Készült: 2024.05.09.17:23:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

20. ülésnap (2022.07.04.),  29-32. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 9:46


Felszólalások:   25-28   29-32   33-36      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most Varju Lászlónak, a DK képviselőjének adom meg a szót.

VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Országgyűlés! Önök megszokhatták tőlem, hogy általában gazdasági és költségvetési dolgokról beszélek, a brutális orbáni megszorító csomag közepette most lenne is ennek aktualitása. Beszélhetnék az orbáni inflációról, arról, hogy a régiós rekorder magyar inflációnak semmi köze nincs a háborúhoz, jóval több az Orbán-rendszer természetéhez és annak következményeihez.

Emlékeztethetném önöket arra, hogy 2010-ben 275 forintos volt az euróárfolyam, így vették át a kormányzást, és innen nem a háború juttatta el 400 forint fölé az eurót, hanem önök és a szavazataik. Végigvehetném a többi fizetőeszközt a régióban, bemutathatnám, hogy érdekes módon sem a lengyel złotyra, sem a cseh koronára nem volt érdemi hatással a háború, ezzel bizonyítva, hogy önök ebben a kérdésben is hazudnak. Rámutathatnék az Orbán-kormány válságban összevissza beszélésére, arra, hogy Szijjártó Péter az adócsökkentés kormányának tartja az Orbán-kormányt, és ezzel egy időben Matolcsy György különadókban, adóemelésben látja a magas infláció okát. Nem segít a nagyon nagy határozottság, sem a hangerejük.

Elővehetném az önök megszorításokért felelős minisztere, Nagy Márton egymásnak ellentmondó nyilatkozatait arról, hogy az árstop jó és szükséges, valamint hogy az árstop rossz és ki kell vezetni  talán ő se tudja azt, hogy igazából mi a valóság.

Beszélhetnék arról is, hogy mennyi uniós pénzt veszített Magyarország már eddig is amiatt, hogy önök megállás nélkül csalnak-lopnak, hogy az uniós támogatások felfüggesztésének milyen óriási hatása van a forintárfolyamra. Önök nyilván ezt várják tőlem, erre készültek is talán, de most nem erről szólnék; valami olyanról, ami felül áll a pártpolitikán és -csatározásokon, legalábbis így kellene hogy legyen.

A házelnök újabban büntet bennünket, mert van egy nagyon világos véleményünk arról, hogy mit gondolunk ennek a kormánynak a törvényességéről. Néha elveszi a szót, néha büntet, de az nem zavarja, hogy gyermekrontókat bújtató, azokkal fertőzött pártban ül. A Böjte Csaba vezette alapítvány ügyére gondolok  ez a válaszom , arra, hogy kiderült, egy nevelő tíz éven át zaklathatott, bántalmazhatott rábízott gyerekeket. Önök azt állítják, senkinek nem tűnt fel, csak 15 egykori bántalmazott állítja egyöntetűen, hogy az intézményben mindenki tudott a zaklatásról: 36 szexuális bűncselekmény 15 kisfiú ellen, tíz éven át.

Pár napja derült ki ez a gyalázat, és önök már most a sajtót hibáztatják, mert önök szerint csak lejáratják Böjte Csabát a gyermekzaklatási üggyel. Értik, ugye? Nem a gyermekekért aggódnak, nem a bántalmazott, a szexuálisan zaklatott, kiszolgáltatott gyerekeket akarják megvédeni, hanem a saját szövetségesüket, bajtársukat.

Ez már a sokadik olyan eset, amikor önök felelősökből csinálnak áldozatokat, számos esetben kiskorú áldozatokat vesznek semmibe, hátat fordítva mindennek, amit valaha a gyerekekről mondtak. Lista nélkül nem is tudnám felsorolni, hányszor láttuk ezt már önöktől (Nacsa Lőrinc: Szégyen!), a titokban hazamenekített pedofil diplomatájuktól, Kaleta Gábortól a kalocsai és bicskei gyermekotthonokban történteken át a Fidesz XVII. kerületi volt alpolgármesteréig vagy a magyar egyházi esetekig, amik a jéghegy csúcsaként véletlenül kiderültek. Önök mégsem indítottak soha egyetlen átfogó vizsgálatot.

Én nem tudom, hogy a Holdról mi látszik, de azt tudom, hogy önök az én szememben a gyermekrontók pártja. Ez olyan mértékű erkölcsi feslettség és morális válság, amire nincs gyógyszer, sem bocsánat. Aki szexuális ragadozóknak, pedofiloknak falaz, és odadobja nekik a gyerekeket, az egy morális Mariana-árok legalján ücsörög, ahonnan csak a pokolba vezet az út, már ha hisznek egyáltalán ilyesmiben.

(14.10)

Számít ehhez képest az, hogy önök láthatóan tehetetlenek az infláció ellen? Bár ez lenne a legnagyobb baj önökkel! Ezen lehetne segíteni, az előbbiekben viszont nem lehet. (Taps a DK padsoraiból.  Rétvári Bence: Ezt sem sokan tapsolják meg!)

ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Engedje meg, hogy röviden reagáljak. A gyermekvédelem ügyében a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Amennyiben bármilyen törvénytelenség gyanúja felmerül, akkor a hatóságoknak kötelezően tenniük kell a dolgukat. És a harmadik állításom pedig az, hogy aki Böjte Csaba testvért ebbe megpróbálja belekeverni, az mérhetetlenül méltatlan, és illeszkedik abba a sorba, amit a DK és a baloldal egésze az egyházak ellen az elmúlt években, de azt is mondhatnám, hogy évtizedekben tanúsított és bemutatott. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Így van!)

Tehát amit szeretnék még egyszer hangsúlyozni, az az, hogy rendkívül méltatlan. Böjte Csaba testvérnek, nem tudom, még mit kellene ahhoz tennie, hogy bizonyítsa az elkötelezettségét nemcsak az ország, nemcsak a nemzet, hanem minden bajba jutott sorsú magyar és nem magyar gyermek ügye iránt. Szégyenteljes a felszólalása, azt gondolom! (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Így van!)

Ami a gazdasági kérdéseket illeti, azért beszéljünk erről is! Beszéljünk arról, hogy itt vagyunk egy olyan helyzetben, ahol is a legmeghatározóbb kérdés mégiscsak az, hogy egy háború árnyéka vetül ránk. Hogyha önökön múlt volna, akkor közelebb lennénk ehhez a háborúhoz, de ettől függetlenül ennek a gazdasági hatásai egész Európában érezhetők, például az infláció mindenhol megugrott. Az önök képviselői gátlás nélkül állítják azt a televízióban, hogy máshol igazából nincs is infláció, ez csak Magyarországot sújtja, miközben az Orbán-kormány a felelős az egészért. Gátlás nélkül! Az ön képviselőtársa  ott ül, ott ül ön mögött  gátlás nélkül azt mondja, hogy a térségben máshol ilyen típusú infláció nincsen (Varju László: Ne mondjon ilyet!), miközben a tények mást mutatnak.

És akkor arról nem is beszélünk, hogy az ön képviselőtársának valóban személyes érintettségű ügyeiről soha nem tettünk itt említést az Országgyűlésben, és nem is szeretnénk a Ház méltóságát azzal megsérteni, hogy utalunk rá. Igen, Gréczy képviselő úr, önre utalok, hogyha már ezek a típusú ügyek felmerültek. (Gréczy Zsolt közbeszól.)

Szóval, itt vagyunk egy háborús helyzetben, ahol alapvetően az határozza meg a magyar gazdaság mozgásterét, hogy mikor lesz béke. És annak ellenére erőteljes a magyar gazdaság növekedése, hogy először járvánnyal, utána pedig háborús helyzettel szembesültünk. Ennek ellenére 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság az elmúlt évben, és reményeink szerint az idei évben is folytatódik ez a növekedés.

A munkanélküliségi ráta minden nehézség ellenére 3,5 százalékos. Az önök idejében közel 12 százalékos volt, onnan sikerült letornászni. Tehát van egy világos összehasonlítási alapunk, hogy milyen az, amikor a baloldal kezel válságot, és milyen az, amikor a jobboldal kezel válságot. Az egyik 12 százalékos munkanélküliséggel jár, a másik pedig azzal, hogy 4 százalék alá sikerül csökkenteni.

Hogyha önt egyébként érdekli a bérek helyzete Magyarországon, nemcsak az, hogy támadja a kormányt és Csaba testvért, akkor talán nem tekinti azt mellékesnek, hogy a bruttó átlagkereset minden nehézség ellenére 15 százalékkal nőtt egy év alatt, és a minimálbérek is emelkedtek. (Varju László közbeszól.) A minimálbérek is emelkedtek! Hát, nézze már meg, tisztelt képviselő úr, hogy amikor önök is kormányzati pozícióban voltak, akkor mennyivel nőttek a minimálbérek Magyarországon  pár ezer forinttal. (Varju László: Megnéztem!) Ezek után idejönnek, és kritizálják a kormányt pár ezer forintos emelés után, miközben ez a kormány volt az, amely közel megháromszorozta a minimálbéreket Magyarországon, ami egyébként a szakmunkás-minimálbérre is vonatkozik.

És hogyha a családok megélhetését nézzük, akkor ez volt az a kormány, amelyik árstopokat vezetett be, élelmiszerárstopot, benzinárstopot, az energiaárakat kordában tartjuk a rezsicsökkentéssel, és nem tudjuk nem szóvá tenni, hogy amikor ezekre a döntésekre sor került, önök mindvégig kritizálták. A miniszterelnök-jelöltjük, az önök közös miniszterelnök-jelöltje  Kálmán Olga miniszterelnök-jelöltje, Varju László képviselő úr miniszterelnök-jelöltje, a momentumosok miniszterelnök-jelöltje  azt mondta,  hogy ostobaság megállítani az árakat a határon, nem lehet megállítani az árakat a határon. Ezek után idejönnek, és számonkérik a kormányt a háborús infláció ügyében, úgy, hogy a háborús inflációról nem a kormány tehet, hanem maga a háború.

Ezért szeretném még egyszer megismételni azt, amit már a miniszterelnök is elmondott: akkor tehetünk a legtöbbet a magyarok megélhetéséért (Varju László: Ha lemondanak!), akkor tudjuk letörni a háborús inflációt, hogyha mindent megteszünk a béke mihamarabbi elérése érdekében. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:   25-28   29-32   33-36      Ülésnap adatai