Készült: 2024.05.08.05:31:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap (2023.02.27.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 6:05


Felszólalások:  Előző  1   2-5      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők  a DK, a Momentum és a Párbeszéd képviselőinek kivételével  felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 1. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy valamennyi képviselő és szószóló leadta saját, illetve hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. A vagyonnyilatkozatok a képviselők és a szószólók esetében nyilvánosak, és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők. Bejelentem, hogy az Országgyűlés valamennyi tagja és a szószólók gyakorolhatják jogaikat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, elhunyt Kordás László képviselőtársunk. Kordás László, a Demokratikus Koalíció politikusa a 2022. évi országgyűlési választásokon, az Egységben Magyarországért pártszövetség listájáról szerzett mandátumot. Megbízatása alatt a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöki tisztségét töltötte be. Korábban, 2002 és 2004 között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke volt, majd 2004 és 2006 között a Gyurcsány-kormány Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériuma államtitkáraként is dolgozott. 2009 és 2011 között a Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára, 2015 és 2021 között a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt. Életének 53. évében hunyt el.

Tisztelt Ház! Ismételten szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban három volt képviselőtársunk is elhunyt.

Polyák Sándor a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon, az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt a Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottság munkáját segítette. Életének 72. évében hunyt el.

Tamás Gáspár Miklós filozófus a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja volt. 1990-ben az SZDSZ jelöltjeként, Budapest 14. választókerületében, az ott lemondott képviselő helyén jutott be az egypárti parlamentbe, majd az 1990. évi országgyűlési választásokon Csongrád megye területi listájáról szerzett ismét mandátumot. Megbízatása alatt a Külügyi Bizottság munkáját segítette. Pályafutása alatt számos, nemzetközi szinten elismert egyetemen végzett kutatói, illetve oktatói tevékenységet. 1989-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Filozófiai Tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa volt. Könyveit, esszéit számos nyelvre fordították le. Kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta, 2009-ben a Húszéves a Köztársaság-díjjal tüntették ki, 2020-ban pedig Budapest díszpolgárává választották. Életének 74. évében hunyt el.

Mécs Imre ’56-os szabadságharcos, az SZDSZ és az MSZP politikusa szintén az 1990. évi országgyűlési választásokon, Budapest 23. számú választókerületében szerzett mandátumot, és 2010-ig öt cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt a Honvédelmi Bizottság elnöke, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság, az Önkormányzati és Rendészeti Bizottság, illetve az Informatikai és Távközlési Bizottság tagja volt. Mécs Imre részt vett az 1956-os forradalomban, szerepet vállalt a Nemzetőrség szervezésében, november 4e után pedig az ellenállásban. 1957 júniusában letartóztatták, majd 1958. május 22-én halálra ítélték. Az ítéletet 1959 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Az 1963-as márciusi amnesztia keretében szabadult. 1988-ban alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének. 1997-ben a Francia Becsületrend tiszti fokozatával, 2006-ban a Szabadság Hőse-emlékéremmel tüntették ki. Életének 90. évében hunyt el.

Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállnak.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kanász-Nagy Máté, az LMP politikusa. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1   2-5      Ülésnap adatai