Készült: 2024.05.11.21:02:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

62. ülésnap (2023.05.02.),  298-299. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 4:27


Felszólalások:   296-297   298-299   300-301      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Ferenc képviselő úr: „Válságkezelésből elégtelen” címmel. Parancsoljon, öné a szó.

VARGA FERENC (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi élelmiszer-infláció mellett családok százezrei nélkülözni kényszerülnek, de önök, kormánypárti képviselők ölbe tett kézzel nézik mindezt. Nincs olyan ember ebben az országban, aki ne érezné az orbáni infláció hatását. Miközben a fizetések értéke 20 százalékkal csökkent, a 43 százalékos élelmiszer-drágulás párját ritkítja Európában. Ilyen szintű élelmiszer-drágulás Magyarországon több mint hetven éve volt. A kormány tönkretette a forintot, hagyta elszaladni az államadósságot, és 12 éve tartó folyamatos lopással elvesztette hazánk uniós támogatásait. Ezek együttesen okozzák az orbáni inflációt. Ez az, amit érzünk minden bevásárláskor, ezt fizetjük meg a boltokban. Szó sincs itt az önök által megszavazott szankciókról. A háború sújtotta Ukrajnában sincs ilyen magas infláció, mint nálunk.

Tisztában vannak vele, hogy a háztartások fogyasztási szerkezete eltérő? Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások többet fogyasztanak azokból a termékekből és szolgáltatásokból, amelyek alapvetőek és a létfenntartáshoz szükségesek. Így a fogyasztásukat nem tudják rugalmasan alakítani, kevésbé tudnak alkalmazkodni az árak emelkedéséhez, hiszen nem mondhatnak le az alapvető termékek fogyasztásáról, például az élelmiszerekről és a rezsiről. Magyarul, minél szegényebb valaki, annál többet költ jövedelméből arányaiban nézve élelmiszerre.

Én tudom, tisztában vagyok vele, hogy önöknek nem drága az ezerforintos kenyér, és önök meg tudják vásárolni a minőségi és tápláló élelmiszereket. De szeretném felhívni a figyelmüket, hogy önök a negyedik ciklus óta korlátlan hatalommal kormányoznak, de ezt a hatalmat nem a nép szolgálatára, hanem annak a kizsigerelésére használják, hiszen önöknek az emberek helyett a gazdasági és szociális válság idején is a lopás, a haverok és a mutyi az első.

Tisztában vannak vele, hogy hány gyermek alszik el éhesen nap mint nap ebben az országban? Hát, ez lenne a családbarát kormány?! Ez lenne az a kormány, amely foggal-körömmel védi a gyermekeket és a családokat? Tudják önök, hogy mennyibe kerül egy csomag pelenka, egy bébiétel vagy bármilyen gyermeknevelési cikk? Tisztában vannak vele, hogy a gyermekeket nevelő családok milyen kiadásokkal néznek szembe az önök elhibázott válságkezelése miatt? Önök nem tesznek semmit a gazdasági és a szociális válság kezelése érdekében, helyette hülyének nézik az embereket az olyan látszatintézkedésekkel, mint a kötelező heti akciózás. Önök éppen azokat a nagy élelmiszerláncokat kötelezték akcióra, amelyek egyébként is minden héten akcióznak. Nincs olyan ember ebben az országban, aki ne látott volna ilyen akciós hirdetéseket vagy újságokat.

A kormány persze furfangos módon szeretne úgy tenni, mintha ez is miatta lenne. Arról viszont csendben hallgatnak, hogy önök a népsanyargató infláció hatalmas nyertesei, hiszen a világrekorder áfa beszedésével a bevételeik toronymagasan megemelkedtek. Egy állampolgáraira vigyázó, felelős kormány ezt az összeget a bajbajutottak megsegítésére fordítaná. Segítené a kiskeresetűeket, a kisnyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket, a közmunkásokat, és mindazokat, akiknek a megélhetését a szociális válság drasztikusan fenyegeti, azokat, akik napról napra azon gondolkoznak, hogy mi kerüljön gyermekeik elé az asztalra.

Az önök kormányzása megkapta a magyar emberektől az osztályzatot: válságkezelésből elégtelen. Mi többek között bevezetnénk az európai minimálbért, a negyedévente történő nyugdíjkorrekciót, és jelentősen csökkentenénk az alapvető élelmiszerek, valamint a rezsi áfáját. Úgy tűnik, hogy az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból, és európai jólétben élhessünk, beteljesítve a magyarok ezeréves álmát. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)




Felszólalások:   296-297   298-299   300-301      Ülésnap adatai