Készült: 2024.05.30.13:22:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

40. ülésnap (2022.11.21.), 255. felszólalás
Felszólaló Dr. Répássy Róbert
Beosztás Igazságügyi Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:56


Felszólalások:  Előző  255  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a képviselőknek, hogy érdemi módon vettek részt a törvényjavaslat vitájában. A vita során mindig hangzik el észrevétel, kritika a törvényjavaslattal kapcsolatosan, így azokra szeretnék válaszolni a következőkben.

Sebián-Petrovszki László képviselő úr a javaslat általános vitája során a versenytörvény módosítása kapcsán kifogásolta az összefonódás-ellenőrzési küszöbszám emelését, és a módosítás mögött hátsó szándékot sejtett, erről azonban nincs szó. A Gazdasági Versenyhivatal véges humán erőforrásokkal rendelkezik, ugyanakkor az összefonódások vizsgálata mellett egyéb kiemelt vizsgálatokat is folytat, például versenykorlátozó megállapodásokkal és az erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatban. A rendelkezésre álló erőforrások leghatékonyabb kiaknázása érdekében minden uniós versenyhatóságnak, így a GVH-nak is lehetősége van prioritásokat meghatározni, ami által a rendelkezésre álló erőforrásait a leghatékonyabb módon tudja allokálni. Ez a módosítás jogpolitikai aspektusa.

Pragmatikus oldalról látni kell, hogy az összefonódási küszöbszámok részben 2005-ben, részben pedig 2017-ben kerültek megállapításra, és bár laikus szemmel mind a jelenlegi, mind az emelt küszöb magasnak tűnhet, azonban a piaci versenyre országos szinten érdemi hatást gyakorló összefonódások jellemzően ezen küszöb fölé esnek.

Szabó Sándor képviselő úr kifogásolta a szellemitulajdon-jogi szabályok módosításának gyakoriságát, ugyanakkor azt is, hogy a törvényjavaslat egy 2011-es törvénymódosításhoz kapcsolódóan rendez bizonyos kérdéseket. Jelezhető, hogy a szellemitulajdon-jogi jogszabályok gyakori változásának az oka magából a jogterület természetéből fakad, hiszen a jogosultak kizárólagos jogai és a társadalom hozzáférése közötti egyensúly megteremtése folyamatos munkát igényel; másrészről a jogterület a nemzetközi és uniós jog által erősen meghatározott.

A 2011. évi módosításhoz kötődő jelenlegi módosítási javaslat tekintetében fontos kiemelni, hogy a lajstromozási eljárásokkal kapcsolatos kezdeményezések jellemzően vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, vagy szakmai szervezet részéről érkeznek a tárcánkhoz. A konkrét kérdésben erre 2022 nyarán került sor, így ezt leghamarabb a 2022. őszi, tehát a jelen ülésszakban lehetett az Országgyűlés elé terjeszteni.

A bírósági végrehajtásról szóló törvényt érintően több észrevétel is elhangzott az általános vitában. Sebián-Petrovszki László képviselő úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a kormány több olyan rendkívüli intézkedést, köztük pénzügyi és szociális jellegű intézkedéseket is hozott, amelyek együttesen képesek voltak a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe jutott állampolgárok és családjaik támogatására. Fontos annak hangsúlyozása is, hogy a kormány az elmúlt két évben szinte folyamatosan a törvényi szabályoktól eltérve, az adósok számára kedvezőbb módon szabályozta a végrehajtási eljárásokat.

Mindezeken túlmenően a törvényjavaslat már a benyújtásakor is tartalmazott számos, az adósok számára kedvező módosítási javaslatot. Ilyen például, hogy a módosítást követően a nyugdíjfolyósító szerv által nem havi rendszerességgel járó és ekként nem havi rendszerességgel folyósított kifizetésekből kizárólag a gyermektartásdíj-követelés és csak egyes polgári jogi igények összege vonható le. Ezen túl a törvényjavaslat már a benyújtásakor tartalmazta azt a módosítást, miszerint minden kárpótlási célú életjáradék mentessé válik a letiltás alól. Tekintettel arra, hogy a Vht. által tartalmazott, végrehajtás alól mentes legkisebb összeg nagyon alacsonynak számított, a törvénymódosítás 60 ezer forintban állapítja meg azt az összeget, amely mentes a végrehajtás alól. E módosítást kiegészítve megemelésre kerül az az összeghatár is, amely felett korlátlanul letiltható a jövedelem.

Z. Kárpát Dániel képviselő úr úgy fogalmazott, hogy ne a bankok, ne a végrehajtók oldalára álljon a kormány, másrészt javasolta, hogy a meg nem fizetett gyermektartásdíjakat az állam előlegezze meg. Szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy a bankok a végrehajtási eljárások kevesebb mint 10 százalékában végrehajtást kérők, vagyis a követelések 90 százaléka egyéb, főként magánjogi jellegű tartozásokból tevődik össze. A jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozatoknak érvényt kell tudni szerezni, amely a jogbiztonság szempontjából kiemelten fontos.

A gyermektartásdíj-követelések behajtása tekintetében kiemelhető, hogy ha a gyermektartásdíj-követelés végrehajtására kerül sor, az a végrehajtás soron kívüli, és minden szempontból elsőbbséget élvez.

(19.20)

2022. január 1-jétől él az a rendelkezés, hogy ha bármilyen összeg befolyik a végrehajtás során, akkor a gyermektartásdíj-követelés kielégítése élvez abszolút elsőbbséget, vagyis a végrehajtás költségei sem előzik azt meg. Továbbá már az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés alapján is kibocsáthat a bíróság letiltó végzést a tartásdíj fizetésére kötelezettel szemben.

Amennyiben a bírósági végrehajtás során a gyermektartásdíj-követelés nem hajtható be, mert például az adós vagyontalan, akkor a gyermektartásdíj jogosultja kérheti a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezését. Az állam által megelőlegezett összegeket az állami adó- és vámhatóság hajtja be az adóstól.

A Törvényalkotási Bizottság módosító szándéka tekintetében kiemelhető, hogy annak a végrehajtási törvény módosítását érintő része további, az adósok számára kedvező módosítási javaslatokkal is kiegészítené a törvényjavaslatot. Így a törvényjavaslat olyan szabályokkal egészülne ki, amelyek az önkéntes teljesítés lehetőségét szélesítik, és a részletfizetések szabályainak módosításával ösztönzik az adósokat az önkéntes teljesítésre. Felhívom a figyelmet arra is, hogy a módosító javaslat tartalmazza azt is, hogy az 500 ezer forintot meg nem haladó tartozások esetén az ingatlan végrehajtási joggal történő megterhelését követően, annak értékesítése iránt a végrehajtó nem intézkedhet. Ily módon elkerülhetővé válik, hogy akár egy számla vagy parkolásipótdíj-tartozás behajtása érdekében ingatlan árverezésére sor kerülhessen.

A Törvényalkotási Bizottság módosító javaslata ezt meghaladóan szövegpontosító és korrekciós javaslatokat tartalmaz.

Összefoglalva az eddig elmondottakat, engedjék meg, hogy kiemeljem a megszavazandó javaslatban található legfontosabb változásokat. A jövőben az adós akkor is kérhetne részletfizetést, ha az összes tartozásának tőkeösszege a 2 millió forintot nem haladja meg a jelenleg hatályos 500 ezer forinttal szemben, vagy ha zálogjog is terheli a lakóingatlanát, akkor is kérheti a részletfizetést, ha a 3 millió forintot nem haladja meg a tartozása a hatályos 1 millió forinttal szemben. A részletfizetést pedig a hatályos hat hónappal szemben a természetes személyek legfeljebb egy évre is kérhetnék.

Remélem, hogy ezen módosítások irányvonalával pártállástól függetlenül, valamennyien egyet tudnak érteni, ezért kérem, hogy a javaslat zárószavazása során a támogatásukról biztosítsák azt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  255  Következő    Ülésnap adatai