Készült: 2024.05.30.11:16:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

10. ülésnap (2022.06.13.), 24. felszólalás
Felszólaló Dr. Fürjes Balázs
Beosztás Miniszterelnökség államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:11


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Gratulálok képviselő asszonynak, hogy elkezdte, majd befejezte közgazdaság-tudományi képzését. Ez a frakciójában nem mindenkiről mondható el; önöknél az a szokás, hogy elkezdik a tanulmányokat. (Folyamatos közbeszólások az MSZP és a Momentum soraiból.) És ha már a magyar családokról beszél a képviselő asszony, nagyon kevés magyar család engedheti meg magának azt, hogy a kicsi fiacskára millió forintokat, több millió forintot elköltenek, majd megvárják, hogy be se fejezze a tanulmányát; milliós tandíjak  milliós lakhatás  az elitegyetemen Angliában, majd behazudja a közgazdászdiplomát. Önnek gratulálok, hogy nem erről van szó. (Derültség és folyamatos közbeszólások a DK és a Momentum soraiból.)

Újbuda. Azt mondta, hogy bizonyos történet ismerős Újbudáról. Én nagyon remélem, képviselő asszony, hogy akkor megválasztott képviselőként el fog járni, hogy ne szűnjön meg Újbudán a Kelenföldi Szolgáltató és Kereskedelmi Központ. Ez egy olyan ingatlanspekuláció, ami akkor indult, amikor ön alpolgármester volt, és a DK-s polgármesterrel közösen el akarták adni a Kelenföldi Szolgáltató és Kereskedelmi Központot, pályázatot hirdettek, döntöttek az eladásról. A helyi civilek akadályozták meg egyelőre, mert a döntést nem vonták vissza, ami nyilván azzal járna, hogy ott drágább bérleti díjakkal, spekuláció eredményeként minden megdrágulna, és egy lakótelep kellős közepén a boltokban mindent drágábban vásárolhatnának az újbudaiak. (Folyamatos közbeszólások a DK és a Momentum soraiból, köztük Arató Gergely: Nem csak Kelenföldön drágul minden.) Tehát kérem, ha Újbudát képviseli az Országgyűlésben, akkor kérem, hogy mondjon határozottan nemet erre a privatizációra, járjon el, és mondják ki egyértelműen, hogy nem adják el a kereskedelmi központot, és meghallják a helyi civilek szavát.

Ami pedig az építési ügyeket illeti, azt tudom önnek mondani, hogy Magyarországon a jogszabályok mindenkire azonos módon vonatkoznak (Derültség és közbeszólások az ellenzéki sorokból.), és ahogy eddig is elutasítottunk, illetve visszavontunk építési engedélyeket  pont a Balaton környékén , ha azok sértették a jogszabályokat, ezt ezek után is meg fogjuk tenni. (Közbekiáltások és derültség az ellenzéki sorokban.)

Azt pedig tényleg kérem, hogy a baloldalon, ha támadják is továbbra is az extraprofitadót, legalább nézzenek körül, hogy az önök baloldali párttársai például Németországban az elmúlt héten nyújtottak be  a Szociáldemokrata Párt, és vette pártfogása alá a Linke  extraprofitadóra vonatkozó törvényjavaslatot a német parlamentben. Önök mindig igazodni szoktak. Igazodni szoktak Brüsszelhez, igazodni szoktak Berlinhez; ha most ezt mondják az önök elvtársai Berlinben, akkor legalább tőlük fogadják el, ha tőlünk nem teszik ezt meg. Most, hogy már Brüsszel magáévá tette a magyar álláspontot olajembargó ügyében (Derültség az ellenzék soraiban.), legalább utólag helyeseljék azt önök is, ha már a javaslat megfogalmazásakor nem sikerült.

Az extraprofitadóval kapcsolatban azt még talán fontos elmondani, hogy vannak olyan helyzetek a gazdaságtörténetben, sajnos Magyarország közelmúltjából is ismerünk ilyen helyzeteket, amikor a gazdaság, a költségvetés nehéz helyzetbe kerül, és pótlólagos forrásokról kell gondoskodni. Két nagy különbség van közöttünk és önök között. Amikor az önök idején ez megtörtént, akkor az az önök hibájából történt meg (Folyamatos közbeszólások az ellenzéki sorokból.), önök okozták a bajt, majd pedig az emberekkel fizettették meg az árát. Kérem a momentumos képviselőket, hogy ne értetlenkedjenek, hiszen önök kéredzkedtek fel a Gyurcsány-listára. (Felzúdulás és taps, közbekiáltások a DK, a Momentum és az MSZP soraiból.  Közbeszólás a Fidesz soraiból: Lehet tapsolni, attól még így van.) Gyurcsány Ferenc képviselőjének tetszik is ez. Az a helyzet, hogy nem más, mint a Momentum pártelnöke nyilatkozta azt, hogy „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában, már igazán eltakarodhatna a közéletből.” Ezek az önök szavai.

Ön, képviselő asszony, ön pedig ezt mondta Gyurcsány Ferenc pártjáról meg az MSZP-ről: „Politikai együttműködésről nyilván nem lehet szó. Azért alapítottuk ezt a szervezetet  mármint a Momentumot , mert egyik jelenleg elérhető politikai párt sem volt számunkra vállalható, egyikhez sem akarunk csatlakozni.” Ehhez képest Gyurcsány hátán kerültek be a parlamentbe, soha nem sikerült ez még saját jogukból. Mindenesetre sok sikert kívánok az újbudaiak érdekeinek védelméhez. (Taps a kormánypártok soraiban.  Szórványos taps a DK és a Momentum soraiban.  Közbeszólások, köztük dr. Vadai Ágnes: Bravó!)




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai