A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévő képviselők egy része feláll, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat. Az Országgyűlés nyári 6. rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 47 képviselő az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba nem lépéséről, valamint a törvény hatályon kívül helyezéséről szóló T/784. számú törvényjavaslat, a lakóépületek hőszigetelését finanszírozó országos programról szóló H/742. számú határozati javaslat, a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés megszüntetése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló H/745. számú határozati javaslat, a súlyos élelmiszerválság leküzdéséről, az élelmiszerek drágulásának megfékezéséről és a hazai élelmiszerbiztonság megteremtéséről szóló H/758. számú határozati javaslat, a klímabérlet bevezetéséről szóló H/766. számú határozati javaslat, a magyar családok megélhetésének segítése érdekében egyes termékek és szolgáltatások áfamentességének megteremtéséről szóló H/779. számú határozati javaslat megtárgyalása érdekében. A rendkívüli ülést az Országgyűlés elnöke a kérelemnek megfelelően a mai napra hívta össze.

Tájékoztatom önöket, hogy a kormánypárti frakcióvezetők Kövér László házelnök úrhoz írott levelükben bejelentették, hogy a mai ülésen a Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP képviselőcsoportjából Kanász-Nagy Máté képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban, először is meg kell állapítanunk, hogy a Fidesz-KDNP nincsen itt, és a kormány egyetlen képviselője sincsen itt. Hát, pontosan ennyire veszik ők komolyan a magyar emberek, a magyar társadalom problémáit, holott bőven lenne egyébként feladatunk és dolgunk, bőven lenne miről vitatkoznunk, hiszen az energiaválság és a klímaválság kellős közepén vagyunk, azonnal cselekedni kéne. Ezért is hoztuk mi, ellenzéki pártok ide azokat a javaslatainkat, hogy hogyan lehetne ezt a válságot enyhíteni.

Az energia- és a klímaválság kellős közepén azonban történt egy olyan felháborító eset a múlt héten, ami mellett nem lehet elmenni. A múlt héten jelent meg az a kormányrendelet, amely gyakorlatilag nagymértékben megkönnyíti a fakitermelést és az erdőirtást Magyarországon. Azt, ugye, eddig is tudtuk, hogy a Fidesz-KDNP számára, a magyar kormány számára a környezetvédelem, a természetvédelem mint olyan egy kellemetlen, beruházásokat és profitot korlátozó tényező, de most tényleg az történik, hogy a természetrombolás, a környezetünk pusztítása egy újabb fázisba léphet.

A Fidesz-kormányon kívül talán nincs még egy olyan kabinet szerte az Európai Unióban, amely a klímaválság, az aszály, a vízhiány kellős közepén erdőirtásba kezdene, és teszik ezt úgy, hogy egyébként ezzel az intézkedéssel semennyire sem lehet enyhíteni az energiaválság következményeit, arra az elmúlt 12 esztendőben kellett volna felkészülnie a magyar kormánynak.

Az LMP a környezet további rombolása, az erdőirtás helyett zöldfordulatot és zöldmegoldásokat szorgalmaz, erről szeretnék röviden beszélni. Öt pontban foglaltuk össze a zöldfordulat kezdőlépéseit, amelyekre Magyarországon szükség lenne.

Az első intézkedési pontunk, hogy a soha el nem készülő és soha meg nem térülő Paks II.-beruházást azonnal le kell állítani, fel kell mondani a szerződést, minden forintot, amelyet a Paks II.-beruházásra fordítanának a jövőben, a megújuló energiaforrások támogatására kellene fordítani.

A második intézkedési javaslatunk, hogy minden értelmetlen, logikátlan, a megújuló energiák telepítésére vagy üzembe helyezésére vonatkozó korlátozást fel kell oldani Magyarországon; itt elsősorban a szélenergiáról beszélünk. Az is egészen elképesztő volt, hogy itt a Parlament falai között kell arról vitatkozni, hogy Magyarországon fúje a szél, és amikor az energiaválság időszakát éljük, amikor egyre nehezebb és egyre drágább beszerezni az energiát, akkor teljesen nonszensz és logikátlan az, hogy szélerőműveket nem lehet újonnan üzembe helyezni Magyarországon. Ezt a tiltást tehát fel kell oldani.

A harmadik javaslatunk egy épületszigetelési program elindítására vonatkozik. Igenis, Magyarországon évente 100 ezer lakóingatlant le kéne és le lehetne szigetelni. A szigetelés jelentené a valódi rezsicsökkentést, a szigetelés jelenti a valódi klímavédelmet, és válságálló, tartós munkahelyeket hoz létre elsősorban a kkv-szektor számára. Ha sikerülne, és egyébként ebben a ciklusban erre lenne lehetőségünk, 650 ezer lakóingatlant leszigetelni, azzal 420 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne elkerülni néhány éven belül, és ez azt is jelentené, hogy 2 milliárd köbméter gázt lehetne megspórolni. Ez jelentené a valódi választ az energiaválságra is.

A negyedik pontunk, hogy a kormány nyújtson támogatást a magyar családoknak és háztartásoknak például napelemek telepítésére, és olyan támogatásokra is szükség van, amelyek önerő nélkül biztosítják a támogatást, hogy a leginkább rászorulók vagy az átlagjövedelemből élők is élni tudjanak ezekkel a támogatásokkal.

Végül, de nem utolsósorban az ötödik pontunk a klímabérlet bevezetése, ennek az ülésnek a napirendjére is ezt a javaslatunkat terjesztettük újfent be. Ennek a lényege, hogy 5 ezer forintért lehetne használni a MÁV, a Volán és a BKV közlekedési eszközeit Magyarországon. Egyértelműen ki kell mondani, hogy a közösségi közlekedést kell támogatni, ez a klímabarát megoldás, és ennek azonnali szociálpolitikai jelentősége is lenne, hiszen családok tízezrei számára tenné még olcsóbbá a közlekedést Magyarországon.

Követeljük tehát, hogy a kormány vonja vissza a természetpusztító, jövőnket kiszámíthatatlanná tévő fanyűvőrendeletet (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és azonnal, haladéktalanul kezdjen zöldmegoldásokba, zöldfordulatba. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Párbeszéd képviselőcsoportjából Berki Sándor képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

(13.10)

BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány politikai hibái, bűnei előbb-utóbb mindig visszaütnek a lakosságra. Ez olyan szabály, amelyet a magyar emberek Orbán Viktor kormányzása alatt már sokadjára tanulnak meg.

Most egyszerre zúdulnak ránk az elmúlt évek hibáinak következményei, az Orbán-csomag, a brutális megszorítások sorozata, ami megdrágítja a megélhetést, és millióktól veszi el a létbiztonságot és a mindennapok kiszámíthatóságát. A kormány igyekszik sorscsapásként, a külső körülmények összejátszásának beállítani, ami történik, de a háborús infláció, a Brüsszel öngyilkos szankciós politikája meg a többi habonyi szóvirág csak arra szolgál, hogy megpróbálja elfedni a rideg valóságot. Orbán Viktor és a Fidesz összes, igazán komoly stratégiai döntése hibás volt, és most ezeknek a hibáknak fizettetik meg velünk az árát a vágtató inflációval, az ellátási bizonytalansággal, a forint végzetes meggyengülésével és a magyar politikai vezetés további súlyos következményekkel fenyegető teljes hitelvesztésével.

Mára nyilvánvalóan kiderült: stratégiai hiba volt Magyarország szinte teljes energiaellátását Európa egyik legmegbízhatatlanabb rezsimjére, Oroszországra bízni. Hiba volt az állami élelmiszer-tartalék megszüntetése és az ország élelmiszer-ellátását biztosító állami termőföldvagyon átjátszása a fideszes haveroknak, a klímaválság 12 éve tartó eltagadása és a felkészülés elmulasztása. A családoktól elvett pénzt állítólag intézmények energetikai korszerűsítésére költötték, de csak állítólag. Ha valóban ezt tették volna, akkor most nem azon kellene gondolkodni, hogy hogyan állítsák át fatüzelésre az iskolaépületeket. Elég lenne bekapcsolni a hőszivattyús vagy a napelemes energiarendszert. Hiba volt a szélerőművek építésének betiltása, a napelemek és a hőszivattyúk büntetőadóval sújtása. A családok energiaszámlája most 50 százalékkal lehetne alacsonyabb, ha a Fidesz 2010-es ígéretének megfelelően mára minden lakóház hőszigetelése megtörtént volna. A be nem tartott ígéretek áldozata a rezsicsökkentés is.

Ezek a hibák nem a semmiből jöttek, és azt sem lehet állítani, hogy senki nem szólt róluk. A Párbeszéd időben figyelmeztetett, parlamenti határozati javaslatokkal, törvényjavaslatokkal és -módosításokkal igyekeztünk letéríteni a kormányt a rossz irányról.

A most közelítő élelmiszerválság megelőzése érdekében adtunk be határozati javaslatot, sürgettük az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését, az állami élelmiszer-tartalékolás visszaállítását és az öntözés, illetve a teljes vízgazdálkodás rendszerének azonnali újragondolását. Követeltük, illetve továbbra is követeljük a szélerőmű-tilalom, illetve a napelem- és a hőszivattyúadó azonnali eltörlését. Ezek a javaslatok nem csupán a fenntarthatóságot szolgálják, hanem azonnal hozzájárulnak a lakosság mindennapi kiadásainak csökkentéséhez is.

És még mindig ott tartunk, hogy az Orbán-kormány a saját hibáinak korrigálása helyett újabb problémákat és újabb rossz megoldásokat választ, amikor előkészítés, konzultáció és mérlegelés nélkül bevezet egy olyan pánikintézkedést, mint a rezsinövelés vagy az üzemanyagár-sapka korlátozása. Éppen azokra nem gondol, akiket ezek a rögtönzött döntések a legsúlyosabban érintenek. Nekünk kell szólnunk, hogy mi lesz a mentősökkel, miből fogják kifizetni a megemelt üzemanyagárat? Mi lesz a lakossági energiát csak előre fizetős rendszerben vételezni tudó legkiszolgáltatottabbakkal? Miért kell durván rájuk szabadítani a megtöbbszöröződött rezsit? Nekünk kell figyelmeztetni, hogy 600 ezer háztartásban, ami 1,8 millió magyar embert érint, nem vezetékes energiahordozóval fűtenek? Honnan lesznek így megfelelő minőségű és megfizethető árú fűtőanyagok? De tipikusan ilyen felelőtlen, bűnös döntés az erdők tarvágásának engedélyezése is. A következmény a klímaváltozás miatt már így is fogyatkozó magyar erdőállomány pusztulása lesz, nem az energiabiztonság növekedése. Pedig az erdők, ha békén hagyják őket, maguk is fékezik a felmelegedést és a kiszáradást.

Többet fizettetnek velünk az élelmiszerért. Az élelmiszer-infláció már a 40 százalékot közelíti, az átalakított kata és a vállalkozásoknak már piaci áron adott energia-, illetve üzemanyagár is megjelenik szinte minden termékben és szolgáltatásban. Az élet a kormány hibás lépései miatt napról napra drágul.

Itt tartunk most, 2022. augusztus elején. Válaszútnál állunk. A választás lehetősége a kormányé, de a számlát, mint mindig, az emberek állják, és a végére pedig köszönöm fideszes képviselőtársaimnak, hogy részt vettek az ülésen. Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk frakciójából Toroczkai László frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.

TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Eljöttem erre a mai rendkívüli ülésre, és ennek két oka van, az egyik, hogy tényleg olyan óriási bajban van Magyarország, hogy valamit tenni kell. Most már jó lenne, ha az itt a parlamentben ülő parlamenti képviselők, illetve a pártok elkezdenének azon dolgozni, hogy hogyan tudjuk Magyarországot rendbe tenni. Ezért jöttem el.

Ugyanakkor ez a mai nap nyilvánvalóan megint egy bohózat, egyrészt, mert látjuk, hogy a Fidesz bojkottálja, ugyanazt csinálja, amit önök csinálnak, mint valami óvodában, bojkottálják az üléseket. Nem ezért kapjuk a fizetésünket, hanem azért, hogy tegyük a dolgunkat, hogy dolgozzunk.

Másrészről azért is bohózat, mert az, hogy ilyen óriási bajban van Magyarország, az azért az elmúlt 30 év  sőt, továbbmegyek: az elmúlt évtizedek  elszúrt, elrontott gazdaságpolitikájának a következménye.

A 27 százalékos áfáról kell ma beszélni, gondolom, hogy fogunk is majd ma itt hallani erről néhány mondatot, merthogy tényleg világraszóló áfánk van, és kimagaslik Magyarország az adóterhek viszonylatában. De, ugye, 2012-ben az Orbán-kormány volt az, amely megemelte, 27 százalékra emelte az áfát. Elfogadhatatlan akkor, amikor azért fizettetnek ilyen magas áramszámlákat például a magyarokkal, mert abban benne van a 27 százalékos áfa, illetve a nagyon magas, szintén világviszonylatban is magasnak számító rendszerhasználati díj. De 2012 előtt mennyi volt az áfa? Tehát, mondjuk, a Gyurcsány-kormány ideje alatt, 2010-ben mennyi volt az áfa? Emlékeznek még rá? Az rendben volt? (Szabó Timea: 2010-ben már nem a Gyurcsány volt!) 25 százalékos áfa, az rendben van? Önöknek nincsen felelőssége abban, hogy idejutottunk? 1973-ban mennyi volt Magyarországon az államadósság, arra emlékeznek-e? Mondjuk, a DK-sok, az MSZP-sek emlékezneke az elődpártjukra, hogy milyen volt a gazdaságpolitikája? Kétmilliárd dollárról a rendszerváltozásra (Közbeszólások. Az elnök csenget.  Arató Gergely: ’45-ben hogyan álltak? Erről is fogsz beszélni?) mekkorára nőtt? Húszmilliárd dollárra nőtt az önök elődpártja miatt a magyarországi államadósság. (Dúró Dóra közbeszól.) Tehát innen indultunk. (Folyamatos közbeszólások.) Ezt rontotta el  értem, hogy üvöltenek, fáj az igazság, végre megkapják a szemükbe , ugye, ezt súlyosbította a Fidesz-kormány az elmúlt 12 esztendőben. Tehát hogyan vette át az Orbán-kormány, mondjuk, önöktől? (Dr. Vadai Ágnes: Tőlem?!) Igen, önöktől hogyan vette át 2010-ben ezt az országot? Milyen volt az államadósság? Mondjanak nekem egy számot, mert én direkt kigyűjtöttem! (Dr. Vadai Ágnes: Nagyon-nagyon köszönjük!) Emlékeznek, hogy mennyi volt az államadósság? Na, hát azt az államadósságot sikerült még a kormánynak most növelni. Tehát folyamatosan az önök váltógazdálkodása miatt jutott ide Magyarország. Tehát azért, mert eddig a Fidesz, illetve az önök, tehát a balliberális oldal kormányzását ismertük csak meg, nem volt még eddig egy harmadik út. De végre mi itt vagyunk, mert azt gondolom, hogy bárki, aki önökkel (Arató Gergely: Mint ’44-ben!) együttműködik bármilyen formában, együtt akar indulni, egy listán (Dr. Vadai Ágnes: Nem vagyok a Fidesz választási listáján!), mint például a Jobbik, az onnantól kezdve részesévé válik ennek az elszúrt, elhibázott gazdaságpolitikának, és önök miatt és a Fidesz miatt jutott ide Magyarország. Tehát ezt azért tegyük tisztába!

A kérdés az, hogy mi az, amit tehetünk. Az első, amit tehetünk, az az, hogy meg kell változtatni ezt a gazdaságpolitikát. Hogyan lehet megváltoztatni a gazdaságpolitikát, hogy mondjak még valamit, amit ugyanúgy csináltak, mint a Fidesz? Önök kiemelten mindig a multikat, mindig a globális nagyvállalatokat támogatták, őket védték ahelyett, hogy a magyar vállalkozókat, mondjuk, a kkv-szektort vagy a magyar munkavállalókat próbálták volna megvédeni. (Szabó Timea közbeszól.) Ezt önök nem tették meg, és most sem teszik, amikor ilyen óriási baj van! Jellemző, hogy nem magyarázzák el az igazságot, amikor ott álltunk az ételfutárok mellett. (Arató Gergely: Hol álltatok? Mi ott voltunk!) Önök nem mondták el azt, hogy egyébként miután lezárták… Ott voltunk a Kossuth téren, ott voltunk, ha már kérdezi, mert lehet, hogy a nézők nem hallják, de, ugye, Arató úr azt kérdezi, hogy hol voltunk. Hát, ott voltunk még a Margit híd lezárásakor, amikor a Momentum, az önök barátai rátelepedtek a civilek tüntetésére, ezzel tönkretéve ezt a demonstrációt is. (Dr. Vadai Ágnes: Könyvet daráltatok éppen.) Nem azt csinálta, amit a Mi Hazánk Mozgalom, mert abban a pillanatban, ahogy önök ott megjelentek, akik ugyanúgy hibásak ebben a mai helyzetben, mi meghirdettünk országos demonstrációt, egy héten keresztül jártam most az országot, és a Mi Hazánk Mozgalom által szervezett demonstrációkon tüntettünk a megszorítások ellen. Ez lett volna az önök feladata.

(13.20)

Tehát vagy azt teszik, hogy elfogadják, és megpróbálnak együttműködni velünk abban (Felzúdulás az ellenzéki oldalon.), hogy Magyarországot talpra állítsuk.

Nekünk ott van, letettük a javaslatainkat a kormány asztalára; ultimátumot adtam Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki nincs itt, tudjuk, hogy éppen nyaral, tehát teljesen feleslegesen jöttünk ma el. Mi szeptember 1-jéig várunk arra, hogy a kormány végre a globális nagyvállalatokkal fizettetie meg az elszúrt, elrontott politikai intézkedések árát, vagy továbbra is a magyar lakossággal akarja megfizettetni. Ha a kormány megfogadja a javaslatainkat, akkor nincs okunk arra, hogy tüntessünk, és ilyen bohózatokban, színjátékokban vegyünk részt. (Szabó Timea: Vége van!) A kérdés az, hogy önök is elkezdeneke végre dolgozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vagy továbbra is cirkuszolni akarnak, és nem az igazságról beszélni. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Az MSZP képviselőcsoportjából Kunhalmi Ágnes képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon!

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal akartam kezdeni, sajnálom, hogy nincs itt a Fidesz  de a Fidesz szatellitpártja viszont itt van. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Úgy van!  Dr. Vadai Ágnes: Így, így!  Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) Viszont azt el szeretném mondani, Orbán Viktor viszont nincs itt, és nehezen is fogadná el, és nem szeretik hallani a fideszes képviselők és a KDNP-s képviselők azt, hogy bizony-bizony a választások alatt nem mondtak igazat, és nagyon sok tekintetben nem azzal nyertek választást, amit ők állítottak; azt mondták, hogy a rezsicsökkentést ők megőrzik, az ellenzék  amely itt ül egyébként  majd megszünteti. Azt mondták, nem lesz adóemelés, a kata megváltoztatása mégis adóemelést jelent. Évekig a rezsicsökkentés címén drágábban adták a magyar családoknak a gázt, mint amekkora a világpiaci ár  ezt is újra és újra el kell mondani a magyar társadalomnak. És nem fogom véka alá rejteni, amíg élek, el fogom mondani, nemcsak az MSZP, hanem az ellenzék nevében is, hogy a háborúval kapcsolatban is orbitálisat hazudtak, mert megszavazta az ellenzék Orbán Viktor békenyilatkozatát, ami arról szól, hogy kimaradunk, mégis az egész ellenzékről azt mondták, hogy háborúba akarjuk vinni ezt az országot. Tehát, aki ilyen hazugságokkal nyer választást, az minimum az én szememben politikailag, erkölcsileg megbukott. De nemcsak az én szememben, hanem az egész ellenzéki szavazótábor szemében is.

Kezdjük ott, hogy az MSZP szerint áremelkedésre most egészen egyszerűen nincs szükség, szükségtelen. Egyrészt az áramnál azért szükségtelen, mert Paks el tudná látni a teljes lakosságot 12 forintos árammal; a gáznál pedig azért szükségtelen az áremelés, mert Szijjártó Péter és Orbán Viktor azt mondták, a Gazprom-szerződés biztosítja, hogy ne kelljen emelni a lakossági gáz árát, függetleníteni tudjuk magunkat a világpiaci ingadozásoktól. Kérdezem én, minek járt Orbán Viktor az elmúlt 12 évben Putyin nyakára, ha nem tudta ezt elintézni. Ha meg el tudta intézni, akkor meg nincs szükség rá, hogy jelen pillanatban hozzányúljanak a rezsicsökkentéshez.

A jelenlegi megélhetési és energiaválság mutatja meg igazán, milyen következményekkel járt az, hogy az elmúlt 12 évben a kormány elhanyagolta a lakóépületek korszerűsítését, megszüntette a korábbi panelszigetelési programot, amely sikeres program volt az előző, szocialista kormányok idején, és bár állandóan a vidék- és a családpolitikai sikereit hangoztatja a Fidesz, a családi házak, például azon bizonyos Kádár-kockák fűtés-korszerűsítéséért mégsem tett semmit, pedig az Európai Unió kifizette volna az elmúlt 12 évben.

Az energetikai modernizáció elmaradása két szempontból is súlyos károkat okozott és okoz folyamatosan a magyar családoknak. Egyfelől túlzott energiafogyasztásra kényszeríti a családokat, a rossz szigetelés, a rossz ablakok, ajtók miatt sokan az utcát fűtik, de a lakásukban sokszor még mindig nincs elég meleg, és ez az annyit emlegetett rezsicsökkentés ellenére is akadályozta a rezsiköltségek visszafogását. Nem véletlen, hogy az elmúlt 10-12 évben a modernizálás elmaradása is hozzájárult ahhoz, hogy például kiugróan magas, 13,9 százalék azon lakosok aránya, akiknek valamilyen közműtartozása van.

A rezsicsökkentés felszámolása, az átlagfogyasztáson felüli áram árának megkétszerezése, a gáz árának több mint hétszeresére emelése azonban kormányzati támogatást igényelne most már, nem fogják tudni kifizetni egész egyszerűen a magyar családok a megemelt rezsit. A XVIII. kerületben, a saját választókerületemben nem csak a nagycsaládosok félnek, akik majd most kapnak kedvezményt, de a többgenerációs családi házakban vagy az özvegyen maradt, a Kádár-kockában ott maradt idős asszonyok vagy éppen urak nem fogják tudni ezt kifizetni. (Novák Előd: Szakadj már el Kádártól, könyörgöm!) Biztos, hogy lépni kell, azonnal lépni kell, mert máris megjelent a magas rezsitől való félelem, amely azonnal be is gyűrűzött a lakáspiacra. A Világgazdaság sajtótermék szerint, a saját felmérésük szerint a nagy alapterületű, korszerűtlen családi házaktól a drasztikusan emelkedő fűtésszámlák miatt már most sokan akarnak megszabadulni, az új szabályok miatt a házak eladói közül csaknem 40 százalék nyilatkozott úgy, hogy nincs pénze egyszerre a korszerűsítésre is és a magas rezsi kifizetésére is.

Tehát az MSZP azt javasolja, hogy a kormány azonnal kezdje el az otthonok, lakóépületek hőszigetelését, nyílászárók korszerűsítését, cseréjét, melyet önerő nélkül, vissza nem térítendő költségvetési támogatással finanszírozzon. Ennek fedezetét elsődlegesen uniós források biztosítsák, amit a hazai költségvetési forrásokkal egészítsenek ki. Végezetül az MSZP úgy gondolja, a magyar családok energiabiztonságát és tartós, megfizethető, olcsó rezsijét az otthonok, lakóépületek szigetelése, a nyílászárók azonnali cseréje jelentené. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Momentum képviselőcsoportjából Gelencsér Ferenc frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Frakcióvezető úr, öné a szó, parancsoljon!

GELENCSÉR FERENC (Momentum): Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt hiányzó Fideszes Képviselők! (Kezével a kormánypárti képviselők padjai felé mutatva:) Remélem, ezt a kamera mutatja. Ma munkanap van, a parlament hivatalos ülése, amit azért hívtunk össze, hogy korrigálhassuk a kormánypárt több százezer magyar életét megnehezítő, átgondolatlan intézkedéseit, köztük az új katatörvényt is. Munkanap van, mégis üres padsorok vannak velem szemben. Az átlagmagyar reggel 8-ra jár dolgozni, úgy látom, a kormánypárti képviselőknek ez délután fél kettőre sem sikerült, ezért meglepődnék, ha délután háromra megtalálnák a munkahelyüket. Gondolom, azért a fizetésüket felveszik. A kormánypárt képviselői a hazánk előtt álló gazdasági válság és szociális katasztrófa küszöbén nincsenek a munkahelyükön, nem dolgoznak azért, hogy a nemzet előtt álló veszélyt elhárítsák.

Idézem Kocsis Máté frakcióvezetőt: a magyar családokat Európában egyedülálló intézkedések védik az árak, ez energiaárak drasztikus emelkedésétől. Valóban, egyedülálló az a káoszkormányzás, amit az elmúlt hónapokban és években művelt a kormány a magyar gazdasággal: alig egy hónapja több százezer magyar kisvállalkozó megélhetését döntötték romokba az új katatörvénnyel; szinte minden család életét nehezebbé teszik az átgondolatlan, drasztikus rezsiemeléssel; az elmúlt években tudatosan gyengítik a forintot; és arra sem hajlandók, hogy a teljesen világos szabályokat betartsák, és hazahozzák a magyaroknak járó uniós pénzeket.

Folyamatosan a magyar családok védelméről beszélnek, de ellene cselekszenek. Nem telik el nap anélkül, hogy ne beszélnének a magyar családok védelméről, de amikor itt lenne a lehetőség, mégis konganak a padsorok velem szemben. Ez szégyen!

Még azzal sem hajlandók megtisztelni a magyar kisvállalkozókat és családjaikat, hogy délután fél kettőre benézzenek a munkahelyükre, és hogy meghallgassák a nép panaszait. Hol vannak a fideszes képviselők? Már a saját választóik szemébe sem mernek belenézni? Hol vannak a gazdasági helyzetért felelős kormánytagok? Újra valamilyen luxusétteremben egyeztetnek a miniszterelnök valamelyik strómanjával, ahogyan tették ezt a katatörvény aláírásakor? Hol vannak a fideszes egyéni képviselők? Jártak mostanában a választókörzetükben? Tudják, hogy mennyi lesz a rezsi ára? Tudják vajon a kormánypárti egyéni képviselők, hogy a választókerületükben hány katás kisvállalkozó megy tönkre ősszel? Tudják, hogy hányan nem fognak tudni ételt venni az elszállt árak miatt? Egyáltalán érdeklik ezek a kérdések a kormánypárti képviselőket? Egyáltalán mi a kormánypárti képviselők munkája, ha nem az, hogy meghallgassák a saját választóikat, és az ország érdekében hozzanak fontos kormányzati döntéseket?

Persze, tudjuk, hogy valójában mit gondolnak a honfitársainkról, tudjuk, hogy mit gondolnak fentről, hogy Németh Szilárdot idézzem, madártávlatból lenézve a magyar társadalomra.

Tudjuk, mit gondolnak az elkeseredett magyar kisvállalkozókról, hogy mindannyian adócsalók, akik semmilyen segítséget nem érdemelnek meg. Sőt, az is elhangzott, hogy önök szerint azok, akik a megélhetésükért tüntetnek  idézek , narkósok.

Tudjuk, hogy mit gondolnak azokról, akiknek ősztől magasabb lesz a rezsiszámlájuk, mint a fizetésük vagy a nyugdíjuk, tudjuk, mert a miniszterelnök úr nyíltan kimondta: aki nem tudja kifizetni a rezsiszámláját, az Magyarország miniszterelnöke szerint csak magának köszönheti, hiszen nem keres elegendő pénzt  mondja ezt azután, hogy megemelte a saját és a miniszterei fizetését. Ezt gondolja ma Magyarország miniszterelnöke, és ezt gondolja minden fideszes képviselő és kormánytag, aki nem vesz részt ezen a mai ülésen.

(13.30)

Az üzenik, hogy a nyugdíjas menjen vissza dolgozni, ha nem tudja kifizetni a rosszul szigetelt otthona fűtését. Azt üzenik, hogy az apa és az anya is vállaljon másod- vagy harmadállást, és dolgozza halálra magát, hogy télen legyen miből fűteni. Azt üzenik, hogy a diákok ne menjenek egyetemre, mert az albérletárak és a kollégiumi díjak is az egekben; ne tanuljanak, hanem álljanak be inkább a szalag mellé. És azt üzenik, hogy a kisvállalkozó menjen inkább külföldre pénzt keresni, itt ugyanis nem látják szívesen.

Szégyellheti magát minden kormánypárti képviselő, aki távolmaradásával magára hagyta a teljes magyar társadalmat a közelgő szociális katasztrófa előtt. De hiába bújnak el, nem menekülhetnek el a felelősség elől, a felelősségre vonás elől. Előbb-utóbb minden magyar rájön, hogy a többszörösére nőtt energia- és élelmiszerárakkal valójában a rossz kormányzás és a Fidesz kampányhazugságainak árát fizetik meg. És emlékezni fognak arra, hogy a kormány semmit sem tett értük.

Emlékezni fognak a magyar kisvállalkozók; emlékezni fognak a dupla benzinár miatt tönkremenő magyar vállalkozások; emlékezni fognak az iskolakezdés előtt álló apák és anyák; emlékezni fognak a fűtést a legnagyobb téli hidegben is letekerő családok; és emlékezni fogunk mindannyian a kormányzásuk szimbólumára: a szociális katasztrófa előtti pillanatokban az üresen kongó fideszes padsorokra. Köszönöm. (Nagy taps a Momentum, a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Némi távolságtartással szemléltük eddig a Fidesz-KDNP képviselőit, amikor a családok védelméről beszéltek 23 ezer végigasszisztált kilakoltatás után, de most azt látjuk, hogy az ingatlan-, az albérletárak elszállása után még a demográfiai adatok is azt mutatják, hogy amit családpolitika kapcsán a Fidesz eltervezett, az enyhén szólva nem sikerült, sőt, nagyon-nagyon rosszul sikerült.

Az viszont egyenesen gyomorforgató, ami az utolsó hetekben derült ki, miszerint a közelgő kibontakozó válsághelyzeten, a családok válságán ez a kormány nyerészkedik, ha úgy tetszik, akkor extraprofitot generál; olyan extraprofitot, amit a családoknál kellene hagynia.

Éppen ezért tettük az áfafronton azt a négy javaslatunkat, amely mindegyike több száz milliárdokkal tudná megkönnyíteni a családok életét, és amelyik mindegyikéről elmondható, hogy ha így marad, ahogy most van, akkor az Orbán-kormány indokolatlan extraprofitot zsebel be a családok nélkülözése árán.

Ennek szellemében javasoltuk, hogy a rezsiszámlák áfatartalmát nullázzuk le, ne tegyen zsebre pluszbevételt az Orbán-kormány azon, hogy a jórészt piacosított rezsiszámlák összege többszörösére növekedhet. A rendszerhasználati díj is idegesítő, de az még inkább, hogy általános forgalmi adó címszó alatt százmilliárdos pluszt próbál bezsebelni az Orbán-kormány. Hagyják ezt az embereknél!

Évek óta irritáló az alapvető élelmiszerek áfatartalmának lenullázása, annak tologatása és annak halogatása. Éppen ezért itt lenne az idő, hogy egy kibontakozó szociális kataklizmahelyzet előtt legalább az alapvető élelmiszerek tekintetében jussunk el arra a megegyezésre, hogy a magyar családok életét könnyítsük meg átmenetileg egy nullaszázalékos kulccsal, és a válság elvonultával lehet egy 5 százalékos, végleges kulcsról vitatkozni. Ez legyen a szakemberek vitája, de most a családok segítséget érdemelnek.

Ami viszont megmagyarázhatatlan és egyáltalán nem vitaképes, az a gyermeknevelési cikkek áfatar-talma. Egész Európában a bébiétel, a pelenka, a gyerekruha itt adózik a legbrutálisabban, miközben nálunk sokkal szerencsésebb gazdasági helyzetben lévő európai országokat tudunk most mutatni, ahol például a gyerekruha után nem kell áfát fizetni, vagy a gyermekek számára járó élelmiszer lényegében áfamentes.

Azt látjuk, hogy itt nem is a költségvetésből kigazdálkodhatatlan tételekről van szó, egész egyszerűen az Orbán-kormány alapfilozófiájával ellenkezik az, hogy beismerje, hogy tévedett itt; márpedig nagyjából másfél éve volt az a pont, amikor az általam nem túlrajongott családi pótlék összege már kisebb volt, mint amit egy átlagos, gyermeket nevelő család feje befizetett áfa formájában a költségvetésbe.

Nem titkoljuk, hogy a családi pótlékot is növelnénk; nem feltétel nélkül: családi kártyán, legalább a duplájára, de alapvető élelmiszerekre és gyermeknevelési cikkekre ezt az emelt összeget minden esetben el lehetne költeni. Az viszont vérlázító és nonszensz, hogy áfa formájában ugyanezek az érintett családok már többet fizetnek be a költségvetésbe statisztikailag és átlagosan, mint amennyi támogatást onnan kapnak.

Negyedik pontként pedig egyértelmű, hogy a tűzifa után sem kellene, szabadna, illene áfát beszednie Magyarország Kormányának, és amikor erről beszélünk, a kormányzati kórus és kisegítő médiaszemélyzete jellemzően azzal jön, hogy jó, de hát ezt a sok-sok féle gazdasági csodát hogyan tudná a költségvetés fenntartani, hogyha az áfabevételei erodálódnának, csökkennének.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni: mi nem az eddig beszedett áfabevételeket szeretnénk  idézőjelben  elvenni a magyar családok javára. Mi megnéztük azt, hogy egyik évről a másikra, erről az évről a következőre mennyi pluszt szeretne beszedni az Orbán-kormány, és azt tapasztaltuk, hogy már ennek az évnek az első felében 800 milliárddal több áfabevétellel gazdagodtak, mint amennyit terveztek beszedni a magyar emberektől. Ha úgy tetszik, a személyijövedelemadó-visszatérítés teljes költségénél már többet szedtek vissza ugyanazoktól az érintett családokról. Itt hullik le tehát az álarc a fideszes családpolitikáról. Ha pedig azt nézzük, hogy jövőre mit terveznek: egy 2000 milliárd forintos nagyságrenddel több áfát akarnak a magyaroktól beszedni, mint tették ezt a válságot megelőző időszakban. Nem is vagyunk nagyravágyók. Nem akartuk ezt az egész 2000 milliárdot! Mi lenne akkor, ha magyar családokhoz kerülne? Skandalum. Ennek egy részét szeretnénk csak, de ezzel a négyféle tényezővel, a rezsiszámlák áfamentesítésével, az alapvető élelmiszerek, a gyermeknevelési cikkek áfátlanításával és a tűzifa áfatartalmának nullaszázalékosra csökkentésével a plusz kormányzati adóbevétel egy részéből már lehetne egy sokkal könnyebb, tarthatóbb helyzetbe hozni a magyar családokat.

Azt is látjuk, hogy mi minden alkalommal úgy vagyunk öltözve, nyár közepén és télen is itt vagyunk a munkahelyünkön, dolgozunk. Egészen elképesztő, hogy egy válsághelyzet kellős közepén van, aki ezt nem teszi meg, nem így gondolja; de legalább akkor a családok védelmét célzó javaslatainkat fogadják meg! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik, a DK, a Momentum, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Arató Gergely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Ha ma végignézünk az üléstermen, akkor láthatjuk, hogy hogyan kormányozzák ezt az országot.

Az, hogy nem jött el erre az ülésre sem a miniszterelnök, sem a 14 miniszter közül, sem a 70 államtitkár közül  jól értették, 70 államtitkár közül  egyik sem; hogy a kormánypárti 135 képviselőből a jegyzőn és az elnökön kívül nincs itt senki; hogy mondjuk, a köztársasági elnök sem tartotta fontosnak, hogy tiszteletét tegye, ez mutatja azt, hogy a Fideszre nem számíthat az ország. A Fidesz nem védi meg az országot, és nem védi meg az ország polgárait! (Novák Előd: Az alakuló ülésen hol voltatok?  Közbeszólások.)

Persze, gondolom, nehéz ilyenkor otthagyni az adriai jachtokat, különösen, ha elromlik a motorcsónak, az uniós pénzből kipofozott vadászházat, a tengert, a külföldi nyaralást. (Zaj.  Az elnök csenget.) De most az országnak szüksége lenne a vezetőire! Mert miközben ők nyaralnak, közben a magyar polgárok nagy része rettegve várja az őszt, a brutális rezsiszámlákat, az újabb áremeléseket, az elszabaduló forintárfolyamot, rémülten nézi a megszorításokat és adóemeléseket.

Most, amikor egyszerre sújtja az országot a gazdasági katasztrófa, a szociális katasztrófa és a klímakatasztrófa, akkor nem eljönni a parlament szabályosan összehívott ülésére, az nemcsak a demokrácia és a választók arcul csapása, ennél több: cserben hagyás, árulás, felelőtlenség! (Novák Előd közbeszól.)

Most, amikor itt állunk, akkor azt látjuk, hogy Magyarországnak nincsen felelős kormánya. De van felelős ellenzéke! Ezért kezdeményeztük a mai ülést. Azért, hogy elmondjuk, hogy mi elszántak vagyunk abban, hogy megvédjük az ország polgárait, mi elszántak vagyunk abban, hogy gondoskodjunk azokról, akiket a Fidesz elárult és magára hagyott.

Ezért mondja azt a Demokratikus Koalíció, hogy készülünk. Készülünk arra, hogy a Fidesz erkölcsi, politikai, gazdasági csődje után számíthassanak ránk a most lehetetlen helyzetbe került családok, nyugdíjasok, a munkások, a pedagógusok, az ápolók, a szociális dolgozók, a futárok, a gazdálkodók, a rendőrök, a tűzoltók; és még hosszasan folytathatnám.

Éppen ezért, a családok megvédése érdekében a Demokratikus Koalíció határozati javaslatot nyújtott be, amiben azt kezdeményezzük, hogy a brutális rezsiemelésre vonatkozó szabályokat vonják vissza, és a társadalmi partnerek bevonásával érdemben kezdődjenek el tárgyalások egy fenntartható, gazdaságilag megőrizhető és igazságos rezsicsökkentés kialakítása érdekében. Mert vérlázító az, hogy mindenfajta előzetes egyeztetés, a hatások felmérése, felkészülési idő biztosítása nélkül emelték néhány hét alatt hétszeresére a gáz árát  ezzel Európa egyik legmagasabb gázára van ma Magyarországon  és duplájára a villanyáram árát!

A családok most rettegve számolják, hogy milyen fűtéssel úszhatják meg a telet, hogy melyik szobában lehet kicsit hidegebb; a nyugdíjasok pedig azon gondolkoznak, hogy a télen fűtsenek, egyenek vagy a gyógyszereiket váltsák ki. (Novák Előd: Legalább a könnygázt ingyen adtátok!) Csak olyan ostoba és pusztító ötletek jutnak eszébe a kormánynak, mint az erdőirtás, amivel a szociális és gazdasági katasztrófát még környezeti katasztrófával is tetéznék.

(13.40)

Bármilyen nagy a baj, három dolog nem változott: a Fidesz titkolózása, arroganciája és hazudozása. Folytatódik a titkolózás. Nem tudhatjuk azt, hogy mennyiért veszi meg a Magyar Villamos Művek az áramot, és nem tudhatjuk meg azt, hogy a titkos orosz gázszerződésekben mennyiért vesszük az orosz gázt. Azt mondta a kormány, hogy nagyon olcsón. Ha nagyon olcsón, és nálunk a legdrágább vagy az egyik legdrágább a gáz Európában, akkor az a kérdés, hogy ki keres rajta, ki keres az emberek nyomorúságán. Ha az áramot olcsón be lehet szerezni és mégis drágán adják, akkor az a kérdés, hogy ki keres rajta, ki keres az emberek nyomorúságán, szegénységén.

Nem változott az arrogancia sem. A miniszterelnök modern Marie Antoinette-ként azt mondja, hogy akinek magas a rezsiszámlája, az keressen többet, az ügyeletes államtitkár pedig még a bejelentés előtt két nappal is kigúnyolta az Európai Uniót azért, mert józan energiatakarékosságot javasolt a válsághelyzetben. Persze értem: ötmilliós miniszterelnöki fizetésből, három és fél milliós állampolgár…  állampolgár? az jó lenne , három és fél milliós államtitkári fizetésből nem kell aggódni a rezsiszámlák miatt.

És maradnak a hazugságok is. Emlékszünk: az egész kampányban azt hallottuk és most is azt hallgatjuk, hogy a Fidesz megvédi a magyar embereket, megvédi a rezsicsökkentést. Kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. Orbán Viktor és a Fidesz nem véd meg senkit és semmit a saját vagyonán és hatalmán kívül. Orbánék gazdasági, szociális és környezeti válságba taszították hazánkat. A Fidesz nem képes megvédeni a magyar polgárokat, az országot. Ez a mai ellenzék feladata lesz. Aki feladja legfontosabb politikai vállalását, az politikailag megbukott. Készülünk. (Taps az ellenzéki oldalon  Novák Előd: Gyurcsány már börtönben van vagy hol?  Zaj, közbeszólások az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk.

Tájékoztatom önöket, hogy Orosz Anna, Hajnal Miklós és Tóth Endre momentumos képviselőtársaink mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett 2022. július 19-én 26.Bpk.655/2022/7. számon a Kecskeméti Járásbíróságtól rágalmazás vétsége miatt indított magánvádas ügyben. Arról is tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselőtársunk mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány is érkezett 2022. július 21-én 22.Bpk.759/2022/8. számon a Miskolci Járásbíróságtól rágalmazás vétsége miatt indított magánvádas ügyben. Az Országgyűlés elnöke az indítványokat megvizsgálásra kiadta a Mentelmi Bizottságnak.

Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Ez a jelenlévők többsége, de szemmel látható, hogy a parlament nem határozatképes.

Bejelentem, hogy Kocsis Máté (Dr. Brenner Koloman: Hol van?) és Simicskó István frakcióvezető urak levélben kezdeményezték a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. (Szabó Timea: A Maldív-szigetekről jött a levél?) Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: megállapítom, hogy 47 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés nem határozatképes.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz és a KDNP frakcióvezetőinek írásos tájékoztatása, valamint további képviselői távollétre vonatkozó előzetes bejelentések alapján a határozatképesség helyreállítására a mai napon nem látok lehetőséget. Ennek alapján a határozati házszabály 14. § (2) bekezdése szerint megállapítom a hiányzó képviselők névsorát.

Elfogadott napirend hiányában a napirend egyetlen pontja sem tárgyalható, és napirend utáni felszólalásokra sem kerülhet sor.

Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés következő ülésének időpontjáról a későbbiekben írásos értesítést, tájékoztatást kapnak.

Az ülést bezárom. Mindenkinek jó nyaralást, jó pihenést, feltöltődést kívánok az őszi igénybevételre! Köszönöm szépen a megjelenést.