Készült: 2024.05.08.13:43:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

3. ülésnap (2022.05.10.),  113-114. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:52


Felszólalások:   73-112   113-114   115-116      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Azbej Tristan államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk.

Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Keresztes László Lóránt frakcióvezető úrnak, LMP: „A mi városunk, Pécs 87.”

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, szokásaimhoz híven a napirend után szintén szűkebb hazám, Pécs helyzetéről és Pécset érintő problémákról fogok beszélni, és ma ezt egy jeles napon, egy szimbolikus napon teszem, hiszen ma van a madarak és fák napja, az egyik legfontosabb természetvédelmi jeles nap. Úgyhogy indokolt, hogy ezen a napon Pécs és térsége, Baranya megye környezeti problémáiról, a megoldás lehetőségeiről és az ezzel kapcsolatos kihívásokról ejtsek néhány szót.

Tegnap már beszéltem az Országgyűlésben röviden arról, hogy egy örömteli fejleménynek voltunk tanúi, hiszen Pécs, Miskolc és Budapest azon három magyar város lett, amely lehetőséget kapott, hogy egy uniós programban közvetlen brüsszeli forrásokra pályázhasson annak érdekében, hogy a klímasemlegesség elérését célzó beruházásokat készítsenek elő ebben a három városban. Ez mindenképpen örömteli és egy nagyszerű lehetőség, de ki kell mondanunk azt, hogy ha az alapműködés ezen önkormányzatok esetében, ezen városok esetében nem biztosított, akkor nem fogunk tudni eredményeket elérni ezen a téren, holott a kihívások nyilvánvalóan megvannak. Ezért én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nagyon komoly kihívások érik Pécs természeti környezetét, és ezzel kapcsolatban bizony cselekednünk kell.

(16.50)

Ennek érdekében én már lépéseket is tettem mint pécsi országgyűlési képviselő.

Nagyon fontos megemlítenünk, hogy az elmúlt időszakban számtalan megszorítás érte az önkormányzatokat, ilyen módon nehezen tudnak az alapvető közszolgáltatások biztosításával, tehát a legalapvetőbb feladatok ellátásával is megküzdeni az önkormányzatok. Nyilván ezt a helyzetet kezelni kell. Én nagyon bízom benne, hogy a város kormánypárti országgyűlési képviselője is ebben partner lesz. Abban biztos vagyok, hogy az ellenzéki színekben megválasztott Mellár Tamással ebben a kérdésben egyetértünk.

Fontos, hogy lehetőséget biztosítson a központi kormányzat olyan várospolitikai eszközök alkalmazására, amelyek megadják a lehetőséget nemcsak Pécsnek, hanem valamennyi magyar városnak, hogy az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése érdekében érdemben cselekedni lehessen. Sokszor beszéltem én az Országgyűlésben a legfontosabb közszolgáltatás biztosítását érintő kihívásokról. Ugye, tudjuk, hogy az ivóvízellátás rendszere az összeomlás szélén van. Ez Pécs és térségében egy akkora problémát jelent, hogy 15 éves távlatban a meglévő, tervezhető forrásokon túl 20 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az alapvető, a legalapvetőbb közszolgáltatást biztosítani lehessen.

Én az elmúlt parlamenti ciklusban több alkalommal adtam be indítványt annak érdekében, hogy a központi költségvetésből kapjon Pécs városa támogatást. Ezt nem sikerült elérni, ezt nem támogatták a kormánypárti képviselők, de én azt gondolom, mindenki számára világos, hogy ez egy halasztást nem tűrő feladat, hogy márpedig szükség van ezekre a forrásokra. Ezért is együttműködésre készülök mindenkivel, aki ebben az ügyben tud segíteni és fel tud lépni.

Hasonlóképpen óriási kihívás a fenntarthatóság céljaihoz ezer szálon kötődő közösségi közlekedés ügye Pécs városában. Tudjuk, hogy ott jó néhány évvel ezelőtt egy korrupciógyanús beszerzés nyomán milyen nehéz helyzetbe került a város, sokmilliárdos adósságot jelentett mindez. Éppen a mai napon volt egyébként a következő tárgyalási forduló a sok évvel ezelőtt tett feljelentésem nyomán, de nyilván itt is a megoldások most a legsürgetőbbek.

Tehát szükség van Pécs városában egy új buszflottára, ehhez is szintén érdemi kormányzati támogatások, központi források kellenek. Ezért is meg fogok küzdeni, hogy ezt megkaphassa a városunk, hiszen ha nincs jól működő, fenntarthatóan működő tömegközlekedés, buszközlekedés, akkor nem fognak tudni megvalósulni a fenntarthatósági célok, akkor a zsúfoltság, a légszennyezés problémáival nem tudunk megküzdeni.

Szintén nagyon fontos, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott intézkedések között meglépett kormányzati döntést, miszerint kivonul az állam a vidéki városok tömegközlekedésének támogatásából, ezt a rendelkezést is vissza kell vonni, hiszen nincs olyan magyar vidéki város, amely önállóan, hosszabb távon meg tudja oldani a tömegközlekedés finanszírozását. Tehát ilyen módon nem megkerülhető az állami szerepvállalás. Én nagyon bízom benne, hogy ezt is be fogja látni a kormányoldal, és támogatni fogják, hogy ismét megkapják a vidéki városok is a tömegközlekedés fenntartásához nélkülözhetetlen forrásokat.

Óriási adósság Pécsen Magyarország egyik legnagyobb ipari tájsebének az elhúzódó rekultivációja. Tudjuk, hogy a Karolina-külfejtés első határidő szerinti rekultivációját már 2009-ben be kellett volna fejezni. Azóta is húzódik az ügy, és látható, hogy lelassult a folyamat. Tehát a pécsi hőerőmű végez munkát, ugyanakkor az állam  szintén erre a munka szempontjából kötelezett állam  nem vesz részt. Itt is szükséges a központi forrásokat biztosítani, és felgyorsítani a munkát, hogy a környezeti kockázatokat csökkenteni lehessen.

És végre megoldást kell találni két égető problémára, az uránbánya újranyitásának a kérdésére és az atomtemető kérdésére. Mindezeket el kell utasítani. Ennek érdekében kezdeményeztem együttműködést Pécs valamennyi politikusával, és örömteli, hogy az egyik kormánypárti képviselő már vissza is jelzett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy hajlandó nyilvánosan konzultálni ezekről az ügyekről. Én nagyon bízom benne, hogy lesznek érdemi eredmények Pécs és térsége érdekében. Köszönöm szépen, elnök úr.




Felszólalások:   73-112   113-114   115-116      Ülésnap adatai