Készült: 2024.05.08.11:04:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

79. ülésnap (2023.09.25.),  40-43. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:17


Felszólalások:   36-39   40-43   44-47      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Jobbik képviselője, Z. Kárpát Dániel következik. Megadom a szót képviselő úrnak.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben 500 ezer új dolgozó, 500 ezer, újonnan a munkapiacra kerülő személy sorsa foglalkoztatja az országot, és ha megvizsgáljuk mélyebben a kérdést, érdemes ezt a számok szintjén kezdeni, mert amilyen a politikai pártállás, úgy közelítjük meg ezt a kérdést. Azt látjuk, hogy miközben vendégmunkások tízezrei, majd a későbbiekben százezrei érkeznek szervezett módon, áramvonalasított, gördülékeny módon az országba, a tavalyi évben több mint 280 ezer olyan magyar munkanélküliről, álláskeresőről tudtunk, aki Európa egyik legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátási rendszerével találkozik, három hónap után, ugye, csak mikroszkóppal mérhető segítséget kap.

Államtitkár úr, nem találjuk azokat a tömeges, ingyenes átképzési programokat, amelyek alkalmassá tennék ezeket a  hangsúlyozom  honfitársainkat, hogy betöltsék azokat a hiányszakmákban tapasztalható és kimutatható munkahelyeket, amelyeknek a betöltésére tíz-, majd százezrével a harmadik világ embereit hozzák ide szervezett módon. Magyarázza meg nekem valaki azt a logikát, hogy  érkeznek a filippínók, érkeznek különböző országokból munkavállalók, rendezik a lakhatásukat, a magyar adófizetők támogatják azokat a szállóépítéseket, amelyeknek célja, hogy ezek az emberek valahol lakjanak, a cégek és valaki más rendezi az ő ellátásukat, élelmezésüket  miért nem gondolkodik el Magyarország azon, hogy ha ezt a lakhatásra fordított temérdek milliárdos pénzt, az ellátásra fordított pénzt megkapnák a magyar munkavállalók, mondjuk, az átképzett magyar álláskeresők, akkor nem kellene ide behozni a harmadik világból senkit.

Hovatovább, ha megvizsgálnánk azt, hogy miért nem kapott ez a több mint 280 ezer magyar álláskereső tömeges, ingyenes átképzési programot, akkor vizsgáljuk meg azt is, hogy miért nincs egy kidolgozott program, amely tízezrével csábítja haza azokat a magyarokat, akik tudnának, képesek lennének a szülőföldjükön boldogulni, mégsem kapnak esélyt, segítséget, lakhatási programot, bérlakásprogramot, normális béreket, béruniót és adott esetben ingyenellátást, mint a harmadik világ érkezői; akik ráadásul sok esetben olyan bérszínvonalon vállalják el ezeket a feladatokat, ami szinte lehetetlenné teszi a nagyobb mértékű béremelést a magyarok számára.

Összességében tehát azért kezdtük mi a Jobbik-frakcióval az idegenrendészeti hivatal előtt egy demonstrációval a napot, mert szeretnénk felhívni ország-világ figyelmét arra, hogy meglenne a tartalék, az aranytartalék: az álláskereső magyar, akinek nem biztosítják az ingyenes átképzést, és a kényszerből külföldön, Nyugaton boldoguló magyar, akinek szintén nem teszik lehetővé a hazatérést, nem áramvonalasítják a visszautat. Áramvonalasítják viszont a tömeges és szervezett bevándorlást, betelepítést a migránsmunkások képében.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

És azt látjuk, hogy lenne megoldás. Le kéne tennünk az asztalra a magyar kvóta javaslatát, mert egészen elképesztő az, hogy önök most magyar adófizetők pénzéből támogatnak multicégeket olyan munkahelyek létrehozatalában, amelyeket tipikusan a harmadik világ dolgozói fognak feltölteni. A mi magyarkvóta-javaslatunk lényege a következő: a magyar adófizetők pénzéből csak olyan munkahelyek létrehozatalát támogassuk, amelyeket garantáltan magyarok fognak betölteni, magyar családok szülőföldön való boldogulását fogja segíteni ez a támogatás, amit, még egyszer hangsúlyozom, nem a kormány, nem az ellenzék, nem a parlament, hanem a magyar adófizetők adnak össze.

(16.00)

Ez egy olyan minimumjavaslat, amelyet egy nemzetben gondolkodó kormánynak álláspontom szerint támogatnia kell. Még elképesztőbb az, hogy ez a folyamat nem most kezdődött, kedves képviselőtársaim, már 2021-ben rendeleti szinten aláírták a megállapodásokat a Belarusz Köztársasággal, a Fülöp-szigetekkel, az Indonéz Köztársasággal, a Montenegrói Köztársasággal és a Vietnámi Szocialista Köztársasággal, majd nagyon hosszú felsorolás következett azokról az álláshelyekről, szakmákról, amelyeket be szeretnének tölteni a külföldiek a harmadik világ érkezői által. Itt a minőségbiztosítási technikustól a kohó- és anyagtechnikuson át a bútorasztalosig, a lakatosig számtalan, több tucat olyan szakma szerepel, amelyet egészen biztos, hogy be tudna tölteni magyar álláskereső, magyar munkakereső, és ha megfelelő ingyenes átképzést kapna.

Éppen ezért javasoljuk mi azt, hogy a kormány gondolja át ezt a kérdést, fejezze be a szervezett vendégmunkás-betelepítést Magyarországra, és szavazza meg azt a magyar kvótát, amely garantálna egy teljesen alapvető logikai felvetésből kiinduló javaslatot: a magyar adófizetők pénzéből csak magyarok által betöltött munkahelyeket támogassunk. Legyen elég a multik kényeztetéséből! Magyarországon legyen a magyar az első! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fónagy János államtitkár úr, miniszterhelyettes kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó.

DR. FÓNAGY JÁNOS, gazdaságfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nem először kerül ez a téma közöttünk szóba, ezért ismételten azzal kell kezdenem, hogy külföldi munkaerő alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel nem tölthetők be azok a munkahelyek.

Ami az ön által többször szorgalmazott képzést illeti, az elmúlt években, mi több, másfél évtizedben számtalan tanfolyam, tréning igyekezett a munkanélküliekből, illetve a pályakezdő fiatalokból képzéssel, kedvezményes vagy ingyenes képzéssel szakmai pályára állítani munkavállalókat. A legutóbbi ilyen program ’22. december 15. napjától országos egységes szabályozást vezetett be, és tett elérhetővé vissza nem térítendő bértámogatásokat, amely 19 ezer fő elhelyezkedéséhez járult hozzá.

A munkaerő fejlesztését szolgálja a vállalkozásoknak nyújtott azon támogatás is, amely olyan munkahelyi képzéseket támogat, ami a termelékenységet növeli. 2023. augusztus végéig több mint 950 cég részesült támogatásban, a képzésbe vontak száma meghaladta a 46 ezer főt, bértámogatásban pedig 26 ezer fő részesült eddig, csak ’23 augusztusáig. Tehát az az álláspontja, hogy intenzívebben kellene a magyar munkaerőt, inaktív vagy jelenleg munkaviszonnyal nem rendelkező munkaerőt képzéssel bevonni a munka világába, meggyőződésem szerint az elmúlt években és jelenleg is teljesült.

Ami a lakást illeti, a kormány számos programmal segíti és segíti továbbra is a családok lakáshoz jutását: ilyen a babaváró támogatás, a kedvezményes hitelek, a támogatások mellett pedig adó-visszatérítési támogatások és az illetékmentesség is. Egyébként a kormány családpolitikai intézkedései  mint ma már erről többször szó volt  egyértelműek és világosak, kiszámíthatóak: biztosítják a gyermekvállalást. Az utóbbi években Európában egyedülálló módon a kormány a GDP 5-6 százalékát fordítja családtámogatási programra. A CSOK keretében több mint 182 ezer család jutott önálló otthonhoz, melynek keretében 649 milliárd forint támogatásban részesültek a családok.

Mint ön is pontosan tudja, segítséget nyújtottunk a devizahiteleseknek is, a kormány kilakoltatási moratóriumot hirdetett, leállította a tömeges devizahitelezést, bevezette az árfolyamgátat, lehetővé tette a végtörlesztést, és létrehozta a Nemzeti Eszközkezelőt, amely 36 ezer család, azaz mintegy 154 ezer személy számára biztosította a lehetőséget, hogy elkerüljék a kilakoltatást. A banki elszámoltatásnak köszönhetően a törlesztőrészletek átlag 25-30 százalékkal csökkentek. A kormánynak a magyar munkaerő prioritásának biztosításával kapcsolatos eredményes munkáját mutatja, hogy immár sorozatban hetedik éve többen költöznek haza a magyar állampolgárok, mint ahányan kivándoroltak. 2022-ben 24 ezer állampolgár tért vissza Magyarországra.

A kormány foglalkoztatáspolitikájának eredménye, hogy 2010 óta egymillióval növekedett a hazai foglalkoztatás. Az ön által több ízben kritikával illetett vendégmunkások foglalkoztatására kizárólag hiányszakmába, kizárólag meghatározott időre és kizárólag a jogszabályban meghatározott szigorú feltételek és azok keretei között kerülhet sor. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   36-39   40-43   44-47      Ülésnap adatai