Készült: 2024.05.08.05:26:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2023.11.20.),  69-74. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:24


Felszólalások:   63-68   69-74   75-80      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony az interpellációra adott választ nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Szabadi István, a Mi Hazánk képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi miniszterhez: „A végrehajtók miért nem tanúsítanak emberséget legalább a nyugdíjasokkal szemben?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A Mi Hazánk Mozgalom már régóta követeli a nyugdíjak letiltására vonatkozó szabályok enyhítését, mert a jelenlegi rendszert igazságtalannak tartjuk. Rengeteg megkeresés érkezik pártunkhoz azzal kapcsolatban, hogy a népnyúzó végrehajtók és végrehajtások miatt a nyugdíjasok egyre nehezebb, már-már megalázó élethelyzetbe kerülnek.

A végrehajtási eljárásban a nyugdíjból ugyanannyi levonás teljesíthető, mint a munkabérből, melynek mértéke legfeljebb a nyugdíj 33 százaléka, de több letiltás esetén 50 százalék. Bár idén januártól a havi jövedelem nem végrehajtható része 28 500 forintról 60 ezer forintra emelkedett, álláspontunk szerint ez még nagyon kevés, ezért módosító javaslatot nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom, hogy emeljék meg a nyugdíjak letiltás alól mentes részét, de ezt elutasították.

Hazánkban másfél millió nyugdíjas nyugdíja az átlagnyugdíjat sem éri el. Ebből nagyságrendileg egymillió nyugdíjas él a létminimum alatt. A KSH januári adatai szerint 75 ezer honfitársunk nyugdíja pedig 60 ezer forint vagy annál kevesebb, ami méltatlanul alacsonynak mondható. Ezt a számot növeli az egyre több, végrehajtás alatt álló nyugdíjas, miközben más európai uniós országok a végrehajtási eljárások során jóval humánusabb szabályokat alkalmaznak a nyugdíjasokra. Például Ausztriában a nyugdíjak a létminimum szintjéig, Spanyolországban a minimálbér összegéig mentesek a végrehajtás alól. Lettországban a túlélő hozzátartozó nyugdíjára, Görögországban és Máltán a nyugdíjakra egyáltalán nem vezethető végrehajtás.

A Mi Hazánk Mozgalom kitart amellett, hogy egy ledolgozott élet után nem a létminimum alatti tengődés kell hogy járjon vagy legyen a sorsa egy dolgos magyar embernek. Nem beszélve arról, hogy a nyugdíjasok jóhiszeműségét csalók is kihasználják, gyakran válnak átverés áldozatává, miközben a végrehajtási eljárás súlyos következményei ugyanúgy terhelik őket. Éppen ezért elvárjuk, hogy emeljék meg a letiltás alól mentes részt legalább azoknál az eseteknél, ahol az adós nyugdíjas, és devizahitel-szerződése van. Követeljük azt is, hogy a 13. havi nyugdíj összege mentes legyen a végrehajtás alól.

Kérem tisztelt államtitkár úr válaszát azzal kapcsolatban, hogy miért szolgáltatják ki a nyugdíjasokat a hiéna követeléskezelőknek és a népnyúzó végrehajtóknak. Miért nem tanúsítanak emberséget legalább a nyugdíjasokkal szemben azzal, hogy legalább a létminimum szintjéig megemelik a nyugdíjak letiltás alóli mentes részét? Várom szíves válaszát. (Taps a Mi Hazánk padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Répássy Róbert miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Majd amikor meghallgatja a válaszomat, és arról dönt, hogy elfogadjae a választ, akkor kérem, vegye figyelembe, hogy most jogszabályokat fogok önnek ismertetni.

Tehát ezek után, tisztelt Ház, szeretném felhívni a figyelmét a képviselő úrnak, hogy a bírósági végrehajtás alapja minden esetben bírósági határozat vagy közjegyzői okirat. Tehát nem a végrehajtó rendeli el a végrehajtást, hanem a bíróság vagy közjegyző rendeli el a végrehajtást.

A bírósági végrehajtók felelőssége abban áll, hogy a bíróság határozatát vagy a közjegyző okiratát a jogszabályok betartásával hajtsák végre. A letiltásra vonatkozó szabályokról az Országgyűlés döntött törvényben, mégpedig a végrehajtási törvényben. A végrehajtási törvény 67. §-a állapítja meg, hogy meddig terjedhet a végrehajtás a nyugdíj esetén. Ez valóban úgy van, ahogyan ön ismertette, tehát 33 százalék vagy bizonyos esetekben 50 százalék.

(15.30)

Ezt, hangsúlyozom, egy törvény állapítja meg, nem a végrehajtó állapítja meg, hogy mennyi a letiltható rész ebből.

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a nyugdíj 200 ezer forintot meghaladó része korlátlanul végrehajtás alá vonható. Ezt a végrehajtási törvény 63. §-a mondja ki, tehát az Országgyűlés így döntött.

Az Országgyűlés úgy döntött  a kormány javaslatára egyébként , hogy 28 500 forint helyett 60 ezer forint legyen az a minimum, amely mentes a végrehajtás alól. Január 1-jétől tehát duplájára nőtt az az összeg, amit nem lehet végrehajtani.

A végrehajtási törvény szerint, még egyszer mondom, tehát a törvény szövege szerint a nemzeti gondozási díj, hadigondozottak pénzbeli ellátása, valamint a kárpótlási célú életjáradék teljes egészében mentes a letiltás alól. Ugyanígy teljes egészében mentes a települési támogatás, a rendkívüli települési támogatás, az aktív korúak ellátására való jogosultság keretében megállapított pénzbeli ellátás, az időskorúak járadéka, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a gyermekek otthongondozási díja, az ápolási díj, a tartós ápolást végzők időskori támogatása, anyasági támogatás, rokkantsági járadékok és vakok személyi járadéka, egészségkárosodásra tekintettel fizetett keresetkiegészítés; a törvényen alapuló tartásdíj mentes a végrehajtás alól, a bíróság által megelőlegezett gyermektartásdíj, a gyermekvédelmi pénzbeli ellátások, a nevelőszülők részére fizetett nevelési díj, a családi pótlék, az ösztöndíj, a kiküldetéssel, külszolgálattal és munkába járással összefüggő költségtérítés, meghatározott kiadások fedezésére szolgáló összeg és a fogyatékossági támogatás.

Tehát, tisztelt képviselő úr, leginkább az Országgyűlés döntött arról, hogy mi az, ami mentes a végrehajtás alól, és mi az, ami végrehajtható. És ahogyan elmondtam, ez nem a végrehajtó kénye-kedve szerint történik, hanem a jogszabályok szigorú betartásával. Amennyiben nem így történne, úgy az adósnak joga van végrehajtási kifogással élni, amit minden bizonnyal pozitívan fognak elbírálni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a választ. (Jelzésre:) Öné a szó.

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem fogadom el a válaszát, már csak azért sem, mert ön különböző támogatásokat sorolt fel, ami nyilván nem letiltható  és ez nagyon helyes , de én a nyugdíjjárulékról beszélek, amiből viszont igenis levonják azokat a követeléseket, amivel szemben állnak a nyugdíjasok.

Ráadásul mi egy módosító javaslatot is tettünk annak érdekében, hogy ne 60 ezer forint  aminek egyébként örülünk, hogy 28 500 forintról legalább 60 ezer forint idén január 1-jétől a le nem tiltható rész, de azért ezt is legalább a duplájára kellene emelni ahhoz, hogy annak a sok kisnyugdíjasnak, aki átlagnyugdíj alatti járandóságból él, ne lehetetlenítsék el az életét. Hiszen a Mi Hazánk Mozgalom álláspontja szerint a jelenlegi végrehajtási rendszer megnyomorítja az amúgy is méltatlan helyzetben lévő nyugdíjasokat, ezért több emberséget követelünk a nyugdíjasok érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)




Felszólalások:   63-68   69-74   75-80      Ülésnap adatai