Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A költségvetés tervezetének vitája  hagyományosan el szokott hangozni, ahogy ez ma is megfogalmazódott  egy adott kormány karakterének legfőbb bizonyítéka. Hagyományos értelemben a kormánypártiak az egészet vagy egy részterületét éljenzik és erősítik, az ellenzék elmondja a tagadó véleményét, hogy miért gondolja, hogy ez nem megfelelő; a végén nem szokott nagy izgalom lenni abban az értelemben, hogy a kormánypárti többség megszavazza, az ellenzék elfogadja (sic!), és utána következik a következő nap. És azt gondoljuk, hogy ez most itt, ebben a mi időszakunkban is így rendben van.

Én azokkal szeretnék egyetérteni, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel  adott esetben kell ehhez a mai magyar politikai életben némi, mondjuk, szuverenitás és bátorság, akár államtitkár úr általam is hallott mondatainak egy részével , akik azt mondják, hogy nehezebb és bonyolultabb az a világ, amiben élünk, ahogy ezt itt mi, igen tisztelt magyar képviselők, elintézzük.

Iszonyú évek vannak mögöttünk, és borzalmas hónapokat élünk. Az, amit az elmúlt három évben megéltünk, mindenkit, nem egyszerűen politikust, mindenkit lelkileg úgy viselt meg, hogy alig vagyunk képesek még fölfogni, hogy ez mi, szülőként nézve a gyermekeinket, oktatóként nézve a diákjainkat, és megválasztott képviselőként nézve mindannyian választókerületben ismerőst és ismeretlent. Azt hittük, hogy kilábalunk ebből a borzalmas istencsapásából, tudniillik, olyan világjárvány volt, amelyet közülünk csak egyek-egyek élhettek meg több mint egy évszázaddal ezelőtt. Fogalmunk nem volt, hogy ez mi, hogy erre hogyan reagáljunk. És, tisztelt képviselők, ostobaság ilyen dolgot föl nem vetni, ha arra gondolunk, hogy a költségvetés nem több mint számok halmaza. Nem így van.

Ezért arra szeretném önöket biztatni, valóban kormánypártiakat és ellenzékieket, magyar embereknek, ennek az országnak a képviselőit, hogy ezeket a sablonszövegeket hagyjuk most. Megértem azt a követelést, hogy egy kormánypárti képviselőnek el kell fogadni a költségvetést, és az ellenzékiek nemmel fognak szavazni, de a vita, az időkeret csak alkalmat ad arra, hogy úgy viselkedjünk, mint normális emberek egymással, legalábbis próbáljuk meg. Bizonyos esetekben ez a hangulat, ami ebben a Házban uralkodik, nem nagyon teszi ezt lehetővé, de mégiscsak, amikor egy egész jövő évi úgymond karakterről beszélünk, próbálkozzunk meg ezzel! Ezért én nem vádbeszédet és nem védőbeszédet mondok. Ha hajlandóak részt venni velem a gondolkodásban, már érdemes volt bejönnöm ma a terembe.

Az én szakterületem, vagy inkább mondjuk úgy, amihez kedvvel és az életem évtizedei alatt talán nagyobb ismeretet szereztem, mint általában egy képviselő, ez az oktatás és kultúra ügye. Azt kell mondjam önöknek, hogy a hagyományos fogalmazás szerint az elmúlt hetekben, ha az oktatásról politikus megszólalt, akkor a pedagógusbérekről kellett neki beszélni, hiányolta vagy védte. Annyira boldog lennék, ha ez lenne a magyar oktatás kizárólagos problémája.

És kérem, higgyék el, hogy miközben én is fogok erről szót ejteni, önök is, hiszen mindannyian kell hogy kapcsolatban legyenek a választókerületekben szülőkkel, akiknek a gyermekei iskolába, óvodába vagy akár egyetemre járnak, vagy éppen pedagógusokkal, akik tanítanak, tudom, hogy önök közül is jó néhánynak pedagógus a végzettsége, vagy családjában van ilyen, nem látjuk egyelőre azt a pusztítást, amit a legkisebbek, tudniillik, az iskolások, a kisiskolások lelkében ez a borzalmas járvány végzett. Szörnyű dolog volt látni nap mint nap az elveszített nemzettársaink és embertársaink számát, de most kérem, hogy fogadják el tőlem, hogy van valami olyasmi, amit még az én szakmám és tudományom is csak most próbál érteni, hogy egy hatéves kisfiú, egy hétéves kislány, egy nyolcéves másodikos, harmadikos iskolás hogyan élte meg ezt az egészet, és hogyan segíthetünk neki, hogy valahogy továbblépjen.

Itt meg kell szakítanom ezt a gondolatmenetet és elmondanom azt a véleményemet, amiben könnyen elképzelhető, hogy nem értünk egyet. Az a közoktatási, önök köznevelésnek hívják, szóval, az a közoktatási koncepció, amit önök bevezettek, pedagógus-életpálya egyik oldalról, szakmai követelményrendszer a másik oldalról, a 2010-es évek első felében ’11 és ’13 között megalkották, bevezették, mindenesetre lassan egy évtizede tényleges tapasztalatunk van, az a helyzet, hogy szakmai értelemben, kedves képviselők, megbukott. Ez nem működik.

Ennek az eredménytelenségnek csak egy sikolykiáltása, ami a pedagógusok részéről vagy számos pedagógus részéről kifejeződik a bérek dolgában, és egy másfajta figyelemfelhívás az, amelyet hazai és nemzetközi eredmények kimutatnak, hogy tudniillik a gyermekeink, a diákjaink tanulási képességei és eredményei az elmúlt egy évtizedben, ha nagyon-nagyon jó szándékú vagyok, akkor stagnálnak. Egyébként az az igazság, képviselők, hogy annak örülnek, és annak kell ma örülni, ha nem csökken. Képzeljék el azt a néhány héttel ezelőtt kiadott oktatási hivatali jelentést, ami kénytelen volt annak örülni, hogy csak kismértékben csökkent az eredmény.

Azt állítom önöknek, és kérem, hogy ezt vegyék figyelembe, hogy miközben azt mondom, hogy ez a közoktatási koncepció megbukott, megjegyzem, sok pénzt tettek bele, azt kell mondjam  államtitkár úr is említett egy számot, tudniillik, hogy a pedagógusok minősítési rendszere mennyi pénzt igényelt, mondta a 70 milliárd forintot, talán emlékszik rá , tudja, én ezt egy másik oldalról nézem, hogy javulte a pedagógusok azon tudása, amit átadni képesek, magyarul, a tanítási képességük. Nem! A pedagógus-életpályába is sok-sok milliárd forintot tettek, már a kezdés is 135-nél valamivel több volt, és aztán folyamatosan kellett finanszírozni, és nem lett jobb az eredmény.

(16.10)

Azt kell mondjam önöknek, és kérem, hogy kontrollálják, amit mondok, a priori ne fogadjanak el semmit. Ez egy olyan költségvetés, ezen belül az oktatással, közoktatással foglalkozó fejezet, amelyben  bármilyen furcsa, amit mondok  nem az oktatási főösszeggel van a bajom. Mindig lehet azt mondani, hogy több, és egy ellenzéki mondja is, hogy még több pénz kell erre. Az a problémám, hogy szerintem olyasmit finanszíroznak, ami nem hozza meg a színvonalemelést. Rossz a koncepció. És önök egy rossz koncepció finanszírozását foglalták bele ebbe a költségvetésbe.

Mondok olyasmit, ami, szerintem benne kellene hogy legyen, de nincs. Kérem, higgyék el, ha máshogy nem, saját emlékeikből  mindenki a saját pályáján végzett főiskolát, egyetemet, megtanulta a saját szakmáját, nagyon-nagyon rendben van ez az egész, kérem, higgyék el, hogy akár a műszaki tudományokban, akár a természettudományokban, közgazdasági tudományokban vagy az én tudományterületem, a humán tudományok területén , hogy nehéz folyamatokat megérteni, adatokat megjegyezni, vizsgázni meg tanítani, mindent. De, tudják, ennél mi sokkal nehezebb? Megtanulni, hogy hogyan kell az a betűt a l betűhöz írásban összekötni; vagy hogy hogyan kell kiolvasni azt a szót, hogy anya; vagy megtanulni azt, ami olyan egyszerű, hogy azt mondjuk: olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Az az életben az egyik legbonyolultabb dolog.

Azok a gyerekek, azok a diákok, akik a Covid ideje alatt kényszeredetten digitális oktatásban vettek részt, és így tanulták meg azt, amit önök, én, mindannyian a tanító nénitől és tanító bácsitól tanultunk meg, teljes természetességgel, olyan lemaradásban vannak, kedves képviselők, ami megkérdőjelezi a későbbi tudásuk bázisát, mert tudást csak erős fundamentumra lehet építeni, ahogy csak az tud jól idegen nyelvet megtanulni, aki uralni képes az anyanyelvét. Nem fognak tudni földrajzot, biológiát, kémiát, történettudományt, csillagászatot megérteni, ha nem biztos az a tudásuk, hogy hogyan kell leírni azt a szót, hogy „ház”. Erre kellene biztosítani most pluszforrást. Nincsen erre gondolatuk önöknek.

Azt javaslom, gondolják végig, és nem azt mondom, hogy erre több pénzt, de mivel a finanszírozását ennek a koncepciónak rossznak tartom, mert rossz a koncepció, csoportosítsanak át, vegyék a nevükre, amit akarnak. Erősítsék meg 6-7 és 8 éves magyar kisfiúk és kislányok alapkompetenciáját, és azoknak a tanároknak biztosítsanak pótlékot, nevezzük ezt Covid oktatási pótléknak! Azt javaslom, hogy négy egymást követő évben a hagyományos értelemben vett alsó tagozat diákjainak és a hagyományos értelemben vett alsó tagozat pedagógusainak, tanító néniknek és tanító bácsiknak ezt az isten csapása járvány miatti hátrányát költségvetési eszközökkel, megfelelő szakmai koncepcióval próbálják lefaragni. Kérem, fontolják ezt meg.

Ez így, amit közoktatás címén finanszírozás nyelvén előadnak, ez az állóvíz finanszírozása. Ez az állóvíz költségvetése  közoktatásról beszélek. Van egy, amiről már önök is tudják, hogy nem működik, de beállítottak nem kevés pénzt egyébként valami olyasmire, amiről lelkük mélyén, vagy azok, akik ezzel foglalkoznak, elmondhatják a sajátjaik körében is, hogy az égadta világon semmit nem javít a magyar oktatáson.

Akarok beszélni még a pedagógusbérről. Államtitkár úr kifejtette, hogy itt a Brüsszellel folytatott vita eredményeként remélik ennek a forrásigényét. Abban azért, javaslom, hogy állapodjunk meg, hogy a magyar bérrendszer hosszú távú finanszírozásának elsődleges forrása és alapja nem lehet más, mint a magyar központi költségvetés. Itt olyasmit lehet elképzelni, hogy erre  ami külön kérdés, hogy erre pont miért  nem találtak a költségvetésben forrást. Miért ez az a tétel, a magyar pedagógusok így is csekély mértékű béremelése, amelyet brüsszeli forrásból kívánnak elindítani? De mivel ez egy kumulatív jellegű kiadás, értelemszerűen ez hosszú távon nem megy, mert bármekkora pénzt is harcolnak ki… Tudják mit? Én azt kívánom, hogy egyezzenek meg Brüsszellel. Nekem az a jó, ha Magyarországra minél több pénz jön, az volt a bajom, hogy összevesztek. De a lényeg, hogy hozzák haza a pénzt, tegyék ennek egy részét oktatásba, de ebből a magyar pedagógusok hosszú távú bértábláját nem fogják tudni finanszírozni, lássák már be! Elrohantak a brüsszeli tűzoltócsaphoz, ami egy külön vitát érdemlő döntés, hogy miért pont a magyar pedagógusok ügyében.

Szeretném felhívni a figyelmet egy másik minisztériumnak az oktatás más területével foglalkozó kiadási tételére, a felsőoktatásra. Itt én azt gondolom, hogy olyasmit tudok mondani, amit kevesen ismernek az igen tisztelt kormánypárti képviselők között, miközben tuti, hogy mindenkinek vannak egyetemi kapcsolatai, személyi vagy intézményes, vagy éppen választókerületi. Kérem szépen, ma a magyar felsőoktatási oktatók  az egyszerűség kedvéért vegyük az egyetemi tanárokat  bérezése az állami központi költségvetési forrásból elsősorban nem a teljesítményén, nem az életpályáján, nem az idézettségén múlik, hanem hogy állami fenntartású egyetemen dolgozike, vagy korábban állami, most alapítványi kiszervezésű intézmény oktatója. Ilyet nekem a világon nem tudnak mondani!

Viszonylag sok kollégám van az Unión belül és az Unión kívül, akik egyetemen dolgoznak, de olyan, hogy két, ugyanolyan teljesítményt nyújtó egyetemi tanár fizetése között  miközben mind a kettőt az állami költségvetés finanszírozza  az a megkülönböztető tétel, hogy az egyik állami egyetemben van, a másik meg alapítványi kiszervezésűben, hát, ilyen a világon nincs! Ezen belül azt aztán külön magyarázzák majd meg a magyar… Hát, szerintem csak köztársasági elnökünk van vagy elnök asszonyunk, köztársaságunk nincs, de ebbe az ideológiai vitába most nem akarom önöket belevinni, egyszerűen csak azt mondom, hogy egy olyan költségvetés, amiben a Magyar Köztársaság képviselői kevesebb pénzt szavaznak meg a Magyar Köztársaság állami felsőoktatási intézményében dolgozó professzornak, mint annak, aki nem ott dolgozik, azt nem tudom, hogy hogyan lehet összeilleszteni.

Az állami egyetemek egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozat garantált illetménye a költségvetés szerint 554 400 forint. A kiszervezett egyetemeknél, mondjuk, ugyanez a professzor a pécsi egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen vagy a debreceni tudományegyetemen dolgozik, ott 700 és 800 ezer között. Ebben, mondják már meg, mi a logika! Egyetlenegy logika lehet, hogy azt a néhány megmaradt állami egyetemet is finanszírozási, financiális eszközökkel akarják rávenni arra, hogy menjen ki alapítványba, miközben, higgyék el, szakmailag az égadta világon semmi indokoltsága nincsen. Különben itt a környéken azok az egyetemek, amelyek jobb színvonalúak bármely világrangsor szerint, mint bármelyik magyar egyetem  Bécs, Heidelberg, Padova, Krakkó, Varsó, Prága, mindegyik , mind állami, mind! Menjenek el Bécsbe, Universität Wien, mondják azt az ottani szenátusnak, hogy javasolják, vegyék el ezt az egyetemet az osztrák államtól! Hát, nagy sikerük nem lesz. Mi ezt csináltuk, pontosabban önök, és a kiszervezett egyetem ugyanolyan tehetségű és szorgalmú professzorát 300 ezer forinttal többel dotálják havonta, mint azt, aki a Magyar Köztársaság állami egyetemén dolgozik. Ez így nincs rendben.

(16.20)

Van olyan dolog, és azt gondolom, érdemes erről beszélni, amit, amikor megnéztem, kétszer el kellett olvasnom, és örültem neki. Már nem annak, hogy kétszer olvastam el, hanem annak, ami ebben áll. Létrehozták a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, és úgy látom, már az nagy tett volt, hogy az EMMI-t megszüntették, ez tapsot érdemel, mert szörnyű volt. Helyes dolognak tartom szerkezeti értelemben, hogy összekötik a kultúrát az innovációval, lehet ebből kihozni dolgot, kimondottan izgalmasnak tartom, érdeklődő szemmel és elmével figyelem, hogy mit csinálnak belőle, mert a szerkezet módot és lehetőséget ad jó dolgokra, és a közkultúrára, közgyűjteményekre, közművelődésre jelentősen több pénzt szánnak. Persze, volt miből javítani, mert borzalmas állapotba taszították, de az, hogy most erre felfigyeltek válság után, egy helyes irány, ezt szavazzák meg.

Végezetül azt kell mondanom önöknek, hogy Pesterzsébet és Kispest képviselőjeként, akit ötödször választottak meg egymás után, olyan módosító indítványokat teszek, amelyeket nem jobboldali és nem baloldali, hanem ott élő emberek érdekében fogalmazok meg. Kérem, hogy ezeket fontolják meg! Mindazt, amit a közoktatásról, a felsőoktatásról és a kultúra állapotáról mondtam a költségvetés egészén keresztül, nagyon kérem, egy vitára való felszólításként és a jobbítás szándékával elmondott ellenzéki véleményként fogadják. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)