Készült: 2024.05.08.19:31:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap (2023.02.27.),  349-350. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 4:16


Felszólalások:   346-348   349-350   351-352      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VARGA FERENC (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a parlament padsoraiban új helyre kerültem, a célom nem változott. Független képviselőként is igyekszem azokért kiállni, akikről önök folyamatosan megfeledkeznek. A kormánypárti képviselők nem foglalkoznak a nép nyomorával, nem érdekli őket, hogy hogyan élnek az emberek. Ahelyett, hogy a megélhetési és a szociális válsággal foglalkoznának, folyamatosan hülyének nézik az embereket, pedig a jelenlegi élelmiszer-infláció mellett családok százezrei nélkülözni kényszerülnek, bezzeg nekik egy repülőúton elfogyasztott ebédre több millió forint jut.

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Azt gondolom, hogy itt az ideje kimondani, hogy önök elengedték a szegény emberek kezét. És hogy ki számít ma az országunkban szegénynek? A gyári munkás, a szociális dolgozó, a pedagógus, mindazon bérből és fizetésből élők nagy többsége, akik még folyamatos munkavégzés mellett sem tudják a családjaikat eltartani.

(1.50)

De nem képez kivételt ez alól a közmunkás, a kisnyugdíjas és a fogyatékkal élő sem, sőt, talán az ő helyzetük még nehezebb.

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Önök a magyar cigányság kezét is elengedték. Az elmúlt években az Unió felzárkóztatásra szánt forrásainak a legnagyobb haszonélvezője pedig az önök kormánya és annak a kitartottjai voltak. Több ezer milliárd forintból önök semmit nem tettek; ezeket a pénzeket önök ellopták, ellopatták.

De továbbmegyek. Az egész romaügy és a felzárkóztatás köré épülő politikájuk egy nagy biznisz és egy hatalmas átverés a mai napig. Mindamellett, hogy önök érdemben nem tesznek semmit a szélsőjobb felvonulásai ellen, és hagyják, hogy egy politikai párt felülemelkedjen a rasszizmus és a gyűlölet vámszedőjeként, önök megint arra készülnek, hogy az előttünk álló helyhatósági választásokon nyomorban tartva felhasználják a magyar cigányságot, éppúgy, ahogy azt tették Farkas Flórián és a Lungo Drom vezetésével. Most, hogy Farkast bújtatják a börtön elől, adtak egy új nevet a gyereknek, és gyakorlatilag ugyanazt a terméket újracsomagolva megpróbálják ismét értékesíteni a romáknak.

Persze, mi is hibásak vagyunk, mert eljátszunk egy kamu érdekképviseleti rendszert, aminek gyakorlatilag semmilyen jogosítványa nincsen, és nagyon sokan közülünk beolvadnak az önök csapatába, és nagyon sok esetben akár egymást hátba szúrva is szállítják önöknek a roma szavazatokat. Hát, ebből is látszik, hogy az önök felzárkóztatása tulajdonképpen semmi máson nem alapul, csak a könnyű szavazatszerzésen, és önök lennének a legszomorúbbak akkor, hogyha ebben az országban hiteles és valós felzárkóztatás lenne, mert akkor kinyílna az emberek szeme, és rájönnének arra, hogy tulajdonképpen önök azok, akik megvezetik őket.

A jövőben én ezen fogok dolgozni: azon, hogy erkölcsileg és morálisan új alapokról tudjuk kezdeni az érdekképviseletet; azon, hogy politikailag és szakmailag biztosítsuk azt, amit önök az elmúlt időszakban nem tettek meg. De szeretném, ha tudnák, hogy nem vagyok egyedül. Egyre többen vagyunk, akik a Becsülettel a Cigányságért Egyesületben felállnak az önök rendszere ellen, és szembemennek mindazzal a lelketlen, kizsákmányoló és nyomorban tartó politikával, amit folytatnak.

Így hát várunk a sorainkba minden civilt, szervezetet, egyesületet, nemzetiségi önkormányzatot, akik hasonlóképp gondolkodnak. Várjuk azokat, akik véget akarnak vetni annak a romapolitikai fertőnek, ami jelenleg az országunkban zajlik, mert meggyőződésem, hogy országunk jövőjét nemcsak az energiapolitika, az oktatás és az egészségügy, hanem a felzárkóztatás sikeressége is nagyban befolyásolni fogja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK padsoraiból.)

ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hegedüs Andrea képviselő asszony, a DK képviselője. Megadom a szót 5 percben, parancsoljon!




Felszólalások:   346-348   349-350   351-352      Ülésnap adatai