Készült: 2024.05.11.12:24:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (2023.06.12.),  13-16. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:27


Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Jobbik képviselőjének, Brenner Kolomannak adom meg a szót. Parancsoljon!

DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelenlegi fideszes kormány benyújtotta a 2024. évi költségvetést. Most attól tekintsünk el, hogy egy kiegyensúlyozottan működő polgári demokráciában, amelyben mi, konzervatívok hiszünk (Moraj, derültség a kormánypártok soraiban.  Rétvári Bence: Sok mindenben hittetek már!), az egy felelőtlen kormányzati politika, amikor egy kormány még a nyár előtt benyújt egy költségvetést az Országgyűlésnek, mégpedig olyan sarokszámokkal, amelyekről hosszú évek óta később mindig bebizonyosodik, hogy abból aztán kizárólag az lesz, hogy önök annyira rászoktak, mint valami keménydrogra, a rendeleti kormányzásra, hogy majd aztán később, utólag abban ide-oda lehet csoportosítani a pénzeket.

6 százalékos infláció. Ehhez képest az orbáni infláció az élelmiszerek tekintetében még mindig 30 százalék fölött van, tisztelt fideszes képviselőtársaim, és az orbáni infláció általában is még bőven 20 százalék fölött van. Én értem, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr ráparancsolt az inflációra, hogy legyen kevesebb, de általában a közgazdászszakma szerint ez nem teljesen így működik.

Azt kell hogy mondjuk tehát, hogy ez egy megalapozatlan költségvetés, amelybe ráadásul önök beletervezik az európai uniós forrásokat, miközben Nagy Márton fideszes miniszter egészen nyíltan elmondja, hogy önök már nem számítanak arra, hogy idén bármilyen európai uniós forrás hazánkba érkezik.

Még egyszer szögezzük le: ez kizárólag a jelenlegi fideszes kormány hibája, hiszen az önök 13 éves kormányzása alatt önök módszeresen leépítették a jog uralmát, és gyakorlatilag a túlárazások rendszerében olyan rendszerszintű korrupciót valósítottak meg sajnos hazánkban, amelynek kapcsán a többi európai uniós tagállam úgy döntött, hogy a magyar polgároknak járó pénzeket sajnos visszatartják, ez az önök felelőssége, pedig a jelenlegi orbáni inflációval terhelt, nagyon nehéz gazdasági és szociális válságban nagyon nagy szükségük lenne a magyar polgároknak ezekre a pénzekre. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy már most súlyos milliárdokat veszítettek a magyar polgárok, hiszen a Helyreállítási Alap pénzeiből már most nagyon sokat veszítettünk, és ráadásul még nem is teljesítették a vállalásaikat sem, ha a 27 mérföldkőre gondolunk. Ehhez képest önök mást sem harsognak, mint hogy már csak Brüsszelen van a sor, azon a Brüsszelen, ahol egyébként az a magyar politikus, aki Brüsszel, az Orbán Viktor miniszterelnök úr, hiszen ő szavaz meg minden szankciót is.

Ezzel kapcsolatban mi minden szélsőséges álláspontot elutasítunk a Jobbik-Konzervatívok nevében, tehát elutasítjuk az európai egyesült államok DK-s koncepcióját is ugyanúgy, de ugyanúgy a Fidesz Európai Unió-ellenes és nyugatellenes politikáját is elutasítjuk, hiszen mi tudjuk, hogy Európa a biztonságunk, és a NATO.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már a szélsőséges álláspontokról beszélünk, engedjék meg, hogy egy másik témát is idehozzak, mégpedig az osztályharcot az utakon! Ugye, az életmódbaloldal és egyes zöldpolitikusok úgy fogják fel, hogy ez egyfajta osztályharc az utakért a gyalogosok, a tömegközlekedéssel járók, az autósok és a kerékpárosok között. Mi, konzervatívok pontosan tudjuk, hogy ez egy veszélyes politika, egymás ellen uszítani ezeket a társadalmi csoportokat, holott mi tudjuk, hogy minden magyar polgár néha gyalogosan jár, néha  nyilvánvalóan egy nagyváros belvárosában  kerékpárral jár, néha felül a villamosra azon a településen, ahol van villamos, és ha egy olyan településen, azon a vidék Magyarországán él, amelyet mi jól ismerünk, akkor bizony nem fog több kilométert elgyalogolni a buszmegállóig, hanem kocsiba kell ülnie azért, hogy megmozdulhasson.

Ezért is utasítjuk el mind azt az osztályharcos uszítást, amelyben csak az autósok a jók, és a forgalmi sávok a győzelem, amelyet aztán lefestetek, mind azt a fideszes politikát, amely kiemelkedő módon sarcolja az autóstársadalmat hazánkban nemcsak a jövedéki adó jelenlegi emelésével  itt tetszettek volna Brüsszellel szembeszállni, kedves fideszes elvtársak, zárójel bezárva (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) , hanem a 27 százalékos áfával, és egyébként pedig ha vesz valaki egy Suzukit hazánkban, akkor bizony egy átlagos árból, a listaár 7 millió egy új autó esetében, abból 2 millió forintot önök beszednek tőlük adóban. Mi ez, ha nem az autóstársadalom megsarcolása?

Mi, Jobbik-Konzervatívok minden szélsőségtől mentesen tudjuk, hogy harmonikusan és mindenkinek a biztonságos közlekedéshez való jogát biztosítania kell egy kiemelkedően nyugodt és olyan konzervatív politikának, amelyet egyedül mi képviselünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. A tisztelt képviselő úr több témát is említett. Először is kezdeném a gazdasági kérdésekkel. Egy dologban értünk talán egyet, az pedig az, hogy a gazdaság, a magyar gazdaság és az egész európai gazdaság mozgástere szűkült, és hiába próbálják ezt letagadni, az európai döntéseknek ehhez sok köze van, sőt ezeknek van a legtöbb köze a kialakult helyzethez. Mert az az energiaár-emelkedés, amit nemcsak Magyarország, hanem Európa gyakorlatilag minden országa kénytelen elviselni, az százalékokban mérhető módon veti vissza az európai GDP-t  nem mi mondjuk, hanem jó pár nemzetközi elemző intézet is , és ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy a világ nagy gazdasági térségei közül Európa kénytelen szembenézni a legnagyobb visszaeséssel, olyannyira, hogy a Világbank egyes számításai szerint nem is remélhet Európa gazdasági növekedést.

(13.50)

Tehát értem én, hogy megpróbálják úgy beállítani, mintha amivel szembenéznénk, az csak Magyarország problémája lenne, de egész Európa évtizedek óta nem látott gazdasági kihívásokkal néz szembe. Ha például az inflációt nézzük, akkor a hetvenes-nyolcvanas évek óta nem volt ilyen mértékű infláció egész Európában. És ez az, ami a magyar gazdaság mozgásterét is szűkíti. Csak az energiaszámla  beszéltünk már erről, de ezek szerint nem veszik figyelembe  4000 milliárd forinttal nőtt, csak Magyarországon.

Ilyen körülmények között a fő kérdés az, hogy mit tesz a kormány. Jó pár intézkedésről született döntés az elmúlt években, hónapokban. Az árstopok intézményét fenntartjuk, akármennyire is támadják. Jól vizsgázott, jó tapasztalatokkal rendelkezik a pár nappal ezelőtt bevezetett bolti akciók intézménye is, ami azt jelenti, hogy húsz termékkörben kell akciókat hirdetniük a legnagyobb boltoknak. Reményeink szerint ez érezhető segítséget jelent majd a vásárlóknak.

A kamatstopot is érvényben tartjuk. Ez óriási ellentét azzal az időszakkal szemben, amikor semmiféle támogatást nem kaptak azok a családok, amelyek ugyanúgy egy gazdasági válság idején egyébként megnövekedett kamat- és törlesztőterhekkel néztek szembe.

Fenntartjuk a rezsitámogatást is, a jövő évi költségvetésben is fenntartjuk ezeket. Önök, illetve az önök szövetségesei mindezt, ezt az intézkedést ostobaságnak tartották. Ha még mindig ostobaságnak tartják, akkor azért gondolkozzanak el azon, hogy minden családnak közel 200 ezer, 181 ezer forinttal többet kellene fizetnie havonta, ha ezek az energiaárstop-intézkedések nem lennének érvényben.

Új döntések is születtek, ilyen például a vármegyebérlet, amely intézkedés a baloldali kormányszövetségnek nem jutott eszébe, annál inkább eszébe jutott a szárnyvonalak bezárása. Mi ezzel szemben csökkentjük az utazók terheit. A 13. havi nyugdíjat visszaállítottuk, sőt emelt összeg jár januártól minden nyugdíjasnak. Az ilyen intézkedések sorozatát folytathatnám.

Ami a költségvetést illeti, ha már említette a költségvetés tervezetét, annak mindenesetre örülök, hogy legalábbis pillantást vetettek rá: azért arról nem ejtett szót, hogy a meghatározó területekre még ebben a szűkülő mozgástérben is sokkal több áll majd rendelkezésre. Védelmi kiadásokra 400 milliárddal több az idei évhez képest, oktatási kiadásokra 629 milliárddal áll majd több rendelkezésre. Ebből egyébként plusz 235 milliárd a felsőoktatás. Ha az oktatás területét nézem, akkor 2010-hez képest közel 2000 milliárddal, 1989 milliárddal áll majd több rendelkezésre. Az egészségügy területén ez a növekmény az idei évhez képest 424 milliárd, a 2010-es évhez képest pedig több mint 2000 milliárd. Tehát miközben önök zsugorodó költségvetésről beszélnek, meg arról, hogy semmiféle támogatást nem kap senki, a költségvetési számok, amelyekre ön hivatkozott, teljesen mást mutatnak.

Ami az uniós források kérdését illeti: értem én, hogy ön hiányolja ezeket, de akkor miért csatlakozott egy olyan pártszövetséghez, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket a forrásokat ne kapjuk meg. Ön közös listán indult azokkal, akik pár nappal ezelőtt kiálltak, sajtótájékoztatót tartottak, és bejelentették, hogy még több követelést szeretnének szorgalmazni Brüsszelen keresztül Magyarország irányába. Utána meg idejönnek a parlamentbe, és számonkérik a kormányt, hogy miért nem jöttek meg az uniós pénzek. Ez hogy van?

Ami a két szélsőséget illeti (Dr. Vadai Ágnes: Fidesz?): európai egyesült államokat mi sem szeretnénk, de akkor miért csatlakozott ön azokhoz, akik szeretnének?

Ami pedig az uniós tagságot illeti: szerintünk ez nemzeti érdek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És egyetlenegy párt van Magyarországon, amelyik az uniós tagság ellen érvelt, azt Jobbiknak hívják. (Dr. Vadai Ágnes: Az idő lejárt!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai