Készült: 2024.05.09.02:43:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

65. ülésnap (2023.05.08.),  218-219. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:   216-217   218-219   220-221      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett a Momentum képviselőcsoportjából Hajnal Miklós képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

HAJNAL MIKLÓS (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Egy évvel ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy a hegyvidékiek és a bel-budaiak megbíztak a képviseletükkel itt az Országgyűlésben; bár az országban nem, helyben sikerült leváltanunk a Fidesz képviselőit. Képviselői munkám elkezdése óta egyébként sikerre vittünk jó pár helyi kezdeményezést, és megkezdtem az együttműködést számos helyi, meghatározó szereplővel.

Egy év elteltével most szeretnék röviden beszámolni önöknek a megkezdett munka eredményeiről. Már tavaly ilyenkor is egyértelmű volt számomra, hogy a képviselői munka keretei erősen korlátozottak. A kormánypártoknak, ugye, eleve kétharmados többsége van, valamint a rendeleti kormányzás is sajnos velünk maradt az előző évekből, ennek ellenére is igyekeztem a képviselői jogosítványaimmal élni a parlamenten belül és kívül is. Az elmúlt év során közel 30 olyan javaslatot terjesztettem be, amik megoldást nyújtottak volna a II. és XII. kerületi lakosok problémáira.

Tavaly júniusban a költségvetés vitájánál számos módosító javaslatot tettem, többek között a Szent János Kórház felújítása, az egészségügy digitalizációja, a budapesti zöldterületek védelme, valamint lakóházak energetikai korszerűsítése érdekében. Emellett határozati javaslatokat is nyújtottam be az év folyamán, például a Normafa megvédésére, illetve a rezsitámogatási rendszer hibáinak, hiányosságainak az orvosolására. Sajnos, ezek a javaslataim egytől egyig süket fülekre találtak. Ha mégis pozitívumot kellene kiemelni az elmúlt egy év törvényalkotásából, az leginkább az EU-s pénzek hazahozatala érdekében hozott döntésekben keresendő. Itt az általam benyújtott módosító javaslat végül bekerült a végleges jogszövegbe, ennek köszönhetően szélesebb körben lehet alkalmazni a vádkikényszerítés intézményét, vádemelésre kényszerítve azt az ügyészséget, ami az elmúlt években sajnos sok korrupciós ügyben elmulasztotta ezt.

Látva, hogy hogyan tudnak a fideszes képviselők gyakorlatilag csuklóból leszavazni javaslatokat akár egyetlen hozzászólás vagy vita nélkül is, már-már örülnünk kell annak, hogy szerencsére nem minden a parlamentben dől el. És örülök annak is, hogy még a kétharmad ellenére is tudunk sikereket elérni akár az önkormányzatokkal, akár más helyi közösségekkel együttműködve. Engedjék meg, hogy ezekről is röviden beszámoljak!

A Momentum egyik fő célkitűzése a fővárosban az egészségügyi ellátás fejlesztése volt. 2019 óta számos esetben kardoskodtunk azért, hogy megérkezzenek az erre megígért állami források, a II. kerületben például már célegyenesben van a Kapás utcai rendelő felújítása, ami szintén az „Egészséges Budapest” program támogatásával valósul meg. Ezt a küzdelmet az egészségügyi forrásokért sajnos időről időre újra meg kell vívnunk, sőt most egyenesen arról beszélnek egyesek, hogy államosítanák a rendelőket. Erről nálunk szó sem lehet! Maradva a II. kerületnél, muszáj megemlítenem az OPNI ügyét is. Az elmúlt egy évben sikerült megakadályozni több, a volt OPNI területén szolgálati lakásban élő lakónak az értelmetlen és egyébként rendkívül embertelen kilakoltatását. Külön köszönöm ez ügyben Szepesházi Péter ügyvéd úr munkáját, Tordai Bence képviselőtársam együttműködését, valamint Őrsi Gergely polgármester úr határozott fellépését is.

De a XII. kerületben is számos üggyel foglalkoztam, foglalkoztunk az elmúlt egy évben. Én most csak egyet emelnék ki: februárban azt a döntést hozta a hegyvidéki önkormányzat, hogy 11 ezer négyzetméternyi erdőt és parkot minősítene át lakóövezetté. Erre egyedül a momentumos önkormányzati képviselő, Vadász Gábor szavazott nemmel. Az átminősítés, tudjuk, mit jelent: gyakorlatilag fakivágást és beépítést. Ebből pedig már így is túl sok történt a kerületben az elmúlt években. Ezért is örültem annak, hogy az Élhető Hegyvidékért Egyesület petíciót indított az átminősítés ellen. Hamarosan a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a döntés, én a magam részéről az aláírásgyűjtést is segítettem, és a Városházán is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez az átminősítés ne legyen jóváhagyva.

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzattal egyébként sikeresen tudtam együttműködni, ennek egyik legjobb példája talán az, hogy az utóbbi hónapokban sokat javult a budai közösségi közlekedés, megvalósult a 105-ös buszjárat sűrítése, illetve egy új, 210-es számú buszjárat is indult a Lánchídon keresztül, összekötve a Svábhegyet a belvárossal. Hamarosan megkezdődik az 56-os villamos vonalának a fejlesztése, hogy jövőre már ezen a vonalon is új, légkondicionált, alacsonypadlós villamosokkal lehessen majd utazni.

És végül, de nem utolsósorban a választókerület összes iskoláját is meghívtam egy parlamenti látogatásra, immár több mint 700 tanulót láttunk vendégül, és a továbbiakban is lehetőséget fogunk teremteni, hogy a hegyvidéki és bel-budai osztályok jobban megismerhessék a parlament és a magyar demokrácia rövid történetét.

Mind az országos, mind a helyi munkám során jelentős támogatást nyújt számomra Hegyvidék és Bel-Buda közéleti kultúrája és közössége, épp ezért köszönöm nekik az elmúlt év támogatását, a megkereséseket, javaslatokat, de legfőképpen a belém fektetett bizalmat. Köszönöm szépen, a munkát folytatjuk.




Felszólalások:   216-217   218-219   220-221      Ülésnap adatai