Készült: 2024.05.08.14:57:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2023.11.20.),  75-80. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:34


Felszólalások:   69-74   75-80   81-86      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ.

Tisztelt Országgyűlés! Csárdi Antal, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be az építési és közlekedési miniszter úrhoz: „A kormány végre hajlandóe az emberek véleményét kikérni, az életüket nagyban befolyásoló döntések meghozatalában?” Öné a szó, képviselő úr.

CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Józsefvárosban élők körében nagy vihart kavart a Pázmány Péter Katolikus Egyetem térhódítása a Palotanegyedben. Mint ismeretes, a Magyar Rádió egykori épületeibe, illetve azok környékére tervezett új campus teljesen átformálja a Bródy Sándor utca környékét és ezzel együtt az ott élők mindennapjait.

Az új campus szükségességéről nincs vitánk egymással. A céllal abszolút egyetértünk, igenis kerüljön méltó helyre egy felsőoktatási intézmény, és a hallgatók is megérdemlik, hogy megfelelő körülmények között végezzék egyetemi tanulmányaikat. Ugyanez a helyzet a tervezett szakkollégiummal is.

A kivitelezéssel viszont annál több problémánk van, tisztelt miniszter úr; nemcsak személyesen nekem, de a kerületben élőknek is. Kezdve az ott lakókkal, aztán a helyi civilekkel, és még a többség által megválasztott kerületi önkormányzatnak is számtalan problémája van a projekttel kapcsolatban. Az egyik probléma a transzparencia teljes hiánya. Azt gondolom, hogy nem kell magyarázni azt, miért gondolják vajon úgy, hogy nem kell beleszólást adni a helyieknek az életterüket döntően befolyásoló intézkedésekbe. Ennek megfelelően a tervezés úgy zajlott, a maga furcsa, több lebonyolítót magába foglaló módján, hogy semmilyen transzparens tájékoztatás vagy társadalmi egyeztetés nem történt, a tervpályázatot követően nem volt lakossági véleményezés, és már most kiírták a bontási közbeszerzést is.

A másik nagy problémája mindenkinek, hogy túl sűrű területet akarnak beépíteni, a már amúgy is túlépített helyszínre. A civilek és az önkormányzat az embereket, az ott élőket bevonva újratervezte a projektet, ami megfelelne az ott élők számára. Nemcsak megmentenénk építészeti örökségünk fontos kincseit, de sokkal szellősebb és kevésbé túlzsúfolt lenne a Palotanegyed az új tervek szerint.

A kérdésem a következő lenne: a kormány hajlandóe figyelembe venni a Palotanegyedben élő emberek véleményét, vagy megint félrenéznek, és semmibe veszik az ott élők véleményét? Várom megtisztelő válaszát. (Rétvári Bence: Hol a taps?)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Lázár János miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr.

LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a kérdést, mert lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország 2020-as éveinek legfontosabb állami beruházásáról röviden szóljak itt a tisztelt Házban. Remélem, még lesz alkalmunk erről többször is beszélni.

A magyar kormány és a magyar katolikus egyház közötti együttműködés eredményeképpen az úgynevezett budapesti Palotanegyedben a katolikus egyház döntése és igénye alapján egy 50 ezer négyzetméteres, hétemeletes új felsőoktatási intézmény születik majd, amely XXI. századi színvonallal járul hozzá ahhoz, hogy az egyetem még jobb és még versenyképesebb legyen.

Ezt a beruházást kiegészíti innen nem olyan messzire a Károli Gáspár Református Egyetem hasonló méretű és volumenű beruházása, amellyel jelentősen javul a budapesti felsőoktatási kínálat infrastrukturális ellátottsága.

2021-ben döntött a kormány a beruházásról. 2022 óta folyik a beruházás előkészítése. Ezt most részletesen azért nem mondom el, mert ez nyilvános és hozzáférhető. 2023. augusztus 10-én adtuk ki a kivitelezői tervezői megbízást. Ezt azért tartom hangsúlyosnak és fontosnak, tisztelt Ház, mert nincs végleges kiviteli terv. A kiviteli terv 2024. április 30-ára fog elkészülni. Ezért aztán az ön interpellációja egy kicsit korán jött, mert a kiviteli tervről a kiviteli terv elkészülte után tudok egyeztetni bárkivel, annak hiányában nehéz lenne.

Azonban érzékelve, hogy a helyi önkormányzat és néhány helyi érdekeltségű természetes személy sok mindent felhasznál az ügy érdekében, az ügy ellen, a tárcám kilenc alkalommal egyeztetett az ön által most képviselt civilekkel: 2022. január 5., április 13., július 29., szeptember 6.; 2023. április 17., május 15., május 4., június 13., július 5. Nem tudok másik olyan beruházásról, ahol a beruházáshoz egyébként semmilyen formában nem kapcsolódó civilekkel kilenc alkalommal lett volna a még nem létező kiviteli tervről bármiféle egyeztetés. Ha ez nem elégíti ki a transzparencia követelményét, akkor kérdezem, hogy mi elégíti ki a transzparencia követelményét.

Szeretném azt is elmondani a tisztelt Háznak, hogy az egyeztetési folyamatba bevontuk a kerület és a főváros főépítészét. A kivitelező tervező kiválasztásában, tehát a terv kiválasztásában és a tervezőiroda megbízásában részt vett a főváros főépítésze  a főváros, mint köztudomású, nem kormánypárti  és az ellenzéki kerület főépítésze, akik támogatták az építészeti koncepciót, első helyre sorolták a tervezőt, jóváhagyták a tervező megbízását, és eddig támogatták az összes előkészítési tervet.

Ennek az ügynek semmi köze a transzparenciához, ennek az ügynek semmi köze a civilekhez, az ott lakókhoz.

(15.40)

Ennek az ügynek egyetlenegy dologhoz van köze, képviselőtársam, ez pedig az, hogy Budapest liberális vezetése nem támogatja, sőt ellenzi, üldözi azt, hogy a belvárosban egy katolikus egyetem épüljön. Ez kifejezetten egy világnézeti vita, semmi köze a tervekhez, semmi köze az előkészítéshez. Arról van szó, hogy önök minden eszközt be fognak vetni, hogy megakadályozzák, hogy Budapest szívében egy modern, XXI. századi katolikus egyetem épüljön. Mi pedig minden eszközt, minden legális, törvényes eszközt be fogunk vetni annak érdekében, hogy ez törvényesen, átlátható módon, az egyház és a hallgatók megelégedésére megvalósuljon. Önök kifejezetten elvi szempontokból, elvi politikai megfontolásból bojkottálják, blokkolják, ellenzik, sőt a kerületben uszítanak ez ellen a beruházás ellen. Odáig süllyedtek, hogy képesek voltak kiadni a Magyar Rádió azon épületére egy helyi védettséget, ahonnan 1956. október 23-án embereket lőttek az ávósok. Szerintem önöknek el kellene magukat szégyellni! (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Öné a szó.

CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A választ elfogadni nem tudom. Ha miniszter úr vagy a minisztérium bármelyik tagja képviseltette volna magát azokon a beruházással összefüggő lakossági fórumokon, amelyeken én ott voltam, akkor tudná, hogy senkinek nincs ideológiai problémája az egyetemmel, illetve az egyetem odaköltözésével. Azzal van problémája mindenkinek  és ez a tervtanácsi ülésen is elhangzott, szeretném jelezni, miniszter úr , hogy lazítani kellene a beépítés sűrűségén. Nem ideológiai kérdés az, hogy mennyire építjük be sűrűn a kerületnek egy ilyen zárvány típusú részét. S mondhatja miniszter úr, hogy ezeknek a civileknek nincs hozzá semmi közük, de ők ott élnek.

Tisztelt Miniszter Úr! Nem mondott egy szót sem az újratervezett tervekről. Én döbbenettel veszem a válaszát.




Felszólalások:   69-74   75-80   81-86      Ülésnap adatai