Készült: 2024.05.08.11:43:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (2023.11.27.),  249-250. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:11


Felszólalások:   247-248   249-250   251-252      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán képviselő úr, a DK frakciójából. Parancsoljon!

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sebián-Petrovszki László képviselőtársamnak az ókorig kellett visszanyúlni, hogy igazolni, bizonyítani tudja az Orbán-kormány őrültségét, nekem elég lesz ehhez nagyjából egy fél év is, hiszen alig fél év alatt sikerült Orbánéknak teljesen tönkretenniük az eddig jól működő védőnői szolgálatot is.

Tudjuk nagyon jól  és most egy picit cáfolom önmagamat, hiszen az elmúlt 13 évig visszatekintve látjuk azt, hogy tönkretették az oktatást, tönkretették a gazdaságot, tönkretették az egészségügyet , az emberek lassan már halni járnak a kórházba, és mindenki kétségbe esik, ha egy kórházi beutalót kap. De az, hogy tönkretették a védőnői rendszert is, azt kell mondjam, hogy nekem erre lett volna egy igen jelentős, nagy összegű fogadásom. Bár nagyapám mondta, hogy fiam, úriember biztosra nem fogad, így nem is fogadtam.

De emlékezetesek voltak számomra az elmúlt hónapok, a tavasz, hiszen a Népjóléti Bizottság elnökeként a titkárságom kilincsét egymás kezébe adták szinte a kétségbeesett önkormányzati vezetők, a védőnők, a védőnői érdekképviseletek vezetői, akik mind-mind azt kérték, hogy védjük meg a védőnői szolgálatot. Előbb kérték, majd követelték is ugyanezt a kormánytól, hogy ne nyúljon talán az egyetlen, még működő egészségügyi szolgáltatáshoz Orbán mocskos rendszere, amely mindamellett, hogy hungarikumként több mint 100 éve, 150 éve már működik, ráadásul még tökéletesen is működött, annak ellenére, hogy Orbánék vannak 13 éve hatalmon.

A kormány persze, ahogy ez lenni szokott, hajthatatlan volt. Észszerű magyarázatot ugyan nem tudott adni már tavasszal sem senki, se a szakminiszter, se az államtitkár, hogy miért is kellene különben államosítani a szolgálatot, de nyilván az lehetett a mozgatója mindennek, hogy a betöltetlen védőnői körzeteket adminisztratív módon, a Pintér-féle parancsuralmi rendszerrel, kötelező vezénylésekkel próbálják majd valamilyen módon kozmetikázni, és eltüntetni a hiányosságokat és hibákat, ahelyett, hogy akár pluszjuttatásokkal, béremeléssel, szolgálati lakásokkal próbálták volna népszerűsíteni, majd betölteni az üres körzeteket.

És hát, látjuk, hogy nem hatotta meg Orbánékat a szakma szinte teljes egészének a figyelmeztetése, kérése, sőt követelése sem, pedig eddig is számtalan példa és hasonló eset igazolta: amihez Orbánék az elmúlt 13 évben hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy teljesen tönkretették. És látjuk, mi lett ennek a vége: minden ellenállást lesöpörve, eltiporva vitték véghez az ördögi, átgondolatlan és kidolgozatlan tervet a rendszeren. Alig telt el néhány hónap, hiszen július 1-jén vezették be magát az államosítást, és máris kiderült, hogy a kényszerállamosítás iránti félelem és felháborodás nemcsak jogos volt, de a valóság a legrosszabb forgatókönyvekre is túlzottan rácáfolt. Persze most a kormány pedig tagad, ahogy szokott, cáfol, hazudik. Szerintük a számok nem igazak, amit most olvasunk. Szerintük az államosított védőnői szolgálat jól működik  szerintük. Pedig a valóság és maguk a védőnők is teljesen mást igazolnak. A rendszer működésképtelen, a védőnők adminisztratív és egyéb terhei exponenciálisan nőttek az elmúlt hónapokban. Csaknem 5 ezer körzetből nagyjából 650-ben már helyettes védőnő kell hogy dolgozzon, miközben persze tudjuk nagyon jól, hogy az egészségügyi rendszer szétverésének egyik következménye, hogy házi gyermekorvosok sincsenek már nagyon sok helyen, és az elvándorlás mind a mai napig is tart.

A még utolsó erejükkel is kitartó védőnőket pedig sokszor több száz kilométeres utakra kényszerít a rendszer a helyettesítések miatt, miközben nemhogy nőne, de csökken is a jövedelmük. Az Orbán-kormány által generált helyzet, a védőnői szolgálat kényszerállamosítása nemcsak egy jól működő rendszert vert szét, teljesen természetesen kíméletlenül, nemcsak az ott dolgozó védőnők helyzetét lehetetlenítette el, hiszen az, hogy sok helyen nemcsak védőnők nincsenek már, és a helyettesítések is akadoznak, de az állandó gyermekorvosi ellátás is nagyon sok körzetben egyszerűen nem működik vagy hiányos.

Ez pedig, tudjuk nagyon jól, életveszélyes helyzetet tud teremteni, és gondoljunk csak a legutóbbi megdöbbentő halálesetre, amikor egy alig 5 hónapos kislány egyszerűen éhen halt. Igen, jól hallották, éhen halt. Mindez egy olyan településen történt, ahol persze se állandó gyerekorvos, se pedig védőnő nem dolgozott. Ez Orbán Magyarországa. Ez Orbán egészségügye. Ez az ő felelősségük, és ezen fog változtatni majd a Dobrev Klára vezette új kormány a szociáldemokrata fordulattal. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)




Felszólalások:   247-248   249-250   251-252      Ülésnap adatai