Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az első dolog, amire szeretnék reagálni a korábban elmondottakról, az az, amit a „gondoskodáspolitika” szó kapcsán mondott. Ez a gondoskodáspolitika mint szó, ennek van egy nagyon szép magyar elméleti hagyománya. Ugyanakkor pont azzal a gondolattal ellentétes szerintem a gondoskodás mint munka fogalma, amit ön meg Nacsa képviselő úr megfogalmazott.

Folyamatosan arról beszéltek, hogy mennyire fontos a munkaalapú társadalom, és ebben persze az a kérdés fölmerül, hogy amikor arról beszélnek, hogy fontos a munkaalapú társadalom, akkor mi számít munkának. Ugyanis az is munkának számít, ha például valaki a demenciával élő rokonát otthon gondozza. Ez is egy munkavégzés, csak a társadalom ezt nem ítéli meg… (Rétvári Bence: Nem szavaztátok meg!) Nem igaz, hogy nem szavaztuk meg  akkor most visszatértünk, úgy látszik, erre a párbeszédes formára , ugyanis önök a gyermekek otthongondozási díjával kapcsolatos módosítást adták be. Az ápolási díj 68 ezer forint jelenleg, ha valaki, mondjuk, a demens házastársát gondozza otthon. Nem hiszem, hogy erre ön büszke tud lenni. Tehát a helyzet az, hogy ez ugyanúgy egy munka, egy munka, amiért nem fizetjük ki a teljes bért, és hiába beszél ezért a munkaalapú társadalomról, hiszen ez egyben egy diszkrepanciát mutat, mert ez egy olyan munkavégzés, amit önök nem ismernek el munkaként.

A szociális szektorban dolgozók szintén munkát végeznek. Bemennek a munkahelyükre, ahol munkát végeznek 12 órás műszakokban, és azzal, hogy 12 órás műszakokban munkát végeznek, az egy olyan dolog, ami ugyanakkor nincs annyira megbecsülve, mint mondjuk, egy más típusú munka, ahol pedig sokkal kevesebbet dolgoznak, és sokkal többet keresnek. Tehát itt szintén van egy ilyen jellegű diszkrepancia.

Amúgy beszélt arról, hogy a nők meg a férfiak között ez hogy oszlik meg. Az otthongondozásban részt vevőknek több mint 85 százaléka nő, általában nők gondoznak vagy nőket, vagy férfiakat, a szociális szektorban dolgozók általában nagyon nagy részt nők, és ez azt mutatja, hogy az úgynevezett elnőiesedett szakmákban alacsonyabbak a bérek, mint azokban, amiben a többség a férfiakat jelenti. Amúgy nemrég volt egy elég konzervatív embernek egy tanulmánya arról, hogy míg a Horthy-korszakban a pedagógusok nagy többsége férfi volt, akkor az társadalmilag egy sokkal jobb keresetet is jelentett, mint amióta ez egy úgynevezett szintén elnőiesedett szakma lett, és a pedagógusoknak sokkal inkább… (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Kevesebb volt a középiskola, igen, de milyen érdekes az, hogy ahhoz ez elit pozícióból… (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) De most már nemcsak, hogy párbeszédes, hanem egy ilyen multi párbeszédes műfajjá alakult ez. (Dr. Keresztes László Lóránt: Elindult a vita.) Így van, elindult a vita.

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Remek lehetőség van még, előttünk az éjszaka, hogy mindenki a saját idejéből alakítsa ki ezt a párbeszédet. Engedjük meg, képviselő úrnak, hogy befejezze a hozzászólását! Köszönöm szépen.

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Ezek nagyon érdekes kérdések, de azt mutatják, hogy jelenleg nagyon sok dolgunk van azokban a szakmákban, a bérek rendezésével, illetve az egyéb munkajövedelmek rendezésével, amik jelentős részét nők végzik, és ennek van köze ahhoz, hogy ezek az úgynevezett elnőiesedett szakmák. Amikor arról beszélünk, hogy vane Magyarországon a nemek között bérszakadék, azt nem úgy kell értelmezni, ahogy a nyugat-európai statisztikák értelmezik, hogy az egy adott betöltött pozícióban dolgozó férfiak meg nők ugyanannyit keresneke, hanem, hogy alapvetően megvane szektoriálisan, és egyértelműen megvan szektoriálisan.

Amúgy államtitkár úrnak van egy adata, amit soha nem szokott elmondani. Ha megnézzük, hogy 2010-ben a nemzetgazdasági átlagbérnek hány százaléka volt a szociális átlagbér, az 72 százalék volt, ez 2020-ra 40 százalék alatt lett. Itt mutatja, hogy a szociális szektor bérei milyen jelentősen szakadtak le a nemzetgazdasági átlagbértől. És van még egy statisztika, amit nem szokott mondani, ez pedig a betöltetlen álláshelyek száma, ami most már a saját adataik szerint is minden évben legalább 1,2-szeresen nő, és még van statisztika, amit államtitkár úr nem szokott például megnézni, azt, hogy milyen arányban vannak visszautasítások az ápolási díj rendszerében, ahhoz képest, ahogy voltak korábban… (Rétvári Bence: Kiadtuk közadatban.) Nekem, igen.

(18.30)

Tehát visszatérve: én tudom, hogy ezt kiadták, de nem tudom, hogy ez mire válasz. Arra, hogy megnőtt, nem válasz az, hogy önök kiadták ezt az adatot. Ezt persze onnan tudom, hogy önök kiadták, de attól még megnőtt a visszautasítások száma.

A másik azért érdekes, mert még Czibere államtitkár úr alatt mondta Czibere államtitkár úr azt (Rétvári Bence: Mikor máskor?  Derültség.), hogy az ápolási díj abból a szempontból nagyon jó minőségű segélyezés, hogy nagyon kicsi arányban jut olyanokhoz, akik visszaélnek vele. Tehát van egy ilyen, még amikor volt, az EMMI-háttérintézmények néztek ilyeneket, hogy milyen arányban hasznosulnak a segélyek, és milyen arányban kerül rosszul felhasználásra, és ebben a sorrendben az ápolási díj kimagaslóan a jó irányba tartozott. Tehát ez mutatja, hogy megemelni az ápolási díjat önmagában nem lenne ilyen szempontból rossz intézkedés, de ha nem 68 ezerre emelnék meg, hanem megemelnék (Rétvári Bence: Meg kellett volna csak szavazni!), mondjuk, azt is a minimálbér szintjére, akkor az hasznosulna.

Államtitkár úr, ezt el fogja tudni nekem mondani. (Rétvári Bence: Fogom is!) Ugyanúgy én is türelemmel hallgattam végig (Rétvári Bence: Ez igaz! Elnézést!), hogy amikor én éppen az első Pink-lemezemet vásároltam, és 17 éves voltam, akkor mit csinált a Bajnai- meg a Gyurcsány-kormány. Azt gondolom, ön is türelemmel ezt végig tudja hallgatni. (Nacsa Lőrinc: Medgyessy volt akkor!) Akkor én más típusú lemezeket vásároltam még, de azt hiszem, egyidősek vagyunk valójában, Nacsa képviselő úr.

Még egy másik kérdés, amit szerintem nem jól érintett feltétlenül. Én értem, hogy most Kanász-Nagy Máté elmondta, hogy valamennyivel nőtt a férőhelyszám, és akkor ez igazából azt jelenti, hogy önnek van igaza, de az igényhez képest kell mérni. Hát, tíz év alatt ez az igényhez képest nem jelent valódi növekedést, mert ezt úgy kell mérni, hogy az igénylők milyen arányban jutnak el a megigényelt ágyakhoz, de nem jutnak el. Nézze meg, hogy mennyi az átlagos, mondjuk, várólista megyékre lebontva! Igen, ezt is önök adták ki nekem, hogy megyékre lebontva mennyi az átlagos várólista, de tényleg most azért ne kelljen így nyilvánosan megköszönnöm, hogy kiadnak közadatokat. (Rétvári Bence: Csak ne diktatúrázz közben!) Ezt a „diktatúra” szót nem mondtam ki, nem emlékszem a felszólalásomban eddig a „diktatúra” szóra, de ha szeretné, akkor kimondom, hogy tudjon ellenérvelni: diktatúra. (Csárdi Antal tapsol.)

Tehát ott tartottam, hogy körülbelül másfél év akkor is, mondjuk, egy megyében a várólista, ha ott amúgy voltak állami idősotthoni fejlesztések. Úgyis átlagban másfél év! Tehát nem lehet azt mondani, hogy jól áll például az állami demenciaspecifikus ellátórendszer, amikor másfél-két éveket várnak emberek. Én értem, hogy valójában annyira megnőtt az igény, hogy nehéz ehhez felzárkózni (Rétvári Bence: Közelítünk!), ezt értem, de nem jó az irány, ez a probléma. (Rétvári Bence: Növekszik!) Növekszik, de nem növekszik az igény ütemében, amúgy pedig a növekedés nagy része, és itt van a kutya elhantolva, nem az állami rendszerből jön. (Rétvári Bence: De állami pénzből van!) Igen, mert az egyház is kap állami pénzt (Rétvári Bence: Akkor állami pénzből van!), de az attól még nem az állami rendszerből jön, hanem az egyházi és egyéb rendszerből jön, és az államnak is van feladata.

És nem igaz, hogy az ember számára mindegy, hogy hol van, állami vagy egyházi intézményben. Vannak, akiknek joguk van a világnézetileg semleges, mondjuk, oktatáshoz vagy a világnézetileg semleges idősellátáshoz. (Nacsa Lőrinc: Az mit jelent?) Világnézetileg semleges? Ez tényleg kérdezz-felelek jellegű!

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket nagy-nagy tisztelettel, hogy használják ki azt a remek lehetőséget, hogy negyedórában tudnak majd válaszolni egymásnak. Köszönöm szépen. (Derültség.)

UNGÁR PÉTER (LMP): Tehát van joguk a világnézetileg semleges ellátásra. Nem állítom azt, hogy az egyházi intézményekbe bárkit, hogy mondjam, nem engednek ateista módon élni egy idősotthonban, csak azt mondom, hogy ez egy állami feladat.

Remélhetőleg nem fogok ennél senkinél személyes galibát okozni, de még az egyházi szeretetszolgálatok vezetői is amúgy panaszkodnak azzal kapcsolatban, hogy megkapnak intézményeket, megkapnak hatalmas épületeket, de nem kapnak semmilyen olyan forrást, amivel, mondjuk, akadálymentesíteni tudják ezeket a régi épületeket, vagy ezeket az épületeket megfelelővé tudják tenni azért, hogy a szociális szektor megfelelő feladatait végre tudják hajtani. Igaz, hogy tudnak 10-15 százalékos bértöbbletet adni, mondjuk, az állami szektorhoz képest, de azért ez sem elegendő. Biztos, államtitkár úr nagyon sok egyházi intézmény fenntartójával beszélt, nem hiszem, hogy bármelyik azt mondta volna, hogy igen jó a szociális szektorban a bérhelyzet, és igen, az a 20 százalék elegendő lett volna. Nem hiszem, hogy akár a nagy történelmi egyházakból, akár egyéb ilyen típusú szervezetből bárki ezt mondta volna.

Végezetül még valami, amit a „Nők 40”-nel, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban mondott. Arról szerintem egyszer majd érdemes lenne beszélni, ha már fontos közügyekről beszélünk Magyarországon, hogy a férfiak miért ilyen kicsi arányban érik meg a nyugdíjhatárt. Persze mindenhol a világon úgy van  abból adódóan, hogy a nők biológiailag tovább élnek, mint a férfiak , hogy mondjuk, az idősotthonokban több nő van, mint férfi, de az az arány, ami Magyarországon van, és hogy a férfiak milyen korán halnak, az egy súlyos társadalmi probléma. Ez a törvényt konkrétan nem érinti ebben az esetben, de a Horn-kormány megítélése Rétvári Bence szempontjából sem feltétlenül a törvényt érintette a legszűkebb módján, úgyhogy ezt még megengedtem magamnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokból.)