Készült: 2024.05.08.22:11:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2022.12.05.),  65-70. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:14


Felszólalások:   59-64   65-70   71-76      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a szerdai ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Hiszékeny Dezső és Szabó Sándor, az MSZP képviselői, interpellációt nyújtottak be a miniszterelnök úrhoz: „Kivégzik a családok több millió forintos beruházással megvalósított napelemes rendszereit?” címmel. Az interpelláció megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Lantos Lajos Csaba energiaügyi miniszter urat bízta meg. Interpellációra a miniszter úr felkérésére Koncz Zsófia államtitkár asszony válaszol. Öné a szó, képviselő úr.

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A választások óta a kormány tulajdonképpen elvette azoknak a kedvét, akik egy zöld-, megújuló megoldással kívánták az otthonuk energiaellátását növelni vagy erősíteni. Igen, a háztartási méretű naperőművekről, hétköznapi nevükön a napelemekről van szó.

Vissza nem térítendő támogatást ígértek a választások előtt az ország minden területén a háztartásoknak, amivel önmagában természetesen semmi baj nincs, ez egy támogatandó cél, de még a választás előtt mindenkit ki is értesítettek, hogy nyert a pályázaton, de egyébként egyetlen fillért nem biztosítottak számukra.

Azóta eltelt nyolc hónap. Nyolc hónap után elmondhatjuk, hogy 17 ezer nyertes várja azóta is, hogy a támogatás megérkezzen a számlájukra, és nyilván pánikba vannak esve, hogy a kormányzati hitegetés miatt, nyilván az infláció növekedése, valamint az építőanyagárak emelkedése mentén 45 százalékkal nőnek a költségek, amelyeket valóban nem fognak tudni kitermelni. Ez a különbözet jelentősen meg fogja terhelni a háztartások büdzséjét.

Talán azt mondhatnák, még az járt jobban, aki nem kapott állami támogatást, de természetesen tettek arról, hogy ez ne legyen így. Először a rezsicsökkentés korábban ismert rendszerének felszámolásával megszegték a legfontosabb választási ígéretüket. A rezsi elszabadulása után a sokkolt családok tízezrei keresték a megoldást a kiadások mérséklésére: a szaldós elszámolással működő napelemes beruházás mellett döntöttek több tízezren.

Mit tett a kormány? Segített a zöld átállásban? Kifizette a pályázati nyerteseket? Nem. Inkább október 31-ei hatállyal bezárta azt a lehetőséget a családok elől, hogy a villamos hálózatba táplálhassák be a fel nem használt zöldenergiát. Ez megint több tízezer családot állított szinte lehetetlen helyzet elé, hiszen többmilliós beruházásról kellett kapkodva dönteni a határidő előtt, különben ki tudja, meddig veszik el a csatlakozás lehetőségét. Mondhatnánk viccesen, hogy „kinek mit intézett a kormánya”.

Aztán itt a slusszpoén, ami szintén nem vicces, hiszen itt van egy kormányzati intézkedés, egy miniszterelnöki rendelet, amely az iparági szereplők szerint 2024. január 1-jétől általánosan véget vet az éves szaldós rendszernek, és helyette havi elszámolást ír elő az ügyfeleknek. Ha ez valóban így lesz, így van, akkor a nyári többlettermelés nem számolható el télen, akkor minden családi napelemes beruházás azonnal veszteségessé válik, hiszen az élettartamon túlra, akár 20-25 évre is nőhet a beruházás megtérülésének az ideje.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Azt gondolom, hogy elég az újabb és újabb kormányzati handabandázásból, egyértelműen tiszta vizet kell önteni a pohárba. Válaszoljon a kérdésre: véget ére 2024. január 1-jével az éves szaldós elszámolási rendszer a családi napelemes rendszerek esetében? Valóban havi elszámolásra kell átállnia a legtöbb ügyfélnek? Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Koncz Zsófia államtitkár asszony válaszol. Öné a szó.

DR. KONCZ ZSÓFIA energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány elkötelezett a megújulóenergia-termeléssel kapcsolatban, éppen ezért az elmúlt 12 évben nagyon sokat tettünk ezzel kapcsolatosan. Erre egy nagyon jó példa az, hogy öt év alatt gyakorlatilag megtízszereződött a napenergia-kapacitás, ma már 3,8 gigawatt működő kapacitással rendelkezünk, 2026-ig pedig további 5000 megawatt került előjegyzésre.

A kormány felelőssége, hogy fenntartható maradjon az elektromos hálózat stabilitása és az ellátás biztonsága. A szankciók okozta energiaválság miatt ugrásszerűen megnőtt a napenergia iránti igény. Ez a hálózatfejlesztés felgyorsítását igényli. Éppen ezért már ezt a folyamatot elkezdtük, a kormány 103 milliárd forintot fordít a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, ez 50 százalékos támogatási intenzitást jelent a cégeknek. Amíg a fejlesztés tart, a hálózat terheltségének csökkentése érdekében az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél ideiglenesen felfüggesztésre kerül a betáplálási lehetőség.

A napelemes pályázatok kapcsán már többször elmondtuk, hogy rekordszámú pályázat érkezett. Ezek elbírálása folyamatos. Mivel a legtöbb igénylés esetében hiánypótlás vált szükségessé, ezeknek a feldolgozása jelenleg is tart. Az Energiaügyi Minisztérium négy nappal ezelőtt, december 1-jén állt fel, miniszter úr pedig szeretné teljes mértékben áttekinteni a lakossági napelemes rendszert, beleértve a hivatkozott MEKH-rendeletet is.

Viszont engedje meg, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy ön úgy fogalmaz, hogy a napelemes pályázatok kapcsán még az járt jobban, aki nem nyert ilyen állami támogatást.

(15.30)

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szomorú megközelítés, hiszen erre a programra 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében.

A napelemes rendszerek telepítésére lakásonként 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni. A támogatással az állam átvállalja a beruházási költség jelentős hányadát, így az érintetteknek ez a konstrukció nyújtja a legkedvezőbb feltételeket napelemes rendszer telepítéséhez. Azt gondolom, hogy erre azt mondani, hogy az járt jobban, aki nem nyert ilyen támogatást, azért valamelyest rosszindulatot feltételez.

Szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy az elszámolással kapcsolatban az Európai Parlament és Tanácsnak van egy 2019/944-es irányelve, amely a következőképpen fogalmaz: „Azok a tagállamok, amelyek olyan meglévő rendszereket alkalmaznak, amelyek nem külön számolják el a hálózatba táplált és a hálózatból kivett villamos energiát, 2023. de-cember 31-ét követően nem biztosíthatnak új jogokat e rendszerek keretében. A meglévő rendszerek hatálya alá tartozó felhasználók számára mindenféleképpen biztosítani kell annak lehetőségét, hogy bármikor olyan új rendszert válasszanak, amely a hálózati díjak kiszámításának alapjaként külön számolja el a hálózatba betáplált, illetve a hálózatból fogyasztott villamos energiát.”

Arra szeretném kérni képviselő urat, hogy az eddigi erőfeszítéseinket mindenképpen értékelje, hiszen számunkra 2013 óta nagyon fontos a rezsicsökkentés és a családok támogatása, ez a 181 ezer forint, amit a mai energiaválság idején tudunk biztosítani, egy nagyon nagy dolog. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy az önök kormányzása alatt 15-ször emeltek energiaárakat. Úgyhogy éppen ezért kérjük azt, hogy minden, a lakosságot pozitívan érintő intézkedéseinket pozitívan értékeljék. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár asszony válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó.

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, nem tudom elfogadni államtitkár asszony válaszát, hiszen egyértelmű kérdésre egyértelmű választ nem adott. Az volt a kérdés, hogy marade az éves szaldós elszámolási rendszer, vagy havi rendszer lesz, nem mondta el államtitkár asszony ezt.

Egyébként meg, tudja, államtitkár asszony, ha már nem tudnak segíteni, akkor legalább ne ártsanak! Nagyon sokan azért választják, választották a megújuló energia tekintetében az energiabiztonság növelését, mert önök nem adják például az áramot 12 forinton, amennyin a paksi atomerőmű megtermeli. Nagyon sokan azért választották az energiabiztonság tekintetében a napelemes beruházást, mert önök elmulasztották az elmúlt évben az energiahatékonyság szempontjából a szigetelésrendszert, amiről egyébként Matolcsy György a mai napon éppen beszélt. Szépen lassan el kellene dönteni, hogy tulajdonképpen magukon kívül kit képviselnek önök. Köszönöm.




Felszólalások:   59-64   65-70   71-76      Ülésnap adatai