egy közjegyző vagy egy végrehajtó bármit megtehet. Ebben az országban az elmúlt harminc évben a magyarok, a magyar állampolgárok túlélését szolgálta sok esetben a készpénzhasználat  mondjuk ki az igazságot , és így tudtak harcolni akár a kormányokkal összefonódó maffiák ellen. Ebben az országban a készpénzhasználat egy szabadságjog, és azt gondoljuk, hogy alkotmányos jog.

(13.30)

Amennyiben van ilyen kormányzati szándék, ahogy a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára ezt korábban egy előadásában elmondta, akkor előre szeretnénk jelezni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a leghatározottabban tiltakozik ez ellen, és harcolni fogunk azért, hogy alkotmányos jog legyen Magyarországon a készpénzhasználat, ugyanolyan alkotmányos szabadságjog, mint sok egyéb szabadságjog ebben az országban. És azt is tudjuk, hogy nemcsak a magyar kormány és nemcsak a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára beszélt már korábban ilyen kormányzati elképzelésekről, hanem nemzetközi szinteken, akár a Világgazdasági Fórum előadásain ugyanígy felmerül a digitális pénz bevezetése és a készpénzhasználat teljes megszüntetése. Ez tehát egy globális szándék, egy globális politika része, úgy tűnik, hogy mint ahogy a globális nagyvállalatokat a legtöbb esetben akár az adózási vagy éppen a támogatási formák esetében a kormány támogatni szokta, úgy tűnik, hogy a kormánynak kedves vagy legalábbis tetszik ez a szándék, amelyet a globális pénzemberek rendszeresen megfogalmaznak, akár a Világgazdasági Fórum előadásain.

Szeretnénk tehát konkrét választ kapni, ezért is adtam egy konkrét címet a mai felszólalásomnak. Szeretnénk egy konkrét választ kapni a kormánytól, hogy ez valóban kormányzati stratégiae, vagy csak félrebeszélt a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Ha van ilyen szándék, hogyha arra hivatkozik, amire a helyettes államtitkár, hogy sokba kerül az államnak  ő azt mondta, hogy 450 milliárd forint/év a készpénzhasználat , akkor nagyon szívesen segít a Mi Hazánk Mozgalom abban, hogy találjunk a magyar költségvetésben akár 450 milliárd forintot, bár mi azt gondoljuk, hogy ez a szám nem valós, ez pontosan valamilyen más szándéknak az elfedésére szolgál, de nagyon szívesen segítünk abban, hogy találjunk akár 450 milliárd forintot a magyar költségvetésben azért, hogy a magyarok szabadságjogai ne sérüljenek.

Tehát a készpénzhasználat a mi véleményünk szerint alkotmányos jog és szabadságjog. Köszönöm szépen, és várom a konkrét választ. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

ELNÖK: Válaszadásra Tállai András államtitkár urat illeti a szó.

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valószínűleg félreérthették a helyettes államtitkár úr szavait, mert olyat biztosan nem mondott, hogy olyan kormányzati szándék vagy akarat van, hogy a készpénz visszaszorításával a végrehajtó maffiának a tevékenységét próbálná a kormány elősegíteni. Azt azonban önnek, önöknek is tapasztalniuk kell, ha elutaznak más országokba, több olyan országot is találhat, ahol készpénzzel szinte már nem is lehet fizetni, hanem akár kártyával vagy mobiltelefonnal, van olyan ország, elég nagy ország, például Kína, ahol jellemzően igazából már csak mobiltelefon használatával lehet fizetni a szolgáltatásokért.

Igen, ezt jelenti a digitális fejlődés, és a digitális fejlődéssel Magyarországnak is lépnie kell, Magyarországnak, a magyar kormányzatnak is haladnia kell. Ennek a lényege az, hogy valóban cél és szándék a készpénzforgalom visszaszorítása, mert azért, gondolom, ön sem tagadja azt vagy mond ellent annak, hogy a legtöbb visszaélés készpénzben történik, hiszen a bankszámláról bankszámlára való utalásnak eleve nyoma van, követhető, míg a készpénzben felvett összegek akár szabadon mozoghatnak emberek vagy vállalkozások, jogi személyek között.

Teljesen egyértelmű tehát a cél  ezért is próbáltunk az elmúlt években több ATM-et felszerelni , hogy a lakosságnak egy megfelelő, XXI. századi színvonalú, európai színvonalú szolgáltatás lehetőségét biztosítsuk. Az azonban tény, hogy minden ember maga dönti el, hogy hogyan szeretne fizetni, ilyen tekintetben sem alkotmányos jogában, sem más jogában nem szeretnénk korlátozni. Ha egy ember úgy dönt, hogy ő készpénzben szeretne fizetni, készpénzben akarja a nyugdíját megkapni vagy adott esetben a fizetését megkapni, ez természetesen nem korlátozható. Azt gondolom, hogy a digitális fejlődéssel Magyarországnak is lépnie kell, és minden feltételt meg kell teremteni azért, hogy az ország lakossága  legyen az munkavállaló vagy legyen az vállalkozó, vagy legyen az nyugdíjas, vagy akár szociális juttatásból élő  ki tudja választani a megfelelő fizetési módot, és azzal élni tudjon.

Én azt gondolom, hogy az a cél, célkitűzés, hogy a készpénzállomány csökkenjen az általam elmondott visszaélések csökkentése érdekében, ez a cél, kormányzati cél semmiképpen nem támadható. Én kérem, hogy a kormányzati szándékot ezek alapján ítélje meg, amiket most én itt elmondtam. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai