Készült: 2024.05.08.19:33:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

4. ülésnap (2022.05.16.),  85-86. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:   83-84   85-86   87-88      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Barkóczi Balázs képviselő úr, a DK képviselője: „A XV. kerületben is egyre nagyobb problémát jelent az óvodapedagógusok hiánya” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Talán önök közül is sokan találkoztak a XV. kerület határát jelző táblán azzal a szlogennel, ami így hangzik: „Mi mindenkire vigyázunk”. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép gondolat, amely megfelelően fejezi ki az itt élők egymás iránt érzett tiszteletét és szolidaritását és azt a közösségi szellemet, amely két egykor volt önálló településből, Rákospalotából és Pestújhelyből, illetve a múlt század hetvenes éveiben megépült Újpalotából egy egységes kerületet teremtett. Azonban bármennyire is szép ez a gondolat és a mögötte álló tiszta szándék, mindez kevés, ha a súlyosbodó óvodapedagógus-hiány miatt pár éven belül nem lesz, aki gyermekeinkkel, a felnövekvő generációkkal foglalkozik, rájuk vigyázzon vagy őket nevelje.

Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy az óvodapedagógusok hiánya nemcsak a kerületet, hanem az egész országot sújtó probléma. A Szülői Hang nevű civil közösség hívta fel tavaly novemberben a figyelmet arra, hogy nagyon sok helyen nem tudnak biztosítani csoportonként két diplomás óvodapedagógust, így ezeken a helyeken megfelelő pedagógiai képesítés nélküli személyek vigyáznak ezekre a gyerekekre. Ők vagy pedagógiai asszisztensek, de vannak olyan óvodák, ahol bizony közmunkások.

Más tanulmányok hozzáteszik, hogy az óvodapedagógusi pálya kezd elöregedni, a fiataloknak pedig nem elég vonzó az óvodapedagógia. Ez nem is csoda, hiszen egy fiatal óvodapedagógust sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsül meg ez a rendszer. Hogy mást ne mondjak, egy kezdő óvodapedagógus bérét a mostani bértábla szerint 14 évig kellene kiegészíteni ahhoz, hogy elérje a minimálbért.

Nemrégiben a XV. kerület önkormányzata elé került a 2022-23. nevelési-oktatási év előkészítéséről szóló előterjesztés, amely tartalmazza, hogy a XV. kerületben jelen pillanatban 22 határozatlan idejű és 5 határozott idejű óvodai álláshely nincsen betöltve. Az óvodapedagógusi hiányt pedig ideiglenesen úgy kezelik, hogy részmunkaidőben foglalkoztatnak nyugdíjas óvodapedagógusokat. Erre egyébként a munka törvénykönyve természetesen lehetőséget ad, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kritikus helyzetre csak ideig-óráig jelenthet megoldást a 14 nyugdíjas óvodapedagógus foglalkoztatása.

Mivel az óvodapedagógusi átlagéletkor a kerületben is magas, ezért a pedagógushiány pár éven belül a XV. kerületben is komoly problémát okozhat. Nyílt titok, hogy több helyen az országban az óvodákban folyamatos törvénysértéseket kell elkövetniük azért, hogy ideig-óráig meg tudják teremteni az óvodák működését. Példa erre az, amikor az óvodapedagógusokat helyettesítésre kényszerítik, majd nem fizetik ki őket.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök az előbb általam felsorolt problémákra az elmúlt bő egy évtizedben nem nyújtottak megoldást, azt is mondhatnánk, hogy önök az elmúlt 12 évben tönkretették az egyébként nagy múltra és nagy hagyományokra visszatekintő magyar óvodai nevelést. Önök voltak azok, akik egy héttel ezelőtt itt, e Ház falai között ünnepeltették meg magukat azzal, hogy egy érvénytelen és eredménytelen népszavazással védték meg a magyar gyerekeket. De szintén önök voltak azok is, akik pár éve egy többmilliárdos plakátkampányban írták fel, hogy a legfőbb érték a család, miközben magukra hagyták a szülőket, a pedagógusokat, a szakembereket, és nem biztosították az óvodák zökkenőmentes működésének a minimális feltételeit sem. De emlékezzünk vissza rá, hogy szintén önök voltak azok, akik a legnagyobb baj, a koronavírus-járvány alatt nem biztosították az ingyenes tesztelést és az ingyenes oltást az óvodai dolgozóknak, holott többek között a Demokratikus Koalíció ezt követelte önöktől, és így önök nemcsak az óvodai dolgozókat, hanem bizony a szülőket és a nagyszülőket is veszélyeztették.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önöknek adott minden eszköz a cselekvésre, én azt mondom önöknek, hogy cselekedjenek, mert a kialakult helyzet katasztrófával és összeomlással fenyeget.

Nem hangzatos szólamok, nem álkérdésekről tartott népszavazások fogják megvédeni a családokat és a gyermekeket, hanem például az, hogyha az óvodákban az óvodapedagógusok hiánya miatt nem kell csoportokat összevonni, ne adj isten, óvodákat bezárni; ha azokat a pályakezdőket, akik ezt a nagyon szép szakmát választják, végre megfelelően megbecsülik; és ha önök nem silányítják le az óvodákat puszta gyermekmegőrzővé, és így nem biztosítják a gyermekeknek az óvoda valódi fizikai és érdemi biztonságot nyújtó közegét, ami a gyerekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen.

A halogatásnak, a feladatok elodázásának pár éven belül beláthatatlan következményei lesznek, itt a cselekvés ideje! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)




Felszólalások:   83-84   85-86   87-88      Ülésnap adatai