Készült: 2024.05.09.08:13:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

13. ülésnap (2022.06.21.),  5-8. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 9:50


Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Dömötör Csaba államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Berki Sándor, a Párbeszéd képviselője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetek parlamenti ülésein megtudhattuk, hogy határainkon belül nem túl rózsás a helyzet, mindez annak köszönhető, hogy határainkon kívül sem túl rózsás a helyzet. És mégis mindezenközben azzal szembesültünk, hogy miniszterelnök úr fizetését 1,5 millió forintról 3,5 millió forintra emelte a tisztelt Ház.

Mielőtt még furcsán néznek rám, én minden béremelést tudok támogatni, én a béremelések híve vagyok, főleg a melósok tekintetében. Amiért a mai nap erről szeretnék beszélni, az az, hogy nem tudom, hogy miért pont most történt ez meg, és milyen okokból, lehet, hogy az infláció miatt, lehet, hogy a növekvő élelmiszerárak miatt, de lehet, hogy amiatt, az igazsághoz hozzátartozik, hogy miniszterelnök úr fizetése az európai viszonylatban nem volt magas, ez tény, ezt elfogadom. De ugyanez vonatkozik a magyar munkásokra is, a magyar melósokra is, hogy összevetésben a magyar melósok fizetése is alacsony európai viszonylatban.

Akkor itt szeretnék áttérni arra, én nógrádi vagyok, hogy egy Nógrád megyei melós fizetése viszont, ami a KSH adatai szerint valahol 2022-ben 511 400 forint, nálunk ennek épphogy a felét túllépjük. Tehát ami az én gondom, és amiről szeretnék egypár szót megejteni, az az, hogy Nógrádban nem az európai bérekhez szeretnénk felzárkózni, hanem elsősorban a magyar bérekhez.

Számomra ez egy jó lehetőség, hogy ha ilyenek történhetnek az országban, és igenis van lehetőség arra, hogy béreket duplázzunk, bízva abban, hogy miniszterelnök úrnak is ez egy jó érzés volt, és biztos vagyok benne, hogy az ő arcán is átfutott egy mosoly, amikor azért azzal szembesült, hogy megduplázták a fizetését  az enyémen biztos, hogy átszaladt egy mosoly, amikor bekerültem ide az Országgyűlésbe, hisz, én elismerem, én a kiváltságosok közé tartozom ezzel a fizetéssel , épp ezért abban bízva, hogy miniszterelnök úr és önök is emlékeznek erre a pillanatra, reményeim szerint ezt az érzést szeretnék megosztani a magyarországi melósokkal is, ebben bízva szeretnék javaslatot tenni, hogy az ő bérüket is duplázzuk meg. Hetek óta megy a vita 10 százalékról, 20 százalékról, itt ennyit emeltünk, ott annyit emeltünk. Voltak változások, el kell ismerni, a minimálbér is emelkedett, de azt gondolom, hogy egy ilyen mértékű béremelés nagyban hozzájárulna a magyar emberek elégedettségéhez. Én nagyon bízom ebben, hogy ezt az érzést át tudják adni és szeretnék is átadni a magyar embereknek.

Tehát azt gondolom, hogy ha most bejönne egy duplázás, akkor igencsak felzárkóznánk bérek tekintetében Európához, és tényleg elmondhatnánk azt, hogy ez itt egy munkaalapú társadalom, és ebben a munkaalapú társadalomban a melósok meg vannak fizetve. És remélem, nem sértek vele senkit, de a melósok között említeném a rendvédelmi dolgozókat is, az egészségügyi dolgozókat is és az oktatási intézményben lévőket is, bízva abban, hogy ezen nem sértődnek meg, mert azt gondolom, hogy mindenki a melósok közé tartozik, aki a munkájáért bért kap. De ha esetleg úgy érzik, hogy ezen egy kicsit lehet még gondolkozni, hát, tegyék, de kérem, hogy gondolják ezt át.

De van egy másik javaslatom is ez mellé. Ha már duplázásnál tartunk, akkor duplázzuk meg a családi pótlékot. Ez nem egy olyan nagy összeg. Ha ezt a magyar kormány bevállalja, akkor azt gondolom, hogy ha nem is egy teljes napra, de egy pillanatra Magyarország lesz az egyik legboldogabb ország. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Párbeszéd soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Berki képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány álláspontját Rétvári Bence államtitkár úr fogja ismertetni.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a béreknek és a leginkább rászorulók bérének az emelése egy fokmérője egy-egy kormányzatnak, hogy melyik kormányzat hogyan fordul azok felé az emberek felé, akik a legnehezebben jönnek ki a havi bérükből, segít nekik vagy kiszolgáltatja őket, többletet ad vagy csak épphogy a lét és nemlét határán engedi, hogy ők valahogy tengődjenek. És ez a szám a minimálbérből vezethető le, tisztelt képviselő úr.

Amikor a magyar baloldal kormányzott, akkor 23 500 forinttal emelte a minimálbért. Ez azt jelenti, hogy nyolc év alatt 50 ezer forintról 73 500 forintra emelte a minimálbért. Ez messze nem egy duplázás, tisztelt képviselő úr. Jól látható, hogy akkor, amikor ott volt egy kormányzat, hogy döntsön, hogy a nagy munkáltató cégek mellett teszi le a voksát, hogy neki kicsi legyen a bérköltség, vagy pedig az emberek mellett teszi le a voksát, hogy nekik nőjön a fizetésük, akkor évről évre, amikor ezek a tárgyalások mindig lezajlanak, ön is látta a híradóban, akkor mindig a nagy cégek, a munkáltatók győztek, mert ők erősebbek voltak, jobban becsatornázottak a kormányzathoz.

Aztán 2010-ben ebben is történt egy nagyon nagy változás: 73 500 forintról 200 ezer forintra nőtt a minimálbér. Ez jóval több, mint duplázás. A legkisebb keresetű emberek bére több mint kétszeresére, majdhogynem két és félszeresére emelkedett a kormányzásunk ideje alatt, úgy, hogy mellette bevezettünk egy olyan adózást  ön is utalt különböző, gyermekek után járó kedvezményekre , hogy ha valakinek három gyermeke van, e mellett a fizetés mellett természetesen ő már nem fizet sem adót, sem járulékot, tehát neki a nettó bére és a bruttó bére ugyanannyi. Így igyekeztünk segíteni azoknak, akik a legkevesebbet keresnek, és így igyekeztünk segíteni azoknak is, akik gyermeket nevelnek. Ez egy nagyon fontos fokmérő: az, hogy amikor egy kormány adót csökkent, akkor a személyi jövedelemadót csökkenti, egy olyan adórendszert dolgoze ki, amely a gyermeknevelést figyelembe veszi, vagy pedig sem.

Amikor elkezdtük a kormányzásunkat, 32 százalék környékén volt a legmagasabb adókulcs, 32, jó magas, Európában is a magasak között van, és ön is olvasta valószínűleg a többi szervezet programját, amelyekkel együtt indultak önök a választásokon: 30-40 százalékos adók voltak benne, ami pont a dolgozó emberektől venné el a fizetésének egy jó részét. És akkor mindenki azon gondolkozik, hogy miért bejelentetten, miért legálisan dolgozzak akkor, amikor az állam több mint a felét elveszi, hogy lehet, hogy valaki kifizet nekem valamekkora pénzt, és annak a kisebbik része jut csak hozzám. Mi azt mondtuk, hogy nem, a munkát terhelő adókat kell csökkenteni, hogy a fizetések tudjanak nőni, hogy az emberek keresete tudjon nőni. Azt mondtuk, a fogyasztásban legyen az államnak inkább a bevétele, mert az objektív, azt mindenki fizeti, aki többet keres, abból jóval többet fizet, és azt mondtuk, hogy a bevételnél, az emberek bevételénél vigyük lejjebb az adókulcsot, hogy jobban megérje dolgozni, teljesítményösztönző legyen. Azért van egymillióval több munkahely Magyarországon, azért volt partner ebben az egész ország, hiszen egymillióval többen dolgoznak, mindenki partner volt számunkra ebben, mert azt mondtuk, hogy legyen mindenkinek legális a munkahelye, ne szürke- meg feketefoglalkoztatás, és mindenkit ösztönözzünk a teljesítményre. Ha többet dolgozol, többet keresel.

(9.20)

A baloldal mit mond? Ha többet dolgozol, többet vonok el tőled, ezért nem motivált az ember a magasabb fizetésben és a munkavállalásban, legalábbis a legális részében biztosan nem. Mi a jobboldali gondolkodásunkkal viszont azt mondtuk, hogy ha többet dolgozol, arányosan többet fizetsz, de nem hatványozottan fizetsz több közterhet, hanem arányosan. Ha kétszer annyi munka van, kétszer annyi fizetés van, akkor kétszer annyi adó van. Önök azt mondják a baloldalon, hogy ha kétszer annyi munka és kétszer annyi jövedelem van, akkor négyszer annyi adót fizessenek az emberek. Ezért sikerült 1 millióval több embernek ezt megadni.

Talán ön is ismeri Ronald Reagannek azt a mondását, hogy a legjobb szociálpolitika a munkahelyteremtés. Mi ezt követtük. Ő is sikeres volt, az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb szavazattöbbséggel újraválasztott elnöke volt, és mi is igen nagy sikerként tudjuk be, hogy 1 millióval több embernek van munkahelye Magyarországon, és az 1 millió ember jóval kevesebb adóterhet visel. S a foglalkoztatottságban, hála istennek, nagyon magasan van már Magyarország, 55 százalék környékén indultunk, most pedig 70 százalék fölött vagyunk. Akkor 469 ezer embernek volt a munkakeresés napi problémája, most pedig valahol 195 ezer környékén van, tehát jóval kevesebb, 4 százalék környéki ma a munkanélküliség, annak ellenére, hogy válságok voltak a világban és mindenhol másutt.

S mindemellett persze az átlagbér is nőtt, tisztelt képviselő úr. Ha a nettó átlagkeresetet nézem, annak a reálértéke 70 százalékkal nőtt. Az idén januárban a rendőröknek is növeltük a fizetését 10 százalékkal, és fegyverpénzt is kaptak, amit ön is említett. Az óvodapedagógusok fizetését is 10 százalékkal növeltük, csakúgy, mint az iskolában dolgozó pedagógusok bérét. A bölcsődei dolgozók fizetését 20 százalékkal növeltük, az ápolóknak pedig négy év alatt 71 százalékkal és most is 25 százalékkal, az orvosoknak 38,5 százalékkal, s ha lenne időm, akkor még sorolnám, hogy mennyi mindenkinek sikerült idén január 1-jén is növelni a fizetését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   2-4   5-8   9-12      Ülésnap adatai