Készült: 2024.05.08.05:58:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

27. ülésnap (2022.10.03.),  90-95. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:43


Felszólalások:   84-89   90-95   96-101      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Bakos Bernadett, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be az agrárminiszterhez: „Erdőirtás helyett miért nem a rászorulók támogatásával foglalkozik a kormány?” címmel. Öné a szó, képviselő asszony.

BAKOS BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos azt kell mondjam, hogy önök nem látják a fától az erdőt, és sajnos ez ebben az esetben szó szerint így van, hiszen amikor a fakitermelés fokozása mellett döntöttek, akkor egyszerre adtak rossz választ az energiaválságra és a környezeti válságra is.

Az augusztus elején kapkodva és átgondolatlanul meghozott erdőirtó rendelet (Moraj a Fidesz soraiban.), majd a hatósági áras tűzifaprogram is arra mutat rá, hogy válsághelyzetben képtelenek egymással összefüggő problémákra tartós és reális megoldásokat nyújtani.

Miniszterelnök úr arról beszélt az Országházban, hogy van elegendő földgázunk erre a télre. Ennek ellenére önök háztartások ezreit akarják átállítani fafűtésre, ahelyett, hogy pár hónapra fűtési módtól függetlenül szociális támogatást nyújtanának azoknak, akik a megemelkedett energiaárakat nem tudják jelenleg kifizetni. Közben pedig villámgyorsan el kellene indítaniuk az országos szintű épületszigetelési programot, amellyel több mint egy évtizedes lemaradásban vannak. Így 2023-ban a családok valódi és tartós rezsicsökkentésével tudnánk hatékonyan küzdeni az energiaválsággal szemben, nem pedig felesleges erdőirtással.

Ne legyenek kétségeink! Szemben az önök állításával, az energiaválság a háború után is velünk marad. Ön is pontosan tudja, a háború ugyan katalizátora, de nem kiváltó oka az energiaválságnak, a tartós energiaválságot pedig energiahatékonysági programokkal, a megújuló energia elterjesztésével, nem pedig erdőirtással tudjuk kezelni.

Arról sem kaptunk tájékoztatást, hogy előzetes felméréseik szerint várhatóan hány háztartás áll át fatüzelésre a télen, és mekkora többletkitermeléssel számolnak az egyes fafajokból. Valóban az idén frissen kivágott nedves  tehát fűtésre alkalmatlan  fával tervezike kielégíteni a fellépő többlet-tűzifaigényt? Illetve legalább ilyen fontos kérdés, hogy a biztonságos fakitermeléshez vane megfelelő számú és képesítésű szakember.

De a legfőbb kérdésem: tarvágás helyett miért nem támogatják közvetlenül a rászorulókat? Döbbenetesnek tartom, hogy a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb réteggel továbbra sem hajlandóak érdemben foglalkozni. Azokról az emberekről beszélek, akiknek a hatósági áras tűzifa megfizethetetlen, akiket eddig sem ért el a rezsicsökkentés, hiszen nincs bevezetve a gáz a szigetelés nélküli házaikba. Ha valahol indokolt lenne a tűzifa többletbiztosítása, az a szociális tűzifaprogramban érintett háztartások területe. Ehhez pedig nem tarvágásra, csupán többletforrásra lenne szükség, hiszen a tűzifaigény fedezhető lenne az augusztusi rendelet nélkül is.

Az LMP-Magyarország Zöld Pártja javaslata: szociális gázártámogatás, országos épületszigetelési program, megújuló energia és szociális tűzifaprogram. Így meg tudjuk védeni a magyar embereket és a magyar erdőket is. Köszönöm válaszát.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Farkas Sándor miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormánynak a tűzifa-kitermelés fokozására szolgáló időszerű intézkedését alapos helyzetfelmérés és értékelés előzte meg. Sajnálattal tapasztalom, hogy az „erdőirtás” szóhasználattal vagy a tarvágás mint évszázados erdőgazdálkodási módszer szabályozási környezetéből való kiragadásával a mostani veszélyhelyzetben a nyilvánosságban, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, félelmet kelt. A lakosság klímaszorongását felerősítő félretájékoztatások, hangzatos kérdések jelennek meg. Tájékoztatom, hogy Magyarországon, hála a hazai erdőgazdálkodás több mint száz évre visszanyúló szigorú szabályozásának és hatósági ellenőrzésének, erdőirtás nincs és nem is lesz.

Aki még mindig erdőirtást emleget, véleményem szerint a tájékozatlanságáról és felkészületlenségéről tesz tanúbizonyságot, az erdeink élőfa-készlete és területe ugyanis folyamatosan nő, a növendékek pedig csak közel felét termeltük ki az elmúlt évtizedben. Az elmúlt tíz évben másfélszerelésre nőtt a száz évnél idősebb erdők területe.

Ön indokoltnak tartja a tűzifa biztosítását a szociális tűzifaprogramban érintett háztartások számára. Tájékoztatni szeretném, hogy az augusztusi kormányintézkedések egyik célja éppen az volt, hogy a megfelelő szabályozási alapokon a tűzifa lehetőleg a kellő időben, mennyiségben és térségi elosztásban mindenekelőtt a szociálisan rászorulók, de az egyéb háztartások és akár közintézmények számára is rendelkezésre álljon.

(16.40)

Tisztelt Képviselő Asszony! Mint egyéni országgyűlési képviselő is szeretném megerősíteni ezt a gondolatot. Azon települések önkormányzatai, amelyek megigényelték a korábbi időszakban a szociális tűzifakészletüket, szinte kivétel nélkül, mondhatnám, országosan minden egyes település megkapta, és időben fogja szolgáltatni, kiadni vagy már részben ki is adta a rászorulók számára.

Lényegesnek tartom hangsúlyozni, hogy a fűtési célú faanyag lakossági és ipari igényein túl az építőipar, bútoripar, papíripar is igényt tart a nyersanyagra, amihez a faanyagot nemcsak a tarvágás útján lehet biztosítani, azonban éppen a faanyag biztosítása céljából telepítettek elődeink közel egymillió hektáron olyan gyorsan növő faállományokat, mint például akár az akác, amelyek többek között biztosítják a természetközeli erdeink kíméletét. Az akácosainkból kikerülő faanyag rövid időn belül alkalmas tüzelés céljára.

A minisztérium tulajdonosijog-gyakorlása alá tartozó állami tulajdonú erdészeti társaságok továbbra is aktívan és eredményesen vesznek részt a szociális tűzifaprogram megvalósításában. Amennyiben valóban Magyarország zöldpártja akarnak önök lenni, kérem, ne pánikot keltsenek, ne álhíreket terjesszenek, hanem a munkájukkal segítsék a természetvédelem és az erdőgazdálkodás tervszerű és szakszerű munkáját és a tárgyilagos lakossági felvilágosító munkát.

Megjegyzem kiegészítésképpen, ön energiaválságról beszél. Az energiaválság egyértelműen a hibás brüsszeli szankciók okozta károk miatt következett be nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Kérem megtisztelő figyelmüket, és kérem a további válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő asszonynak. Parancsoljon!

BAKOS BERNADETT (LMP): Köszönöm ismét a szót. A helyzetértékelésüket szívesen megnéznénk, mert valóban nem kaptunk a feltett kérdéseimre korábban választ. Bízunk benne, hogy ebből megkapnánk. A rendelettel éppen az a problémánk, hogy az nem differenciált sem védett erdők, sem fafajok szerint. Akkor, ha mégis ez benne van, ha nem ez volt a cél, akkor miért kellett miniszteri utasítással később korrigálni. Tehát nagyon sok kérdést vet ez fel, amire szintén nem kaptam választ.

Szakértők szerint egyébként a többletigény az eddigi szabályok szerint is remekül kiszolgálható lett volna, illetve érdekelne még, hogy megemelike akkor a szociális tűzifára szánt keretösszeget. Az energiaárak már a háború előtt elkezdtek növekedni, és valószínűleg a háború végével sem fog ez megoldódni, ezért a válaszát nem tudom elfogadni.




Felszólalások:   84-89   90-95   96-101      Ülésnap adatai