Készült: 2024.05.08.20:04:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2023.11.20.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 2:01


Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Ház! Ezúttal is szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, Alföldi Albert, volt képviselőtársunk életének 84. évében elhunyt. Alföldi Albert az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületében szerzett mandátumot, majd 2004-2010 között az MSZP országos listájáról lett újra az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt a Kulturális és sajtóbizottság, az Ifjúsági és sportbizottság és az Oktatási és tudományos bizottság tagja volt.

Országos tisztsége mellett 1998-tól a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, majd alelnöke. 2002-től Hajóson független önkormányzati képviselő. Politikai pályája mellett népművelőként, illetve művelődésiház-igazgatóként dolgozott. Hajós díszpolgára volt.

Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csárdi Antal, az LMP képviselője. Megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai