Készült: 2024.05.10.11:15:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

66. ülésnap (2023.05.22.),  230-235. felszólalás
Felszólalás oka Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
Felszólalás ideje 7:46


Felszólalások:   229   230-235   235-242      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NAGY CSABA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2023. május 18-án tartott ülésén megtárgyalta a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi törvény módosításáról szóló T/3755. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 23 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a sajtószabadságot támogató rendelkezés. Az újságírók ellen büntetőeljárás indítása visszaélésekre, bosszúhadjáratokra adhat és adott eddig lehetőséget. Ennek a büntetőjogi eszköznek a kivétele mind az állam, mind a sértett számára tehermentesítést jelent. Ezen rendelkezés egységben áll az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának egybehangzó álláspontjával, valamint az Alaptörvénnyel, ami kimondja, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. A büntetőjogra csak végső eszközként tekintünk, vagyis büntetőeljárásra csak akkor kerülhet sor, ha a büntetőjogon kívüli eszközök nem állnak rendelkezésre. A büntetőjogi fenyegetettség jóval aránytalanabb a többinél, hiszen egy szintre helyezi az újságírót a köztörvényes bűnözőkkel. A Törvényalkotási Bizottság által benyújtott és elfogadott módosító javaslat jogtechnikai pontosításokat tartalmaz.

Tisztelt Ház! Összességében elmondható, hogy az esetleges túlkapások kezelésére a büntetőjogi út szükségtelen. Az könnyen kiváltható lenne egy hatékonyan működő sajtó- és polgári peres gyakorlattal. Az elhangzottak ismeretében úgy vélem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Mivel a kisebbségi vélemény ismertetéséhez előadó nincs jelen az ülésteremben, ez nem hangzik el.

Tisztelt Országgyűlés! Most megkérdezem Kósa Lajos képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíváne most felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Parancsoljon, öné a szó.

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A Törvényalkotási Bizottság módosítása valóban jogtechnikai, tehát teljes mértékben elfogadható.

Nem is ezért szólalok fel, hanem csak amiatt szólalok fel, hogy itt a vitában elhangzottak azt mutatták, minthogyha itt valami rettenetes dolgot kezdeményeztünk volna, holott egyébként a politikai viták dekriminalizálása igen régi történet, és elég régi törekvése a magyar parlamentnek. Még boldogult Isépy Tamás képviselőtársam, aki egyébként padtársam volt  nagyon büszke vagyok rá  itt a parlamentben, szorgalmazta folyamatosan mint korábbi igazságügyi államtitkár, utána mint ellenzéki képviselő, hogy egyébként a politikai vitákból a büntető törvénykönyvet valahogy ki lehetne vagy ki kellene hagyni, mert előbb-utóbb mindenki ott köt ki a bíróságon. És egyébként ezekkel az ügyekkel a bíróságok nem is nagyon tudnak mit csinálni, és főleg akkor ad egy furcsa fénytörést az egésznek az ügy, hogy ha ellenzéki képviselő sajtótermék útján mutat rá valami visszásságra, valami problémára, és akkor abban az újságírót vesszük elő. Na most, ha ezt a törvényjavaslatot az ellenzék kezdeményezi, simán támogatjuk. Fel nem foghatom, hogy ezt egyébként miért nem tették meg, mert ez sokkal inkább az ellenzék, mint a kormánypártok érdeke.

De mi meghallgattuk egyébként azokat az európai szervezeteket, akik hasonló kérdésekkel foglalkoznak, meg az iránymutatásokat, és ezért terjesztettük ezt elő. A legjobban jellemzi a helyzetet; itt hallottunk mindent: borgőzös diktatúra, rémséges barna inges, fekete csizmás tömegek kopogása a macskakövön, meg mindenféle vad dolgokat, de annyira volt fontos ez egyébként az ellenzéknek, hogy a kutya sincs itt az ellenzék közül. Tehát elmondták a nagy lózungokat, aztán ennyiben maradtunk.

Azért mi szeretnénk örömünket szóvá tenni, és azt mondani, hogy ez megint egy fontos lépés: dekriminalizálni kell a politikát. A politika idevaló. Az más kérdés, hogy nem működik valamifajta önkontroll vagy valami stílus, de hát a stílus maga az ember. Most pont az ellenzéktől ezt számonkérni, azt gondolom, nem a mi tisztünk, dolgunk. A választópolgárok meg négyévente elmondják, hogy mit gondolnak. Most is elmondták. Mi ezt tudomásul vesszük. Köszönjük szépen. Folytatjuk tovább a munkát. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom önt, hogy a vita további részében és a zárszóra összességében önnek 12 perc és 15 másodperc időkeret áll majd rendelkezésére. Most megkérdezem Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár urat, hogy a kormány részéről kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Parancsoljon, öné a szó.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! A kormány támogatja az összegző módosítással kiegészített, módosított törvényjavaslatot, és erre kérem önöket is, hogy támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tájékoztatom önt, hogy a vitában összességében még 14 perc és 40 másodperc áll majd az ön rendelkezésére.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Igazságügyi Bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek, melyek közben kettőperces felszólalásra nincs lehetőség.

A vita időkeretben zajlik, az időkeretek a két hirdetőtáblán valamennyiünk számára láthatóak.

Kérdezem, ki kíván felszólalni a vitában. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom.

Megkérdezem a kormány nevében Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár urat, kíváne zárszót mondani. (Jelzésre:) Nem kíván. Köszönöm szépen.

Megkérdezem az előterjesztő képviseletében Kósa Lajos képviselő urat, kíváne zárszót mondani. (Nincs jelzés.) Nem kíván. Köszönöm szépen.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Most soron következik a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. Az Igazságügyi Bizottság által benyújtott előterjesztés T/3676. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető.

Most tisztelt Ház, a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, de mielőtt megadnám a szót Nagy Csaba képviselő úrnak, a bizottság előadójának, megköszönöm együttműködésüket, és az elnöklést átadom Dúró Dóra alelnök asszonynak. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

(Az elnöki széket Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)




Felszólalások:   229   230-235   235-242      Ülésnap adatai