Készült: 2024.05.30.20:09:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

3. ülésnap (2022.05.10.), 28. felszólalás
Felszólaló Zsigó Róbert (Fidesz)
Beosztás Miniszterelnökség államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 4:47


Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ott szólalok fel, ahol szót kapok, elnök úr. Köszönöm szépen, hogy ezt a fontos kérdést szóba hozta itt a parlamentben, hiszen Magyarországon 12 esztendeje, 2010 óta családbarát kormányzás folyik, ami azt jelenti, hogy a fiatalok életkezdésének a segítése, illetve a gyerekes családok támogatása mellett az idősek támogatása és megbecsülése is fontos mindannyiunk számára. Ezt a munkát korábban is végeztük, és a magyar emberek támogatásával a jövőben is folytatni fogjuk, hiszen április 3-án erre is felhatalmazást kaptunk.

Azért is fontos mindez számunkra, merthogy mindannyiunk kötelessége megbecsülni az idős embereket, mert amink van, ami körülvesz bennünket, azt tőlük kaptuk, azt az ő munkájuknak köszönhetjük. Erre az alapra tudtunk építkezni az elmúlt esztendőkben és tudunk építkezni az elkövetkezendő időszakban is, fontos tehát, hogy megvédjük őket, támogassuk, megbecsüljük, és garantáljuk mindannyiuk biztonságát.

A magyar emberek megtapasztalhatták, hogy a polgári kormány megbecsüli az időseket, hiszen ahogy ön is mondta, 2010-ben kötöttünk egy szövetséget az idősekkel, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjak vásárlóértékét megőrizzük. (Arató Gergely: És sikerült?) Arról tudom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést és a kétkedő ellenzéki képviselőket, hogy igen, sikerült, merthogy nemcsak megőriztük a vásárlóértékét a nyugdíjaknak, hanem 10 százalékkal emelni is tudtuk. Emellett az elmúlt öt esztendőben közel 900 milliárd forintnyi extra kifizetést is tudtunk adni az idős honfitársainknak az Erzsébet-utalvány és a rezsiutalvány mellett. Fontos számunkra emellett, hogy az idős emberek is részesüljenek a gazdaság jó teljesítményéből, éppen ezért 2017-ben, ’18-ban és ’19-ben is nyugdíjprémiumot tudtunk fizetni az időseknek, sőt minden idők legnagyobb összegű nyugdíjprémiumát tudtuk kifizetni 2021 novemberében 2,4 millió idős embernek. Ez nemcsak az öregségi nyugdíjban, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülő embereket is érintette.

Amellett pedig, hogy visszaadtuk a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, illetve az idén január 1-jétől a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességben részesülnek, ahogy elhangzott, 2022 februárjában visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat az időseknek, amit a korábbi kormány vett el tőlük. Ezt nemcsak az öregségi nyugdíjban, hanem a nyugdíjszerű járulékban, ellátásban részesülők is megkapták.

Mindannyian emlékszünk, hogy nem mindig volt ilyen idősbarát kormányzás Magyarországon, hiszen 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején, ahogy mondta is képviselő úr, nem megtartották, hanem csökkentették a nyugdíjak vásárlóértékét, nem adtak a nyugdíjasoknak, hanem elvettek, elvették akkor egyik napról a másikra tőlük a 13. havi nyugdíjat.

(10.20)

És ráadásul, azon ígéretükkel szemben, amire mindannyian emlékeznek nyilván  hiszen lassan mondták, hogy nem lesz gázáremelés, viszont a rezsi árát az egekbe emelték  háromszorosára a gáz árát, és kétszeresére a villanyáram árát, ezzel teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták az idős embereket 2010-re.

Valóban, az európai energiaválság miatt növekvő infláció következtében decemberben úgy döntött a kormány és a parlament is, hogy nem 3 százalékkal, hanem 5 százalékkal emeljük idén a nyugdíjakat. Szintén az európai energiaválság és a szomszédunkban dúló háború miatt pedig most úgy döntöttünk április végén, hogy a növekvő infláció miatt újabb 3,9 százalékos mértékű nyugdíj-kiegészítést kapnak az idős emberek. (Arató Gergely közbeszól.) Ezt megkapják júliusban, januárig visszamenőleg egy összegben. Ráadásul hasonlóképpen a 13. havi nyugdíj összegét is korrigáljuk, és ezt is meg fogják kapni január elsejéig visszamenőleg. Ez több mint 2,4 millió embert érint, és a 2022. évben a költségvetésben 184 milliárd forint plusztámogatást jelent.

Azt tudom mondani, illetve az általam elmondottakból is látható, hogy mi valóban megbecsüljük az időseket, és az idős emberek továbbra is számíthatnak ránk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai