Készült: 2024.05.09.08:43:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap (2023.02.27.),  240-243. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 5:32


Felszólalások:   236-239   240-243   244-247      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tilki Attila képviselő úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszternek: „Milyen támogatásokkal segítette Magyarország a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítését?” címmel. Tisztelt képviselő úr, Magyar Levente miniszterhelyettes, államtitkár úr fog majd önnek válaszolni. Parancsoljon, öné a szó.

DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Február 6-án pusztító erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíria Törökországhoz közel eső részét; 7,8-es erősségű volt, és még utórengések következtek természetesen utána, sőt még ma is volt földrengés, három héttel az első földrengés után.

(20.30)

A pénteki adatok szerint 44 ezer fölé emelkedett a halottak száma a török katasztrófavédelem, az AFAD tájékoztatása szerint. A földrengés sújtotta térség területileg nagyobb, mint Magyarország területe, és közel 160 ezer ház omlott össze vagy vált teljesen használhatatlanná, és közel 500 ezer lakás lett lakhatatlan.

Nagyon örültünk annak, hogy miniszterelnök úr egyből levélben jelezte szimpátiáját és segítségét a török nép iránt. Az elsők között volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata, amely a helyszínre ment, természetesen több civil szervezet is követte. A magyar mentőegységek nagyon komoly és szakszerű munkát végeztek Törökországban. Ha csak azt nézzük, hogy minden harmadik megtalált ember megtalálása magyar egységekhez fűződött, akkor méltán, joggal és okkal lehetünk büszkék a magyar mentőkre, és ne csak a magyar mentőkre legyünk büszkék, hanem a magyar mentők mellett dolgozó munkakutyákra is.

Örülök annak, hogy a vármegyék külön kitüntetést adtak azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a mentésben részt vettek. Nekem is szerencsém volt a 11 éves tacskóval találkoznom, Smile-lal, akinek a nevéhez többek között egy ötéves kisgyermek kimentése fűződik. A török parlamenti tagozat elnöke vagyok, és szeretném tolmácsolni a török nép örök háláját a magyar segítségért.

A kérdésem a következő: milyen további segítséget fogunk tudni nyújtani a törököknek és természetesen Szíria Törökországhoz közel eső részén a szíreknek? (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint említettem, Magyar Levente miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol önnek. Parancsoljon, államtitkár úr!

MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen az ügy felvetését. Azt gondolom, hogy méltán beszélünk erről e Ház falai között, hiszen egy korszakos tragédia az, ami Törökországot és Szíriát sújtotta. A számok körüli bizonytalanság folyamatos, de talán nem járunk messze az igazságtól, hogyha a jelenleg hivatalosan bejelentettnél is legalább egy nagyságrenddel nagyobbra tesszük a valós áldozatok számát, nem beszélve a több százezer sebesültről és a humanitárius válság következményeinek arról a sorozatáról, amely sújtja ezt az óriási régiót.

Mintegy 13 millió embert érint ez a tragédia. Tehát 13 millió embernek változott meg egyik pillanatról a másikra drasztikusan és talán örökre az élete. Nyilvánvalóan optimisták azok a török politikai vállalások, hogy itt egy éven belül minden állni fog, és visszatér az élet a normál kerékvágásba. Kívánjuk, hogy ez így legyen, de a realitás az, hogy ez egy nagyon-nagyon hosszú időt igénybe vevő helyreállítás lesz, Szíriáról nem is beszélve. Tehát az imént idézett számokban a szír oldali áldozatok száma meg sem jelenik.

Hallatlanul nagy tragédiával kénytelen szembenézni Törökország, történelmi tragédiával, nem győzöm hangsúlyozni. Nyilván egy ilyen esetben Magyarország nemcsak mint NATO-szövetséges, nemcsak mint az adott területen szakértelemmel és elismertséggel rendelkező ország, hanem a török nép barátja, különösen magáénak érezte a segítség kötelezettségét, így valóban egy példa nélküli összefogás keretében magyar mentőcsapatok tucatja indult Törökországba, 167 magyar kutató-mentő és 22 keresőkutya vett részt a munkában. Erre büszkék vagyunk, és természetesen a továbbiakban is minden segítséget meg fogunk adni a törököknek az újjáépítés során, ahogyan csak hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ez a tartomány, ez a történelmi tartomány minél hamarabb helyreállhasson, és visszatérhessen az élet a normalitásba. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:   236-239   240-243   244-247      Ülésnap adatai