Felszólalás adatai
47. ülésnap (2023.02.27.), 293. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Varga Zoltán (DK) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:02 |
Felszólalások: Előző 293 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Parlament! Muszáj, hogy reagáljak Pósán képviselő úrra. Bár mindamellett, hogy debreceniként ismerjük egymást, tudom, hogy a valóság soha nem zavarta igazán, de azért ez mégiscsak túlzás, hogy szűk két percben ennyit sikerült hazudnia.
Elsősorban is az aranykorona-értékről, a földről én egy árva szót nem szóltam, de ha már itt tartunk, én azt mondanám, hogy beszélje meg azokkal a gazdákkal, akik most éppen a kaszájukat keresik meg a kapát, amivel a polgármestert végig fogják majd kergetni valószínűleg a Piac utcán emiatt, hogy hány aranykoronás földet is siratnak most éppen.
Arról pedig, hogy tavaly nyáron mit szavazott meg a közgyűlés, elmondanám, hogy önök is és Debrecen város polgármestere is szerencsétlenül, amatőr módon végighazudták az elmúlt időszakot a gyár minden adatával kapcsolatosan, többek között azzal, hogy elhallgatták a debreceni közgyűlés, a saját embereik elől is, hogy mit fognak megszavazni. Emiatt mi fegyelmit indítottunk a polgármester ellen, és most a polgármester sűrű krokodilkönnyekkel próbálja megmagyarázgatni a bizonyítványát, hogy a fegyelmi neki nem járna. Végig fogjuk vinni ezt az ügyet, mert szeretnénk, ha a polgármester is és az összes mamelukja a debreceni közgyűlésben a debreceni emberek szemébe nézne, és azt mondaná, hogy igen, én voltam az, aki Debrecenre szabadítja ezt a gyárat.
Tehát polgármester úrnak üzenném akár önön keresztül is, de látom, itt vannak a kollégái is a debreceni polgármesteri kabinetből, hogy készüljön föl, hogy valójában… nem tudom, hogy lesze népszavazás vagy nem lesz, de a valódi népszavazás alig egy év múlva fog bekövetkezni, és ezt úgy hívják, hogy önkormányzati választások. Önök súlyosan meg fognak bukni, de meg is érdemlik, mert becsapták, félrevezették, tönkretették a debrecenieket, és ezt maguk soha nem fogják tudni magukról amúgy lemosni semmivel. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 293 Következő Ülésnap adatai