Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, Nyitrai Zsolt képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője: „A Szabadság téri, kommunista önkényuralmi emlékmű eltávolítása a magyar kormány egyoldalú döntésével is lehetséges” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden évben áprilisi 4-én ünnepeltették a magyarsággal hazánk szovjet megszállását, melynek következménye volt magyar nők tízezreinek megerőszakolása, honfitársaink százezreinek elhurcolása málenkij robotra, és még sorolhatnánk a magyarországi kommunisták bűneit is az évforduló alkalmából. A magyar parlament épületére is árnyékot vet a Szabadság téri kommunista emlékmű elvileg tiltott önkényuralmi jelképeivel és a „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” feliratával.

(15.50)

Hazánknak az Oroszországgal való kapcsolatát is megterheli ennek az ügynek a méltó rendezése. 1956-ban is megkísérelték elbontani. 2006-ban, míg a tévét ostromoltuk Budaházy György vezetésével, a hazafiak lefeszítették az egyik önkényuralmi jelképet. Pongrácz András, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Corvin közi szabadságharcos továbbra is buzdít minket az ügy rendezésére.

Az elmúlt egy évben a háború miatt persze nem feszegettük az ügyet, de vég nélkül nem engedjük meg a szőnyeg alá söpörni, előbb-utóbb meg kell oldani. Már nincsenek ott sírok, nem olyan kényes diplomáciai ügy ez, mint azt sokan gondolnák. Tarlós István főpolgármesterként 2011-ben kezdeményezte is az emlékmű eltávolítását, de abszurd módon a magyar kormány leállította őt. Miért? Pedig Zétényi Zsolt jogász szaktekintély, a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke tanulmányában levezette, ahogy akár a magyar állam egyoldalú döntésével is át lehet helyezni például a temetőbe vagy a kommunista szoborparkba ezt a feszültségforrást, amiről ő részletesen írt kötetében.

Végül hadd ismertessem a szovjet emlékmű eltávolítását követelőknek azt a pikáns kiáltványát, melyet 2004. április 4-én adtunk ki, többek közt Pongrátz Gergellyel és Wittner Máriával közösen. Ők ma már nincsenek köztünk, ezért szóljon hát helyettük az általuk is jegyzett kiáltvány.

„A budapesti Szabadság tér és környéke helyén állt 100 évig az a II. József által építtetett tüzérlaktanya, amelyet a Pest Bastille-ának is neveztek. Ennek területén végezték ki Batthyány Lajost, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, jelképesen felakasztották Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Irányi Dánielt, és még sok magyar forradalmárt, szabadságharcost börtönöztek be vagy végeztek ki itt. Ez a tér az ő emlékükre kapta a Szabadság nevet, még a környező utcák is a magyar vértanúk nevét viselik.

1897-ben bontották le a rossz hírű épületkomplexumot és alakították ki a jelenlegi környezetet. 1920-ban a nemzet legnagyobb tragédiája, a kétharmados országvesztés emlékére Trianon-emlékműcsoportot állítottak fel a kialakított téren. 1928-ban egészítették ki az emlékműcsoportot az ereklyés országzászlóval, melynek talapzatába a Nagy-Magyarország vármegyéiből, Petőfi és Kossuth szülőházának földjéből, valamint nagy történelmi csatáink helyszíneiről  Muhi puszta, Csele-patak  , az 1848-as szabadságharc csatatereiről és az első világháborúban elesett magyar hősi halottak temetési helyeiről, Galícia, Doberdó, hoztak földet.

Eleink nemzeti emlékhelyet alakítottak ki a Szabadság téren. 1945-ben a benyomuló szovjet csapatok ezt az emlékműcsoportot, vagyis nemzeti emlékhelyünket rombolták le és építették fel a helyén saját obeliszkjüket.

A rendszerváltás után 13 évvel a tér átépítése kapcsán joggal hitte minden jóérzésű ember, hogy végre minden a helyére kerül, a szovjet katonák emlékműve a temetőbe, a magyar történelmi emlékművek pedig vissza a Szabadság térre, de nem ez történt.

Magyarország politikai vezetői 2001-ben, a nemzet megkérdezése nélkül, a Szabadság tér eredeti állapotának helyreállítása helyett a szovjet hősi emlékmű teljes pompájában való visszaépítése mellett döntöttek. Mindezek tetejébe az emlékművön a ’Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek’ felirat díszeleg minden magyar nevében. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, amely elfoglalta és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezerszámra megerőszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra, akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között, és amikor 1956-ban az általuk diktált, elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el. Úgy érezzük, a parlamenti pártok ezzel megadták a végső kegyelemdöfést az egész rendszerváltásnak, melynek alapja éppen az volt, hogy kimondtuk: a ’45 óta szovjet felszabadítás néven emlegetett esemény valójában megszállás volt. Budapest, 2004. április 4.”

Olyan sok aláíró szervezet van Pongrátz Gergelyen és Wittner Márián kívül is, hogy nincs is időm felsorolni. Sajnálom, hogy az évtizedek elteltével sem kíván semmit sem lépni a kormány, pedig most is válaszolhatna. Mi viszont nem engedjük a szőnyeg alá söpörni ezt az ügyet, és egy 1956-os jelszóval zárom felszólalásomat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.): nem állunk meg félúton! (Taps a Mi Hazánk padsoraiból.)

Felszólalások:   209-210   211-212   213-214      Ülésnap adatai